Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-12 / 36. szám
iséfr 2 KÜLFÖLD SZERDA, 1997. FEBR. 12. kommentár Az agy A belgrádi tüntetések véget érni nem látszó folyamában tényleg szükség van egy agyra. Valamilyen központira, amely agy itt is és ott is hat. És igazából nem az kell, hogy mindent tudó és átlátó agy működjön itt a jobb és a hal oldalon, hanem az ész uralmát és felsőbbrendűségét kellene megvalósítani a belgrádi utcákon. A tüntetések idéjét éljük, ez a végső megoldás, demokratikusnak elfogadott keretek között. A diákok kiviszik „agyukat" az utcára, tüntetnek, támadnak, bírálnak - eredménytelenül. A testek, lelkek és agyak fárasztása tovább tart, a világ demokratikusan aggódó szeme pedig valamennyi televíziós hírcsatorna műsorában ott csüng a belgrádi eseményeken. S egyet nem értő fejcsóválással nyugtázza a tényt: egy európai főváros utcáin 82 napja tüntetnek az uralmon lévő kormány ellen, és semmi sem történik. Merthogy ez belügy, s ha emlékszünk, ezzel az érvvel a magyarság is küszködött - haszontalan. j Jgyhogy abból az agyból kellene jusson nemcsak a U szerb parlament makacs képviselőinek, hanem nekünk, a Nyugatnak, meg a kulturált világnak is. Habsburg György megnősül • Bécs (MTI) Habsburg György a hét végén szűk családi körben az Oldenburg melletti Güldensteinben (Sehleswig Holstein német tartományban) eljegyezte Eilika von Oldenburg hercegnőt. Habsburg Ottó európai parlamenti képviselő legkisebbik, 32 éves fiát nemrég nevezték ki Magyarország európai uniós ügyekben illetékes rendkívüli és mégha-"* talmazott nagykövetévé. György 1993 óta Magyarországon él, és ez év októberében az esküvőjét is Budapesten akaija tartani, majd a pár szintén a magyar fővárosban szándékozik letelepedni. Jegyese, Eilika 24 éves, jelenleg Lille-ben tanul, és még nem tud magyarul, de már tanul. Az ő édesapja, Johann Friedrich von Oldenburg herceg, aki Friedrich Augustnak, az 1918-ban előjogaitól megfosztott oldenburgi nagyhercegnek a fia. (II. József osztrák császár 1774-ben emelte Oldenburg grófságot hercegségi rangra.) TOTÁLGÁZ Legyen a multinacionális TOTAl mmm olajipari csoport propán-bután gáz szolgáltatására szakosodott vállalatának munkatársa! Üzletkötőket keresünk ambiciózus, sikerorientált fiatalok személyében kommunikációs szintű angol vagy francia nyelvtudással. Kiemelt fizetést, folyamatos továbbképzést és karrier lehetőséget kínálunk. Szakmai önéletrajzát kérjük február 20-ig juttassa el hozzánk: TOTÁLGÁZ 1115 Budapest, Bártfai u. 54 Referencia szám: 0197 KAISER Próbáljon Ön'is szerencsét, legyen tagja sikeres csapatunknak! A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. import termékei értékesítésére Szegeden, illetve közvetlen környékén élő ~ Üzletkötőt~ keres. Feladata a cég által forgalmazott termékek kiszállítása közvetlenül a kereskedelmi partnerek részére, melyhez autót a cég biztosít. Elsősorbanférfiak jelentkezését várjuk, akik megfelelnek a következő feltételeknek: középfokú végzettség, katonaviseltség, 20-30 év közötti életkor, valamint telefonos lakás és B kategóriás jogosítvány. Ha Ön kitartó és becsületes munkájáért megjelelő jövedelmet és biztos jövőt kíván cserébe, kérjük, hogy fényképpel ellátott önéletrajzát a megjelenéstől számított 5 napon belül küldje el a következő címre: KAISER FOOD KFT., 9200 Mos o nmagyaróvár- Újudvar, Esze Tamás utca „A vérét adta a pénzéért" „Bosszút állunk!" - kántálták az albánok. (MTI Telefotó) • Vlora, Tirana (MTI) „A rendőrség, a kormány ölte meg őt!" - skandálta a mintegy 40 ezres tömeg kedden Vlorában, az utcai zavargások egyik halálos áldozatának temetésén. Tiranában szintén tüntettek a város központjában lévő Szkander bég téren, a több hete tartó demonstrációk szokásos helyszínén. A 30 éves Arthur Rusterriit hétfőn sebezte meg halálosan egy lövedék. Az elhunytat nyitott koporsóban vitték egy fekete Mercedes mögött, az autó tetején Rus• temi fényképével. „Bosszút állunk!" - kántálta a tömeg nemzeti színű zászlókat lengetve. „A vérét adta a pénzéért" - mondta Rustemi fivére, miközben vallási szertartás nélkül örök nyugalomba helyezték a halottat a város temetőjében. Újabb diáktüntetés • Belgrád (MTI) Mintegy húszezer diák vett részt a belgrádi egyetemisták keddi gyűlésén és tiltakozó sétájában. A 82. felvonulás egyik célpontja a szerb parlament épülete volt, ahol a képviselők már órákkal korábban megkezdték a vitát a kormányátalakításról és a tavaly novemberben rendezett szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismeréséről rendelkező törvényről. A diákok mintegy fél órán keresztül füttykoncerttel „segítették" a vitát, majd egy műanyagfóliából és madzagból készített „agyat" maguk mögött hagyva folytatták sétájukat. A diákvezetők közölték: az „agyat" Dragan Tomics szerb parlamenti elnöknek és elvtársainak hozták, hogy legyen egy kis eszük. A füttykoncertből és sípolásból kijutott a parlament ablakából integető radikális párti képviselőknek is. A tiltakozás elsősorban Vojislav Seseljnek, a Szerb Radikális Párt elnökének szól, aki az utóbbi hónapokban többször is elítélte a felvonulások résztvevőit. Orosz nyomás • Moszkva (MTI) Összehangolt nyilatkozatháborút folytatnak a NATObővítés ellen az orosz vezetés tagjai. Gennagyij Szeleznyov dumaelnök Federico Mayort, a nem éppen biztonságpolitikai kérdésekben illetékes UNESCO főigazgatóját azzal fogadta kedden, hogy Moszkvát nagyon aggasztja a NATO-bővítés. Szeleznyov arról beszélt, hogy Nyugat-Európában a hidegháború új vihara van kibontakozóban. Azt is kifejtette, hogy a biztonságot nem lehet az erőre építeni. Ivan Ribkin, a nemzetbiztonsági tanács titkára Hans Haekkerup dán védelmi minisztert arra figyelmeztette, hogy a NATO bővítése veszélyezteti az orosz reformfolyamatot, és válaszlépésekre késztetheti Moszkvát. A dán politikus válaszul kifejtette: Moszkva nem jól érti a NATO szándékait. Szergej Jasztrzsembszkij moszkvai sajtóértekezletén szintén kitért a NATO-bővítés kérdésére, és óva intett a szervezet kiterjesztésétől a Baltikum irányába. ÁREMELÉS ELŐTTI UTOLSÓ 40%-os KISBÚTORVÁSÁR a Csősz Tóth Kft. Lakásfelszerelési üzletében! AZ AKCIÓ KERETÉBEN VASÁRNAPI NYITVA TARTÁSSAL IS VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT.... VIRÁGTARTÓ 4 részes 8957 Ft helyett 5374 Ft 3 részes 6505 Ft helyett 3903 Ft FÉSÜLKÖDŐASZTAL 17 650 Ft helyett 10 590 Ft KCSEE • ÍHVÚW; TV-VIDEO TARTÓ 54x44 cm-es p.-lappal 6207 Ft helyett 3724 Ft LKCIONK EBRUÁR 15-IG ÉRVÉNYES! ÉJJELISZEKRÉNY 5050 Ft helyett 3030 Ft TELEFONPOLC 3817 Ft helyett 2290 Ft TV-VIDEO TARTÓ 90x44 cm-es p.-lappal 7823 Ft helyett 4694 Ft ELŐSZOBAFAL cipősszekrénnyel 12 617 Ft helyett 7570 Ft SZEGED, POZSONYI IGNÁC U. (A börtön mögött) Tel.: 62/323-822 Ny.: h.-p.: 8-12, 13-17, szo.: 8-12, VASÁRNAP: 9-13 óráig! L II m r r¥7i 1C11 F5STI [ 9 9 1 * 1 * jp * i SZEKRENYSOR^x n^A t?, 61 617 Ft helyett JÖ 7 /U 11 ELEMENKÉNT: Akasztós szekrény 14 900 Ft helyett 8940 Ft Kisajtós szekrény 5734 Ft helyett 3440 FI Polcos szekrény 4433 Ft helyett 26A0 Ft Sarnkszckrény 3550 Ft helyett 2130 Ft Komód 10 000 Ft helyett 6000 Ft hírek Arafat Moszkvába látogat • Moszkva (MTI) Moszkvába látogat a jövő héten Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadftási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke. A palesztin vezetőt február 18-19-re várják hivatalos látogatásra. Moszkvában mind a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, mind a közel-keleti békefolyamat előmozdítása tekintetében nagy jelentőséget tulajdonítanak a palesztin vezetővel folytatandó tárgyalásoknak. Visszavont fenyegetés • New York (MTI) New York város tanácsa hétfőn visszavonta azt a fenyegetését, hogy bojkottálni fogja a svájci bankokat, ha Svájc nem nyújt kárpótlást a holocaust áldozatainak. A tanács kedvező döntésének hátterében az áll, hogy a három legnagyobb svájci bank a fasiszta népirtás áldozatai számára február 5-én 100 millió svájci frank alaptőkével alapítványt hozott létre. A testület mindazonáltal lehetségesnek (télte, hogy a későbbiekben még visszatérnek az ügyre és a jövő eseményeitől függően esetleg megváltoztatják döntésüket. Kijárási tilalom • Mostar (MTI) A Mostart is magába foglaló neretvai kanton belügyminisztere kijárási tilalmat rendelt el Mostarban. Valentin Corics a biztonsági helyzet romlása miatt döntött úgy, hogy este 7 órától reggel 6 óráig kijárási tilalom lesz érvényben a város egész területén. A hercegovinai városban hétfőn a horvátok és a muzulmánok között kirobbant összecsapásokban három ember életét vesztette és 22-en megsebesültek. Fémbútorok! Vásároljon a gyártótól! Fém - és csővázas székek, asztalok, már 2100 Ft + áfától. Kérje katal0gusunk.it! Ikemutntotertnwnk liicsken. a Városi Könyvtárban. (Ml-es úi 17 kntl. Tclcptirfyciiu: Al.F.X ,lllalko/M. 2<i"! Tok. Jor.ef A u e 1 c I 0e.(2}|.14|..!S6 Mttbillcl Hm MMSS Ool a Üzlethelyiség Szeged belvárosában 27 nm-es bérbe adó vagy bérleti joga eladó. Közös üzemeltetés is lehetséges. Érdeklődni: Akkutrade Kft. Nyíregyháza Telefon: 42-313-883 A Quaestor Rt. Szegedi Igazgatósága keres ügynöki munkában |ártas hálózati vezetőt. A nyertes pályázó feladata az Igazgatóság nyugdf)és lakástakarékpénztári ügynökhálózatának kiépítése és vezetése. Pályázatokat a Quaestor Rt. Szegedi Igazgatóságára r kérjük eljuttatni (6720 Szeged, Deák F. u. 34.).