Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-21 / 116. szám

SZERDA, 1997. MÁJ. 21. SZEGED NAPJA 7 jól körülbástyázott szabadságjogok Csata Szegednél 1686. április 24-én. (Ismeretlen művész metszete) amely a szegedi településfejlődés szempontjából igen fontos kiváltság volt, azt fogalmazta meg, hogy aki a kiváltságolt hospesek közé települt, az maga is hospeskiváltságban részesülhetett. Ez utóbbi a döntő láncszem, amely megmagyarázza, hogy az eredetileg csak idegen hospesek kiváltságai hogyan kerültek át magyarokra. Feltehetőleg úgy, hogy magyarok telepedtek a kiváltságolt külföldiek közé, s amikor tovább vándoroltak. a hospesszabadságok már rájuk is vonatkoztak. Arra mindenesetre semmi jel nem utal, hogy Szegeden a tatáijárás előtt éltek volna hospesek. Feltehetőleg az 1242-es országos felbolydulás után jelentek meg, amikor az ország lakosságának mintegy 10-20 százaléka elpusztult, s a hospesek védettebb területekre húzódtak. Valószínűleg ekkor, 1242 után vándoroltak be Szegedre is az 1247-es okirat által említett hospesek, akik feltehetőleg magyarok voltak. 0 így tehát nem tudjuk pontosan, mikorra vezethetőek vissza a szegedi kiváltságok? - Amikor ezen gondolkodunk, arra figyelni kell, hogy az 1247-es oklevél nem kiváltságlevél, hanem egy királyi irat, amely a hospeseknek adományoz két területet. A szegedi kiváltságokról csak jóval későbbi, D. Ulászló király által 1498-ben kiadott okmányból értesülünk. Az irat a következőket tartalmazza: „Emlékezetül adjuk jelen levelünkkel mindenkinek, akit illet: megértettük, hogy híveink, Szeged városunk bölcs és körültekintő bírája és esküdtjei és más polgárai Buda és Fehérvár városaink mintájára ama szabadságoknak és a szabadságok ama kiváltságainak voltak birtokában és örvendeztek, melyeket azok szerencsés emlékezetű elődeink, a felséges fejedelmek, néhai Béla és András magyar királyok jóvoltából és engedelméből ma is élveznek." Tehát 1498-ból tudjuk csak meg, hogy a szegedi kiváltságlevél IV. Béla és III. András királyokra megy vissza, vagyis a szegedi kiváltságnak biztos nyoma van IV. Béla korából. Most már azt kellene meghatároznunk, hogy annak mely időszakából, hiszen IV. Béla 1235 és 1270 között harmincöt évig uralkodott. Eleve kizárhatjuk a tatárjárás (1241-1242) előtti időszakot, mert akkor Szegeden még nagy valószínűséggel nem voltak hospesek. Fennmaradt huszonnyolc év, s be kell vallanunk, hogy nincs perdöntő bizonyíték, amelynek alapján a szegedi kiváltságlevél keletkezési évét pontosabban meg tudnánk határozni. Vannak azonban mozzanatok, amelyek nagy biztonsággal segítségünkre lehetnek. Nevezetesen: az 1247es oklevél hospeseket említ, tehát ezek vagy már a kiváltság birtokában voltak, vagy rövidesen megkapták azt. • Mi indokolja mégis, hogy Szeged idén ünnepli a városi kiváltságok 750. évfordulóját? — Hadd kezdjem azzal, ami e tekintetben új, még nem publikált kutatási eredményem. Átnéztem az 1240-es évekből származó nagyszámú magyar királyi hospes-ki váltságleveleket, és közöttük találtam néhányat, amely bizonyos vonatkozásban kísértetiesen hasonlít a szegedi adománylevélre. Egyik a Zágrábnak adott 1242-es kiváltságlevél, amelyben IV. Béla a zágrábi hospeseket felköltözteti egy hegyre attól való félelmében, nehogy egy újabb tatár támadás elsöpörje őket. A levélben a király hosszú pontokba foglalva elmondja, milyen szabadságok illetik meg a hospeseket, a legvégén pedig kimondja, hogy fenntartásukra örök birtoklásra adja a hegy körüli földet. Ez azt jelenti, hogy 1242-ből biztos ismeretünk van arról: egy hospes-kiváltság együtt járt egy földadományozással, vagyis megkaptuk az 1247-es szegedi földadomány történelmi előképét. A különbség az, hogy itt az adomány magába a kiváltságlevélbe van foglalva, míg Szeged esetében feltehetőleg külön készült egy kiváltságlevél. A zágrábi azonban nem egyedi példa: a Felvidéken lévő korponai hospeseknek IV. Béla király 1244-ben hosszan részletezett kiváltságokat biztosított, majd levelét fgy zárta: „továbbá a Pomag földet, amelyik határos és szomszédos velük, kivévén a honti várból, nekik adjuk örökre birtoklandóként, hogy jobban gyűljenek össze". Ez pontosan a tükörképe a szegedi adománynak, hiszen Szeged esetében az egykor a csongrádi várhoz tartozó, a hospesek földjével szomszédos Tápé az adomány. Megállapítható, hogy az 1242 és 1247 közötti időben IV. Béla hospeskiváltságaiban van olyan típusú gyakorlat, amelyben a szabadságokkal együtt a hospesek megélhetésére egy velük szomszédos földet adományoz. A fentiek alapján a szegedi hospeskiváltság, amelynek létét csak 1498ból ismerjük, nagy valószínűséggel páija az 1242. évi zágrábinak és az 1244. évi korponainak. Úgy vélem tehát, hogy 1247-ben, amikor IV. Béla a földadományozó oklevelet kiadta, a szegedi hospeseknek már volt kiváltságlevelük. így tehát Szeged nem követ el történelemhamisítást, amikor azt mondja, hogy a szegedi városiasodás alapjait megvető hospesek kiváltsága, amely idővel városi kiváltsággá vált, tulajdonképpen nem lehet korábbi 1242-nél és minden bizonnyal nem későbbi 1247-nél, vagyis idén legalább 750 éves. 0 Ön különbséget tesz hospeskiváltság és városkiváltság között... - A korai gyakorlatban a hospeskiváltságok csak egy csoportnak szóltak, s nem jelentettek városi kiváltságokat is. Ugyanakkor ama tény folytán, hogy aki a hospesek közé telepedett, az megkapta kiváltságaikat, e jogok rövidesen az egész városra érvényesek lettek. Nyilván Szegeden a kiváltság kezdetben a váraljára vonatkozott, s nem a másik két szegedi részre. Ezekre csak akkor terjedt ki, amikor a 15. században a három városrész egybeolvadt. A szegedi városiasodás alapjait tehát ennek a rejtélyes kilétű hospes rétegnek köszönhetjük. Az azonban tévedés, hogy 1242 és 1247 között Szeged „szabad királyi várossá" vált. A „szabad királyi város" kifejezés a 15. század szakterminusa. Tulajdonképpen úgy kell mondanunk, hogy Szeged a 13. században a hospes-kiváltság révén szabad várossá és királyi várossá vált. De e két jelzőt nem szabad egybevonni. A 13. századi szabad, királyi városok közül nem mindegyik lett később szabad királyi város. A 15. században a „szabad királyi város" a tárnoki bíráskodás alá tartozó városokat jelentette. E városokból kezdetben 7 volt, majd nyolcadikként Pest, s kilencedikként 1498-ban Szeged csatlakozott hozzájuk. 0 Milyen közvetlen hatással volt a várossá alakulásra a szegedi kiváltságlevél? - Gyakorlatilag Szegedből ez csinált várost. Szeged korábban is királyi kézen volt, de ezzel a levéllel biztosította pozícióját. Ha időlegesen el is zálogosították, soha nem adományozták el. A királytól függeni a középkorban nagy kivételezettséget jelentett. Mutasd meg, mondták a középkorban, hogy hány koldulórendi kolostor van a városban, s megmondom, milyen a város. Nos, a 14. században két magyar város - Buda és Pécs - volt, ahol négy ilyen kolostor működött, illetve két város - Pest és Szeged -, ahol három kolostor állt. Érdekes módon Pécs, noha fejlett volt, jogok szempontjából kevesebbel bírt, mint Szeged. Pécs ugyanis püspöki város volt, s a püspök nem biztosította azokat a szabadságokat, amelyeket a király igen. Szeged számára azután ezek a hospesi jogok egy sor más kiváltsággal bővültek. így például Szegeden a polgárnak végrendelkezési joga volt, vagyis nem kellett attól félnie, hogy ha magva szakad, a király vagy más hatalom ráteszi a kezét a vagyonára. Egy másik példa még érdekesebb: Szegeden szabadon választhatták meg papjukat is a polgárok. A plébánosukat elküldhették, ha nem voltak vele megelégedve. E szabadságok azt is eredményezték, hogy megnövekedett a város lélekszáma. A nagyobb magyar városokat akkoriban néhány ezer ember lakta, ám ez komoly népességet jelentett. Ilyen körülmények között nyugodtabban lehetett kereskedni, nem kellett félni attól, hogy amíg a polgár áruért utazik, otthon veszélybe kerül a tulajdona. Ne felejtsük el, hogy az említett magyar városok - Szegeddel egyetemben - nem elsősorban termelő, hanem kereskedő városok voltak. A feudális viszonyok között a kiváltságlevél nyújtotta helyzet igazán „polgári" biztonságérzetet jelentett. Hála a hospeseknek, Szeged polgára a középkorban jól körülbástyázta magát e szabadságjogokkal. Panek Sándor A Klauzál tér. (Korabeli képeslapok)