Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
PÉNTEK, 1997. MÁRC. 21. BELFÖLD 3 1 röviden Híd a Hernádon • Gesztely (MTI) A Miskolcot Zemplénnel összekötő 37-es számú főúton, Gesztelynél új hld épül a Hernádon. Az eddig a forgalmat lebonyolító öreg hídon több mint 10 esztendeje lassítja a haladást a csökkent teherbíróképesség, ami miatt csak fél sávon közlekedhetnek az autók, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. A régi híd felújítása többe került volna, mint egy új megépítése. Közvetlenül a régi híd szomszédságában megkezdődött a tereprendezés és az új pillérek építése. A 117 méter hosszú, 8,5 méter széles, gyalogjárdákkal is ellátott acélfőtartós hidat szeretnék júniusban átadni. A 243 millió forintos összköltségű program finanszírozásához felerészben az Európa Bank ad hitelt. Magyar búza • Budapest (MTI) Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium bízik abban, hogy napokon belül befejeződnek a tárgyalások a bulgáriai magyar búzakivitelről és annak ellentételezéséről. Már csak az árakban kell megegyezni - mondta el Závoczky Péter, a tárca illetékes főosztályvezető-helyettese. Mint ismeretes, a magyar kormány 20 ezer tonna étkezési búza szállítására tett ígéretet horganytöinbökért cserébe. A tárgyalásokat magyar részről a Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság, bolgár részről a kormány tartalékgazdálkodási hivatala folytatja. Harmincöt határsértő • Vámosszabadi (MTI) Harmincöt határsértőt fogtak el szerda éjjel Vámosszabadinál a határőrök. A Duna árterében fogták el a határsértőket. Valamennyien Szlovákián keresztül szerettek volna Németországba jutni. Az elfogottak közül 17-en jugoszlávok, hatan afgánok, öten srí-lankaiak, négyen irakiak, ketten indiaiak, illetve egyikük libanoni papírokkal rendelkezik. A határsértők egy része a bicskei menekülttáborból távozott, míg a jugoszlávok szabályos útlevéllel érkeztek Magyarországra. Van gáz • Békésszentandrás (MTI) Békésszentandráson ünnepélyes keretek közt adták át rendeltetésének a 170 millió forint költséggel megvalósított gázátadó állomást és gázelosztó vezeték-hálózatot. Az állomás - amely óránként tíz köbméter földgáz szolgáltatására képes Békésszentandráson kívül a térséget is ellátja: innen kapják a vezetékes gázt Csabacsüd, Kardos és Örménykút háztartásai, vállalkozásai és intézményei is. A beruházás a lakosság pénzéből, állami keretből pályázattal nyert támogatással s a területileg illetékes szolgáltatók (a Mol és a Dégáz) hozzájárulásával születhetett meg. • Este tízig tartott nyitva a posta Adóztunk tisztelettel APEH, Szeged,Bocskai utca, 1997. március 20. Elmaradt a roham. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tegnap, március 20án Szegeden este 10-ig is nyitva tartott a nagyposta a Széchenyi téren. Délután 4-ig átlagos hétköznapi forgalomról szóltak a hírek, a roham csak estefelé kezdődött. Információink szerint Csongrád megyében egy nap alatt 30 ezer adóbevallást adtak postára az emberek. Mint ahogy azt dr. Papp Istvántól, az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága igazgató-helyettesétől megtudtuk, az utolsó napig az adóbevallásoknak mindössze a 70 százaléka, vagyis mintegy 70 ezer boríték érkezett meg a Bocskai utcába. (Csongrád megyében 104 ezer adófizetőt tartanak nyilván.) Vagyis közel 30 ezren vártak az utolsó pillanatig a töredelmes bevallással. Meghökkentő információ, hogy tegnapig nem érte el a 20 ezret azon bevallások száma, amelyek tartalmazták az „egy százalékos" borítékot. Tehát kevesen rendelkeztek arról, melyik alapítvány kapja adójuk egy százalékát. Ráadásul a nyilatkozatok jelentős része hibás. (Még „Torgyán Józsinak" is szánt egy kis pénzt a szellemeskedő magyar.) Bicskeiné Csányi Mária, az I. számú posta vezetője arról számolt be, hogy még a hét elején is csak napi 3 ezer borítékot adtak föl az APEH számára az emberek. Ez a szám tegnap délutánig már 9 ezerre ugrott föl. Jellemző különben, hogy az állampolgárok inkább csak a borítékjaikat adogatták föl, adóbefizetésről szóló csekket, valamint készpénzt nem bíztak a postások gondjaira. Tegnap csak este 10-ig hosszabbították meg a nyitvatartási a nagypostán, okulva az előző évi tapasztalatokból. Egy esztendővel ezelőtt ugyanis éjfélig várta az ügyfeleket a posta, ám este 10 után alig egy-két ember „szédült be" az épületbe a borítékjával. Este 8 és 10 között viszont 300 ügyfelet számoltak össze az alkalmazottak. F. K. Az agrárkamara nem érdekképviselet Nem csitult a „népharag" az országban, a kistermelők még mindig azt gondolják, hogy az elért kedvezményeknél többet is kisajtolhatnak a kormányból és a parlamentből. Az eltelt kéthárom hétben az elégedetlenkedők az agrárkamarát is súrún emlegették, mint olyan szervezetet, amely nem állt melléjük. A Csongrád Megyei Agrárkamara elérkezettnek látta az időt, hogy kifejtse a véleményét. A Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke, Kovács Lajos azért hívott össze csütörtökön sajtótájékoztatót, hogy kifejtse: a kamara nem érdekképviselet. - A jelenlegi agrárválság kezelésében nagyon sok szemrehányás éri a kamaránkat - mondta Kovács Lajos -, mert vagy tudatlanságból, vagy tudatosan érdekképviseletként emlegetnek bennünket. Nem mi vagyunk szereptévesztésben, hanem rólunk gondolnak mást, mint ami a valóság. A kamarák ugyanis köztestületek, amelyek új jogi személyként - az Európai Unióval való jogharmonizációban - 1994-ben alakultak meg. Feladatuk azoknak a szerepeknek a betöltése, amelyek korábban a minisztériumoké voltak. • Mi az az alapvető különbség az érdekképviseletek és az agrárkamara között, amit a demonstrálók nem hajlandók tudomásul venni? - Míg a gazdasági kamaráknak a törvények és a jogszabályok szigorúan előírják azt a pályát, amelyen tevékenykedniük kell, addig az érdekképviseletek létrehozása csak elhatározás kérdése, ők tehát szabadon állapítják meg céljaikat, feladataikat. Amit mi a saját hatáskörünkben megtehettünk a kistermelőkért, azt megtettük: többek között valamennyi tárgyaláson ott voltunk, amelynek eredményeképpen a mezőgazdaság idén 100 milliárd forint állami támogatást kapott. • Támogatja-e az agrárkamara a beígért, akár a polgári engedetlenségig is „elmenő" demonstrációt? - Nem. A törvény nem teszi lehetővé, mivel - hangsúlyozom - köztestület vagyunk. Ráadásul tagjaink közé nefncsak kistermelők, hanem közepes és nagy gazdaságok, magántulajdonú kft.-k is tartoznak. Nem támogathatjuk az egyiket a másik rovására. Gazdasági önkormányzatként csak annyit léphetünk, hogy a továbbiakban is jelezzük a kormányzat számára, ha visszásságokat tapasztalunk. • Mi a véleménye azokról a kedvezményekről, amelyeket az országutakra vonuló termelők eddig elértek? - Hogy átfogó agrárprogram nélkül nem érnek semmit. Azon lehet vitatkozni, 250 ezer, avagy 1,5 millió forint legyen-e az adómentes sáv a jövedelemben. Nyilván a tágabb sávok javítják a termelési kedvet, s talán még a belső jövedelmezőséget is. De koncepcionális agrárprogram, a termelőket és a termelést támogató költségvetési dotáció nélkül nem lehet sem szintentartást, sem fejlődést elérni. Fekete Klára • Eredménnyel jártak Horn és Torgyán telefonbeszélgetései A kisgazdák nemzeti kerekasztala • Budapest (MTI) A Független Kisgazdapárt április 11-12-ére nemzeti kerekasztalt hívott össze budapesti székházába - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Torgyán József pártelnök, frakcióvezető. A megbeszélésen egységes álláspontot kívánnak kialakítani, amit a kormány által meghirdetett kerekasztalmegbeszélésen képviselnek majd. Bár a meghívó elsősorban a demonstráló gazdáknak, érdekképviseleti szervezeteiknek és a velük egyetértő pártoknak szól, nem utasítják vissza, ha megfigyelői státusban - a kormányzat is részt vesz az eszmecserén. Torgyán József elmondta: az FKGP országos elnöksége csütörtökön nyilatkozatot fogadott el, amelyben a termelőkkel folytatandó közvetlen tárgyalásokra szólítják fel a kormányt és személyesen a miniszterelnököt. A Kisgazdapárt elnöke silánynak és szakmaiságtól távol állónak nevezte a nemzeti agrárprogram közelmúltban meghirdetett alapelveit, a párt álláspontja szerint a mezőgazdaság - és egyéb területek - válságát a Horn-kabinet távozása tudná orvosolni. Ugyanakkor az FKGP üdvözli a miniszterelnök által meghirdetett kerekasztal gondolatát, amelyet a kormányfővel folytatott telefonbeszélgetései eredményének nevezett az FKGP elnöke. Torgyán József megismételte pártja véleményét: alkotmányosak, törvényesek és jogosak a gazdák megmozdulásai. Hangsúlyozta: a Kisgazdapárt csak segíti, de nem szervezi a tüntetéseket. Úgy ítélte meg, hogy ez olvasható ki a párt megyei elnökeihez intézett körleveléből is. jegyzet Bünbakmutogatók w Ttokat zárnak a kistermelők, pattanásig feszült már LJ minden ideg, ha szóba kerülnek a parasztgazdák követelései A dolgok mai állása szerint pedig láthatjuk a kapkodás összes jelét, kiegészítve bűnbakok keresésévei Szitkokat szór ellenzék a koalícióra, mások Torgyánt találták meg a tüntetések hátterében, s a politikai pofozkodásban jutott jó néhány ütés az agrárkamaráknak is. Közben özönlenek ránk a hírek, s heves kommentárok a fővárosból, miszerint a parasztok nem akarnak adózni. S vidékről, amelyek pedig arról szólnak, Pest-Buda sok dölyfös ura még most sem tudja fölfogni, hogy a magyar mezőgazdaság végveszélybe került. Aki pedig csak egy kevéskét is jártas a magyar tények világában, mondjuk tavaly is olvasott, netán írt újságokat, mindössze néhány dolgot nem akar, s nem tud megérteni. Például: valóban nem olvasta senki azokat a leveleket, amelyeket éppen az agrárkamarák küldtek boldognak, boldogtalannak, de leginkább főpolitikusoknak arról, milyen gondok is ölik ki a lelket a termelőkből? Valóban nem látta senki, hogy a magyar mezőgazdaság nem hogy profit termelésére nem képes, de csak vergődik a tulajdonviszonyok rendezetlensége, a koncepciótlan támogatási huzavonák, a tőkehiány, és a gazdaságtalan termelés karámjai között? S valóban csak most jött el az ideje annak, hogy nemzeti kerekasztalt hívjanak össze parasztságunk, mezőgazdaságunk ügyében? Most, amikor traktorok blokádjával fenyegetik a fővárost, s országhatárainkat? S nem utolsósorban a legfontosabb - vagy igazából ma már csak egyetlen fontos - kérdés: van-e megoldási ötlet, amit ki is lehet csomagolni annál a bizonyos kerekasztalnál? jylváncsian várnám az illetékesek válaszait. Ám, J\ gyanítom, hiába toporgok, mert ők - legyen bármilyen zűr és zavar vidéki viszonyainkban - teljességgel elfoglaltak. Egyesek a már említett bűnbakok föllelésére fecsérlik minden idejüket. Míg mások éppen azzal foglalatoskodnak, hogy saját szerepüket mossák tisztára. Olyan igazmondó juhászlegény meg éppenséggel nincs a közelben, aki a fülükbe kiabálná: ettől, jó uraim, még nem oldódik meg a válság. Igaz, a harsogó szót eme nagy egymásra mutogatásban úgysem lenne idejük meghallani... f Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel /fax: 62/491-022 Szeged, Dorozsmai út 5. Tel /fax. 62/311-092 MODUL BAU PIETRA csempék, padlóburkolók mm ragasztók, fugázók, élvédők, szilikonok «<«i« Hárompárti akadály • Budapest (MTI) Reméljük, ismét meg tudjuk akadályozni Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter tisztogatási akcióját a környezetvédelmi területi szerveknél - mondta Dobos Krisztina, az MDF képviselője azon a csütörtökön tartott hárompárti sajtótájékoztatón, amelyen a demokrata fórum mellett a KDNP és a Fidesz politikusa is kifejtette véleményét az üggyel kapcsolatban. Dobos Krisztina emlékeztetett arra, hogy Baja Ferenc fél évvel ezelőtt a nyilvánosság nyomására hátrált meg, és a 12 környezetvédelmi felügyelőségből nem szüntetett meg ötöt, ahogyan az eredetileg szándékában állt. - Most azonban - mondta Illés Zoltán, a Fidesz alelnöke - a miniszter úgy döntött, pályázatot ír ki a felügyelőségek igazgatói posztjára és így távolítja el a neki nem tetsző szakmai vezetőket. A három párt politikusa tart attól, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot teljes széthullás veszélye fenyegeti. Kőolajkutató Rt*: új pályázat • Szolnok (MTI) A Kőolajkutató Rt. (KV) eddigi privatizációjának semmissé nyilvánítása az orosz vevővel folytatott tárgyalások eredménytelenségére hivatkozva, az ÁPV Rt. részére az a „fogódzó", amellyel valahogy „kimászhat" a számára meglehetősen kínos ügyből - mondta Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az viszont roppant sajnálatos, hogy a Mol tulajdonában lévő Rotary Rt. és a KV, azaz a két fúrós cég együttes magánosítására nem született határozat, sőt, éppen egy korábbi, erre vonatkozó igazgatósági döntést hatálytalanítottak. Pedig a két cég együtt, a mögöttük lévő 9 milliárd forint értékű hazai megrendelésállománnyal sokkal kapósabb lenne. Várhegyi szerint volt olyan ajánlat, amely egy-egy vállalatért 10 millió, míg a kettőért már 30 millió USA dollárról szólt.