Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-05 / 79. szám

SZOMBAT, 1997. ÁPR. 5. ÉVFORDULÓ 7 Amikor Önnek szüksége van rá! C<*)P\ 1 < MINDENHOL OTT VAGYUNK Az akció a készlet erejéig érvényes! Az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk! X^í ÉHCMC C <*>p A COOP-PAL HAVONTA AKÁR MILLIOMOS IS LEHET! Áprilisban I vásárló 1.111.111 Ft-ot nyer! II- en 11.111 Ft-os vásárlási utalványt nyernek! A részleteket keresse a COOP szórólapokon és az üzletekben kifüggesztett plakátokon! • A Karakorum hegység szíve (2.) Kemény témák Sorozatunk egy bátor szegedi fiatalember tá­vol-keleti kalandjait me­séli el, rendhagyó mó­don, egyes szám elsó személyben. Hevesi Péter időt és energiát nem kí­mélve valósította meg élete álmát: eljutott a Ka­rakorum hegység lenyű­göző csúcsai közé. A szerzőről sokat elmond, hogy úgy kezdte vissza­emlékezését: „Köszönet édesanyámnak a tiszta szeretetért és édesapám­nak az atyai szigorért..." Én a román légitársaság gépével repültem Delhibe, onnan vonattal és busszal ju­tottam el Islamabadba. Ké­sőbb hallottam, hogy az orosz, olasz és angol légitár­saságok is olcsón és közvetle­nül repülnek Pakisztánba. Ezeket könnyű kideríteni az utazási irodákban, ezért sze­retnék egy másik lehetőségről is írni. Első utam alkalmával szárazföldön jutottam ki, s az első, nagyobb állomás Isz­tambul volt. Szálláslehetősé­gek a Kék Mecset környékén is akadtak, például az Arsenal Youth Hostelban vagy az In­ternational Youth Hostelban. Tagsági kártyát helyben is le­hetett váltani. Innen busszal kellett továbbutazni - 24 órás út... - Dougobayazit felé. Ha valaki itt akar meg­szállni, akkor a városon kívül, egy dombtetőn álló, olcsó fogadó vátja. Aztán reggel jö­het a folytatás: kisbuszokkal, keresztül a török-iráni hatá­ron. Nyitva tartás csak a nap­pali órákban! A határtól taxi­val „illik" eljutni Makuba. Csendes kis falucska, és itt is van olcsó szállás. Innen köz­vetlen járat van Teheránba ­15 órás út ahonnan várako­zás nélkül lehet továbbutazni Zahedanba; közben érdemes megcsodálni Esfahan és Shi­raz városait is annak, aki ér­deklődik a perzsa építészet iránt. Zahedantól ismét taxi viszi az embert a határig. A Taftan nevű, poros település közvetlenül a határ mellett van, de már a pakisztáni olda­lon. A központból sűrűn in­dulnak buszok Quetta - 16 órás út - felé. Innen közvetlen vonatjárat van Rawalpindibe; ajánlatos 1. vagy 2. osztályú alvókabint bérelni a 36 órás útra. Arrafelé egyébként a „legkeményebb" téma az ét­kezés. Elképzelhetetlenül mást és másképpen esznek, mint mi. Ezért eleinte érdemes hozzá­szokni, átállni az ottani éte­lekre. Ezek után pedig, az alapvető higiénia betartásával, tiszta éttermekben bárhol le­het enni. A hús fogyasztása általában veszélyes; a lenyú­zott állatot a tűző napon (50 fok meleg) tárolják, és el is lepik a legyek. (Folytatjuk.) Havasi Péter Rendőrségi fogadóérák • Munkatársunktól A Szegedi Rendőrkapi­tányság vezetőhelyettese, dr. Márton István rendőr alezre­des fogadóórát tart április 7- , én (hétfőn), 14 és 17 óra kö­zött a Párizsi körút 16-22. alatt. A Makói Rendőrkapi­tányság vezetője, dr. Nagy Mihály rendőr alezredes is vátja a lakosság észrevétele­it, ugyancsak hétfőn, 14 és 16 óra között a Teleki Lász­ló utca 4. (II. 29.) alatti iro­dájában. Vegye igénybe lakáscélú hiteleinket: - lakóingatlan-vásárlásra - ingatlan tervezett eladásához vételár megelőlegezésére - jelzáloggal terhelt lakás tehermentesítésére - felújításra, bővítésre. Bővebb információért forduljon fiókunkhoz. (Plereskedelmi és hitelbank Bit. Szeged, Széchenyi tér 12. Tel.: 471-060,421-421 • Nagyapámtól hallott történetek Juhász Gyula balladája Nem kerestem a ké­pet, csak egyszerűen előttem termett. És ha már így történt, vallatni kezdtem az ismeretlen fotográfus lencséjébe néző férfit. Juhász End­rét. Történetesen Juhász Gyula öccsét, a nagy­apámat. - Hatvan éve halt meg Gyula bácsi. Cikket írnék a Délmagyarba. Elkelne egy kis segítség... - Mire vagy kíváncsi? ­kérdezi és közben rámhu­nyorít. - Mindenre - válaszo­lom. „Tizennégy évvel volt idősebb nálam, azaz amikor érettségizett én még óvodá­ba jártam. E korszakomból való az első vele kapcsolatos élmé­nyem, a makkoserdőbeli ki­rándulásunk. Közel száz év távlatából is tisztán emlék­szem, amint virágokat sze­dünk, fényes hátú bogarak­ra, pillangókra vadászunk. Magyaráz, a neveiket mondja, és arról beszél, hogy az iskolában ezekkel a tárgyakkal is foglalkoznom kell. Azon a délelőttön na­gyon boldog voltam. • Harmadikos elemista le­hettem, amikor az egyik es­te édesanyám és nagyapám kétségbeesett szavaira let­tem figyelmes, s amelyek­ből kiderült, hogy bátyámon műtétet hajtottak végre. Az 1905-ös budapesti tünteté­sek során testvérem órárq sietett, amikor szembe talál­ta magát az egyetemre be­hatoló csendőrökkel. A fejé­re irányított kardcsapást a nála levő Ovidius-kötettel képtelen volt kivédeni. Kar­műtétjét követően betegsza­badságát Szegeden töltötte. Ekkor lett a Szeged és Vidé­ke munkatársa. A lap tulaj­donosa, dr. Balassa Ármin elismerte bontakozó írói te­hetségét, mi több, bátorítot­ta. • Szeretett rajzolni. Percek alatt kész volt egy-egy jel­legzetes fejjel. Kérésemre vágtató lovakat varázsolt a papírra. Hálából csendben maradtam versírás idején. Az alkotást séta előzte meg a szobában. Néhány fertály­óra múltán íróasztalához ült és rögzítette gondolatait. A végső formába öntés előtt még egy kiadós séta követ­kezett, majd jól olvasható betűk kerültek a fehér la­A költő hatvan éve halt meg. (DM-archiv) pókra. Elkeserítette, ha saj­tóhiba csúszott verseibe. • Az Ipar utcai házban szer­tartásosak voltak az ebédek. Amikor az öreg Dömötör­templom harangja a delet kongatta, az asztalon gőzöl­gött a leves. A házirend csu­pán Gyulára nem vonatko­zott. O az általa választott időben, külön étkezett. Könyvvel vagy újsággal a kezében ült asztalhoz, ezért sűrűn kellett figyelmeztetni, hogy elhűl az étel. Rövid időre megszakította ugyan az olvasást, ám néhány perccel később ismét a betűk kötöt­ték le figyelmét. Az étkezés végén azonban sohasem mu­lasztotta el megköszönni az ebédet. • Apró elemista lehettem, amikor egy nagy nyári ziva­tar után a szomszéd gyere­kekkel mezítláb rohantunk a közeli Templom térre. Po­gány életörömmel játszot­tunk a bokáig érő tócsákban, amikor megjelent Gyula, és arra kért, menjek haza. Ott­hon édesanyám az Ítélet vég­rehajtását bátyámra bízta. Kíváncsian vártam, miként oldja meg a kényes helyze­tet. Megsajnáltam és biztatni kezdtem: suhints ide testvér, kapok én éppen eleget a taní­tó bácsitól, mégis jó szívvel vagyok iránta, így hát közöt­tünk sem lehet ebből harag. Nem, hogy a kezét, de még a hangját sem emelte föl. Tőle csak simogatást, kedves sza­vakat, hasznos tanácsokat és érdekes könyveket kaptam. • Az I. világáború kitörése­kor az elsők között ismerte föl annak értelmetlenségét és népellenességét. Háborús versei közül kettő kifejezett kérésemre született. Gimná­ziumi önképzőkörünk elő­adássorozat keretében ismer­tette a világégés előzményeit, s azokon egy-egy szavalat is elhangzott. Történelemtaná­rom, aki novicius korából i merte bátyámat, arra kért, hogy kérjem föl versírásra. Az opuszok megjelentek a helyi újságokban, ám kötetei­be egyiket sem vette föl. • Ezerkilencszáztizenöt nya­rán Brassóban teljesítettem szolgálatot. 1918 novemberé­ig mindössze egyszer, 1916 tavaszán találkoztunk. Végte­len örömöt okozott az olasz frontra küldött verseskötete, továbbá bátorító levele. No­vemberi hazaérkezésemkor egy kiegyensúlyozott testvért láttam viszont. Minden perce foglalt, ír, szónokol, előadá­sokat tart, mi több, rábízzák a színház művészeti vezetését. Önmagából kiindulva nehe­zen értette meg, hogy a szí­nészek miért kötik gázsihoz a szerepvállalást. Már úgy volt, mesélte nevetve, hogy az egyik szerepet én játszom el. Az elgondolás mosolyogni való, ám az ügy iránti lelke­sedése, az alázat tiszteletre méltó. • Ezekilencszázhuszonki­lenc februárjában Makón Ady emlékünnepséget ren­deztek. Az ünnepről hazatér­ve Bokor utcai lakásunkba vezetett az első útja. Édesa­nyád felől érdeklődött, s már indult elé az iskolához. Nagy tálca süteménnyel, nevetgél­ve érkeztek haza. Ez volt az utolsó boldog együttlétünk, mert azt követően eluralko­dott rajta a depresszió. Bá­tyám elmondása szerint, ki­merültnek érezte magát, de a őt ünneplő makóiakat nem akarta megsérteni. Hajnalig dolgoztatta az agyát, és ez meghaladta az erejét. • Különös betegsége volt. Olykor derű költözött az ar­cára, s úgy beszélt a legkü­lönfélébb dolgokról, mint aki egyetlen pillanatra sem kapcsolódott ki az esemé­nyekből. Ilyenkor valósággal föllélegeztünk, mert azt hit­tük, megtört a Varázs, ismét a munkájának élhet. E rövid szakaszok után megint magába roskadt. A dolgok iránti érdektelenségét gyakran színlelte. Ha magá­ra maradt, sokat olvasott. Ez nyilvánvaló volt, hiszen mindenről tudott, mindenre reagált. Egy alkalommal családi körben arra biztattuk édesanyádat, hogy szavalja el Gyula egyik versét, ő azonban megmakacsolta ma­gát, s nem volt hajlandó ki­nyitni a száját. A kínos hely­zetet a szomszéd szobában tartókodó bátyám oldotta meg. Valami olyat mondott, hogy több esze van annak a gyereknek, mint sok felnőtt­nek, nem szaval ő olyan ver­set. • Nővérem arra kért, törőd­jek többet Gyulával. Sétáljak vele, mert az egészséges em­ber is beteg lesz, ha odahaza a négy falat nézi. A Tisza­parton, a kedves Stefánia bokrai és fái között halad­tunk. Egyszer csak megállt, felém fordult, s a következő­ket mondta: „Testvér, elég volt, úgy fáj itt minden. Nem bírom tovább..." • Két nappal 54. születés­napja után, 1937. április 6­án reggel Gyula nem kelt föl a megszokott időben. Ami­kor édesanyám bement a szobájába, mozdulatlanul ta­lálta ágyában. Az orvosok már nem tudtak segíteni. Es­tefelé örökre elaludt. A kel­leténél több altatót vett be... Nem hiszem, hogy öngyilkos lett..." Thékes István NESQUIK Szelet KRISTÁLYVÍZ PET2I

Next

/
Oldalképek
Tartalom