Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-04 / 3. szám

SZOMBAT, 1997. JAN. 4. BELFÖLD 7 helyzet. Mert itt volt ugye­bár az olimpia, ahol váloga­tottunk a 4. helyet szerezte meg, amit a közvélemény egyértelmű kudarcként könyvelt el. Holott ezzel is a póló ma Magyarország lege­redményesebb férfi csapats­portága. Ha viszont a fizeté­seket vesszük alapul, jöve­delmeinket egy közepes má­sodosztályú labdarúgóéval sem lehet összehasonlftani. Talán ezért is van az, hogy a mi sportágunkban nagyon sokan tanulás mellett verse­nyeznek. Jómagam például a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem szocioló­gia szakának hallgatója va­gyok. Természetesen ne­künk, fiúknak is nagy kiug­rási lehetőség anyagilag, ha külföldi bajnokságba szer­ződhetünk, de nálam is ez még csak a távolabbi jövő céljai közt szerepelhet. 0 Addig például be kelle­ne mutatkoznod a felnőtt válogatottban is, ugye­bár... - Valóban komoly feladat ez is. De nem élném meg azt sem totális kudarcként, ha nem lennék válogatott, hi­szen a magyar mezőnyben ezt roppant nehéz elérni. Most azt mondom, legyek stabil első osztályú játékos, s akkor már nem dolgoztam hiába. 0 Egyetem, főiskola, Noéminek még szentesi kötelezettségek is a pesti tanulás mellett, s persze naponta kötelező pólós­edzések. Mire marad ezek mellett időtök, fiata­lok? - Nem sokra. Szinte sem­mire. Bár azért csak megis­merkedtünk - hallom a szte­reóban érkező nevetést. 0 Vajon mennyit láttok az uszodát körbeölelő vi­lágról? Tudjátok, arról, amit mai magyar való­ságnak hívnak. - Bár a sportolókat könnyen elkönyvelik szak­barbároknak, azért mi is ol­vassuk az újságokat, nézzük a tévét, benne élünk ebben az országban. Éppen ezért mondom, hogy egészen el­képesztő, mennyire korláto­zottak a ma életet kezdő fia­talok kiugrási lehetőségei. Hiszen ha jól belegondo­lunk, mikorra számíthat egy huszonéves szakmai elis­mertségre, vagy olyan fize­tésre, amelyből már megala­pozottan tud családot tervez­ni?... Nem csoda, hogy egy­re több szomorú emberrel ta­lálkozni az utcán - kapom a választ Mátétól. S Noémi sem optimistább. - Egészen elkeserítő gaz­dasági környezetben élünk. Mindenhol csak a munkanél­küliségről, az elszegénye­désről hallani, s az utcán jár­va, ismerősökkel beszélget­ve is ezt tapasztaljuk - egé­szíti ki Máté véleményét. Majd hozzáteszik: lehet, hogy furcsa éppen tőlük hal­lani ilyen nézeteket, hiszen a kemény sportmunkának, a biztos családi háttérnek kö­szönhetően ők valóban job­ban élnek az átlagosnál. Ám ez az országban tapasztalha­tó tényeken nem változtat. 0 S gondolom a kapcso­latokon sem. Hiszen a szerelem már független a családtól, de független össznemzeti szomorúsá­gunktól is. Tehát: ho­gyan tovább a közös élet­ben? Máté mosolyog, s az együtt töltendő ünnepeket említi. Noémi szintúgy mo­solyt küld a válasz előtt, majd így fogalmaz: tartson minél tovább. Mi mást kívánhatnánk mi is? Bátyi Zoltán Most mondják meg, de ószintén: van-e ab­ban valami különleges, ha egy csodaszép leány­zó és egy jóképű fiú úgy dönt egy kellemes esti szórakozás után, hogy összekötik az életüket... No, nem holtodiglan­holtomiglan, szent eskü­véssel, csupán addig, amíg az együttlét percei­ben sokkal több a bol­dogság, mint a viszály, a szerelem, mint a vita. Ugye, hogy egészen hét­köznapi történetecske ez a mi Magyarországun­kon is? Egészen addig, mig a fent nevezett ifjú hölgy mondjuk nem nemzetközi klasszis vízi­pőlós, seregnyi arany­érem tulajdonosa. S a fiú szintúgy az élsporto­lók kemény hétköznap­jait éli. Mert így a dolog már kezd azonnal izgal­masabbá válni. Ha pe­dig azt is elárulom, hogy a szőke szépség Tóth Noémi, a Hungerit Szen­tesi SC több mint száz­szoros válogatott sellö­lánya, a srác pedig Hesz Máté, Gyarmati Andrea és Hesz Mihály fia, Gyarmati Dezső és Szé­kely Éva unokája, a Fe­rencváros pólósa, máris feszeng bennünk a kí­váncsiság. Mert kit ne érdekelne, milyen nap­jainkban a sportszere­lem, hogy élnek a sport­dinasztiák sarjai, miket is gondolnak zivataros világunkról. Nos, most következő riportunkban erre is keressük a vá­laszt. Először is a riportalanyo­kat kellett megtalálni. Hiába a pontos egyeztetés, a buda­pesti Komjádi uszodában nem olyan könnyű ám föllel­ni a fiatalokat. Különösen akkor nem, ha éppen több száz hasonló korú ül a me­dence partján, mert momen­tán arra kíváncsi, mi is lesz a végeredménye a Ferencvá­ros-Vasas vízilabda Magyar Kupa-döntőnek. Vagyis a hangulat éppen a tetőfokon, a zűrzavar sem könnyen leír­ható, s a vízben különösebb elektronikai mérőeszközök nélkül is kimutatható a fe­szültség. Majd egycsapásra vége a péntek délutáni láz­nak (a Fradi akkor éppen egy góllal lett jobb riválisá­nál, majd a kupát is elhódí­totta...), s már indulhat is a beszélgetés. Természetesen a bemutatkozás kötelező névjegyeit kérve. A válaszok pedig... Tóth Noémi: .Álltam már a dobogó minden fokán Eu­rópa- és világbajnokságo­kon, ötszörös magyar bajnok lettem a szentesi csapattal, nyertem Világkupát a válo­gatottal, amelynek 15 éves korom óta vagyok a tagja." Hesz Máté: „A KSI-ben kezdtem a pólót, majd a Va­sas, a BVSC és most a Fe­rencváros játékosaként ját­szottam az élmezőnyben. Tagja voltam a serdülő, az ifjúsági és a junior váloga­tottnak, (gy aztán van már korosztályos Európa-bajnoki és világbajnoki elmem is. Bajnokságot nyertem a BVSC-vel, KEK-et a Vasas­sal. (S mint tudjuk, azóta Magyar Kupát a Fradival...­a szerző.) 0 Hallgatni is nehéz ezt a felsorolást, nemhogy fejben tartani, vagy ép­pen mindezt el is érni ilyen rövid sportpályafu­tás során. De ugye nem lesz sértődés a dologból, ha elárulom - mindezek mellett -, azért is keres­tünk föl benneteket, mert • Tóth Noémivel, Hesz Mátéval - nem csak vízilabdáról Találkozás egy pálás szerelemmel. mindketten elmondhatjá­tok magatokról: nem csak eredményeitekkel, de családotokkal is erő­sen kötődtök a sporthoz. Nehéz örökség-e olimpiai bajnokok leszármazottjá­nak, vagy éppen a ma­gyar női póló pápájának gyerekeként becsobbani a vízbe, vagy... Tulajdonképpen még be sem fejeztem a mondatot, amikor egészen egyértelmű­vé vált, hogy erre a kérdésre túl kerek válaszokat nem fo­gok kapni. Már csak azért sem, mert az ifjoncok arcán pontosan tükrörődött véle­ményük - miszerint családi hátterüket olyan kész tény­ként fogják fel, amin sok be­szélnivaló nincs is. Vagy mégis? - Az biztos, hogy a csalá­di indíttatás sokban befolyá­solta, milyen sportot is vá­lasszak. Vagy hogy egyálta­lán a sport közelébe kerül­jek. Hiszen nagyszüleim, szüleim az uszoda világában élték az életüket, s ez még ma is egy olyan zárt világ, amely könnyen magához vonzza az embert. Különö­sen, ha a nagyapa már 6 éve­sen levisz a medencéhez, s azt próbálgatja, mennyire te­hetséges az unokája. Mert­hogy velem ez történt - ka­pom a választ Hesz Mátétól. S ha úgy vesszük, Noémi sztorija is egészen hétközna­pi történet, hiszen dr. Tóth Gyula szentesi mesteredző leányaként nyílegyenes út vezetett az uszodába, ahol aztán a monoton úszás he­lyett jó szívvel választotta a labdás játékot. - Merthogy úszni utálok - mosolyog rám Noémi, mi­közben majdnem jómagam is vízbe csobbanok a csodál­kozástól. Ám Mátétól meg­tudom, hogy olyan épeszű pólóst én ne is keressek, aki szeret úszni, ugyanis eme mozgásforma csak szüksé­azt: a családi gyökerek bon­colgatása után ússzunk más vizekre. Például: 0 A famíliától valóban lehet örökölni, ellesni a sport szeretetét. Csak ép­pen a mi világunk már nem ily romantikus - az ifjú sportolóknak meg is kell élniük. Mennyire je­lent biztos életpályát a mai Magyarországon folytatni a szülők sport­hagyományait? - Semennyire - neveti el magát Noémi. - Már ami a női pólót illeti. Merthogy ez nem egy jó gazdasági befek­tetés, az biztos. Engem is sokkal inkább a játék szere­tete, mint a pénz köt ehhez a sporthoz. Ezért is vállalom, hogy főiskolai tanulmánya­im mellett - most ugyanis az ELTE tanárképző szakára já­rok - részt veszek az edzése­ken, utazom a versenyekre. Egszen más lenne a helyzet, ha külföldre szerződnék, mondjuk az olasz bajnokság­ba, ahol valóban komoly pénzeket lehetne keresni. Ott az élversenyző - még ha nő is az illető - kiemelkedő fi­zetést kap, lakáshoz, kocsi­hoz jut, s meg tudja alapozni a sport utáni életét. 0 Vagyis ez lesz Tóth Noémi következő lépése is? - Erre még nem tudok vá­laszolni, hiszen most a tanul­mányaim lekötnek. De ter­mészetesen ez is előfordul­hat. 0 Ha jól vettem ki Noémi szavaiból, nektek, Máté, már biztosabb egziszten­ciát nyújt az élverseny­zés? - A férfi vízilabda való­ban erősebb szponzorokat tudhat maga mögött, de attól még messze járunk, hogy a pólósok elégedettek legye­nek. Hiszen ha összevetjük a magyar vízilabda sportérté­két, s az ehhez párosuló díja­zást, már nem olyan rózsás a A fiatalok nem is szeretnek úszni... (Fotó: Gyenes Kálmán) Hesz Máté ­ges rossz - megítélésük sze­rint - ahhoz, hogy részesei lehessenek a világ legizgal­masabb játákának, a póló­nak. 0 Szóval a család... ­próbálkozom újra, ám be kell látnom, hogy itt már egészen önálló egyénisé­gekkel ülök szemben, akik persze büszkék az „ősökre", csak éppen már önálló életüket élik. - Édesanyám (Gyarmati Andrea, ugyebár...) egyéb­ként ma a főváros VII. kerü­letében gyermekorvos, édes­apám (Hesz Mihály, Mexikó látszat ellenére - még „nő kajakozó olimpiai bajno­ka...) pedig 1980 óta külföl­dön él, s most fogorvosként dolgozik Németországban. Vele egészen ritkán találko­zom. Annál sűrűbben a na­gyival (Székely Éva olimpiai bajnok úszónő...), aki főfog­lalkozású nagymama, vagy nagyapámmal (Gyarmati Dezső, szintúgy olimpiai bajnok, s a nagyihoz hasol­nóan élő legenda...), aki most is közel áll a pólóhoz, hiszen a vízilabda szövetség társelnöke - foglalja össze végül is Máté a familiáris vi­szonyokat. Noémivel pedig résben" van! éppen azon filozofálgatunk, hogy könnyebb-e a sorsa, mert édesapja az edzője, vagy éppen ettől nehezebb az élete. - Ezt nem tudom megvá­laszolni, hiszen mindig is apa készített föl a mérkőzé­sekre, más edzőm felnőtt ko­romban nem is volt. Egy biztos, protekcióra nem szá­míthatok nála, s csak akkor van helyem a kezdő csapatá­ban, ha valóban azt indokol­ja is a pillanatnyi formám ­hallom Noémitől, s mivel éppen víz partján ülünk, nem is javasolhatok mást, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom