Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

SZOMBAT, 1997. MÁRC. 1. STEFÁNIA - SZÜLETÉSNAP 9 Kívánunk! Dr. Tóth Gyula, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya: - Úgy hallottam, Sanyi képviseli hazánkat a San Remó-i dalfesztiválon. Már éppen ideje volt, hogy váltson, az énekléshez jóval több tehetsége van... Sok sikert kívánok neki - a mikrofon végén is! Dr. Csiszár Előd, a Medikémia Szeged csapatorvosa, aki jelenleg lábtöréssel nyomja az ágyat: - Kéz- és lábtörést Sanyinak! Ehhez azonban fontos, hogy megtanuljon rendesen síelni és teniszezni— Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke: - Sanyi a sportágának olyan ásza, amelyet nem a játékosai ütnek. Ha néha sebeket kap, azt az arany gyógyítja, ebből az „orvosságból" kivájtok minél többet neki! I. P. Ha valaki nem tudná: Nyári Sándor azon kevesek közé tartozik, akikkel nem lehet szabályos, születésnapi interjút készíteni. Nem, mert a legjobban 6 maga irtózna attól, hogv pusztán egy jeles aátum miatt - elmesélje az egész életét, szolnoki bölcsőjétől kezdve, a csepeli zsiványságokon át, egészen a szegedi aranyünnepekig. Arra viszont hajnali öt órakor vagy akár percekkel éjfél előtt is könnyen rávehető, hogy (szigorúan toll, papír és kismagnó nélkül...) leüljön egy újságíróval beszélgetni, mindarról, amit az elmúlt fél évszázad, személyre szabott történései közül fontosnak, de minimum emlékezetesnek tart. Mint az talán az alábbiakból is kiderül, a Medikémia edzője, egyszersmind a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya ritka szerencsés ember neve, stílusa, tekintélyes eredménylistája, sőt humora is van, ráadásul családtagjai, játékosai, munkatársai és meccsekre járó hívei egyaránt szeretik, tisztelik. Őszintén: 50 esztendősen kívánhat-e ennél többet bárki is? • Sanyi, meg ne sértődj, de egy kicsit csalódtam benned. - Ne haragudj, tudom, hogy késtem huszonnyolc másodpercet, de jöttem át a hídon, és kétszer is pirosat kaptam, meg amikor itt, a Deák Ferenc utcában kerestem a parkolót, képzeld el, hirtelen... 9 Nem, nem erre gondoltam. Szerinted milyen dolog az, hogy én reggel felveszem legféltettebb öltönyömet, nyakkendőt kötök, elvégre nem mindennap ebédelhetek együtt egy immáron ötvenes, tehát hovatovább nyugdíj felé közelítő mesterrel, erre te idejössz • egy, vitán felül dizájnos mackófólsőben... Mosoly. Olyan, amilyet csak azokkal a mélyen ülő, apró szemekkel lehet produkálni, amikkel Nyári Sándort megkínálta a Teremtő. Az arcára van írva: ő sem lenne boldog, ha a következő egy órában mást se tennénk, csak elérzékenyülve nosztalgiáznánk; a vidámság, vagy ahogy 6 fogalmaz, „az időzített fuzge" sokkal jobban illik ehhez a kerek évfordulóhoz. - Ha hiszed, ha nem, világéletemben vonzódtam a melegítőkhöz. Amikor például huszonévesen Csepelre kerültem, az edzések előtt háromszor körbementem a busszal, csak azért, hogy minél több utas lássa a piros-kék tréningruhámat, pontosabban azt, hogy én is Buzek „Öcsiék" közé tartozom. • A pszichológusok most biztosan azt mondanák, hogy kissé későn érő típus vagy. - Túl nagyot nem is tévednének... Az igazság az, hogy egy szegény, de boldog pedagóguscsaládban nőttem fel, amelyben a bátyám és én voltunk azok, akiket szüleink még a leglágyabb szellőtől is óvtak. Esténként mi véletlenül sem csatangolhattunk el a szolnoki presszókba, nem tervezhettünk lányszöktetést a kollégiumból, mert apámék megkövetelték, hogy csakis a tanulásnak és a sportnak éljünk. Nekem, állítólag, nem csupán a röplabdához, hanem a focihoz és a kolyik annak idején belopta magát a városlakók szívébe. - Értem, mire célzói. Ma is csak azt tudom mondani, a nemzetközi színtéren más minőséget képviselő játékosokra volt szükségünk, mint a hazai mezőnyben. Igazoltunk itthonról és külföldről is, így a régiek közül jó néhányan törvényszerűen kimaradtak. Akadt, aki vállalta a versenyt, páran viszont elmentek. Némi túlzással - a Donaukraft Wien elleni párharcunkra utalva - azért kijelenthetem: az új csapattal három pontra megközelítettük Európát. Jövőre pedig, ha rajtam múlik, folytatjuk a lopakodást. Talán most kellene megkérdezni, hogy szolgál a kedves egészsége. Valakitől hallottam, hogy az utóbbi időben rakoncátlankodik a szíve, és a tarkója környékén is „zavaija" egy idegszál. Rövid töprengés után inkább a családjára terelem a szót. A lányáról faggatom, s nem is véletlenül. Ugy másfél éve még könnyek szöktek a szemébe, amikor Emese nevét kiejtette a száján. A radnótis diáklány akkor utazott el Kanadába, nyelvet tanulni. - Klubtársaimnak, a rotarysoknak (akiknek barátságára kifejezetten büszke vagyok) köszönhettük, hogy összejöhetett az észak-amerikai részképzés. Emese most már az egyetemre készül, Levente fiam pedig nemsokára menedzser lesz a SZÉF-en. Szép lassan mindketten a saját lábukra állnak. • Neked meg marad a röplabda. - Tudod, nagyon örülök annak, hogy a sport olyan emberekkel is összehozott, mint például a Medikémia elnök-igazgatója, Pálmai Antal, vagy mint a kollégám, Nusser Elemér. A játékosok közül, talán bevallhatom, Husztát, Voronkovot, Melnicsukot, Hulmannt és Polgárt sorolom a legkedvesebb tanítványaim közé, nem csak a szakmai felkészültségük, hanem emberi tulajdonságaik miatt is. Számomra ők, így együtt jelentik a szegedi röplabda hőskorát. Rápillantok az órámra, és ekkor döbbenek rá, hogy mennyi mindenről nem beszéltünk még. Nem bolygattam például, hogy hol tanult meg már-már Korda György szintjén slágereket énekelni, mint ahogy az újságíráshoz való affinitását is elfelejtettem méltatni. Kevesen hinnék, de Nyári Sándorból tényleg majdnem riporter lett! - 1974-ben gondoltam egy merészet, és jelentkeztem egy mikrofonos tehetségkutatón. Á legjobb tizenhat között azért estem ki, mert a zsűri két tagja, Vértessy Sándor és Pomezansky György kiszúrta, hogy egyetlen kérdéssel két dolgot szerettem volna megtudni riportalanyomtól... • Sanyi, ha vállalod, ezennelfelajánlom, hogy nyugdíjba vonulásod után meglátod, ez a pár év gyorsan elszalad! - debütálhatsz a Délmagyarország sportrovatában. - Ne tedd, mert a szavadon foglak! Azt mindenesetre már most megígérem, hogy adott esetben a dorozsmai focimeccsre és a bowlingbajnokira is nyugodt szívvel elküldhettek. Persze, addig még van egy-két, „egyéb" kategóriába tartozó feladatom. A férfiválogatottat például mindenáron ki szeretném juttatni az Európabajnokságra. ' . • Más már nem is hiányzik az ötvenedik születésnapodra? Mondjuk egy vadonatúj mackófrílső?... RéHii J. Attila • Csevegés a mackófölsőről\ a könnyekről és a szódavízről Nyári Sándor: ötven! Nyári mester és Csiszér doktor öröme. Jól begyakorolt mozdulatok. (Fotó: Gyenes Kálmán) Mindent bele! Még az aranyút legelején... Itt van, megszereztük nektek. Mámorosan, de józanul sárlabdához is átlagon felüli érzékem volt; utóbbi sportágban például egészen a suliválogatottságig vittem. • Szinte hallom egy-két mostani játékosod sóhaját: „Bárcsak maradt volna a kosarazásnál, Sanyi bá'..." - Kedves vagy... Cserébe el is árulom, hogy van egy kollégád a Délmagyarnál, akinek ugyan NB l-es kosarasmúltja van, ám harminchármazásban, ebben a sasszemet és laza csuklót igénylő dobóversenyben ma is bármikor leiskolázom. De visszatérve a régi, szép időkre: ha néhanapján becsúszott egy-egy gyengébb osztályzat... 9 Néhanapján?! - Na jó, legfeljebb hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken, nos, akkor apu azzal büntetett, hogy nem engedett a pálya közelébe. Tudta jól, ennél nagyobb szomorúságot nem okozhat nekem, mint ahogy abban is biztos lehetett: a következő héten az órákon is sokkal jobban koncentrálok majd. Egészen belelendül. Gesztikulál és csapong. Mintha újra ott szorgoskodna az iskolapadban, és dolgozatírás közben is a 4. b elleni kosárrangadóra készülne. Aztán egyszercsak Pestről kezd mesélni. Arról, hogy túl a tizenkilencen, de valójában még gyerekként vonult be katonának - a Bp. Honvédhoz. - Látod, ott is hatalmas szerencsém volt. Játszottunk egy kupameccset a „nagy" CsepelSok boldogságot! Mindenkinek.. lel, és valahogy elsült a kezem. Egyszer, kétszer, tizennyolcszor. Azt hittem, álmodom, amikor szóltak, hogy le akarnak igazolni. 9 A rosszmájúak szerint, kezdetben összesen annyi szerepet kaptál a sokszoros bajnoknál, hogy a kezdő hatost mérkőzések közben el kellett látnod elegendő mennyiségű szódavízzel - Esküszöm, ezt én magam teijesztettem, és mindig hozzá is tettem, hogy a szikvizes üvegeket nem Ájkán vagy Mátészalkán hurcolásztam, hanem mondjuk Isztambulban. Nem tagadom, később, már edzőként nagy hasznát vettem mindannak, amit „kívülről", tehát a legendás Csepel kispadjáról megfigyelhettem. Buzek, Policsányi és a többi zseni rengeteget tudott a röplabdából. • Olykor-olykor csak bevettek maguk közé... - Na, erre van egy sztorim. Az egyik pokoli hangulatú Újpest-Csepel derbin 13:12-re vezettek a lilák, amikor a bírók az egyik csapattársamat szövegelésért lezavarták a parkettról. A cseresor oszlopos tagjaként épp harsányan mulattam sztárunk mondókáján, amikor észrevettem: a „maradék" öt csepeli engem néz mereven, és várja, hogy végre beszálljak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, fültőig vörös lettem, elestem a saját melegítőalsómban... • Pedig naponta több órán át abban virítottál a BKV autóbuszain... - Ezt jól megjegyezted... szóval, a lényeg, hogy csak bekeveredtem valahogy a hálóhoz. A nyitás előtt remegő hangon megkérdeztem Buzektól: mégis, mit csináljak? „Öcsi" a lehető legkomolyabban azt válaszolta, hogy messzire kerüljem el a labdát. A folytatásról legyen elég annyi, hogy a laszti háromszor egymás után az én kezemről vágódott vissza az újpesti térfélre, azaz megnyertük a játszmát. Ennek ellenére számomra is teljesen természetes volt, hogy a második szettet megint a pálya széléről kellett tanulmányoznom... Mondanám, hogy Sanyikám, így tényleg nem lehetett nehéz edzői karriert csinálni, de aztán meggondolom magam. Egyszerűen azért, mert legbelül nagyon is tiszteletre méltónak találom, ha valaki már aktív sportolóként építgetni kezdi a civil életét. Nyári mester - még „gyakornok" korában - a TF két szakát is elvégezte, és amikor bő másfél évtizeddel ezelőtt Szegedre költözött (mint kifejti, „első osztályú röplabdát alkotni"), már nem akármekkora tapasztalat volt a birtokában. • Sanyi, ha jól emlékszem, abban maradtunk telefonon, hogy ezúttal nem csevegünk hosszasan a Medikémia múltjáról, a bajnoki és kupaaranyakról, ehelyett inkább arra térünk ki, ami most van, illetve holnap lesz, veled és a csapatoddal -Dereng... 9 Nem érzed úgy, hogy ez a sok szép eredmény megfeküdte egy kicsit a szegedi szurkolók gyomrát? Csak azért kérdezem, mert mostanában mintha kevesebb embert érdekelne a röplabda, mint teszem azt, két évvel ezelőtt. - Ez egy érdekes felvetés. Úgy látszik, a sikereket is meg lehet unni. Bár, akiknek igazi boldogságot szereztünk az érmeinkkei, ma is kíváncsiak ránk. 9 Egyesek szerint az a fő gond, hogy ez a Medikémia már nem az a gárda, ame-