Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-12 / 36. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1997. FEBR. 19. Mikrohitel százmillió szegénynek • (MTI Külgazdasági Panoráma) Kis öszegekkel nagy hatást elérni - ez a célja a világméretű mikro­hitel-mozgalomnak, amely ezen a héten ült össze elsá kongresszu­sára Washingtonban. Hillary Clinton, az ame­rikai First Lady, James Wolfenson, a Világbank elnöke, Róbert Rubin amerikai pénzügymi­niszter és Zsófia spanyol királynő is a rendezvény illusztris vendégei között volt. A mikrohitelprogramban résztvevő állampolgári kez­deményezések, bankok és fejlesztési szervezetek 2005­ig százmillió szegényt -*fő­leg nőket - kívánnak önálló egzisztenciához segíteni szerte a világban. Szakértők számítása szerint ehhez 21,5 milliárd dollárra van szük­ség, ami szerény összeg más nemzetközi hitelakciókhoz képest. Az „egzisztenciahite­lek" összege többnyire 50 és 250 német márka között van, de a fejlett ipari országokban elérheti az 1500 márkát is." A visszafizetési arány imponá­ló, a szövetkezetek, szegény­bankok, fejlesztési szerveze­tek és helyi kezdeményezé­sek a kihelyezett pénzek 95 százalékát visszakapják, ami megfelel a szokásos banki arányának. „A dolog műkö­dik. Mikrohitelekről van szó, de makrohatásuk van" ­summázta az araerikai elnök felesége. A mikrohitelprogram je­lenleg éppen az Egyesült Ál­lamokban nyer egyre na­gyobb jelentőséget. Orszá­gosan már 300 ilyen köl­csönprogram fut, s ezek 40­50 ezer egisztencia megte­remtését segítik elő. Ezek az apró kölcsönök főleg az olyan családoknak jönnek jól, amelyek a szigorodó szociális rendelkezések mi­att kihullanak a szociális vé­dőhálóból és kénytelenek sa­ját lábukra állni. A program kezdeménye­zői az önerő mozgósításával próbálják kiemelni a nyo­morból emberek millióit. A dpa német hírügynökség két konkrét példán mutatta be a rendszer működését. A chi­cagói Judy Taylor éveken át házaló cipőárusítással pró­bálta kiegészíteni a szociális segélyt, amelyet gyermekei után kapott, de csak az egyik női önsegélyező csoporttól kapott 6ÍX) dolláros hitel tet­te lehetővé számára, hogy biztosabb alapokra helyezze üzleti tevékenységét. Ma már saját cipőboltja van, amely biztosítja a család megélhetését. Judyhoz hasonló mikrohi­tel-igénylő a bangladesi Nur­dzsahan, a fiatal paraszt­asszony is, akit szülei elvesz­tése után 12 évesen férjhez adtak. A férj egy év elteltével faképnél hagyta várandós fe­leségét, aki kénytelen volt visszatérni mostoháihoz. A mindenféle képzettség és jö­vedelem nélküli fiatal nő helyzete teljesen kilátástalan volt, míg kapcsolatba nem került egy mikrohitel-kezde­ményezéssel. Pár dollárból vásárolt egy kecskét, amelyet felhizlalt, fejt, majd nyere­séggel eladott. Ma már két kecskéje, egy vemhes tehene, tíz tyúkja és egy darab földje van, évi 250 dolláros jöve­delme meghaladja a bangla­desi átlagot. ISO-láz a cégvilágban Akiket már minősítettek Hungerit-szalag. ISO-val gördülékenyebb. (Fotó: Miskolczi Róbert) Mivel Magyarország az Európai Unió teljes jo­gú tagja kíván lenni, ezért teljesen logikus, hogy a hazai minőségta­núsítási rendszer össze­egyeztethető legyen az európaival. A minőség­biztosítási rendszerek alapvető követelményeit az európai szabvány­ként is elfogadott nem­zetközi szabványok, az EN ISO 9000-esek tartal­mazzák. Csongrád me­gyében az 1996. decem­beri felmérések szerint 17 cég kapott többnyire ISO 9001 és 9002-es ta­núsítványt. A minőségpolitika ma­gyarországi megerősödése sokáig váratott magára. A kezdeményező lépéseket a gazdasági szféra szereplői tették meg. Napjainkig mint­egy 350 hazai vállalat veze­tett be korszerű, ISO 9001 és 9002 szerint megvalósított minőségbiztosítási rendszert és szerezte meg nemzetközi­leg elismert szervezetek ta­núsítását. Tették ezt kezdet­ben külső, majd napjainkban egyre inkább hazai felkészí­tő és tanúsító cégek közre­működésével. Csongrád megyében a kö­vetkező vállalatok, vállalko­zások kaptak minőségbizto­sítási tanúsítványt: Agóra Rt., Alucon Kft., Burton-Ap­ta Kft., Hungerit Kft., Ika­rusz Kft., KÉSZ Kft., Konta­vill Rt., Medikémia Rt., az MKM Rt. szegedi és kistele­ki kábelgyára, Petrolszerviz Kft., Pick Szeged Rt., Prote­tim Orvostechnikai Üzem, Rubin Szegedi Paprikafel­dolgozó Kft., Szegedi Ké­ziszerszámgyártó Rt., Szege­di Paprika Rt., Taurus Emer­gé Gumiipari Kft. A kamarákról szóló tör­vénynek megfelelően a mi­nőségbiztosítással a helyi szervezetek - a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Ipari, valamint a Kézműves Kamara - is foglalkoznak. A kamarák beszerezték a hazai minőségügyi információk je­lentős részét, az ISO 9000­9004 szabványokat és a ta­núsító és felkészítő cégek listáját. A CSMKIK saját tagjai érdekében együttműködési megállapodást kötött a Ma­gyar Minőség Társaság dél­Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázati felhívásai Gazdaságfejlesztési Alap A pályázat célja, hogy egyszeri pénzügyi támogatással segítséget nyújtón a kama­rai tagok gazdaságfejlesztéséhez, (gép, be­rendezés, felszerelés stb.). I. A pénzügyi támogatás módja: j.) Visszatérítendő, kamatmentes támoga­tás 2.) Vissza nem térítendő, forint alapú, ke­reskedelmi banki hilelkamattámogatás Visszatérítendő, kamatmentes támogatás esetén a beruházás, fejlesztés értékének 50%-a, maximum 1 000 000 Ft kamattámo­gatás esetén a kamat 50%>-a, maximum 500 0(X) Ft, mindkét esetben legfeljebb 3 év futamidővel. A pályázatban a fentiek közül csak egy tá­mogatási módot lehet megjelölni. Mindkét támogatási mód együttes megjelölése a pá­lyázat érdemi vizsgálat nélküli kizárását eredményezi a pályázati körből. II. A pályázat benyújtására jogosult: Pályázat benyújtására jogosult minden olyan egyéni, ill. társas vállalkozás, aki/amely a pályázal kiírásakor 1.) a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara regisztrált tagja 2.) nem áll csőd-, felszámolási vagy végel­számolási eljárás miatt 3.) lejárt köztartozása nincs 4. r tagdíjhátraléka nincs. Fent megnevezett feltételeknek együttesen kell fennállniuk, bármelyik hiánya a pályá­zat érdemi vizsgálat nélküli kizárását ered­ményezi a pályázati körből. Kereskedelemfejlesztési Alap A pályázat célja, hogy pénzügyi támoga­tással elősegítse a kamarai tagok bel- és külföldi piacra jutását, üzleti kapcsolata­ik fejlesztését. I. A pénzügyi támogatás módja: 1.) Vissza nem térítendő támogatás az el­fogadott költségek 50%-a. maximum 100 000 Ft-ig 2.) Visszatérítendő, kamatmentes támoga­tás az elfogadott költségek 50%-a. maxi­mum 500 000 Ft-ig, legfeljebb 3 év fu­tamidővel. A pályázatban a fentiek közül csak egy tá­mogatási módot lehel megjelölni. Mindkét támogatási mód együttes megjelölése a pá­lyázal érdemi vizsgálat nélküli kizárási eredményezi a pályázati körből. II. A pályázat tárgya: 1.) Bel- és külföldi kiállításokon, vásáro­kon. termékbemutatókon való részvétel dologi költségei. 2.) Közvetlenül a pályázó által gyártott áruhoz, ill. a pályázó által teljesített szol­gáltatáshoz kapcsolódó, idegen nyelvű reklám- és propagandaanyagok, termékis­mertetők készítése. 3.) Bel- és külföldi Uzletemher-találkozó­kon való részvétel támogatása.' 4.) A Kamara által szervezett, külföldi, szakmai úton való részvétel támogatása. A pályázó pályázatában fent megnevezettek közül löbb pályázati tárgyat is megjelölhet, ha azok egy kereskedelemfejlesztési akció Innovációs Alap A pályázat célja, hogy egyszeri pénzügyi támogatással az OMFB-vel közösen segít­séget nyújtson a kis- és középvállalkozá­sok regionális - műszaki fejlesztési, termékfejlesztési eredmények alkalmazására irányuló, - kutatásfejlesztési eredmények transz­ferét, ill. diffúzióját szolgáló, - minőségbiztosítási, minőségfejlesztési, továbbá - az informatikai fejlesztési, környezetvé­delmi, logisztikai tevékenységéhez. I. A pénzügyi támogatás módja: 1.) Kedvezményes kamatozású, visszatérí­tendő támogatás, maximum 1 millió Ft, OMFB-támogatás esetén maximum 3 mil­lió Ft. 2.) Visszatérítendő, kamatmentes támoga­tás maximum 1 millió Ft, OMFB-támoga­tás esetén maximum 3 millió Ft (rendkívül indokolt esetben 5 millió Ft). 3.) Vissza nem térítendő támogatás, vissza nem térítendő, forintalapú, kereskedelmi banki hitelkamat-támogatás maximum 1 millió Ft. Minden esetben a projekt értékének maxi­mum 50%-a, legfeljebb 3 év futamidővel. A pályázatban a fentiek közül csak egy tá­mogatási módot lehet megjelölni. Több tá­mogatási mód együttes megjelölése a pályá­zat érdemi vizsgálat nélküli kizárását ered­ményezi a pályázati körhőt. keretében valósulnak meg. III. A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei: A pályázaton való részvétel részletes feltételeit, a pályázal benyújlásának tartalmi és formai követelményiet, a pályázat elbírálásának szempontjait a Pályázati útmutató tartalmazza (csomag). Pályázatot benyújtani kizárólag a Kamaránknál hivatalosan beszerzett és regisztrált Pályázati útmutató-csomag alapján lehel. Pályázati útmutató ára: 101)0 Ft A pályázati útmutató beszerezhető: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6720 Szeged, Tisza Iajos krt. 2-4. IV. Általános feltételek: I.) Alaponként egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. 2. Az elnyerhető támogatás összege a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara három alapjából, kamarai forrásból együttesen pályázónként nem haladhatja meg az 1 500 000 Ft-ot (OMFB­támogatás esetén max. 5 millió Ft). 3.) Az elbíráláskor előnyt élveznek azok a pályázók, akik még nem részesültek a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapjaiból támogatásban. V. A pályázat beérkezésének és elbírálásának határideje: A pályázal beérkezésének luitárideje: 1997. március 14., 16 óra A pályázat leadásának helye/postai elme: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6720 Szeged, Tisza Iajos krt. 2-4. A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye. A benyújtott pályázalokat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége bírálja el. az Elnökség mellett működő amu Gazdaságfejlesztési Munkabizottság javaslata ajapján. legkésőbb 1997. június 15-ig. Textilkiállítás • Munkatársunktól A Kereskedő magazin idén hatéves születésnapját ünnepli. Az (ingyenes) ma­gazin igénylői létszáma fo­lyamatosan nő. Ez egyben azt bizonyítja, hogy az érté­kesítési csatornák lerövidíté­sét irányzó alapötletükre sok kezdő és gyakorló vállalko­zó(zás) épít. Az elsődleges céljuk megvalósításán túl a magazi­non keresztül (célirányosan, zárt láncon, saját címlista alapján) elért partnereik ré­szére a kereskedő szakma komplexitásából adódóan sok más, számukra hasznos (publicitást eredményező vagy közvetlen hasznot hozó programot) dolgoztak ki. A divatszakmán belül ed­dig megrendezett, szakkiál­lításként feltüntetett rendez­vényeken a szakmai tagoló­dás nem volt jellemző. A konfekciópiac alá dolgozó szakmai irányzatok egy te­rületen és egy időben kerül­tek a nagy nyivánosság elé. Megítélésük szerint ez két pontban is eltér a szakkeres­kedők elvárásaitól. Egyszer a konfekcióipar, mint felve­vőpiac az eddigi tematiká­ban a rendezvényeken nem kapott teljes képet az őt ki­szolgáló szakmák nyújtotta kínálatból, de még ebből a szűk kínálatból is - a közös területen és a nagyközön­ségnek szóló rendezvény miatt - csak elvétve realizá­lódott üzletkötés a kiállítás nyitása és zárása utáni idő­szakban. Másszor a szakki­állítás szó magában foglal­ja, hogy szigorúan a szak­mának szól és nem az elfek­vő készletek gyors kiárusí­tását szolgálja, hanem a trendek (színek, formák stb.) kialakulását teszi lehe­tővé a konfekcióipar számá­ra és csak ezután nyit a nagyközönség felé. (FairTex. textil, méteráru és divat kiegészítőcikk szak­kereskedői kiállítás: 1997. április 22-23-án (10-18-ig), 24-én (10—14-ig), Budapesti Sportcsarnok. 1146 Buda­pest, Istvánmezei út 3-5.) alföldi regionális szervezeté­nek képviseletével, valamint az MTESZ Csongrád Me­gyei Szervezetével. A kama­ra az MMT által kiadott re­giszter alapján levélben ke­reste meg a Magyarországon működő tanúsító és felkészí­tő cégeket, s tőlük a közvet­len információszolgáltatás­hoz szükséges adatokat be­kérte. Ezen szervezetek többsége felajánlotta részvé­telét a kamara minőségügyi oktatási programjaiban. A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara 1996-ban meghirdetett pá­lyázata alapján két megyei vállalat minőségbiztosítási rendszerének megvalósításá­hoz (Csomiép és Mediker Kft.) biztosított forrást. Fekete Klára Országos érvényű szakképesítést adó tanfolyamokat indítunk: - boltvezető (kereskedő) - üzletvezető (vendéglátó) - ABC-eladó - vendéglátóeladó - tüzelő- és építőanyag-kereskedő. Jelentkezni: KISOSZ-nál Szeged, Debreceni u. 24/B Tel.: 62-485-610,485-634 KIVALO ELEKTROMOS TERMEKEK A GYÁRTÓ KÖZVETLEN PARTNERÉTŐL FITZGERALD és illumo ENERGIATAKARÉKOS LÁMPATESTEK - KEDVEZŐ ÁRON Moeller ® & BMERUNGERIN KÉSZÜLÉKEK ÉS BERENDEZÉSEK OBÖ BETTERMANN SZERELÉSI ANYAGOK GARANTÁLT MINŐSÉGŰ TOSHIBA LÉGKONDICIONÁLÓ KÉSZÜLÉKEK =EQ3 SZERSZAMOK A PRECÍZ MUNKÁHOZ Kiállítással egybekötött értékesítés közvetlen felhasználóknak és viszonteladóknak: FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Telefon: 62/ 321-676 Telefax: 62/311-136 ^ MAGYAR NEMZETI BANK Valutaárfolyamok K pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 278,79 281,47 284,15 Ausztrál dollár 129.20 130,48 131,76 Belga frank (100) 496.19 501,34 506,49 Dán korona 26,84 27,12 27,40 Finn márka 34,57 34,92 35,27 Francia frank 30,32 30,63 30,94 Görög drachma (100) 65,27 65,94 66,61 Holland forinl 91,14 92,09 93,04 Ír font 273,18 275.86 278,54 Japán yen (100) 138,38 139,80 141,22 Kanadai dollár 125,75 126,94 128,13 Kuvaiti dinár 562,85 568,18 573,51 Német márka 102,37 103,43 104,49 Norvég korona 25,86 26,11 26,36 Olasz líra (1000) 104,19 105,25 10631 Osztrák schilling 14,55 14,70 14,85 l'ortugál escudo (100) 101,96 103,01 104,06 Spanyol peseta (100) 121,02 122,28 12334 Svájci frank 119,11 120,36 121,61 Svéd korona 23,06 23,30 2334 USA dollár 170,34 171,93 17332 ECU (Közös Piac) 198,95 200,99 203,03 JJ Az 1 %-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom