Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-25 / 96. szám

lÉívYfÖX 'aélöypqésrsO 0víGlói iödf.yf,íif;;ai:r. 2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1997. ÁPR. 25. kommentár Távol Koreától rigyetlen élményem van Dél-Koreáról, nemrégiben 11/ néhány száz kilométert autózhattam egy ott gyár­tott Kia Sephiával. Mit mondjak, az autó meggyőző volt. Márpedig egy országot elsősorban arról lehet megítélni, milyen a gazdasága. A többi? Több ezer ki­lométernyi távolságról igen csak nehéz az élet szagát megszimatolni: vajon milyen lehet a reggeli ébredés, vagy egy késő délutáni randevú bármelyik Koreában? Nyilván éppen olyan, mint nálunk. A két ország politikusai mégis hosszú idő óta far­kasszemet néznek egymással. A világon is egyre rit­kább, hogy vékonyka zöldhatár válasszon csak el két társadalmi rendszert egymástól. A fejekben viszont már fényévnyi a távolság a két szomszéd között. Ugyan, mit mond ma már egy magyarnak az, hogy disszidált a Munkapárt egyik titkára? Jószerével sem­mit. Pedig alig fél évtizede söpörtük csak ki ezt a fo­galmat a szótárunkból, de igyekeztünk úgy elfelejteni, mintha évszázadok teltek volna el. Ugyanezért egy tá­voli ország most az atomtámadást fontolgatja szom­szédja ellen. Korea messze van. Nem csak tőlünk, egymástól is hatalmas távolságra él a két nép. Ami olykor mégis összehozza őket, az az egymás elleni küzdelem, ami már-már gyűlöletbe hajlik. Miközben a szomszédos „kis tigrisek" példát mutattak a világnak, hogyan le­het a semmihői virágzó gazdaságot varázsolni, addig a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság amerikai élel­miszersegélyekért kopogtatott. • Most puskaporos hordón csücsül mindkét ország. iVl Mi pedig szívesen beleülünk egy Sephiába, köz­ben jóleső érzéssel nyugtázzuk, milyen távol vagyunk Koreától C=Í' Észak javasol • Szöul (Yonhap/MTI) Észak-Korea bejelentette, hogy elfogadja a két Korea, Kína és az Egyesült Államok részvételével szervezendő négyoldalú tárgyalásokat, de azt javasolta, hogy emellett a két Korea folytasson három­oldalú tárgyalásokat is, az Egyesült Államok bevonásá­val, Kína részvétele nélkül. A dél-koreai vezetés elfogadha­tatlannak ítélte az észak-ko­reai javaslatot. Az illetékes szerint az északi javaslat azt célozza, hogy Phenjan újabb engedményeket étjén el - na­gyobb élelmiszersegélyt vagy az amerikai gazdasági korlá­tozások feloldását. • A disszidens zavart okozhat? Kim „művész" és a villámháború • Tokió (MTI) Észak- és Dél-Korea szélsőséges politikusai­nak álláspontját erősíti Hvang Dzsang Jop a ki­jelentéseivel - állapítják meg egyes dél-koreai elemzők a nemrégiben disszidált észak-koreai vezető radikális meg­jegyzéseit értékelve. A KNDK-ban, ahol soká­ig elhallgatták, hogy a Mun­kapárt egyik titkára disszi­dált, a sajtó Hvang Szöulban tett nyilatkozataira élesen re­agált. „Gyáva árulónak, há­borús bűnösnek" minősítik, akinek Dél-Korea általi be­fogadása „hadüzenettel" egyenértékű. Hvang vasár­nap érkezett a dél-koreai fő­városba és azóta hirdeti a KNDK elleni kemény fellé­pés szükségességét, mond­ván, hogy Észak-Korea atomtámadásra készül szom­szédai ellen. Az észak-kore­ai ideológia egykori kidolgo­zója vitatja az Egyesült Álla­mok óvatos közeledésre épü­lő politikáját is. Ezzel - mint mondják - a dél-koreai el­nökválasztást megelőző év­ben Kim Jung Szam államfő pozícióit javítja, az Északkal való kiegyezésre hajlandó­nak látszó Kim De Dzsung ellenzéki vezérrel szemben. Hvang legutóbb Kim Dzsong II észak-koreai ve­zetőről adott vitriolos jel­lemzést. „Hitler csodálójá­nak" nevezte őt, aki állandó­an a „Blitzkrieg-ről", villám­háborúról beszél. Amúgy Kimet szeszélyes, önfejű, mindenkire irigy diktátornak tartja, aki személyi kultusza kiépítésén munkálkodik. Kim mindenkitől megköve­teli, hogy nagy államférfi­nek, zseniális katonai straté­gának és nagy művésznek tartsa - mondta Hvang. Papír Najíyker Szeged, Apáca u. 9-11. Tel.: 326-370. Tel./fax: 322-196 Közületek, figyelem! Fénymásoló papírok, leporellók nagyker. áron! § M Canon A/4 Selex A/4 Universal 240/1 pl. Universal 240/2 pl. Universal 380/1 pl. Faxpapír 216/30 560 Ft/csg. nettó 490 Ft/csg. 1580 Ft/karton 2690 Ft/karton 2650 Ft/karton 198 Ft/tekercs Díjtalan kiszállítás! Viszonteladóknak további engedmény. Öten: kéz a kézben Oroszország, Kina és három közép-ázsiai ország megállapodott a határaik mentén állomásozó haderők csökkentéséről tegnap, a moszkvai Kremlben. Balról jobbra: Aszkar Akajev kirgiz, Nurszultan Nazarbajev kazah, Csiang Cö-min kínai, Borisz Jelcin orosz és Imomali Rahmonov tádzsik elnök mosolyogva, kézfogással szentesítette az egyezményt. (MTI Telefotó) A szekta és a KGB • Tokió (MTI) A tokiói metró elleni, két évvel ezelőtti gáztámadás ki­tervelésével vádolt japán szektavezér ártatlannak val­lotta magát és követőit vá­dolta a merénylet végrehaj­tásával. Aszahara Soko, a Legfelső Igazság (Aum Sin­rikjo) nevű szekta guruja most először nyilvánított vé­leményt a gáztámadásról egy Perui túszmentés • Urna, Tokió (MTI) Újabb részletek váltak is­mertté arról a limai túszsza­badftó rohamról, amelyben a perui biztonsági erők kisza­badították a japán nagykövet rezidenciáján december 17. óta fogva tartott túszokat, és megölték a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom (MRTA) túszejtő terrorista­osztagának minden tagját. Japán kormánya éberségre intette aznap nagykövetsége­it, mert lehetségesnek tartja, hogy a Túpac Amaru Forra­dalmi Mozgalom vagy an­nak támogatói újabb támadá­sokat terveznek japán képvi­seletek ellen. A perui biztonsági erők az egyik túsz személyhívóján értesítették a foglyokat a ter­vezett szabadító kísérletről, percekkel a roham előtt - ír­ta katonai forrásokra hivat­kozva a Reuter. Luis Giam­pietri Rojas, a perui haditen­gerészet nyugalmazott tisztje a személyi motozások ellen­ére el tudta rejteni „csipogó­ját" a terroristák elől. Alber­to Fujimori perui elnök sze­rint szerfelett fontos volt ér­tesíteni a szabadulandókat, hiszen (gy nem rémítették meg őket a robbanások, fe­gyelmezetten tették, amit tenniük kellett. Fujimori szerdai sajtóérte­kezletén beszélt erről. Kö­zölte, hogy hónapokon át nagy gonddal készültek erre az akcióra. Nem is egy, ha­nem négy titkos alagutat ás­tak, főként azokon át özön­lötték el a különlegesen ki­képzett kommandósok a re­zidenciát. éve tartó pere során. Az Aum-hfvők 1995-ben gyil­kos szarinmérget helyeztek el több metróvonalon, 12 ember életét oltották ki, 6 ezer embernek pedig sérülé­seket okoztak. Aszahara azt állította a tokiói körzeti bíró­ságon, hogy „az akció leállí­tására utasította beosztottja­it", ám azok nem engedel­meskedtek neki. Jelcin óhaja • Moszkva (MTI) Nemzedékváltást sürge­tett az államapparátusban Borisz Jelcin orosz elnök. Csütörtöki rádióbeszédében példátlanul nyíltan, név sze­rint is bírálta Viktor Cserno­mirgyin miniszterelnököt. Jelcin először ismerte el, hogy a reformok megtorpa­nása miatt hívott meg fiatal vezetőket a kormányba. Sze­mére vetette egyben a mi­niszterelnöknek, hogy félté­keny a fiatalokra és ezért nem sikerül hetek óta a kor­mányt teljessé tenni. Jelcin élesen bírálta az orosz ál­lamapparátus nehézkességét, amely elfojtja a legjobb kez­deményezéseket is. Nemze­dékváltásra, új arcokra, fia­talokra van szükség, akikben jobban bíznak az emberek. í£)ELEKTROHÁZ ÁR: olcsó, a vásárló pénztárcáját legjobban kímélő árkialakítás, valamely termék bizonyos esetekben utoljára kapható ennyiért. DÜÜQ1TDD IM CÜELEKTROHAZ ÁR 55 999 Ft (DeLonghi) 20 l-es mikrohullámú sütú PHILIPS hajszárító Videomagnó lÖELEKTROHAZ á ZANUSSI páraelszívó Nyereményakció jénivs 7-ig! Bröl ^ELEKTROHÁZ m Szeged, Párizsi krt. 8-12. Hódmezővásárhely, ELEKTRO MARKT MŰSZAKI , , ÁRUHÁZLÁNC Andrassy u. 12. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig 63wi4 hírek Visszacsatolás • Zágráb (MTI) A horvát kormány mene­kültként fogja kezelni mind azokat a szerbeket, akik nem fogadják el a horvát állam­polgárságot, de nem is hagy­ják el a még szerb kézen le­vő Kelet-Szlavóniát, Bara­nyát és Nyugat-Szerémséget. A Zlatko Matesa vezette zágrábi kormány csütörtö­kön tervet fogadott el a Hor­vátországhoz hamarosan visszacsatolandó horvát Du­namellék térségének reinteg­rálásáról. Nyemcov halad • Moszkva (MTI) Jelcin elnök csütörtökön Borisz Nyemcov első mi­niszterelnök-helyettest ne­vezte ki energetikai minisz­ternek, amivel tovább növe­kedett a következő elnökvá­lasztás egyik esélyesének tartott Nyemcov befolyása a kormányon belül. A politi­kus a hónap elején lemon­dott Pjotr Rogyionovot vált­ja a minisztérium élén, akit Viktor Csernomirgyin kor­mányfő emberének tartottak. Havel 1988-ban • Prága (MTI) Václav Havel cseh állam­főjelöltetni szándékozik ma­gát az 1988-ban esedékes el­nökválasztáson, és meggyő­ződése, hogy ehhez megkap­ja polgártársaitól a szüksé­ges támogatást - közölte szerda este a cseh rádió az elnök „legközelebbi környe­zetére" hivatkozva. Növekvé feszültség • Belgrád (MTI) Jugoszlávia két tagköztár­saságban, Szerbiában és Montenegróban ismét nö­vekszik a társadalmi feszült­ség, s az életszínvonallal, a fizetésekkel és az általános gazdasági helyzettel elége­detlen polgárok újabb sztráj­kokkal és tüntetésekkel feje­zik ki elkeseredettségüket. Szerbiai vélemények szerint a nagyobbik jugoszláv tag­köztársaság sztrájkhullám előtt áll.. Végeredmény • Zágráb (MTI) A végleges adatok szerint a Franjo Tudjman vezette Horvát Demokratikus Kö­zösség (HDZ) 63-ból 42 mandátumot szerzett a zág­rábi parlament felsőházában az április 13-i választásokon. Tudjman pártja 41 helyet szerzett önálló jelölttel, s egy helyet közös listán. Az ellenzéki pártok 21 mandá­tumot szereztek összesen. Az adatok szerint a 3,66 mil­lió választásra jogosultból 2,61 millió vett részt a sza­vazáson, ami 71,37 százalé­kos részvételi arányt jelent. Eritrea • Aszmara (MTI) Az eritreai kormány el­sődleges céljának tekinti a kartúmi rendszer „megsem­misítését", ezért katonaság­gal támogatja a szomszédos ország déli részén harcoló lázadókat - jelentette ki csü­törtökön Aszmarában Isza-. jasz Afeverki eritreai állam­fő. Afeverki úgy vélekedett, hogy Omar el-Besir szudáni elnök rendszerét csak erő­szakkal lehet megdönteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom