Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-14 / 38. szám
Tulajdonosok |P ajándékba r] PTX f M „E. iH Tele-T Olaszul (is) tanulnak Januárban tényleg új időszámítás kezdődött a Szegedtejnél. (9. oldal) Kónya, az elnökjelölt Ma tisztújítás lesz a CSLSZ-nél: dr. Kánya Sándor olesább szövetséget szeretne. (11. oldal) '' Miért halt meg Csala Gyula? (7. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ Enyhít a kormány # Budapest (MTI) A közterhekre vonatkozó, január 1 -jén életbe lépett törvények módosításával foglalkozott csütörtöki ülésén a kormány - mondta az ülést követó sajtótájékoztatón Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára. A kabinet - döntésének megfelelően - azt fogja javasolni a parlamentnek, hogy a kiegészítő vállalkozások esetében a fizetendő tb-járulék legkisebb összegének alapja a minimálbér 50 százaléka legyen. A társas vállalkozásokban személyesen közreműködők járulékának alapja ugyancsak a minimálbér fele lesz a kormány indítványa szerint. A több vállalkozással rendelkezőkre vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatban az a javaslat született, hogy a járulékalap az első cég után a minimálbér, a második után a minimálbér 50 százaléka legyen. A harmadik, illetve további vállalkozások után amennyiben nincs kimutatható jövedelem - nem kell járulékot fizetni. A kormány szeretné, ha a törvénymódosítások január 1-jéig visszamenőleg lépnének hatályba; az esetleges többletbefizetéseket az év folyamán jóváírják. A kormány javasolni fogja az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény módosítását is. A változtatás célja, hogy az emelt összegű családi pótlékban részesülő - tehát beteg - gyermekek után ne kelljen hozzájárulást fizetni. Az adószabályokon szintén változtatni szeretne a kabinet. Az egyik módosítás értelmében a bortermelőknél az árbevétel 2 százalékának megfelelő adókötelezettség megállapítását indítványozzák a jelenlegi 39 százalék helyett. A másik változtatás lehetőséget adna a borfelvásárlóknak arra, hogy felvásárlásijegy alapján értékesítsenek bort. Ez esetben nem kellene áfát felszámolniuk, így mentesülnének a forgalmi adóval kapcsolatos adminisztráció alól. Módosul mindemellett azon kormányrendelet időpontja, amely azt Írja elő, hogy az őstermelők feldolgozott élelmiszereket csak bizonyos gyártási feltételek teljesítése esetén árusíthatnak a piacokon. A kormány pénteken 90, az alkotmánykoncepcióra vonatkozó módosító indítványt ad át az Országgyűlés elnökének. Ezek leglényegesebb pontja az a javaslat, hogy az egészséghez, az egészségbiztosításhoz, illetve a szociális biztonsághoz fűződő állampolgári jogok megteremtése legyen összhangban a gazdaság teljesítőképességével. Ennek érdekében a hiány csak olyan mértékű lehetne, ami nem hátráltatja a gazdasági fejlődést. Tádzsik túszdráma • Moszkva (MTI) Drámai fordulatot vett csütörtök este a több mint egy hete tartó tádzsikisztáni túszdráma. Az ENSZ és a Vöröskereszt alkalmazottait, illetve orosz újságírókat fogva tartó Bahrom Szadirov emberei kivégezték az ENSZ egyik katonai megfigyelőjét. Az áldozat nevét egyelőre nem közölték. Szadirov emberei azután végezték ki a megfigyelőt, hogy az Obi Garm településen túszaikat fogva tartó ellenzéki fegyvereseket körülzárták a kormányerők. Előzőleg a dusanbéi hatóságok részben teljesítették Szadirov követelését, és Afganisztánból három helikopteren a térségbe szállítottak mintegy 40 fegyverest. Kiderült azonban, hogy a helikopterek nem Szadirov tábora mellett szálL tak le, és az eredeti megállapodástól eltérően a 40 fegyveres helyett csak 36 van a fedélzeten. Másrészt a tádzsik vezetés alkudozni kezdett. Szadirov azt akarja, hogy egyszerre cseréljék ki az összes túszt, a kormány viszont fokozatos cserét akar, és az Obi Garm települést körülvevő kormányerők nyomást próbálnak gyakorolni Szadirovra. A tádzsik ellenzéki vezér délután parancsot adott katonáinak, hogy készüljenek a harcra. PÉNTEK, 1997. FEBR. 14., 87/38. ÁRA TELE-7-TEL: 36 FT • Szeged is pereli az ÁPV Rt-t és a Vektor Rt-t Költségvetés - szétcincálva Solana csodálkozik • Jereván (MTI) A NATO főtitkára csodálkozik Moszkva azon vádjain, amelyek szerint a több volt szovjet köztársaságot felölelő körútja titokban oroszellenes célokat szolgál. Jerevánban tartott sajtótájékoztatóján Javier Solana közölte, hogy meglepődött a vádak hallatán, és semmilyen okot sem szolgáltatott ilyen szemrehányásokra. Hangsúlyozta, hogy azért látogatott el a négy köztársaságba, mert meghívást kapott ezen országok államfőitől. Emlékeztetett arra is, hogy mind a négy ország részt vesz a NATO békepartnerségi programjában. Solana kategorikusan leszögezte, hogy a négy ország és az észak-atlanti szövetség kapcsolatai nem képeznek semmiféle akadályt sem az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban. Az orosz elnöki szóvivő szerdán élesen bírálta Solana látogatását, s azzal vádolta meg a NATO főtitkárát, hogy a „háttérben" oroszellenes célok vezetik. • Hiába álcázta magát Kokainbárónö letartóztatása • Rio de Janeiro (MTI) Kolumbiai kokainbárónőt tartóztattak le Rio de Janeiróban. Mary Valencia még múlt pénteken repülőgéppel érkezett Bogotából a riói karneválra. Luz Mary Vallejo Mejía névre szóló hamis útlevelével, plasztikai műtéttel - szinte - a felismerhetetlenségig megváltoztatott arcvonásaival az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) által drogcsempészés miatt körözött kolumbiai nő már túljutott az útlevélvizsgálaton, amikor a repülőtér érkezési csarnokában két titkosügynök mégiscsak felismerte. Ujjlenyomatát ezután összevetették az FBI által küldött nyomattal, megállapítva azonosságukat. Nyílt ülésen Szeged kasszájáról vitáztak tegnap a képviselők, majd megalkották a város működéséhez szükséges költségvetési rendeletet. Zárt ajtók mögött pedig Franciahögy sorsáról és a saját zsebükbe kerülő pénzről döntöttek a városatyák. Lapzártakor érkezett a hír: a Tesco Global TH Befektetési Csoport 32 „igen" szavazattal leszorította a pályáról a Világ Utcája Kft. befektetőcsoportot. A rövid vita, s a mindössze 2 „tartózkodom" szavazat igazolja: a képviselők valamiért egyetértettek. A polgármester illetménye a miniszteri 7090%-a lehet. Szeged első polgárának idei illetménye: a maximálisan adható összeg, azaz nagyjából havi bruttó 205 ezer forint. A képviselők tiszteletdíja ehhez igazodik: a listásoké ennek 20, az egyéni választókerületieké 25%-a. Ezt az összeget kiegészítik a pótlékok: például tanácsnok és bizottsági elnök esetében további 10%. (Tudósításunk az 5. oldalon olvasható.) Aknásítják" a Belvárost Erőszakért: 42 ezer 432 év A száz évvel ezelőtt épített csatornarendszerhez most, a tisztítás alkalmával készítik el az aknákat. (Fotó: Nagy László) • Munkatársunktól Szegeden, a szorosan vett Belvárosban - a Tisza Lajos körút, a Széchenyi tér, Dugonics tér, Somogyi és Oskola utca álta határolt területen - hetek óta dolgoznak a Vízügyi Kivitelezési Kft. szakemberei és gépei. Szabó Tibor főmérnöktől megtudtuk, hogy az önkormányzat műszaki irodája kérte fel őket a munkára, amely során kitisztítják a csatornákat, egyben felmérik a csatornahálózat állapotát. A csatornák 100 éve épültek, az idő bizony fogott rajtuk, eléggé siralmas állapotúak. Régen a tisztítást kézzel végezték, nincsenek aknák, amelyeket most a kft.nek kell kialakítania. Éppen ezért a 2-3 hétre tervezett munka elhúzódik, várhatóan február végére fejeződik be. Előtérben Franciahögy vesztese, a „Világ Utcája" (Apró Juhász János), a háttérben: az önkormányzat (Szalay István) és a szocilc (Kozma József) első embere. (Fotó: Karnok Csaba) • Las Palmas (MTI) Egy Las Palmas-i bíróság csütörtökön 42 432 esztendei börtönbüntetést rótt ki egy családapára, akit vétkesnek talált három leánya 2496 rendbeli megerőszakolásában. A Santa Lucía-i illetőségű Antonio Castro Trujillo 1979-ben kezdett fajtalankodni lányaival, amikor a legnagyobb, 12, a legkisebb pedig 9 éves volt. Hetente két tzben is közösült mindegyikükkel, egészen 1995ig. A bíróság 17 évet rótt ki Castróra minden egyes erőszakos közösülésért, továbbá mindhárom lánya számára kamatostul öt-ötmillió peseta (35700 dollár) kártérítés megfizetésére kötelezte. Mindazonáltal a spanyol büntető törvénykönyv szerint senki sem tölthet börtönben 30 évnél többet.