Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-20 / 66. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 20. SZEGED 5 Havas meglepetés • Fejlesztő gyakorlatok a Móra iskolában A jóga figyelni tanít Sugárné Erzsébet tanítónő és gyermekcsoportja fejlesztő jógagyakorlatokat Altalános Iskolában. (Fotó: Gyenes Kálmán) • DM-információ Égi áldás helyett so­kunknak átkot jelentett a tegnap délelőtt lehul­lott nagyobb mennyisé­gű hó. Öröm az üröm­ben, hogy nem Ígérke­zik tartósnak ez az álla­pot, s hogy az utakon sem történt súlyosabb baleset. Szakemberek szerint egyébként nem meglepő, hogy március elején még szállingózik némi hó, ám ilyen mér­tékű havazás csak öt­évente fordul elő. A hóesés szerdán reggel háromnegyed kilenckor kez­dődött, majd két óra alatt kö­rülbelül 5-8 centiméternyi csapadék esett. Déltől már csak egy-két helyen volt jel­lemző a ritkás hószállingó­zás, havas eső - tudtuk meg Lévai Istvántól, a szegedi meteorológiai állomás mun­katársától. Az utóbbi 20 esz­tendőre visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ebben az évszakban ugyan szokatlan ekkora mennyiségű hó, ám öt évente jött egy-egy havas meglepetés. A szakember szerint a csapadékos időszak tartósnak, legalább 3-4 na­posnak ígérkezik. A kezdő­dő enyhülésnek köszönhető­en azonban hóeséssel már nem kell számolnunk, sok­kal valószínűbb az eső, ha­vas eső. A hóesés után 5 IFA és 4 kistraktor állt azonnal mun­kába - mondta el Vincze Ti­bor, a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. osztályve­zetője. A cég felel Szeged A tegnap huszadik alkalommal kaput nyi­tott Utazás kiállítás ki­csit más arcát mutatja, mint az eddigiek. Mint­ha a kőbányai vásár­városban is felfedezték volna: Magyarország nem azonos Budapest­tel. Az idén annyira erős a vidéki jelenlét, hogy a vásár belföldi díszvendége: az Alföld. A hat megye - közöttük Csongrád - közös pavi­lonban állít ki, sajátos régió-marketinget kép­viselve. Példa nélkül álló a vilá­gon, hogy Magyarország az elmúlt évben 30 százalék­kal tudta növelni az idegen­forgalomból származó be­vételeit. Az utazási szak­emberek - akik között szép számmal akadtak szegediek is - egyöntetűen úgy véle­kednek, hogy a hazai turiz­musban „megmozdult" va­lami. Az idei idegenforgal­mi vásár talán szerényebb­területén, a városhatárt jelző táblákig az utak tisztaságá­ért, a hó olvadása azonban az ő munkájukat is segítette, délben a sószórók visszame­hettek a telephelyre. A me­gye összes többi településé­nek, városának közútja a Közúti Igazgatósághoz tarto­zik, ezeken szerdán délelőtt összesen 12 gép dolgozott. Járhatatlan utak sehol sem voltak - derült ki Boda Zsolt ügyeletes tájékoztatásából -, gondot mindössze a számta­lan baleset, koccanás és árokba csúszás jelentett. Súlyos, ám nem életve­szélyes sérüléseket szenve­dett az a segédmotoros, aki a szegedi Vásárhelyi Pál utcá­ban egy kistehergépkocsinak hajtott: a motorkerékpárost combnyaktöréssel vitték kórházba. Az Algyői úton viszont senkinek sem esett baja akkor, amikor egy Al­győ irányába tartó IFA te­herautó pótkocsija megcsú­szott, s emiatt az egész ko­csiszerelvény keresztbe for­dult. A teherautó mögött ha­ladó Volkswagen Passat ve­zetője igyekezett elkerülni a karambolt, de a pótkocsi vé­ge (gy is rácsapódott a sze­mélyautó motorházára - sze­rencsére senki sem sérült meg. Riasztották a rendőrség helyszínelőit többek között a Csongrádi sugárúton, s a Sándorfalvi úton történt bal­esetekhez is. A szakemberek szerint a tegnapi havazás nem jelent komolyabb veszélyt a már ki­pattant rügyekre - természe­tesen csak akkor, ha a hóesést nem követi kemény fagy. nek tűnik, mint elődei, de mindenképpen emberköz­pontúbb. A megfizethetet­lenül drága luxusutak he­lyett most a hazai turizmus került előtérbe. Nem vélet­len, hogy a tavaly több mint félmillió vendéget fogadó Ópusztaszeri Nem­zeti Történeti Emlékpark az idén először önálló stand­dal jelentkezett a vásárban. A MÁV hatalmas pavilon­jában is külön részt kaptak a szegedi üzletigazgatóság szakemberei, sőt, szomba­ton „szegedi napot" tarta­nak a vásárban. A szintén szegedi Ak-ttv Tourist most a beutaztatókat képvi­selte: többnapos szegedi és Csongrád megyei ajánla­tokkal „bombázva" a hazai és külföldi vendégeket. A nagy külföldi utazási iro­dák most mintha kissé „visszavonulót" fújtak vol­na. Egyre inkább igaznak látszik a szlogen: itthon ott­hon vagyunk. R. G. A Szegedi Móra Fe­renc Altalános Iskolában elemi iskolás gyerme­kek tanulási, magatar­tási részképesség-zava­rainak kezelésére mu­tattak be jógafoglalko­zást. A speciálisan cél­zott gyakorlatok igen jó hatással vannak a gyer­mekek figyelemzavarai­ra és magatartási prob­lémáira. Iskolakezdő gyermekek magatartás- és képességza­varainak kezelésére szolgáló speciális jógafoglalkozást mutattak be tegnap a Móra Ferenc Általános Iskolában. Az intézmény olyan gyerme­kek beiskolázását is vállalja, akiknek foglalkoztatását a szakértői bizottság kis lét­számú osztályközösségben javasolja. Az iskola igazga­tónője, Szabó Márta szerint egyre több olyan zaklatott családi hátterű gyerek kerül Kósza hírekre, inter­pellációkra adott vála­szokból kihámozható in­formációkra fanyalod­nak a felújításra-átala­kításra ítélt Dugonics téri házak lakói. Több mint egy éve élnek bizonyta­lanságban azok, akik nem szedték sátorfáju­kat a polgármesteri hi­vatal első fölszólítására. A belvárosi tömbre­konstrukció fogadtatá­sáról, az érintett lakók és az önkormányzat ál­láspontjáról többször, például tavaly májusban is írtunk lapunkban. Ám azóta is késik a „happy end". Például a Dugonics tér 2. számú műemlékház 14 laká­sa közül 5-ből költöztek el a lakók. A házban maradók között vannak olyanok is, akik vagy a rekonstrukcióból következően a jelenleginél jobb cserelakásra apellálva, vagy csúful megtévesztve, de a felújításról-átalakltásról szóló első hírek idején köl­töztek a műemlékházba. Egy másik, a tömbre­konstrukcióban ugyancsak iskolába, akiknek az otthon­ról hozott feszültségek jelen­tősen csökkentik a teljesít­ményét. Az ilyen feszültsé­gek a tanulási képesség csökkenése mellett magatar­tási és figyelemösszpontosí­tási zavarokat is előidézhet­nek. Ugyancsak iskolai fej­lesztést igényelnek az olva­sási és írási zavarokkal, va­lamint matematikai képes­ségzavarral küszködő gyer­mekek. A Móra Ferenc Álta­lános Iskolában logopédiai szolgálat is működik és kü­lön nyelvi fejlesztő progra­mot alkalmaznak azoknak a cigány nemzetiségű gyerme­keknek az anyanyelvi felzár­kóztatására, akik családjuk körében nem magyarul be­szélnek. A speciális gyermekjóga­foglalkozás szakembere, Su­gárné Erzsébet nyugdíjas ta­nítónő tapasztalata szerint a jógalégzésből, az izmok vér­keringést serkentő megmoz­érintett nagy házban már csak egyetlen lakásban élnek olyan emberek, akik ragasz­kodnak otthonukhoz. A ki­ürített lakásokban leszerel­ték a gázórákat, a fürdőszo­bákat. A házhoz ragaszkodó család kénytelen elviselni például a gázszolgáltatás bi­zonytalanságát, a nyitott csatornákból áradó bűzt. A lakásokhoz tartozó lomkam­rából lába kelt centrifugának és mosógépnek, minden mozdítható értéknek. Nem kell különösebb fantázia ah­hoz, hogy elképzeljük: eb­ben az épületben méltatlan körülmények között kell meghúzniuk magukat azok­nak, akik egykoron saját ere­jükből alakították ki ottho­nukat, például a tetőtérben. De az itt még létező üzeletek bérlői se tudják, mi lesz ve­lük. A Dugonics tér 2. lakói­nak összetétele nemigen vál­tozott. A bérlők még mindig azt várják, hogy számukra megfelelő cserelakást ajánl­jon fel az önkormányzat. Közben a házban néhány la­kás beázott. E lakó panasza nyomán interpellált a februá­ri közgyűlésen Radics gatásából, az izommunka tu­datosításából és lazító gya­korlatokból álló foglalkozás igen kedvező hatással van a gyermekek összpontosítóké­pességére. Ennek magyará­zata, hogy a stressz alatt álló gyerek légzése megváltozik, s az agy vérellátása csökken, míg a stresszt feloldva a gyerek fogékonyabb és nyu­godtabb lesz. A tanítónő sze­rint a jógagyakorlatok a gye­rek belső önmagára figyelé­sét is megerősítik, avégett, hogy az iskolában ne a töb­biek tevékenysége vonja el figyelmét, hanem saját mun­kájára összpontosítson. Sugárné Erzsébet tanítónő az iskolában a testnevelés órák mellett a tanórákon is szán időt e gyakorlatokra, sőt, fegyelmezés helyett is e gyakorlatokat használja: ­Amikor a gyerek fárad - ma­gyarázza - s a figyelme szét­szórttá válik, nem kezdem el fegyelmezni azzal, hogy a fi­István, a belvárosiak egyik önkormányzati képviselője. Először tavaly májusban, aztán szeptemberben ázott be a Dugonics tér 2. számú épület néhány lakása. Az önkormányzat Épületkezelő és Fenntartó Kft.-jének tájé­koztatása szerint mindkét esetben elhárították a hibát. Utána jöttek a „falfúrók", ugyanis az Országos Műem­lékvédelmi Hivatal kérésére az építési engedélyezési eljá­rást megelőzően „épületfal­kutatási munkák" folytak. A helyreállítás - tekintettel a felújításra - csak az állag­megőrzés mértékéig történt meg - szól a polgármesteri hivatal vagyonkezelő irodá­jának tájékoztatása. Mi lesz a beázástól, falfú­rástól szenvedő ház bizony­talanságban létező lakóival? „A Dugonics tér 2. számú műemléki védettségű épület építési engedélyezési eljárá­sát 1997. január 10-én az Országos Műemléki Hivatal felfüggeszetette, tekintettel arra, hogy a részletes rende­zési terv alapján megkezdett tömbtelek kialakítási eljárás még nem fejeződött be" ­kezdte az interpellációra mutat be a Móra Ferenc gyelemre szólítom. Tudom, hogy úgyis figyelne, ha ké­pes lenne rá. Ilyenkor felál­lunk a padban, s olyan, jóga­légzéssel egybekötött kéz­láb gyakorlatokat végzünk, amelyek külön a jobb és kü­lön a bal agyféltekét dolgoz­tatják meg, majd keresztbe a kettőt. A hangulat, a belsó oldódás érdekében ezután szabadon lehet kacagni, akár artikulálatlan hangokat is ki­adni. Megjegyzem, az önma­gukra irányított figyelmet az is megmutatja, hogy egyre kevesebben kacagnak artiku­lálatlanul. Végül pedig ha­gyom a gyerekeket megnyu­godni: behunyt szemmel vagy a szem fáradtságát csökkentő gyakorlatokkal la­zítunk. Egészen új energiára kapnak ettől a foglalkozás­tól. Ellazulnak, tudatuk meg­pihen, s ismét mozgósftható­ak a figyelemhez szükséges erők. Panek Sándor adott válaszát Veres Károly­né, a polgármesteri hivatal vagyonkezelő irodájának ve­zetője. Ám az építési enge­délyezési eljárástól függetle­nül, a beruházások minél jobb előkészítése érdekében a közgyűlés még tavaly má­jusban felhatalmazta az iro­dát az épület kiürítésének megkezdésére. Azóta a 14 közül 5 lakás bérlője számá­ra találtak elfogadható meg­oldást. „Néhány bérlő az építési engedélyezési eljárás befejezését követően kíván csak elhelyezéséről tárgyalá­sokat kezdeményezni. Míg mások az anyagi teherbírá­sukkal összhangban álló, megfelelő csereelhelyezésre várnak" - szól az irodaveze­tő magyarázata. Hozzá­tesszük: egy 1994-es helyi rendelet szerint, ha a jelenle­gi és a felajánlott lakás kö­zött értékkülönbözet van - a komfortfokozat vagy a lakás nagysága miatt -, akkor fi­zetni köteles vagy az önkor­mányzat, vagy a bérlő. A belvárosi tömbrekonst­rukcióban érintett házak és az ott lakók fásultan vátják, hogy sorsuk beteljesedjék. Újszászi Ilona • Széchenyi-ösztöndíj Nem lesz korhatár? A magyar tudomány pers­pektíváiról tartott előadást Ví­zi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia alel­nöke tegnap a SZAB székhá­zában. Kifejtette, hogy a hazai tudományosság ma is erős: ha az alkotó értelmiségiek össze­fognak, s a szellemi elit telje­sítményét igényli és használja az ország, akkor nem lesz esélytelen a nemzetközi meg­méretésben. Az előadás után az MTA alelnöke újságírók­kal találkozott. A Délmagyarország kérdé­sére Vízi E. Szilveszter el­mondta: a Magyar Tudomá­nyos Akadémia nem ért egyet olyan diszkriminatív rendszer­rel, amely az életkortól teszi függővé, hogy egy hazai vi­szonyok között jelentős anyagi támogatás elnyerésére pá­lyázni lehessen. A Széchenyi professzori ösztöndíjra a Mű­velődési és Közoktatási Mi­nisztérium pályázati kiírása szerint az 55. életévüket be nem töltött feisőiskolai okta­tók pályázhattak - az idén először. Mint lapunkban is többször megírtuk, a diszkri­mináció ellen többen, köztük neves szegedi professzorok tiltakoztak. - Az MTA elnöke, Glatz Ferenc és Magyar Bálint mi­niszter több alkalommal tár­gyalt és egyeztetett a Széche­nyi professzúra ügyében ­mondta Vizi E. Szilveszter. ­Ennek eredményeként feltéte­lezhető, hogy az életkori diszkrimináció megszűnik, a pályázat nyitott lesz a követ­kező évtől, s a mi viszonyaink között jelentős összegűnek számító ösztöndíjat bárki el­nyerheti, akinek kiváló az ok­tatói és kutatói teljesítménye. S. E. Boltosok, figyelem! • DM-információ Ezen a héten ismét váijuk azoknak a szegedi kiskeres­kedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban sonkát, tojást, nyuszi csoko­ládét, Kinder csokoládét, kol­bászt, sajtot, eü-papírt, pap­trzsebkendőt, pelenkát és húsvéti locsolót (kölnit) a szokásosnál olcsóbban kínál­nak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Szerdán és csütörtökön 9-12 óra között kolléganőnk, Agárdi Gabriella fogadja az aktuális ajánlatokat, a 481­281/302-es telefonon. Pénte­kenként a Délmagyarország „Itt olcsóbb!" cfmű rovatában természetesen csak a legked­vezőbb árakat közöljük! Kathleen emlékére • Munkatársunktól Átadták az idei Kathleen Heaslip Wodala-emlékérmet a József Attila Tudományegye­tem Angol és Amerikai Intéze­tében. Kis ünnepség, rövid megemlékezés keretében Ko­vács Ágnes Zsófia, V. éves an­gol-magyar szakos hallgató vehette át a dijat. Az emlékér­met az intézet dolgozói 1995­ben alapították. Kathleen húsz évet dolgozott az angol tanszé­ken, és kollégái húsz évvel meghosszabbítják életét, jelen­létét maguk között azzal, hogy minden évben rá emlékezve adják át a dfjat. Az Algyői úti ütközésnél csak a Volkswagen törött össze - a vezető megúszta. (Fotó: Mohos Angéla) Erős vidéki jelenlét Utazás ­Szegedre is! • Egy év bizonytalanságban Bérlök, (csere)lakásra várva

Next

/
Oldalképek
Tartalom