Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-28 / 73. szám

PÉNTEK, 1997. MÁRC. 28. KAPCSOLATOK 11 • Versezetek, mondókák, kiszámolok Április bolondja... olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a izerzók mondanivalójónak tiszteletben tarlósával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az kt közölt Írások szerzóik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Fogadjuk örökbe gondjainkat! A nyelv­oktatásról Az alsó tagozatos ide­gennyelv-oktatás védel­mében írtak cikket la­punk március 19-i szá­mában a József Attila Tudományegyetem mun­katársai, Cs. Czachesz Erzsébet és Zoltán Patrí­cia. A Kapcsolatok ro­vatban megjelent véle­ményük egyik bekezdésé­ből a technika (régebbi nevén a nyomda ördöge) sajnálatos „tréfája" kö­vetkeztében eltűnt egy rész, s ettől értelmetlen­né vált a mondat. Ezért mind a szerzőktől, mind olvasóinktól elnézést ké­rünk, s alább közöljük a JATE munkatársainak eredeti mondatát, véle­ményét. (Remélve, ezút­tal az ördög alszik...) A pedagógus szakemberek, a cikk szerzői szerint: „Hihetetlen tehát, hogy valóban érdeke lenne a szegedi önkormányzat­nak a jelentős hagyomá­nyokkal bíró és eredmé­nyes alsó tagozatos álta­lános iskolai nyelvokta­tás megtiltása, hiszen ez­zel már az esélyét is megvonná annak, hogy a gyermekek az iskola szervezett keretein belül kapjanak idegen nyelvi képzést. Éppen akkor válhatnak majd túlter­heltté a tanulók, ha taní­tás után, különórákon kénytelenek még nyelvet is tanulni." Karácsony előtt - mint kívülálló - részt vettem egy helyi kezdeménye­zésű segélyakcióban. Ajándékcsomagokat kézbesítettünk rászoruló családoknak és magá­nyos nyugdijasoknak. A csomag 1 kg lisztből, 1 kg cukorból, 1 liter olaj­bál és 1 darab virslikon­zervból állt. Akinek nem jutott virsli, 2 kg lisztet kapott. Gyermekes csa­ládok gyermekenként plusz 3 szem szaloncuk­rot is. A segélyezettek nem hajléktalanok, nem alkoholisták, nem mun­kanélküliek és nem kábí­tószer élevezók. Szegedi lakosok, kis családi há­zakban, panellakások­ban élnek. Szégyent éreztem akkor, rossz volt hallani a hálás kö­szöneteket. Néha eszembe jutnak, miből élnek most. Aztán elnyomom a fel-feltö­rő halvány lelkifurdalást. A segélyező csoport múlt heti gyűlésére mégis elmentem. Beszámoltak az azóta végzett lelki gondozó tevékenysé­gükről. Utolsó napirendi pontként felvetették a húsvéti ajándékcsomagok összeállí­tásának kérdését. Eddig min­den évben rendszeresen ké­szttettek ilyet is. Az elnök a pénztároshoz fordult, kérdez­ve, hogy mennyi gyűlt össze karácsony óta. A pénztáros közölte, hogy a kassza jelen­legi egyenlege 200 forint, ezen kívül van még 70 kg kistálycukor. Mindenki el­hallgatott, az elnök megál­lapftotta, hogy a húsvéti aján­dékozás ez évben elmarad, és berekesztette a gyűlést. Néhány nappal később a csoportvezető asszony el­mondta, önkéntes adomá­Mai elfásult, önzá és rossz hírektől hemzsegő világunkban szeretnék valami reménytkeltőről, sajnos szokatlanról be­számolni. Egy szombati napon, ha­zajött iskolás fiam, és Sze­gedről Makóra akartunk menni Trabantunkkal, hogy a nagyszülőknek is megmu­tassuk ritkán látott unokáju­kat. Klárafalváig rendesen viselkedett a kocsi, ott azon­ban a falu előtt kb. 100 mé­terrel megállt, és bekapcsol­tuk a villogót, tolni kezdtük, hogy a faluban szerelőt ke­ressünk, vagy valahol biz­tonságba helyezzük és bu­szon folytassuk az utat. Arra nem is gondoltunk - más ilyen alkalommal szerzett ta­pasztalatok alapján -, hogy autósoktól kérjünk segítsé­get. Ekkor szokatlan dolog történt megállt egy kocsi mellettünk és vezetője fela­jánlotta segítségét. Felesé­gem és fiam buszra szállt, mert nem tudtuk hol és mi­kor találunk szerelőt, én pe­dig a kocsi után kötöttem Trabantomat és elindultunk. nyokból segélypénztárat hoz­nak létre. Az összegyűlt összeget havonta felosztják a legjobban rászorultak között oly módon, hogy kifizetnek belőle egy-egy számlát vagy megvásárolják az éppen ak­kor legszükségesebb dolgo­kat. Már van induló tőkéjük is, pályázaton nyertek e célra 9000 (!) forintot. Profán módon egy nyara­lási emlékkép tolult fel emlé-* kezetem mélyéről. Pár évvel ezelőtt Ausztriában járva gyönyörködtünk a festői kör­nyezetben lévő hellbrunni ál­latkert szépen gondozott, jól táplált vadjaiban. A rácsokon kis tábla hirdette, hogy a ket­rec lakóját, mely szervezet vagy magányszemély „fo­gadja örökbe", azaz ellátásról ki gondoskodik. Ausztria gazdag ország, vadállatait is örökbe tudja fo­gadni. De annyira szegények mi sem vagyunk, hogy rászo­ruló embertársainknak leg­alább egy-egy kínzó gondját ne tudnánk átvállalni! „Örök­be fogadhatnánk" például egy évre egy nyugdíjas néni villany vagy fűtésszámláját, vagy kiválthatnánk részére a rendszeresen szedett, egyre dráguló gyógyszereit. Jó len­ne „alkalmi örökbefogadó­kat" találni egy hétgyerme­kes család szeptember havi tanszer-számláinak kiegyen­lítéséhez is. A csoport - amely a se­gélypénztárt útnak indította ­szívesen vállal közvetítést a megoldandó problémák és a potenciális örökbefogadók között. Az olvasók, cégek és ma­gánemberek - joggal érezhe­tik magukat megszólítottnak. Kérem segítsenek! Baraznainé Deák Judil Szeged, Gát u. 8/A. V. em. 15. Tel.: 485-134 Sem Klárafalván, sem Fe­rencszálláson nem találtunk szerelőt. Többszöri megállás és érdeklődés után sem, és tgy egészen Kisszomborig elhúzott, amíg szerelőt talál­tunk. Leoldottam a kocsit, megköszöntem a segítséget, megkérdeztem mivel tarto­zom - más alkalommal a ko­csimentő bizony tetemes összeget kért -, a fiatalem­ber nem fogadott el semmit, azt mondta, ez így természe­tes. Bementem a szerelőhöz, elintéztem az elintézendőket és elindultam, hogy megke­ressem a buszmegállót. Ek­kor ért a második meglepe­tés, mert az engem eddig hú­zó fiatalember ott várt a ka­pu előtt és elvitt Makóra is. Mivel semmi mással nem tudtam megköszönni Bí­ró Józsefnek a szívességet, ezúton szeretnék köszönetet mondani neki, és külön Nagy Katalin nevelőanyá­nak, hogy ilyen kedves, se­gítőkész ember nevelt fel a battonyai S. O. S Gyermek­faluban. További sikereket kívánok nekik és külön Bíró Józsefnek. Börcaök Sándor A néhány generáció­val ezelőtt a gyerekek sokkal több, a termé­szettel kapcsolatos mondókát, játékot is­mertek, mint a mostani­ak. És annál is több, egyes játékokhoz föltét­len szükséges kiszámo­lókat, aminek nyomán eldöntődött, hogy ki lesz a humó (a bújócs­kázás első keresője), vagy ki lesz a kezes (a fogócskázás első kerge­tője). Az egyik ilyen kiszámo­lót, az Egyedem begyedem­et a mai gyerekek is ismerik tán'. Méginkább az Ecc­pecc, kimehetsz kezdetűt, és azt, hogy: „Tíz, húsz, száz­húsz, földimogyoró, akire esik a százkettő, az lesz a humó!" De volt egy hosszabb, dallamos versezet is, ami körülbelül tgy szólt: „Árkot ugrott a cigány, kitörött a lába. Telefonált bírónak, vi­gyék szállodába. El is vitték szállodába, Szálka ment a kisujjába, Hegy-hegy-he­gyes, te vagy a kezes!" Kedves emlékeket idézhet az idősekben a „Lementem A háború után hazat­érve számba vettünk szülőt, gyermeket, test­vért, rokont és barátot. Volt veszteség, bánat és lehangoltság. Ezekhez párosult a szavakkal ki sem fejezhető bizalmat­lanság és a gazdasági helyzet. A még egy év­vel azelőtt is reményke­dő embereken az ide­geskedés lett úrrá. Kiállítás, hangverseny, színház? Nem csak pén­zünk, hanem kedvünk sem volt rá. És ekkor találkoz­tam az egyik barátommal, aki mondta: - Te, a színházban hallot­tad már Simándit énekelni? Menj el, mert érdemes! Abban az időben annyi én a pincébe vajat csipeget­ni, Utánam jött édesanyám pofon veregetni. Gí, gá, gú, te vagy az a nagy szájú." Ennek másik változata pedig: „Elmentem én az er­dőbe epret szedegetni. Utá­nam jött öreganyám jól megveregetni. Nád közé bújtam, Nádsípot fújtam, Az én sípom így szólt: Gí, gá, gú, Te vagy az a nagy szá­jú" Bármelyik verset mon­dottuk, a kiszámolást úgy ejtettük meg, hogy az óra­mutatóval egyező irányban a pajtásaink mellére egy ki­csit odaböktünk a mutatóuj­junkkal. A humócskázásnál meg­állapodtunk, hogy tízesével­e, vagy kettesével számo­lunk, és meddig. Aki humó lesett, azt ki­zártuk a játékból. Abban is megegyeztünk, hogy miként jelezzük az először meglá­tottat: Nevének hangos ki­áltsával, vagy pedig kive­réssel. Eme utóbbi esetben ott kellett a falat (vagy a fát) veregetni, ahol humtunk. Ám ha az utóbbi változat­ban a megpillantott pajti ért a humóhelyre előbb, és ki­közöm volt a színházhoz, hogy elolvastam a szerep­osztó plakátokat. Már min­dent kívülről tudtam, de lát­ni még nem láttam semmit. Egyszer csak olvasom, hogy Carment Andai Piroska ala­kítja. őt már korábbról is­mertem, végre alkalmam lett volna hallani és látni. Valahogy sikerült szert ten­nem pénzre, egy olcsó je­gyet vásároltam. Apám ru­hájában és cipőjében men­tem az előadásra. Utolsónak érkeztem a nézőtérre, hogy ne lássák a nem éppen alka­lomhoz illó öltözetemet. Andai Piroskának nagy sikere volt az első felvonás­ban. Már nem a régi fényé­verte a humót, akkor min­denki előjöhetett, mert az addigi humó kezdhette újra a számolást. Vagyis: tovább kellett humnia. A kezesödés talán még hangulatosabb volt, hiszen egyik-másik gyerek olyan fürgén, csalinkázva tudott futni, hogy estek-keltek a fogók, a váratlan kanyargá­sok miatt. És emlékeznek az idő­sebbek a nevekre alkotott, olykor pajkos kétsorosokra, mint az „Imriske, háromlá­bú kiscsirke!", „Pista, kitö­rött a kisfa!", „Ilka-pilka, nádibéka!" „Böske, tehén s.ggit kösd be!", „Panna, ra­gadj lé a padra!", „Rozika, keréktelen talicska!", „Jós­ka, levelet hozott a posta!", „Jóska, tizenhárom galus­ka!", „András, t.ke-p.cse hangyás!" satöbbi. Tápén, ha valaki - mond­juk futás közben - hasra esett, ezt kiabáltuk: „Hájjé, gyékény farkát vágd lé!" Lám, egy csúfoló, amely a gyékényfeldolgozás egyik jeles óhazájában megőrző­dött a gyékény. Ugyanez hangzott el, amikor lengő hintázáskor valakinek már le kellett szállnia: „Szállj lé, ben tündökölt a hangja, de a rutin bőségesen elegendő volt a sikerhez. Már az elő­adás elején feltűnt Don Jósé tizedes hangja és alakja. Im­ponáló volt a megjelenése. Ahogy énekelt elő-előlép­tettem. A virágária után a szememben már tábornok volt. Még most is előttem van az ária közben, egy szé­ken ülő és a támlájára kö­nyöklő Carmen. A némasá­gán is látszott, egy nem mindennapi tenorista vall neki szerelmet. Ha van olyan, hogy tomboló siker, ez az volt. Felállva ünnepel­tünk. Később más szerepekben is láttam, hallottam. Sikert szállj lé, gyékény farkát vágd lé." Áprilisban semmiképpen sem maradt el a gyermekek naphtvogató játéka. Körben haladtak az óramutatóval megegyező irányba, közben hangosan mondották: „Süss föl nap, Szent György nap, Kertök alatt égy kisbárány majd' mögfagy." Ezután eleresztették egymás kezét, és az ég felé tárva Így foly­tatták versüket: „Terítsd lé a köpönyegöt, Adjon Isten jó melegöt, hopp!" A hopp szóra kezeiket a földre tet­ték, mintegy oda kérve a nap áldó sugarát. Az áprilist bolondok hó­napjaként, a hónap első nap­ját pedig bolondok napja­ként szoktuk emlegetni. Eme utóbbi napon kicsúfol­ták azt, akit föl tudnak ültet­ni, így: „Április bolondja, fölmászott a toronyba. Mögnézte, hogy hány óra. Fél tizenkettő, Bolond mind a kettő!" Az egyik „bolond" nyíltan a toronymászó. És a másik? Ez okoz nekem (is) gon­dot, éppen most, amikor megint óraigazítás előtt ál­lunk. ... If|. Lala Józsaf siker követett. Ott voltam azon az előadáson, melynek szünetében a nézőtéri bará­tokkal közölte, sikeres volt a meghallgatása a pesti ope­rában. Örültünk és bánkód­tunk. Csak sajnálni lehet, hogy a kor kultúr-rabszolgatartói nem engedték a mértékadó külföldön szerepelni (lásd még a „basszust" és „a bari­tont". Pedig de nagy szüksé­günk lett volna abban az időben hírünket növelő ma­gyarra, Simándi az lett vol­na. Számos szerepében volt még szerencsém látni, halla­ni, a fővárosban is. Máséval összetéveszthetetlen orgá­numa emlékeimben tovább­ra is élni fog. Pálvölgyi Faranc Tábla kellene Egy „fekete pontot", vagy inkább egy hatalmas egyest adnék az önkormányzatnak, mert egyszerűen elfeledke­zik a városba érkező turis­tákról, vendégekről. Szerte az országban, min­den magára valamit is adó városban, a város határában „üdvözöljük városunkban" feliratú tábla köszönti az ar­ra tévedőket, sok helyen há­rom nyelven is. Nos, Szeged városa tud­tommal vendégváró, a turis­ta elismerésére váró telepü­lésnek nevezi magát. De ak­kor Szeged határában miért nincs sehol ilyen tábla? Ki a felelős ezért a hanyagsá­gért? Tudom, nemcsak ezen múlik, de ezen is! Főleg, ha azt is megemlítjük, hogy „dicsőséges" közgyűlés remekbe szabott „import" parkolási rendszerének fi­gyelmeztető táblája már a fizetés bevezetésekor kike­rült. Ennyi erővel még egy üdvözlő feliratra sem futot­ta! Várom az újság hasábjain a választ, város határában pedig a táblát. H|. Kovács István Gázos „túlnyomás" A DÉGÁZ Rt. jóvoltából, a jámbor fogyasztó megis­merkedhetett, a gáztechnikai normál állapot fogalmával. Az új ismeret birtokában szerezhettünk tudomást, egy újabb 2 százalékos áremelés­ről. Mert a díjszámítási tájé­koztató valójában erről szól. Még akkor is, ha ezt nyíltan nem meri kimondani. Az a fránya túlnyomás ed­dig is benne volt a csőben, nem most tették bele. Nélkü­le ki sem jönne belőle, nem lenne eladható. Ki lenne bo­lond fizetni olyan gázért, ami nem tör ki a csőből. Tehát a túlnyomás előállítása a szol­gáltató érdeke, és ennek költ­ségét eddig is az egységárban hajtotta be. Kár újabb elmé­letekben fáradozni. Ha ki­mondottan elszámolás-tech­nikai kérdésről van szó, azt úgy kell megoldnai, hogy a végeredmény ne változzon. (Az egységárat olyan mérték­ben kell csökkenteni, mint amilyen mértékben növek­szik a térfogat az átszámítás következtében). Egyébként az a véleményem, ha a szol­gáltató árat akar emelni, ak­kor arról beszéljen, és ne bur­kolja szándékát fizikai felad­ványba, mert ilyen alapon még számtalan lehetőség kí­nálkozik, melyeket nem len­ne jó ha kipróbálna. Például díjat lehetne felszámítani: a gáz jelenlegi szagáért, az esetleges illatosttásáért, a csővezeték átmérője és hossza után is. Végül az áramszolgáltató is kedvet kapna a módszerre, és beve­zetné azt, hogy az elfogyasz­tott KW-ot meg kell szorozni a vezetékben lévő feszültség­gel. Ez lenne a nagy üzlet: 220-szoros ár! Tehát csak az igazat kell mondani, mert a fogyasztó nagyon jámbor, de nem „hűje". Bút Milclús Segítőkész ember SZEGEDI IPSZILON Megbízónk, Szegeden tevékenykedő középkategóriájú Kft. számára KERESÜNK INFORMATIKAI MENEDZSER munkakörbe gyakorlott, igényes munkatársat, akinek feladata a cég számítástechnikai rendszerének működtetése ás rendszeres fejlesztése. Elvárások: • NOVELL rendszergazda és szoftver integrációs gyakorlat • vezetői gyakorlat • felsőfokú végzettség • gazdasági szemlélet Ajánlatunk: . a követelményekkel arányos fizetés • vezetői és szakmai fejlődés Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, akkor fényképpel ellátott, kézzel írt szakmai önéletrajzát az alábbi címre küldje: SZEGEDI IPSZILON vezetői tanácsadó iroda 6722 Szeged, Tisza L. krt. 83. A tenor

Next

/
Oldalképek
Tartalom