Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

KEDD, 1997. ÁPR. 1. HELYI TÜKÖR 7 Baka István síremléke • Munkatársunktól Baka István költő sírem­lékét avatják fel április 11­én, a Költészet napján a szekszárdi alsóvárosi teme­tőben. A szekszárdi születé­sű szegedi költő műveiből április 10-én 19.30-kor a szekszárdi német színházban irodalmi estet rendeznek, majd másnap a Farkas Pál szobrászművész által készí­tett síremlék felavatása után Baka-emlékkiállítás nyílik a Babits-házban. Idevágó hír, hogy a költészet idei napja al­kalmából két posztumusz Ba­ka István-műfordításkötet je­lenik meg. A Baka István Pus­kin-fordításait tartalamzó kö­tetet a JATE szlavisztikai tan­széke, míg a Brodszkij-verse­ket tolmácsoló kötetet a Jelen­kor kiadó jelentette meg. Húsvéti hangverseny • Munkatársunktól Vivaldi: Glójia című ora­torikus műve, valamint az olasz szerző G-dúr sinfoniá­ja szólalt meg hétfőn este az Alsóvárosi Ferences Temp­lom húsvéti koncertjén. A hangversenyen Meszlényi László vezénylete mellett fellépett a Musica Parlente kamaraegyüttes (művészeti vezető Meszlényi László) a Szegedi Bartók Kórus (kar­igazgató Rozgonyi Éva), Zá­dori Mária szopránénekes, valamint Szél Bernadett (szoprán). Patai Péter (férfi­alt), Kothencz Melinda (oboa). Az idei koncert egy kétéves hagyomány folytatá­sa volt: két évvel ezelőtt a húsvéti koncertek atyames­tere, Meszlényi László meg­hívására egy norvég kórus magyar szólistákkal énekelte a Messiás oratóriumot, ta­valy pedig Hándel Passiója szólalt meg Alsóvároson. Idén is puszilt a röszkei nyuszi Az elmúlt évben rendkí­vül népszerűnek bizonyult a gyerekek körében a Röszkei Közkormányzóság húsvéti ötlete. Almásy István, a köz­kormányzóság első embere ugyanis azt találta ki, hogy aki valamilyen, a húsvéttal kapcsolatos alkotást készít és küld, azt megjutalmazzák. Ebben az évben 138 rajz és néhány versike jött az ország minden tájáról, sőt, romániai magyar gyerekek is kíván­csiak voltak arra, hoz-e ne­kik valamit a röszkei nyuszi. A beérkezett munkákat elbírálták, rangsorolták. A rajzokat - közöttük sok szép és kedves alkotást - a Tábor utcában lévő „G" Galériában állították ki, s itt volt nagy­szombat napján az ered­ményhirdetés is. A gyereke­ket Almásy István és Röszke polgármestere, Magyari László köszöntötte. A szak­értő zsűri a rajzok között a következő sorrendet állapí­totta meg: 1. Baráth Eszter, 2. Kiss Csaba, 3. Hegedűs Danika, 4. Huzella Petra. Különdíjat kapott Kereki Gergő, Farkas-Csamangó Krisztián, Kiss Bernadett és Kiss Roland, Hemző Berna­dett, valamint Szép Vivien. A helyezetteken kívül húsz gyermek nevét húzták még ki, ők szintén ajándékot kaptak a röszkei nyuszitól. Nem is akármilyet, hiszen a szponzo­rok festményeket, órát, köny­vet, sőt, aranyhörcsögöt és egy élő nyulat is felajánlottak. A. L. • Interjú dr. Nikolényi István színidirektorral Színház az egész színház Dr. Nikolényi István: „E kérdésekkel engem még senki nem keresett meg, jóllehet, pletykaszinten azóta hallom őket, amióta betettem a lábam a színházba." (Fotó: Gyenes Kálmán) A Szegedi Nemzeti Színház új vezetése első saját tervezésű évadját tölti. Az új elgondolások nemcsak új produkció­kat, de új szervezési, ve­zetési struktúrákat - és új feszültségeket is hoztak. Utóbbiak révén gyorsan kialakult a színházi veze­tés bírálóinak külső és belső tábora. A színházi közegre jellemző, hogy jól vezeti az értesülése­ket, és könnyen utat talál a lapszerkesztőségekhez. Az alábbi interjúban dr. Nikolényi István színidi­rektor elé azokat a „ké­nyes kérdéseket" tártuk, amelyeket pletykákból maga is ismert. • Igazgatói programjá­ban magasabb művészi színvonalat, nagyobb szer­vezettséget, racionalizá­lást, s utóbbiak révén, megtakarításokat ígért. Megítélése szerint mi való­sult meg ezekből? Kezdjük azzal, hogy mit tart eddigi működése legfontosabb művészeti eredményének? - Nem tudom, hol vált hozzáférhetővé igazgatói programom - hacsak nem a pályázati anyagomban, amely ab ovo titkos de a művé­szeti színvonal emelését való­ban ígértem. Eddigi működé­sem legnagyobb eredményé­nek egy új szellemiségű, kor­szerű prózajáték megtelepíté­sét tartom, ami évtizedek óta hiányzott ebből a városból ­noha biztató kísérletek termé­szetesen történtek. Egy olyan nemzeti színházban, ahol az előadások kétharmada dráma­játszás, ez elengedhetetlen. Három olyan rendezőt sike­rült a színházhoz kötnöm ­nem egy, hanem három évad­ra, ami által a színházi prog­ram is tervezhetővé válik -, akik a lehetséges drámai ol­vasatoknak a teljességet ígérő skáláját kínálták máris. Ha például Csehov Manója Teli­hay Péter rendezésében a té­zis, akkor Rostand Sasfiókja Zsótér Sándor kisszínházi ér­telmezésében az antitézis, Szikora János Bulgakov­adaptációja (A Mester és Margarita) pedig a szintézis. E rendezőkkel sikerült alapo­san felfrissíteni a színházi ál­lományt, ami szintén ráfért már erre a városra. Mindez pedig úgy történt, hogy köz­ben lehetőséget kaptak a régi, ám nem színházmellőzött he­lyi művészek, jelesül Sándor János, aki a minap a Régi nyár forró sikerű premietjével bizonyított ismét. • Térjünk át a színház működési racionalizására. Igazgatói programjának sarkalatos eleme volt a két színházi intézmény össze­vonása, ami az új színház­finanszírozási rendszer bevezetésével a működés­hez az addigiaknál lénye­gesen jobb pénzügyi hely­zetet. Keletkezett-e így pénztöbblet? Ha igen, mi­re költötték? - A két intézmény részle­ges összevonása nem a lé­nyegesen jobb pénzügyi helyzethez kellett, hanem a túléléshez. Közismert, hogy a szabadtéri színházak állami támogatása megszűnt. Hiva­talos formában tehát már ta­valy is csökkentett évadot produkálhattunk volna a Dóm téren, s nem csúcséva­dot, amit a millecentenárium okán elvárt tőlünk a közön­ség. Pénztöbblet nem kelet­kezett, sőt! Mindössze rugal­mas átcsoportosításokat haj­tottunk végre. A Szegedi Szabadtéri Játékok szépsége, dekoratív nézőtere, színpada, infrastruktúrája egyúttal óriá­si hendikepje is. Ezeket évente kell felépíteni és le kell bontani, s sokan úgy gondolták, ez ingyen van. Nincs ingyen, az önkormány­zatnak ezt külön kell állnia, azon felül, hogy színházi tá­mogatásra hosszú évek óta valóban elegánsan áldoz. De hát ezért az ország legna­gyobb színházi vállalkozását finanszírozza: immáron há­rom erős alapműfajú színházi társulata (próza, opera, ba­lett) mellett hazánk legjelen­tősebb szabadtéri színházával is rendelkezik. Ez azonban a szabadtéri nyarankénti felépí­tésének költségeivel jár, ami nem történhet a produkciós költségvetésből. • A kedvezőbb gazdálko­dás mellett mégis soronkí­vüli támogatásért fordul­tak az önkormányzathoz. Milyen célra? - Soronkívüli támogatást mindössze az országos szín­házi találkozó megszervezé­sére kértünk és kaptunk. An­nak, hogy a fesztivált a mi­nisztérium és a színházművé­szeti szövetség Szegednek ítélje, ez a helyben kapott pénz amolyan hallgatólagos feltétele volt. A kétmilliós tá­mogatás folyományaként a színháznak egész éves szín­házi menetrendje alakulhatott ki, ami az országban egye­dülálló. A zsúfolt kőszínházi évad után és a szabadtéri éva­da előtt a szegedi nézők az ország legjobb produkcióit láthatják a színházi találko­zón. A város ezáltal 1997-re az országos színházi közvéle­mény fókuszába került. • Véleménye szerint a színház pénzügyi gazdál­kodása teljesen rendben van? - Legjobb tudomásom sze­rint igen. 0 A színházi szóbeszéd és az ön bírálói szerint a sza­badtéri befejeztével a szín­házvezetők igen nagy összegű prémiumot vettek feL Igaz ez? - Nem. Egyetlen fillér pré­miumot sem utaltunk ki sen­kinek. Magam sem kaptam. Pedig a pénztelenség ellenére sikeres volt a millecentená­riumi évad lebonyolítása, és ezért jó páran prémiumot ér­demeltek volna. 0 A színházi műszak elé­gedetlen, mert az évad mű­sortervének összeállítása­kor nem vették figyelembe a közalkalmazotti törvény által előírt bér-, túlóra- és szabadnapvonzatokat. Ho­gyan látja ezt a helyzetet? - A közalkalmazotti tör­vény valamennyi színház mű­ködtetésére alkalmatlan. A mi színházi műszakunk, akár­csak a művészek, heroikus munkát végzett, de tisztessé­gesen meg is fizettük őket; mi több, januártól magasabb fi­zetést fog kapni legtöbbjük. „Hálából" néhányan notóriu­sán és névtelenül feljelentget­nek. Tudtommal elődömmel is megtették. Pedig a színházi vezetés megmondta minden­kinek: itt nem kötelező sem dolgozni, sem túlórázni, sem azzal több keresethez jutni. Az évad úgy alakult, hogy új repertoárt akartunk felállítani, amit aztán még évekig játsz­hatunk. Ezek az előadások nagyobb technikai igényeket támasztanak, érthető tehát a fáradtság, de a nehezén túl vagyunk. Meglehet, színház­szervezésünk erősen esendő, de zömmel jó előadások szü­lettek. Megítélésem szerint nem fáradtunk hiába. 0 Milyen módszerrel mé­rik a prózai előadások fo­gadtatását? Mennyire ve­szik figyelembe a publi­kum igényeit? - Mértékeink a teltház, a félház és az üres ház. Prózai előadásink döntő többsége az első kategóriába tartozik. Ami a közönségigényeket il­letti, a következő évadra elő­bérletezési akciót tervezünk, ami megmutatja, hogy a pub­likum a javasolt produkciók közül melyeket preferálja. 0 A színházi vezetés bírálói rendre felemlegetik, hogy a színház művészeti vezetője, Szikora János kiemelt anyagi előnyöket élvez. - A színház művészeti ve­zetője jelesül a prózai tagoza­tért, s ezen felül a másik két tagozat és a szabadtéri művé­szeti arculatáért felelős. E munkáért kapja bérét, amely nem haladja meg egy vezető újságíró fizetését. Az elvég­zett rendezésekért pedig ugyanannyit kap, mintha más vidéki városban vagy főváro­si színházban rendezne. 0 Az operatagozat műkö­dése a szezon első részé­ben, a kevés számú opera­előadás és a koncertope­rák bevezetése miatt bírá­latokat váltott ki. Ön ho­gyan értékeli Pál Tamás zeneigazgató munkáját? - A szezon első felében az operát stratégiai okokból he­lyeztük takaréklángra - pon­tosabban engedtük külföldi turnékra -, hogy a jóval pró­baigényesebb prózának en­gedjünk kifutási esélyt, ha már nincs külön próbaszínpa­dunk. Az opera azonban így is hat premiert kapott a szok­ványos kettő helyett, igaz, eb­ből kettő koncertopera volt, amit a bérlők nem szívesen vettek. Pedig Nyugaton és a pesti operában a koncertopera divat, hiszen a repertoárt bő­víti: nem a hagyományos kosztümös opera helyett van, hanem mellette. Ami Pál Ta­mást illeti, ő emberfeletti munkát végez egy új, ütőké­pes társulat kialakítására. Szakmai kvalitásait nemrég úgy ismerték el kiváló művé­szi címmel, hogy nem a szín­ház teijesztette fel. Úgy lát­szik, a helyi pálya az ő szá­mára is inkább hátrányt je­lent. De hát sértett emberek mindig voltak, és lesznek is. Aki nem léphet színpadra, mindig úgy véli, ő hiányzik a produkcióból. 0 Az operatagozat ugyan­akkor elégedetlen azzal, hogy a próza előretörésé­vel veszít a lehetőségeiből A színházi finanszírozás a prózatagozat működésére többet biztosit, mint az operának. Hosszabb távon hogyan látja ennek meg­oldását? - Az operatagozat nem le­het elégedetlen a saját és a prózai tagozat finanszírozásá­val, mert a kettő nagyjából azonos. Különbségek legfel­jebb abból adódhatnak, ha va­laki többet teljesít, de ez sem mutat egyenetlenséget. Konk­rét eseteket vizsgálva, az ope­risták általában kevesebbet dolgoznak ugyanannyi fizet­ségért, egészen egyszerűen azért, mert kevesebb opera megy, mint próza. Turnézni viszont a balett és az opera jár, amely többletkeresettől a prózai művészek elesnek. Felettébb érdekes, hogy ilyen kérdésekkel engem még senki nem keresett meg, jóllehet az előzőekkel együtt pletyka­szinten magam is azóta hal­lom őket, amióta betettem a lábam a színházba. Régóta mondogatom, hogy Szeged kü­lönleges egy város. Itt mindig mindenből ügy lesz. Ha magá­tól nem, hát csináljuk. Kisvá­rosnak nagy, nagyvárosnak ki­csi. Ezért középszerű? S. P. S. Tábornokok diadala • Munkatársunktól Szó, ami szó, ennél a fö­löttébb váratlan győzelemnél nagyobb ajándékot maga a húsvéti nyuszi sem hozhatott volna a két rendőr tábornok­nak... Igen, a Szegedről el­származott Bánfi Ferenc, az ORFK - NB-s focimúlttal rendelkező - közbiztonsági főigazgatója, és Salgó Lász­ló, Csongrád megye - kifeje­zetten technikás - főkapitá­nya az első szerva előtt meg­elégedett volna azzal, ha nagyszombaton egy szoros lábteniszcsatát vív a Délma­gyarország fő- és vezető­szerkesztőjével, Dlusztus Imrével és Réthi J. Attilával, ám a sors valamiért úgy akarta, hogy a Párizsi körúti csarnokban a „hazaiak" örül­jenek. Szigorúan a tényéknél maradva: a végig szemet gyönyörködtetően játszó új­ságíróduót, hihetetlen izgal­mak és fordulatok után, 3:0­ra verte a Bánfi-Salgó páros. Ilyenkor, ugye, csak annyit kell mondani: gratulá­lunk! Bánfi Ferenc (képünk jobb oldalán), Dlusztus Imre, Salgó László és Réthi J. Attila - még a meccs előtti békeidőkben... (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom