Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-26 / 97. szám

SZOMBAT, 1997. ÁPR. 26. SZEGED 5 Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, ész­revételeiket, tapasztalataikat ezen a héten ügyeletes újságíró munkatársunkkal, V. Fekete Sándorral oszthatják meg. Mun­kanapokon reggel 8-tól 10 óráig, vasárnap 14-től 15 óráig várja hí­vásaikat a 06-20-432-663-as tele­fonszámon. Elveszett tárgyakat, állatokat kereső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondanivalójukat. Talált tárgyak és állatok ügyében hívják a 62/481 -281/154-es számon Musztákné Albert Ibolyát - az ilyen jellegű közleményeket ingyenesen tesszük közzé az apróhirde­tések „Talált" rovatában. Kisteleki hívások. Bo­zóné Molnár Éva a helyi, csütörtökön tartott önkor­mányzati ülést - amely az iskolai igazgatóválasztás miatt rengeteg érdeklődőt vonzott - szinte botrá­nyosnak minősítette. Sze­rinte a jegyző nem készí­tette elő a választást, az egész tanácskozás tétova, helyenként nevetséges volt. Az egyik pályázó, Nemes Éva igazgató pedig azért hívta a rovatunkat, hogy kiigazítsa lapunk tegnapi riportjának egyik bekezdésében leírtakat. Elmondta, hogy öt éve egyetlen pályázóként lett igazgató, másrészt: a pol­gármester és az intézmény között kimondottan jó a kapcsolat. Csaló pénzváltó. Husz­ka László olvasónk az al­sóvárosiak figyelmét akar­ja felhívni arra a negyven év körüli, barna bőrű férfi­re, aki többeket becsapott már ebben a városrészben. Módszere: megállítja a já­rókelőt és fel akarja váltat­ni százasát. Amikor az il­lető jó szándékkal előve­szi pénztárcáját, akkor azt a férfi kikapja kezéből és elnyargal vele. Szippantások Dorozs­mán. Több telefon érke­zett Kiskundorozsmáról. Az állomás közelében la­kók felháborodottan kö­zölték, hogy a végre ki­tisztított nyílt csatornába, árokba valakik egy szip­pantós kocsi tartalmát ürí­tették, löttyintették ki. Fel­jegyezték a rendszámot: BRD-051. Négykereküek szegedi sebészei BALASRUHA DISZKONT Szeged, a Mikszáth Kálmán u. 20-22. szám (Mix-Center. udvar) Lakosság részére diszkontár, kereskedőknek további árengedmény! Nyitva tartás: H-P.: 9-18-ig. Szo.: 8-12-ig. shi/h Magyarok, ha találkoznak... • Munkatársunktól A határon túli magyar szervezetek V. találkozója kezdődött meg tegnap dél­után Szegeden. A háromna­pos összejövetelen felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és ro­mániai magyar politikai, va­lamint érdekvédelmi szerve­zetek folytatnak eszmecserét a magyar nyelvű oktatás, a tájékoztatás, a kultúra, a posztgraduális képzés hely­zetéről. Szó lesz a nyelv­használat lehetőségeiről, to­vábbá az autonómiákért való politikai küzdelem kilátásai­ról is. A határon túli magyar szervezetek V. talákozóját dr. Mécs László, a szegedi önkormányzat kisebbségi ta­nácsnoka nyitotta meg. Hangsúlyozta: ez az összejö­vetel jó alkalom arra, hogy az esetleges ellentétek han­goztatása mellett az azonos gondolkodás és az együtt­működési készség jusson ki­fejezésre. Ez összecseng a találkozó céljával, s azzal az elvárással, hogy a jelenlévő szervezetek őszintén tárják fel gondjaikat, problémáikat. Napjainkban ugyanis a szomszédos országokban élő, kisebbségi létbe szorult Kárpát-medencei magyarság egymás tapasztalataiból is okulhat. Sakkozzon a polgármesterrel! • DM-információ A beteg gyermekek gyó­gyítására létrehozott Arany­ág Alapítvány javára dr. Szalay István, Szeged pol­gármestere sakkszimultánt ad. A Bartók Béla Művelő­dési Központban vasárnap délelőtt 10 órakor megren­dezendő sakkversenyre 25 fő nevezhet. A minimális neve­zési díj 1000 forint. Jelent­kezni a művelődési központ­ban lehet. A szimultánról felvételt készít a Magyar Te­levízió, ez a félvétel az Aranyág gála május 4-ei adásában lesz látható. Tavaszi • DM-információ Április 28-án, hétfőn este 7 órakor az Euró Jazz Trió ad koncertet a Bartók Béla Művelődési Központban. Az est sztárvendége: Hárs Vik­tor (bőgő). Kikli könyve • Munkatársunktól Április 28-án, hétfőn este 6 órakor a Közéleti Kávé­házban Kikli Tivadar Szege­di portrék az ezredvégről cí­mű könyvét mutatja be Sza­lay István polgármester. A szerzővel Apró Ferenc hely­történész beszélget. Közre­működik: Veress Sándor. Ez összetörte, az szétszedte, a vevő mind elvitte? (Fotó: Gyenes Kálmán) Egy autóbontó éppen olyan, mint egy antikvi­tás. Sok, látszólag ha­szontalan dolog hever szanaszét a telepen, vé­gül mindennek megkerül a gazdája. Egy nyolc-tíz éves kocsihoz ugyanis már nem érdemes új al­katrészt venni, még ak­kor sem, ha a biztosító fizet, hiszen ott is „avul­tatják" az alkatrészeket. Marad a bontó, a telep­röl-telepre való mászká­lás. Szegeden éppen egy tucat helyen bontanak törött kocsikat az Algyái úttól Gyálarétig. - Megyek és veszek egy villamosbérletet! - mondja a középkorú hölgy a Fonógyá­ri úti bontóban, miután fel­vette a totálkárosra tört La­dája árát. Kiderül, ez volt a hatodik karambolja, másod­szor gyűrték teljesen össze az autóját. - Harmadszor már nem kockáztatom az életemet - szögezi le. Elnézve a kocsit, nem túl sokat „fog" majd rajta a bon­tós. Dobó József, a Roncs Kft. tulajdonosa egyébként is arra figyelmeztet, az aranykornak vége ebben a szakmában. - Az „elején" nyitottunk Szegeden, még a nyolcvanas években. Jöttek is a jugók, vitték a szocialista kocsik­hoz a használt alkatrészt, mint a cukrot. Ma már? A bontott alkat­részek ára a gyáriakénak legfeljebb 30-40 százaléka. Idehaza ugyanis eléggé bor­sosak az új árak. Egy közép­kategóriás kocsi motorházte­tőjéért akár 100 ezret is el­kérnek egy márkakereske­désben. Igaz, Németország­ban mindezért 300 márkát kellene csak fizetni, de a vám, az áfa és kézen-közön felszámított kereskedelmi haszon egekig emeli a tarifát. A bontóban mindezért leg­feljebb 25 ezret lehet kérni. - Az utángyártottnál jobb a bontott alkatrész, mert méretre legalább pon­tos, és olcsóbb. Fura helyzet állt elő mára, az árakat nem mi szabjuk meg, hanem leg­többször a vevő. Ennyit haj­landó az öreg autóra áldozni és kész. . Milyen típusokhoz ke­resnek leginkább alkat­részt? - Hiszi vagy sem, a Trabant és a Wartburg a menó nálunk. Ezekhez szinte mindent el le­het adni. Kivétel a biztonsági berendezések - a fékcsövek, az övek, a kormánymű - mert ezeket használtan nem lehet forgalmazni. Jó munkához idő kell ­tarja a mondás, ahhoz pedig még több, hogy egy-egy új típus bekerüljön a bontó­ba. - Most kezdenek jönni az Opel Astrák, pedig már leg­alább ötéves ez a típus. De akadt már olyan is, hogy há­romnapos, összetört kocsit vásároltunk. . Honnan szerzik be a törött autókat? - Nyugatról már nem ér­demes behozni. Nekünk az Állami Biztosttóval és a Hungáriával is szerződésünk van. De a közterület-fel­ügyelők is idehozzák az el­hagyott autókat. . Mennyit lehet kihozni egy roncsból? - Az autó 30 százalékát lehet eladni. Észnél kell len­nünk, mit vásárolunk meg. . Mi volt a csúcsmodell a Roncsnál? - Egy Mercedes 500 SEL. Annak is elkeltek az alkatrészei, pedig azt gon­dolná az ember, ilyen értékű járműhöz csak új alkatrészt vesznek az emberek. . Mit tudnak jól eladni? - A kocsi eleje a menő, no meg mindenféle lámpa. Ezek törnek sűrűn. Kiderül, Szegeden is egy­re inkább specializálódnak a bontók. Vannak, akik német autót bontanak, mások japán és olasz alkatrészekben „utaznak". - Mindennel senki sem tud foglalkozni, az nem len­ne gazdaságos. Ráadásul hozzánk mindenki azért jön, hogy jól járjon. így azután nem eladni, hanem jól vásá­rolni a művészet. Bármennyire is furcsa, egyre kevesebb autót törnek mostanság. A négykerekű ugyan több, de kevesebbszer használjuk - állítják a bontó­sok. S mintha figyelmesebbek lennénk az utakon. Márpedig ők a tévedéseinkből élnek. Mondják, egyre nehezebben. Rafai Gábor Forró hangulatú gyű­lést tartottak az Olajbá­nyász tér 1. számú ház lakói. A május 1 -tál érvé­nyes lakbéremelés ellen tiltakoztak, mert sokan nem tudják majd kifizet­ni a számukra elviselhet­lenül magas dijakat. Az épület fenntartása rend­kívül drága, ezért dr. Ré­vész Mihály, a terület ön­kormányzati képviselője megígérte, hogy közgyű­lés elé viszi a lakók ügyét. Voltaképpen nem is lakó­gyűlés zajlott csütörtök dél­után, a Weöres Sándor Álta­lános Iskolában: dr. Révész Toronymagas lakbérek Mihály önkormányzati kép­viselő tartott rendkívüli fog­adóórát. A szegedi Olajbá­nyász tér 1. számú ház lakói azért kérték képviselőjük se­gítségét, mert kiszámították: ha kifizetik a május 1-től föl­emelt lakbéreket, akkor so­kaknak talán még ennivalóra sem marad pénzük. A lakóközösség nevében előbb Borbás Béla és Wag­ner József beszélt. Borbás úr kifogásolta a lakbéremelésről szóló hivatalos értesítés hangnemét (a fizetést megta­gadókat bírósággal fenyege­tik), s fölháborítónak nevezte az emelés mértékét. Wágner József alapos elemzést olvasott föl, amely­ből kiderült: a tizenegy szin­tes épület (közismert nevén: a „Tarján 101-es") újonnan megállapított lakbérei olyan kirívóan magasak, hogy drá­gább itt lakni, mint a Belvá­rosban. A lakó számításai szerint a lakbér náluk 119 százalékkal nőtt, ez pedig tűrhetetlen. Sok család már így is csaknem nélkülözni kényszerül - ha pedig kifizet­tetik velük az új lakbért, nem tudni, miből élnek majd. Dr. Révész Mihály válasz­képpen elmondta, hogy átérzi a lakók helyzetét. A képvise­lő megígérte: a májusi köz­gyűlésen szót emel majd az Olajbányász tér 1. számú ház lakóközösségének érdekében. A fórumon ielen volt Tóth 7 Ei Dezső is, az Épületfenntartó és Kezelő Kft. (ÉKF) igazga­tója is. Azt javasolta a lakók­nak, hogy a közgyűlés dönté­séig csak azokat a költségté­teleket fizessék, amelyeket valóságosnak ismernek el. Ny. P. Nyílt nap a rendőrségen • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Rendör-fökapitányság nyílt napot rendez ápri­lis 27-én, amikor is meg­nyitják a szegedi rend­őrkapitányság kapuit a nagyközönség előtt. A program reggel kilenc órakor kezdődik, a MÁV fú­vószenekar a kapitányság előtt parkolóban térzenével fogadja az érkezőket. A szegedi rendőrkapitány­ság tornarmében délelőtt lab­darúgótornát rendeznek, ahol a Csongrád megyei főkapi­tányság csapata mellett pá­lyára lép a Temes megyei rendőri felügyelőség, a sza­badkai belügyi titkárság, a szegedi rendőr szakközépis­kola, a MTV körzeti stúdió, valamint a Délmagyarország gárdája. Egyéni nyílt sakk­verseny kezdődik 10.15-től az első emeleten, az udvaron 10 órától pedig aszfaltrajz­versenyen bizonyíthatnak a gyerekek. Kerékpáros ügyes­ségi verseny és KRESZ-ve­télkedő lesz fél 11-től az rendőrkapitányság előtti par­kolóban, fél 12-től pedig az udvaron tartanak bemutatót a rendőr testedző egylet szak­osztályai. Az egész délelőtt tartó programok közé tartozik a rendőrkapitányság aulájában látható „Csongrád megye bűnügyi, közbiztonsági, köz­lekedési helyzete" című kiál­lítás, valamint az ugyanitt megrendezett bűnmegelőzési és vagyonvédelmi tanácsa­dás, biztonságtechnikai be­mutató. A rendőr-fókapi­tányság javító műhelyében (Kossuth L. sgt. 26.) ingye­nes gépjármű-diagnosztikai vizsgálaton lehet részt venni 9 és 15 óra között. A nyílt nap leglátványo­sabb programjának ígérkezik a 10 és 13 óra között a sze­gedi rendőrkapitányság ud­vari garázsában megtartott lézeres célzókészülék- szi­mulátoros bemutató lövészet, valamint az udvari techni­kai-, nyomkövető és járőrku­tya bemutató. Műveltségi vetélkedő • Munkatársunktól Szeged szabad királyi vá­rossá válásának tiszteletére a Bartók Béla Művelődési Központ, a Somogyi-könyv­tár, a Móra Ferenc Múzeum, a Csongrád Megyei Levél­tár, valamint lapunk szerve­zésében műveltségi és hely­történeti vetélkedősorozat indult, amelyen a városré­szek csapatai mérik össze tu­dásukat. Az elmúlt hét végén az újrókusi, a móravárosi, a belvárosi és a felsővárosi csapat versengett egymással a döntőbe kerülésért. Ez az utóbbi együttesnek sikerült. Ma délután 5 órától a Móra Ferenc Múzeumban az al­győi, az alsóvárosi, az újsze­gedi és a petőfitelepi csapat méri össze tudását. Nem Szegedé • Munkatársunktól Pénteki lapunkban szá­moltunk be az algyői tűzol­tólaktanyában kialakítandó továbbképző bázisról. Az írásunkban megjelentekkel ellentétben azonban az al­győi tűzoltólaktanya szerve­zetileg nem a szegedi, ha­nem a Csongrád megyei tűz­oltóparancsnokághoz tarto­zik. Ornitolégusok sikere • Munkatársunktól A Nyíregyházán megren­dezett természettudományos Országos Diákköri Konfe­rencia ornitológiai szekció­jában két szegedi diák sze­rezte meg az első és a máso­dik helyet, mindketten a JGYTF hallgatói és mind­kettejük konzulens tanára dr. Molnár Gyula főiskolai ad­junktus. Veprik József har­madéves biológia-környe­zetvédelem szakos hallgató elsó díjas dolgozata a szere­csensirály európai terjedésé­ről szólt, Lovászi Péter kör­nyezetvédelem szakos pedig a Csongrád megyei fehér gó­lya állomány alakulásáról tartott második díjas elő­adást. Csak ketté! • Munkatársunktól Tegnapi lapszámunkban, a zsombói kiállítás kapcsán tévesen írtuk, hogy Szalma Valéria őskori cserépedény reproduktőr negyvenkét év óta foglalkozik az agyagmű­vességgel. A művésznő csak két esztendeje míveli az edénykészítés ősi techniká­ját. Elnézést kérünk az érin­tettől. Album • Munkatársunktól Az Album című portré sorozat következő vendége: a szegedi születésű Szabó Gabi, a Vígszínház színmű­vésze. A rövidfilmet szom­baton este 21 óra 50 perctől láthatják a Telin csatornán. Ismétlés: szerdán 21 óra 50 perctől. "emumra NYITi ICI i €löSZ€ZOfi6/tri BELÉPŐDÍJ NINCS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom