Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-07 / 286. szám

SZOMBAT, 1996. DEC. 7. SPORT 11 Csodák nincsenek Előny a Csepelnél Miklós volt a sztár Kiss Károly (balról) nagy taktikai érettségről tett tanúbizonyságot. (Fotó: Gyenes Kálmán) röplabda Finita, a függöny ma legördül(het)... Mert bár­mennyire is fáj, eljött a búcsú ideje. Emberi szá­mítás szerint ugyanis beteljesedik, bekövet­kezhet az, amivel - vall­juk meg őszintén - ré­málmainkban sem szá­moltunk. A szegediek, szerdán, Zsolnán játszottak Interliga­mérkőzést, amit megnyertek, annak ellenére, hogy az első játszma kísértetiesen hason­lított a Bécsben látottakhoz. A továbbiakban viszont már nem volt gond, ám Nyári Sándor vezetőedző napjai mégsem felhőtlenek, hiszen csapatának ma a lehetetlen­nel kell próbálkoznia. 9 Az eredményt tekintve, úgy látszik, kijött a lépés. Ezek szerint sikerült megemésztenetek a „só­gorok" által tálalt fojtás gombócokat? - Az ilyesmit nem lehet elfelejteni, képtelenség napi­rendre témi a megalózó ve­reség fölött - sóhajtott ke­servesen a szakember, mint­egy jelezve, az őrlődésnek nincs vége. - A játékosok lelkileg még mindig maguk alatt vannak. Ezt bizonyítot­ta a Zsolnán játszott mérkő­zés első szettje is, ahol az időkérésnél mindenről, csak éppen a röplabdáról nem be­széltem, hogy valahogy fel­rázzam őket. A továbbiak­ban viszont az a csapat volt a pályán, melyet korábban megszoktunk. • Tehát változatlanul hullámvasutazik a tár­saság... - Sajnos, így igaz. Mi, magyarok ugye kudarckerü­lő emberek vagyunk, de vízilabda A Heliomed Szeged ví­zilabdacsapata az OSC gárdájának testén ke­resztül jutva harcolta ki a legjobb nyolc közé ke­rülést a Medicor(volt Magyar)-kupában. A Ti­sza-partiak otthon 8-4­re nyertek, idegenben pedig 10-10-et értek el. Az elődöntőbe jutásért „nagy halat" fogtak ki Molnár Tamásék, az FTC-Vitaiint... Az első összecsapást ma tartják a fővárosban, 17.30­kor, míg a szegedi visszavá­gót hétfőn, 17 órakor rende­zik az újszegedi Sportuszo­dában. A továbbjutásra a Fe­rencvárosnak nagyobbak az esélyei, de... - A legjobb formában lé­vő hazai együttessel kerül­tünk szembe, de nehogy va­laki is azt higgye, hogy fel­tartott kezekkel szállunk majd vízbe Fodor Rajmun­dék ellen - szögezte le hatá­rozottan Fülöp Tibor edző. ­A zöld-fehérek is meglephe­tők, lásd a Catalunya elleni LEN-kupa csoportmeccsüket (5-14!)... 0 Ezt én úgy értelme­zem, hogy látsz esélyt a négybe kerülésre. hogy egy - szinte mindig a körülményekre hivatkozó ­ukrán-orosz-magyar „vegyes válogatott" is lagymataggá váljon, az már megmagya­rázhatatlan, egyszerűen elfo­gadhatatlan! Mindent, az erősítést, a felkészülést an­nak vetettünk alá, hogy vég­re bejuthassunk a Bajnokok Ligájába. Az Interliga első mérkőzéseit azért áldoztuk fel, hogy minél több játékle­hetőséget kapjanak az ide­genlégiósok, hogy kialakul­jon a legütőképesebb csapat, holott kezdhettünk volna a már ismert régiekkel. • Ezen már felesleges rágódnod. Más gondolat bánt most téged, hiszen edzőre és játékosra egya­ránt kegyetlen percek várnak ma délután az új­szegedi Sportcsarnokban. - Jól gondolod... Edző­ként mégsem tehetek mást, minthogy bizakodom, mert a remény hal meg utoljára. Nekünk a magyar és a sze­gedi röplabda alaposan meg­tépázott tekintélyét kell helyre tennünk. Nemcsak a vereségért, hanem azért a megalázó, bennünket balká­niként kezelő bánásmódért is törlesztenünk kell a pályán, amiben részesítettek ben­nünket. Nyerni akarunk, s győzünk a mai visszavágón! 0 Csodának kellene tör­ténnie ahhoz - márpedig csodák nincsenek -, hogy az osztrákok ne szerezze­nek 17 pontot... - Velem, sajnos, még nem történt csoda. Hogy ez most bekövetkezhessen, ah­hoz az első meccsen maxi­mumot nyújtó bécsieknek rosszul, nálunk pedig vala­mennyi röplabdásnak csúcs­formában kellene röplabdáz­nia. Különben az első játsz­mában minden tisztázódik... Gyürki Ernő - Persze, hogy látok. A csapat erőnléte kiváló, s ha a fejekben nem történik rövid­zárlat a szombati partin, ak­kor a hazai visszavágón ki­harcolhatjuk a továbbjutást. Természetesen győzelemre törekszünk idegenben is, de egy-két gólos vereséget is be lehetne hozni. 0 Az elmúlt kél hét ho­gyan telt el, mit csinálta­tok? - Rengeteget úsztunk, erősítettünk, a különböző taktikai, technikai elemeket unásig gyakoroltuk. Ennek a hétnek az elején, hétfőn és kedden, Becsén voltunk, ahol az igen erős játékerőt képviselő vendéglátókkal háromszor is megmérkőz­tünk. Nagyon hasznosnak ítélem ezt a villámtúrát, csak az zavarta egy kicsit a gya­korlást, hogy csonka csapat­tal utaztunk ki; dr. Török, Csapó, Kiss Cs., Mód, Kre­sák, Bolya és Németh külön­böző elfoglaltságok miatt (katonaság, munkahely, be­tegség, sérülés, iskola) nem tarthatott velünk. 0 Elégedett voltál a lá­tottakkal? - Összességében igen, úgy érzem jó formában van­nak a fiúk, bízom abban, hogy ezt be is tudják bizo­nyítani a Fradi ellen... Szélpál László birkózás Csepel-Szegedi Birkózó Egylet 18:11 Csepeli Sportcsarnok, óOO néző. 54 kg: Vadász-Szarka 4:3 pontozással nyert, 3:1. 58 kg: Nagy B.-Kiss K. 1:4 pontozással gyá­zött, 4:4. 63 kg: Sztepanjan-Si­ke tussal nyert, 8:4. 69 kg: Elekes-Orbán 9:1 pontozással nyert, 11:5. 76 kg: Ritter-Repka 0:3 pontozással nyert, 11:8. 85 kg: Fórizs-Gogolis­vili 0:6 pontozással nyert, 11:11. 97 kg: Gelénesi-Ko­máromi 4:0 pontozásseri nyert 14:11. 125 kg: Gombos-Már­kus technikai tussal nyert, 18:11. A színfalak mögött jóval a csapatbajnoki döntő tegna­pi csepeli összacsapása előtt megkezdődött a küzdelem. Először Kiss Tibor, a Szege­di Birkózó Egylet elnöke ját­szotta ki kártyáját: leigazolta a szöuli olimpiai bajnokot, Sike Andrást. - Augusztus előtt egy évet kihagytam, de négy hó­napja a német harmadosztá­lyú bajnokságban verseny­zek. Most egészen biztosan ­nehezebb dolgom lesz ­mondta a verseny előtt Szöul magyar „hőse". A Tisza-partiak lépésére megérkezett a válasz, hiszen a Csepel az elődöntőben gyengén muzsikáló grúz ide­jógkorong FTC­Tisza Volán Szeged 4-1 (2-0, 7-0, l-l) Budapest, Kisstadion, 150 nézd. Vezette: And­ré. Vörös, Németh. Ferencváros: Szuper ­Hajdú, ANCSIN, Stás (1), DOBOS 1, SÁNDOR 1 (1), Nagy, Salamon, Dragomir (1), Iszakov, Csizmin 1, Horváth Cs., Svasznek, Sof­ron A.. Pindák (1), KAN­GYAL 1, Kaszala, Sommer, labdarúgó megyei III. a. Elhalasztott mérkőzést pótoltak a megyei lab­darúgó-bajnokság har­madik vonalában. Az A-csoport középmező­nyéhez tartozó sándorfalvi tartalékok, megerősödve az elmúlt év „megyeegyes" gólkirályával, Fődi Zsolttal sem bírtak az átlagon felüli teljesítményt nyújtó csenge­leiekkel. genlégiós helyett ukránt iga­zolt. Sőt, az Atlantában járt Ritter két hét alatt leadott nyolc kilót, hogy elkerülje a Tisza-patiak „ászát", Gogo­lisvilit. A „szigetországi" birkózónak azonban nem volt szerencséje, mert szem­ben találta magát az olimpiai bajnok Repkával. A Szegedi Birkózó Egy­letnek jól kezdődött a csepe­li estéje, hiszen Miklós Ká­roly edző Lippai, Kerekes, Mórocz, Horváth, Nagy, Farkas, Juhász (kapus). Edző: Gold Róbert. Tisza Volán Szeged: BERNEI - GOMENYUK 1, Kondrát, Krikunyenko, Bugyi, Szilivinszkij, Balla, Bathó, Bálint, Egyed, Csiki, Fodor, HAVRÁN, Net­kovszki, Farkas, Bauda, Lajkó A. (kapus). Edző: Alekszandr Kulikov. Kiállítások: 20, ill. 14 perc + végleges kiállítás: Farkas. Hamar „belőtték" a fe­rencvárosiak Bemeit, a Ti­sza Volán hálóőrét. Több helyzetet is kidolgozott az FTC a találkozó elején, de ekkor még néhány kapusb­ravúr és egy alkalommal a kapufa megsegítette a ven­Sándorfalva Il.-Csengele 4-4(2-3) Sándorfalva, 150 néző. Vezette: Bálint. Sándorfalva II.: Zákány - Táborosi, Szekeres, Kátai (Bitó), Török, Széli, Sztan­kai (Tápai), Molnár J., Gon­da, Fődi, Dobos. Edző: Sze­keres Károly. Csengele: Kucsora - Pa­taki, Nagy, Dorogi, Horváth, Kovács, (Vincze), Kiss, Szél, Gelegonya, Varjasi, Szabó, Brusznyiczki, Fetter, összeállítású diákkorcsopor­tú csapata a 15-ei visszavá­góra öt pont előnyt (24:19) szerzett. A felnőttek összecsapásán izgalmas versenyt vívott a szegedi Szarka Vadásszal. A csepeli szerzett három pon­tos előnyt, de Szarka egy do­báskombinációval kiegyenlí­tett. A hosszabbításban azonban a Tisza-parti ver­senyző figyelme kihagyott, s dégeket. A 7. percben azon­ban már nem volt mentség, Kangyal lövése akadt meg a jobb felső sarokban. Három perc múlva Sándor közelről vette be a Volán kapuját, s így 2-0-val tértek pihenőre a csapatok. A második harmad első tíz perce sem hozott sok változást: a Fradi támadott, a szegedi együttes pedig tar­totta az eredményt egészen a 31. percig, amikor Dobos szerzett újabb gól a zöld-fe­héreknek. A második „menetből" hátralévő időben békésen csordogált a játék, a Tisza­partiak továbbra sem jelen­tettek veszélyt az FTC ka­pujára. Vígh, Borsos, Molnár Zs., Túri. Edző: Kun Szabó Ti­bor. Küzdelmes mérkőzésen a kapusok is segítették a csat­árok „munkáját"... Góllövők: Gonda (2), Molnár J., Pataki (öngól), ill. Molnár Zs. (3). Túri. Jók: Szekeres, Fődi, Gonda, ill. Molnár Zs., (a mezőny legjobbja). Vígh. Túri. vesztesen hagyta el a sző­nyeget. 58 kg-ban Nagy gyorsan dűlőre akarta vinni a mérkőzést, de Kiss nagyon higgadtan kifárasztotta szemmel láthatóan is koro­sabb ellenfelét, s végül az ő kezét emelték a magasba. Si­kének gyorsan véget ért az összecsapása, mert Sztepan­jan olyan fogást alkalmazott, melyet már az 50-es évek­ben betiltottak. A bírók azonban ezt elfejeltették, s a szegedi idegenlégiós tussal kikapott. Orbán hazai ellen­fele az európa bajnoki ne­gyedik helyezett Elekes volt. A szegedi birkózó gyorsan „csinált" három pontot, az­tán tartani akarta az előnyét, ami sajnos nem sikerült. A 76 kg-os küzdelem nemcsak nagy csatát ígért, hanem a valóságban is az lett. Az olimpiai bajnok egy szép há­rompontos dobással „kö­szönt be", ami végül elegen­dő lett a győzelméhez. A grúz Gogolisvili nem sok esélyt hagyott a legalább öt kilóval könnyebb „piros­kék" birkózónak, s kiegyen­lítette a hazaiak előnyét. Az est mérkőzését az Atlantát járt Gelénesi és a háromszo­ros világbajnok Komáromi vívta. A találkozó elején két­szer intették Gelénesit, de amikor a szegedi színekben induló Komáromit szőnyeg­re küldték, a hazaiak egyik legeredményesebb pontszer­zője eldöntötte a találkozót. A szuperek összecsapásán Márkus nem tudott hatékony ellenállást kifejteni, s techni­kai tussal hagyta el a sző­nyeget. Kocsis Ferenc: - Szarka és Orbán veresége váratla­nul ért bennünket, de majd a visszavágón ledolgozzuk a hátrányunkat. Süli József A harmadik játékrészben sem sikerült sokat javítani az összképen, a 45. percben az emberhátrányban lévő FTC újabb gólt szerzett, vá­lasz csupán Gomenyuktól, az 58. percben érkezett. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy az 50. percben fejelésért végleges kiállítással büntetett Farkas Gábor két meccsre szóló el­tiltást kapott. Gold Róbert: -A Szeged nem jelentett komoly ve­szélyt. Alekszandr Kulikov: ­Sok hibával játszottunk, ezért veszítettünk. Beck Artúr Kiállítva: Táborosi, Bitó, ill. Dorogi. A bajnokság állása: I.SztnOniháh 14 13 1 68-10 40 2. Balástsn 14 12 1 1 52-13 37 A. Rozsa 14 9 1 4 41-25 28 4. Domaszék 14 8 2 4 32-13 26 5. BaktóSC 13 7 2 4 26-20 23 6. Öttnmiis 14 5 2 7 21-35 17 7. Pázsit SE 14 4 4 6 14-22 16 8. Sándorfalva II. 13 4 4 5 22-37 II, 1. Baktó Szilánk 12 4 3 J 14-27 15 10. (Vngetc 13 4 2 7 19-31 14 11. Ópuszlaszcr 14 4 2 8 19-32 14 12. Pusztamérges 14 3 4 7 17-33 13 13. Riiszke II. 14 3 1 10 10-40 10 14. Mórahalom 11.12 2 3 7 17-27 9 15. Csanylelek II. 13 2 2 9 12-29 8 B. B. labdarúgás • Munkatársunktól Az öszi bajnokság le­vezetéseként, a hét kö­zepén Ausztriában ját­szott a Kiskundorozsma NB ll-es labdarúgócsapa­ta. Ellenfele az SVR Ror­bach együttese volt, amely az osztrák baj­nokság harmadik vo­nalában vitézkedik. Saj­nos a sógoroknál olyan hidegre fordult az idö, hogy a focisták a terem­be szorultak. A szomszédos Ausztriá­ban más szabályok vannak a kispályás fociban, mint ná­lunk. A legfontosabb és a legdöntőbb az, hogy a palánk is „megjátszható". Percek kellettek ahhoz, amíg a do­rozsmaiak „hozzászoktak" ehhez, s négy, gyorsan beka­pott góllal fizették meg a tan­díjat. Innen azonban Csehóék gyorsan talpra álltak, s nem csak az irányítást vették át, hanem gólokban is megmu­tatkozott fölényük. Miklós például, aki az ős­szel a szabadban a legjobb helyzeteket is kihagyta, most ötször talált a vendéglátók kapujába. De kétszer-kétszer beköszönt Szabó B. és Tóth Á. is. Végül Süli állította be a 10-7-es végeredmény. Az igen érdekes, változatos talál­kozón Csehó a teremben is bizonyította, hogy kitűnő ka­pus. A bravúrok sorozatát mutatta be, s a szépszámú közönség, amely a találkozó­ért a Rapid-Manchester Uni­ted BL mérkőzést is „elha­nyagolta", nem egyszer nyílt­színi tapssal jutalmazta védé­seit. SVR Rorbach­Kiskundorozsma 7-10 (4-4) A Széchenyiben Dudás • Munkatársunktól Nagy Lászlóval, a fiatal tehetséges kézilabdással ké­szült beszélgetésben volt egy sajnálatos tévedés. A Szé­chenyi István Gimnázium­ban Dudás Zoltán testnevelő foglalkozik a diákok palléro­zásával, az említett sportág­ban is. Gera Norbert, a Ti­sza Volán SC serdülő csapa­tának trénere, az ő keze alatt a klubban dolgozott a jelen­leg ifjúsági korú sportoló. Téncsport­toborzó • DM-információ A Papíron SC Szeged Versenytáncklubja várja azokat a kezdőket, haladókat és idősebbeket (házaspáro­kat), akiket érdekel a társas­tánc. A most kezdődő foglal­kozásokon megismerhetik a standard (angol és bécsi ke­ringő, tangó, slowfox, qu­ickstep), és a latin-amerikai (samba. cha-cha-cha, rumba, passodobl, jive) táncok alap­jait, megtanulhatják a divat­táncokat. Akik tehetséget éreznek magukban a tánc­sporthoz, azok a továbbiak­ban a klub versenyzőikéni folytathatják. Jelentkezni de­cember 7-én (szombaton) és december 8-án (vasárnap) 18 órától lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti edzőtermében. Szeged Inc. aréna Az FTC nehéz ellenfél VIVI'Miliőn SBtVOPíUNT Ny°má''Crar,ka£ls<>hiU rJ PAOAGAJ ( ^pfrlőíZ VaLát/) CITROEN SZEGED rc CENTRUM Gólpárbaj és kiállítás Csak szépítő gólra tellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom