Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

SZOMBAT, 1997. FEBR. 15. STEFÁNIA-ARC 9 • Tartós a jövőkép-nélküliség Tévés apátia Különösen év elején jó néhány párt (és más társadalmi szervezet is) hajlik rá, hogy a lakosság többségét maga mögött vélje. Ugyanakkor nem mindegy, mit gondolnak minderről maguk az érintettek: 6-7 évvel a rendszerváltás után hisznek-e még a jövőben, egyáltalán valamiféle cselekvés lehetőségében vagy viszszaestek a Kádár-rendszer letargikus hangulatába - és ha így van, mit lehet tenni? Minderről az ifjúságkutatással és motivációs vizsgálatokkal is foglalkozó dr. Boros László jogászt, szociológust, az ELTE Jogszociológiai Tanszékének tanszékvezető docensét kérdeztük. Először az apátia összetevőiről néhány gondolat, kezdi a szociológus. Egyik előfeltétele' a perspektívátlanság, amely a nagy társadalmi csoportok alapvető beállítódásaként jelenik meg. Tehát általában akkor válik jellemzővé az apátia, amikor nem az egyéneknek, hanem a társadalom nagyobb csoportjainak alapérzése a perspektívátlanság. Második fontos összetevő, amikor a perspektívátlanság, a jövőkép-nélküliség tartóssá válik. A következő fontos elem, amikor a tartós perspektívátlanság pénzügyi, anyagi romlással vagy stagnálással párosul a materiális világban. Megítélése szerint ez a három összetevő együtt eredményhezheti az apátiát. Ma Magyarországon véleménye szerint van apátia, mégpedig egy alapvető, a társadalom töíbségére jellemző apátia. Vannak azonban a társadalom egészéhez képest kis létszámú csoportok, amelyekre ez nem jellemző. Vannak témák és problémák, amelyekre vonatkozóan az alapvetően apatikus társadalmi rétegek sem apátiával reagálnak. De mint kiemeli, ezek is kivételek. Fontos, hangsúlyozza a docens, hogy nagyobb mértékben van jelen az apátia, ha ennek a jellege megtorpanásszerű. Magyarán: amikor előzetesen egy olyan illúzió jelenik meg a társadalom többsége, mindenekelőtt a bérből és fizetésből élők tömegei számára, miszerint lendülétet kapott az alapvető kérdések többsége, amikor az az illúzió él, hogy itt a társadalmi, a gazdasági, a politikai, a kulturális élet kaphat egyfajta lendületet és ez a lendület ráadásul nem szűk csoportok részére kínálkozik, hanem a társadalom nagyobb része számára, de a dolog hamvába hull, akkor beszélünk megtorpanásról. Fontos tehát, húzza alá ismételten, hogy az apátia különösen akkor áll elő, amikor rövid idő alatt nagy lendület törik meg. Hazánkban pedig igen rövid időn. belül bizonyosodott be széles tömegek számára, hogy ebből a lendületvételből ők ismét kimaradtak, sőt néhányan méginkább kimaradtak, mint korábban. Ma maguk a munkavállaló tömegek is jobban érzékelik saját apátiájukat egy ilyen csalódás után, mint amit a 60-70-es években érezhettek az akkori munkavállalók. Ehhez hozzáadódik még a munkanélküliek helyzete, ami, mint ismeretes, tömegek számára létező probléma és sokaknak csak a reménytelenséget vetíti előre. Ennek révén a lejtőn lefelé vezető utca a munkával rendelkezők számára is nyitott, negatív esély, ami a még munkahellyel bíróknál is apátiát idéz elő, és ez így a társadalmi apátiát tovább erősítő folyamat, tudjuk meg. A mit lehet tenni kérdéséről elmondja: biztos, hogy nem az ideológiák azok, amivel ki lehet mozdítani az apátiából az embereket. Mintegy 70 éve tudományosan bizonyított, hogy az apátiából leginkább az mozdftható ki, aki úgy érzi, hogy személyesen figyelnek oda rá. Ma már klasszikusnak számftó kísérlet zajlott a húszas években. Egy üzemcsarnokban előbb javították a világítási feltételeket, majd fokozatosan rontották, és a kutatók legnagyobb döbbenetére mindkét esetben javult a termelékenység. Ott viszont nem változott az eredményesség, ahol semmihez sem nyúlnak, ahol a feltételek változatlanok, régiek maradtak. Magyarán: ott javult a munka, ahol úgy érezték az emberek, hogy személy szerint törődnek velük. Vulgárisan összefoglalva, annak van esélye, aki úgy tudja megszólítani az apatikus embereket, hogy közben azt az érzést kelti, miszerint személy szerint fordult feléjük - nekik van esélyük az apátiában lévők kimozdítására. De ezt ma Magyarországon nehéz megtenni valamilyen minimális, kézzelfogható perspektíva nyújtása nélkül. Hogy miért? - teszi fel a kérdést maga a docens. A még nem minden szempontból ellenőrzött friss kutatási adatok szerint Magyarországon az utóbbi néhány évben jelentősen, tehát nagyságrendekkel nőtt a televízió előtt töltött idő aránya. Több évtizedre visszamenően a nemzetközi kutatási tapasztalatok szerint ez is a társadalmi apátia szociológiai jellemzője. Olyan régiókban, illetve társadalmi csoportoknál nő a tévénézés aránya, ahol magas a munkanélküliség, illetve nincs pénz például még kuglizásra, de mozira, sőt barkácsgépekre sem, tehát nincs pénz és mód a korábban megszokott szórakozási formákra, nem is beszélve a színvonalas és kreatívabb szabadidő-eltöltési módokról. Kovács Nándor • Tizennégy év - 50 ezer (kajak)lcilométer... Tiszán evez a boldogság Ozsváth Ferenc - mint oly sokan mások - szerelmes Szeged folyójába, de már bizonyította képességeit skandináviai fjord vizén is Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy fölpörgetett világunkban a pénzen kívül van-e még valami, amit tudunk tisztelni. Milyen értékek szerint szerveződnek hétköznapjaink, s ki az, akit netán még példaként is el tudunk fogadni? Csupán makulátlan eleganciával öltözött vezető fómenedzserek képét fényképezi már az agy, vagy találtatnak olyan polgárok is, akik ma sem csak financiális korlátok közé szorítva látják, és láttatják a világot? Jelentem, vannak. Egy mindenképpen itt lapátol közöttünk. No, egy pillanatig se tessék hatalmas szivlapátra gondolni. Tudják, olyan portékára, amellyel derék rakodók kotorták egykoron a vagonokat. Sokkal inkább könnyed kajaklapátra, amely pörgetésével még az is elérhető, hogy mondjuk 14 év alatt 50 ezer kilométert evezzen le valaki a világ legkülönbözőbb vizein. Mint tette ezt Ozsváth Ferenc, aki 46 éves korában szánta rá magát e kemény sport megszállott müvelésére, s most, 60 év felett, rendelkezik olyan kondícióval, hogy a húszasok, harmincasok is bátran megirigyelhetik. Róla szól hát tisztelgő riportunk. Ozsváth úr egyedül - de, mint mondja, boldogan, s nem magányosan - szántja a vizet hosszú, hosszú kilométereken át. Kortársai pedig vagy - beletörődvén életkorukba - békés szemlélői a napok pörgésének, vagy még csúfolódnak is. Ne tessék meglepődni, ez utóbbit éppen Ozsváth úr panaszolta. - Tudja, Magyarországon valami egészen elképesztő szemlélettel viseltetnek a sport, a testedzés iránt. Különösen, ha valaki már túlhaladta a versenyzői kort. Ez a nemzet még öregíti is magát, föladja hitét abban, hogy kiváló erőnléttel el lehet jutni a hatvan-, hetven-, de még a nyolcvanéves korhoz, s inkább gyógyszerektől vár segítséget a betegségekkel szemben. Fiatalon több sportággal is barátságot kötöttem, de komolyabb versenyzői eredményeket nem értem el. Később kajakozgattam is, majd amikor úgy döntöttem, hogy kemény erőfeszítések árán, de kiváló állóképességet szerzek magamnak, legtöbben csak legyintettek. Rosszabb esetben még azt is megkérdezik mostanság: nem szégyellem-e magam, hogy a fiatalok között lapátolok a Tiszán? De kérdem én, miért szégyelném? - mosolyog Ozsváth Ferenc. Akiről közhelyszerű leírni, de ettől még igaz: bátran letagadhatna korából évtizedeket. • Úgy látja, hogy más országokban az öregedés nem ekkora átok? - Nézze, én tavaly részt vettem Svédországban egy korosztályos kajakvilágbajnokságon, ahol a húsz kilométeres távon második helyezést értem el. De ehhez kellett ám úgy lapátolni, hogy megfeszült bennem minden erő. Ugyanis a skandinávoknál kifejezetten kultuszt csinálnak abból, hogy egy korosodú ember minél jobb erőnléttel bítjon. Hadd említsem Gert Fredrikson úr példáját, aki most 79 éves, de részese a kajakversenyeknek. Ott a tunyaságra nem önigazolást keresnek az emberek koruk fölemlegetésével, hanem sportolnak. Ezt a szemléletet kellene elhozni tőlük. De kérdem én, hogyan, amikor a fiatalabb nemzedék is elfordul a sporttól, s az olyan versenyágak, amelyek komolyabb erőkifejtést igényelnek, lassan halálra ítéltetnek. • Éppen ezért kérem, hogy saját példájával adjon receptet, nekünk, elpuhultaknak. - Általános recept nincs. Jómagam például éppen a betegség leküzdésének eszközét találtam meg a kajakozásban. Tudja, engem születésem óta erős fejfájás üldöz. S egyszer - éppen 14 évvel ezelőtt egy könnyed kis kajakozásra készülve - úgy éreztem, már el sem tudok indulni a Tiszára, annyira kínzott ez az érzés. Aztán erőt vettem magamon, s keményen ledolgoztam 10 kilométert. Fejfájásom pedig megszűnt. S rá kellett döbbenem, hogy a nagy erőkifejtést követelő sport gyógyír a bajomra. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a hosszútávú kajakozás szerelmese legyek. Azóta is pontos naplót vezetek napi edzéseimről - mutatja Ozsváth úr a rengeteg, összefűzött kalendáriumot. így aztán el tudom mondani, hogy eddigi legnagyobb teljesítményem egy év alatt 4 ezer 250 kilométer volt, az évi átlagom pedig 3 ezer 600 kilométer. • Miről tanúskodnak még ezek, a lassan sárguló naptárlapok? - Például arról, hogy teljesítettem már a 160 kilométeres Győr-Budapest versenyt, a nagy Tisza-túrát TiszabügCsongrád-Szeged útvonalon, leeveztem Bécsből Budapestre. Ehhez jött ugyebár a már említett világbajnokság a svédországi Vaxholmban, ahol elképesztő természeti körülmények között, széllel, tengerrel küzdve, egy fjordban teljesítettem a 20 kilométeres távot 1 óra 50 perc alatt. • Most nem éppen kajakcsalogató hőmérséklet uralja a Tisza környékét. Ilyenkor mivel tölti idejét egy megszállott sportember? - Erőfejlesztéssel. Házunkban van egy olyan szoba, ahol súlyzóimat tarthatom. Nem dolgozok nagy terhekkel, de azért 55-60 kiló rajta a rúdon, s órákig bfrom ezzel a fekvenyomást. Hatvan fekvőtámaszt pedig bármikor tudok produkálni. • Cigaretta, alkohol...? - Ilyeneket ne is említsen. Nincsen nagyobb ellensége az egészségnek, mint a dohányzás. Ezt jól le tudom mérni azokon a versenytársakon, akik ugyan kajakoznak, de füstölnek is. Erőnlétük messze elmarad a nem dohányzóké mögött. A szesz szintén tilos mindazoknak, akik jó erőben akaiják végigélni az életüket. De például alkoholmentes sört magam is el szoktam kortyolgatni, mert olyan csábítóan aranyló a színe. • És az étrend? - Eszem én mindent, de mértékkel. Versenyek idején pedig jön az étcsokoládé, mint a legkönnyebben földolgozható kalória. • Elárulná, hogy reményei szerint hány évig szeretne még a fiatalabbakkal versenybe szállni? - Úgy érzem, hogy e sportban nincs korhatár. Most is azért edzem ilyen keményen, hogy kijuthassak az 1998-as korosztályos világbajnokságra. Csak tudja, a pénz... A svédországi utamat a Démász támogatta. Az a cég, ahol 33 éven át dolgoztam, mint technológus, s amelynek túrakajak szakosztályában most is tevékenyen részt veszek. De hogy ki áll mellém a következő vb előtt, még rejtély. Azért én bizakodom - mosolyog Ozsváth úr. Különösen, mikor megkérdem: mondja, a fiatalok nem irigykednek teljesítményét látván? - Bár irigykednének, mert akkor meg lenne az esélye, hogy követnek is. De sajnos ilyen jelekkel nem nagyon találkozom... Bátyi Zoltán • Zágráb (MTI) Horvátországban harminc kunáért (900 forintért) ma már bárki választ kaphat arra a kérdésre, hogy vajon a horvátok, vagy a magyarok, a japánok, netalántán a görögök, vagy a lengyelek a legkonzervativabbak az ágyban. Horvátországban hatalmas Felmérés a hálószobákban reklámkampány után ezen a héten jelent meg a Playboy első száma horvátul. A lap semmiben sem tér el a más nyelveken kiadott változataitól, s most már a horvátok is büszkék lehetnek arra, hogy egy honleányuk is megmutathatta a lap hasábjain ugyanazt, amit ebben a lapban a honleányok meg szoktak mutatni. A lap bekukkantott számos ország fiatal és még fiatalabb férfiainak (20-60 életév) hálószobáiba is, s megpróbálta fellebbentem a fátylat olyan rejtett dolgokról, mint például, hogy ki, kivel és hányszor, egyedül, vagy társsal, pénzért, vagy szerelemből, házasságon kívül, vagy éppen védekezésre felvértezetten, illetve anélkül. A felmérést még 1993-ban kezdték el 12 országban a Playboy ottani szerkesztőségei. A kérdések megválaszolására csatasorba álltak a brazilok, a csehek, a franciák, a németek, a görögök, a japánok, a magyarok, a hollandok, a lengyelek, az amerikaiak, a tajvaniak, s legutolsóként a horvátok. A válaszokból kiderült, hogy a hálószobákban a franciák a „legszorgalmasabbak", mert 20 százaiékuk minden nap használ valamilyen fekhelyet, s nem alvásra. Az „ezüstérem" a magyaroké, mert a válaszadók 11 százaléka állította ugyanezt. Az erősorrend ezután a következő: Horvátország 9, Görögország 8, Lengyelország és Németország 7, Csehország és az USA 6, Brazília és Tajvan 5, Hollandia és Japán 2 százalék. Ártatlan akasztott • MTI Panoráma Komoly mennyiségű muníciót kaptak a kezükbe a halálbüntetés ellenzői: három és fél évtized után a brit belügyminisztérium a jelek szerint immár kész elismerni, hogy az egyik utolsó halálra ítéltet, akit az országban kivégeztek, ártatlanul hurcolták a bitó alá. James Hanratty, a kisstílű betörő neve 1962 óta a legsúlyosabb büntetés jóvátehetetlenségét hangoztatók jelszava Nagy-Britanniában. Egy évvel korábban az egész nemzetet sokkolta az a bűncselekmény, amelynek brutalitása akkor még példa nélkül állt: a gyilkos egy autóban évődő szerelmespárra tört rá egy kukoricamező közepén, száz kilométeren át vitette magát későbbi áldozatával, majd a férfit kétszer főbe lőtte, a fiatal nőt kegyetlen módon megerőszakolta, ezután rá is több lövést leadott, s elhajtott a kocsival. A lány azonban nem halt meg, jóllehet élete végéig nyomorék maradt. A nyomozásban főszerepet játszott, s több szembesítési kísérletben is részt vett. Ennek jelentősége abban áll, hogy soha nem volt képes egyértelműen kiválasztani az időközben letartóztatott Hanrattyt, és saját bevallása szerint is csupán néhány másodpercig látta, akkor is csak homályosan, a gyilkos arcát. A háttérből sötét, jóllehet ma már feltárhatatlannak tűnő összeesküvés sejlik fel: a gyilkosságot valószínűleg az áldozat felesége kezdeményezte, aki felbérelte a tettest, hogy „ijesszen rá" hűtlenkedő fétjére. Az asszony, aki két éve meghalt, aktív szerepet játszott abban, hogy a gyanú Hanrattyra terelődött, a valódi gyilkos pedig - akinek személyét a kivégzett nevének tisztázásáért küzdők szintén ismerni vélik - megmenekülhetett. Hétfőn a brit belügyminisztérium annyit elismert, hogy a Hanratty-ügy körülményei „ismét vizsgálat tárgyát képezik", nem hivatalos londoni vélemények szerint azonban csupán hetek kérdése annak hivatalos kimondása: a brit igazságszolgáltatás 1962. április 4-én egy ártatlan ember életét oltotta ki. Az ügy nagyban hozzájárult a halálbüntetés nem sokkal későbbi eltörléséhez NagyBritanniában, a végzetes tévedés állami beismerése azonban még évtizedekkel az eset után is bizonyosan messze hatoló hullámokat vet a jogszolgáltatásban. Kartész Róbert Biztosan a Budapest (MTI) A Belügyminisztérium erre az esztendőre élet- és balesetbiztosítást köt a Providencia Biztosítóval 81 ezer 500 dolgozója közül 62 ezer számára. Biztosítják a rendvédelem területén gyakorta veszélyeknek kitett munkatársakat, a rendőrség hivatásos állományát, a határőröket, a tűzoltókat és a polgári védelem dolgozóit. Az erről szóló dokumentumot csütörtökön Lajtár József," a Belügyminisztérium helyettes államtitkára és Pálvölgyi Mátyás, a Providencia Rt. vezérigazgatója írta alá.