Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-21 / 67. szám

PÉNTEK, 1997. MÁRC. 21. HIRDETÉS - INFORMÁCIÓ 11 Az Arvit Rt. a korszerű táplálkozás szolgálatában A cég akkori dolgozói bi­zonyára csak nyomaiban is­mernének rá az 1953-ban épült gyári hűtőházra, hi­szen azóta kívül-belül szám­talanszor megújulva, a fejlő­dés diktálta folyamatos technikai-technológiai kor­szerűsítéseken átesve, a du­nakeszi hűtőházat beol­vasztva, ma az ágazat egyik vezető magyar képvi­selőjévé nőtte ki magát. Az Arvit Hűtőipari Részvénytár­saság 1996-ban 610 dolgo­zóval, mintegy 3 milliárd fo­rint értéket állított elő. Az Arvit Hűtőipari Rt., az egyik legnagyobb magyarországi termelő, többségi magyar tulaj­donban van. A belföldi piacon el­ért pozíciói további erősítése ér­dekében depóhálózat kialakításán munkálkodnak az Arvit vezető szakemberei. Ily módon az or­szág minden pontjára eljutnak majd a termékek anélkül, hogy a hűtőlánc bárhol megszakadna. Ennek keretében felújította és be­üzemelte Bakson telephelyét, így délkelet-magyarországi közvet­len disztribúcióra is lehetőség nyílt. A cég a disztribúció fejleszté­sével párhuzamosan folyamato­san korszerűsíti feldolgozógépeit is. A fejlesztések révén a kapaci­tás is nő, így például óránként 12 tonna zöldborsót dolgozhatnak fel. A termelő partnerekkel szo­rosan együttműködve elérte, hogy a betakarítást követően né­hány órán belül a terméket lefa­gyasztják, így maximálisan bizto­sítható a táplálkozás-élettanilag hasznos vitaminok és ásványi anyagok megőrzése. A mennyi­ségi növekedés a minőségi szem­pontok maximális figyelembe vé­tele mellett történik. 1995 elején az Arvit Rt. megszerezte az ISO 9002 oklevelet, a tanúsítást az SGS Yarsley Ltd. végezte. E rend­szer biztosítja azt, hogy a fo­gyasztó állandóan egyenletes mi­nőségű terméket kap. Az egész­séges életmód egyik alkotóeleme a vitamin- és rostdús, ámde ener­giaszegény táplálkozás elképzel­hetetlen zöldségek nélkül. Az Ar­vit Rt. ebben nyújt segítséget, egész évben friss és finom zöld­ségféléket kínálva. A termékek korszerű és eszté­tikus csomagolása nyilvánvalóan hozzájárult, hogy az Arvit rend­szeres beszállítója lett a hazai piacon egyre nagyobb szeletet birtokló külföldi üzletláncoknak, a Kaiser's-nek, a Plusnak, a Cse­mege Meinl-nek, a Metro-nak, a Sparnak, a Tesco-nak, a Super Közértnek. Jelenleg is folynak tárgyalások a régióhoz tartozó üzletekkel, így hamarosan egyre több Arvit-termékkel találkozhat­nak a vásárlók a megszokott bol­tokban is. Fő termékei: gyorsfagyasztott zöldségek, gyümölcsök, zöldség­keverékek (Vitái termékcsalád). A vállalat kiemelt terméke a különleges minőségű Vitái zöld­borsó, amely extra zsengeségű zöldborsó feldolgozásával ké­szült, így méltán viseli a Rend­szeresen Ellenőrzött Kiváló Ma­gyar Termék emblémát. A Vitái zöldségkeverék termékcsalád többi tagja is egyre kedveltebb a vásárlók körében. A Vitái Az­tékból, mely zöldborsó, morzsolt kukorica és sárgarépakocka keve­réke, pillanatok alatt készíthető franciasaláta, íII. mexikói köret. A Vitái húsleveszöldség az egyik leggyakoribb hétvégi ebéd első fogásához kínálja a tisztított zöldségeket. A Vitái Pannon karfiolt, a Vi­tái Marcal fejtett babot, a Vitái Róna brokkolikockát tartalmaz, természetesen sok más zöldség társaságában. A nyolcféle zöld­ségből álló Vitái Szuper és a szintén nyolcféle zöldségen kívül fűszermargarint is tartalmazó Vi­tái Extra már a legmagasabb igényeket is kielégíti, önálló kö­retként is maximálisan megfelel az egészséges táplálkozás min­den igényének. Új tennék a Vi­tái Brokkó - amely brokkoli, karfiol, sárgarépa, paradicsom­paprika és fűszermargarin keve­réke - méltán számíthat a ter­mékcsaládot már övező kedvező fogadtatásra. Az Arvit gondol a gyerekekre is. A szilvás gombóc, a császár­morzsa, a nudli segítségével a szülők bármikor finomságokat varázsolhatnak az asztalra, a le­veles tésztából pedig a legkülön­bözőbb formájú édességek ké­szíthetők, de kiváló sajtos rúd is készíthető belőle. A gyümölcsök egész évben a nyarat hozzák asztalunkra. A málna, a szeder, a szamóca, a meggy, a szilva magas ásványi­anyag- és vitamintartalma fontos kiegészítője lehet táplálkozá­sunknak. Tálalható tejszínhabbal, bekeverhető joghurtokba, készít­hető belőle gyümölcsleves is. A Party mix és Erdei mix gyü­mölcskeverékekből gyümölcssa­láta, fagylaltkehely, bólé készít­hető. A termékekkel közeiebből is megismerkedhetnek a vásárlók, hiszen áprilistól kóstolókkal egy­bekötött akciók keretében kedve­ző áron vásárolhatják. Sót aki a meghirdetett helyen egyszerre három Arvit-terméket vásárol, sorsjegyet kap, amivel értékes ajándékot nyerhet. Most érdemes tehát feltölteni a fagyasztókat, hi­szen az Arvit termékei nemcsak egészségesek, könnyen és gyor­san elkészíthetőek, de nyerni is lehet velük. Arvit Hűtőipari Rt 9002 Győr, Pf.: 114. Tel.: 36-96-316-633 Fax: 36-96-329-086 Arvit Hűtőipari Rt. Baks Telefon/fax: 62-375-022 (x) • Bemutatkozott az Alcatel Telekommunikáció Ragtime és iázz a Bartókban • Munkatársunktól Nagy érdeklődéssel kísért telekommunikáci­ós szakmai napot rende­zett tegnap Szegeden az Alcatel AHT Kft. szegedi területi irodája és a Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara - az utóbbi a helyszínt is biztosította. Mint Vavra Gábortól, a szegedi területi iroda vezető­jétől megtudtuk, az Alcatel a telekommunikációs berende­zések gyártása területén Eu­rópa vezető multinacionális vállalata. A világ 125 orszá­gában kínálnak kulcsrakész megoldásokat, kommuniká­ciós rendszereket, hálózato­kat, üzleti berendezéseket, katonai, navigációs, űrtáv­közlési rendszereket. Az Al­catel évente teljes üzleti for­galmának több mint tíz szá­zalékát fordítja kutatási és fejlesztési célokra, hét or­szág tizenkét fejlesztőköz­pontjában. A világcég 1990­ben alapította meg magyar­országi leányvállalatát, az Alcatel AHT Híradástechni­kai Kft.-t. Alközpontok, ada­tátviteli rendszerek, hálóza­tok, berendezések összehan­golt megoldásait kínálják a teleinformatikai rendszerek megvalósításában, amit több mint százezer telepített al­központi hozzáférés jelez. Elsőként vezették be a ha­zai piacon többek között az ISDN és DECT szolgáltatá­sokat biztosító alközpontcsa­ládot, a kezelést beszédhan­gos információkkal segítő rendszereket, a hívó fél tele­fonszámának kijelzését. Fontosabb referenciaként emlegetik az Igazságügyi és a Népjóléti Minisztériumot, a Nemzetbiztonsági Hivatalt, a BRFK központi ügyeletét, a Budapest Bankot, az OTP­t, az ING Bankot. Jelzésérté­kű, hogy ók szerelték az An­tenna Hungária Rt. országos adathálózatát, az iparban a Chinoin Rt., szolgáltatásban a fővárosi közüzemek nagy szállítói. A tegnapi telekommuni­kációs szakmai nap prog­ramjában az Alcatel bemuta­tását követően többek között a kristály technológiáról folyt a szó, ami új mérföldkő az alközponti technológiá­ban, de a cég szakemberei mindenről beszéltek, ami a jövő adatkommunikációjába beletartozhat. • Munkatársunktól A Kékfa Kulturális Egyesület a Bartók Béla Művelődési Központtal közösen immáron ne­gyedik alkalommal ren­dezi meg a hét végén a Dreher Bohém ragtime és jazzfesztivál szegedi programját. Március 22-én, szombaton este 7 órától a Molnár Dixie­land Band és a szegedi Story­ville, valamint a holland Ne­ver Mind Jazz Band szóra­koztatja a publikumot. Vasár­nap este 7 órától Amerika új­kori kedvence, a ragtime­zongorazseni, John Gitt, a le­gendás amerikai tenorszaxo­fonos, George Kelly, vala­mint a francia Paris Washbo­ard nevű együttes muzsikál. John Gill, aki arról neveze­tes, hogy sosem játszik sem­mit kétszer ugyanúgy, min­denféle stílusban otthon van. George Kelly a kecskeméti Bohém Ragtime Band vendé­geként lép majd színpadra. A nyolcvannégy éves fekete ze­nész - aki olyanokkal muzsi­kált együtt pályája során, mint Ella Fitzgerald, Duke Ellington, Count Basie, Gene Krupa és Frank Sinatra ­még ma is a legkeresettebb swing stílusú tenorszaxofo­nosok közé tartozik. A Paris Washboardban játszik Louis Mazetier, akit jelenleg a vi­lág egyik legjobb swing-zon­goristájának tartanak nyilván. A csodakvartettként aposzt­rofált együttes lelke és móka­mestere mégis Gerard Bagót, aki gyűszűkkel az ujján mo­sódeszkájával és számtalan egyéb zajkeltő ütős hangszer­rel felszerelkezve elképesztő virtuozitású szólókkal hozza lázba a közönséget. A koncertek helye: a Bar­tók Béla Művelődési Köz­pont. Jegyek a művelődési központban, a Belvárosi Mozi videotékájában, illetve a rendezvény előtt a helyszí­nen válthatók. Családtervezés • OM-információ A Magyar Védőnők Egye­sületének Csongrád megyei tagozata, a SZOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, valamint a szegedi kórház szülészeti-nőgyógyászati osz­tálya családtervezési progra­mot rendez „A nők egészsé­ge, a családok egészsége" címmel holnap az Ifjúsági Házban. Délelőtt 9 órakor csoportos beszélgetésre vár­ják mindazokat, akik a termé­szetes fogamzásgátlás mód­szerével védekeznek. 10 óra­kor kezdődik a tudományos fórum, amelyen elsőként dr. Kovács László tanszékvezető egyetemi tanár, a SZOTE Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója tart előadást a hor­monális fogamzásgátlás kor­szerű szemléletéről, majd dr. Kálmán Anna tudományos főmunkatárs beszél a fogam­zásgátló tabletták okozta le­hetséges szövődményekről. A hormonpótlás elméletéről és gyakorlatáról dr. Szántó Fe­renc és dr. Kolosszár Sándor tart előadást. A Billings-mód­szerrel történő családterve­zésről dr. Körmendy Mária főorvos, a természetes család­tervezés etikai vonatkozásai­ról dr. Herczeg János, egye­temi tanár, a kórház nőgyó­gyászati osztályának vezetője beszél. Fiatal diabetológusok találkozója Félmillió cukorbeteg Magyarországon • Munkatársunktól E hét végén rendezi meg a fiatal diabetológu­sok harmadik országos találkozóját a SZOTE I. számú Belgyógyászati Klinikája. A Forrás szállóban tartan­dó tudományos rendezvény­re 220-an jelezték részvételi szándékukat az ország külön­böző részéből. A cukorbeteg­séggel foglalkozó, 37 évesnél fiatalabb belgyógyászok fél­száz előadásban számolnak be saját, újszerűnek tartott megfigyeléseikről. A fiatalo­kon kívül a szakma legkivá­lóbb ismerői közül heten tar­tanak referátumot a cukorbe­tegségről. A ma délután 13 órakor kezdődő szakmai ta­lálkozón a cukorbetegséghez társuló szövődmények szűré­séről, a diabétesz okozta emésztőszervi szövődmé­nyek vizsgálatáról és kezelési lehetőségeiről, az érzőidegek károsodásáról, a diabétesz következtében fellépő szív­ás érrendszeri elváltozások­ról, ezen belül a magas vér­nyomásról lesz szó. Több előadás foglalkozik az ideg­és érkárosodás okán kiala­kult, úgynevezett diabéteszes - fekélyes, gyulladásos, ter­helést nehezen viselő, fájós ­láb kezelési módjaival, a sú­lyosabb tünetek kialakulásá­nak megelőzési lehetőségei­vel. A fiatal diabetológusok tanácskozásának egyik célja, hogy a cukorbetegséggel kapcsolatos kutatások, meg­figyelések, illetve a korszerű diabétesz gondozás arra irá­nyuljon, hogy a cukorbeteg­ségben szenvedők élettarta­ma és életminősége ne külön­bözzék egészséges társaiké­tól. Ez a törekvés közel fél­millió szénhidrátanyagcsere­zavarral küszködő magyart érint. MEZŐBANK fa MEZŐBANK ék MEZŐBANK ék MEZŐBANK ék MEZŐBANK ék MEZŐBANK ék MEZŐBANK fa MEZŐBANK Sokoldalú banki szolgáltatás, amely lehetővé leszi, hogy pénze mindig biztonságban legyen, ki­fizetéseit kényelmesen bonyo­líthassa le, és emellett megtaka­rított pénze kamatot is hozzon, mm — 1 Ó K O K Csanád vezér tér 5. Telefon: (62) 213-414 Szeged, Tisza Lajos krt. 7-9. Telefon: (62) 312­Szeged, Tisza Lajos krt. 56. Telefon: (62) 324-611 Szentes, Petőfi u. 1. Telefon: (63) 311-198 SZAKÉRTELEM Korszerű készpénzkímélő eszköz, amely lehetőséget teremt bankjegykiadó automatán keresztül történő készpénzfelvételre, illetve számlaegyenlegének lekérdezésére az ország mintegy 330 pontján a nap 24 órájában. Ha Ön már kötött magán-bankszámlaszerződést, akkor számlájához igényelhet bankkártyát is. Pénz 24 ér, IHHHHMHH

Next

/
Oldalképek
Tartalom