Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-20 / 297. szám
PÉNTEK, 1996. DEC. 20. A VÁROS 5 • Élesen tiltakoznak a vállalkozások Az adó sem nőhet az égig! A helyi iparűzési adó módosítása nem várt vihart kavart városszerte. A közgyűlés november 21-én döntött: jelentősen emelte a helyi iparűzési adót. A nagy és kisebb „iparüzók" tiltakozási hulláma hamar elérte a városházi torony alatt ülőket is. Mint a tegnapi közgyúlési vitában többen mesélték: van vállalkozó, aki „anyáz", s van, aki komoly érvrendszer alapján a rendelet módosítását javasolja. A polgármesternek címezte 1 eveiét a Csongrád Megyei Iparkamara elnöke és a Pick Rt. vezérigazgatója. E két iratot oly fontosságúnak ítélte dr. Szalay István, hogy eljutatta a közgyűlés minden tagjának. A kamara elnöke, dr. Szeri István hangsúlyozza: a helyi iparűzési adó mértékének 12 ezrelékre emelésével négy év alatt nyolcszorosára nőne az ebbe a körbe tartozó cégek által befizetendő összeg, mely az infláció mértékét többszörösen meghaladja. A kamara a rendelet módosítását javasolva valamennyi árbevételi sávban a legfeljebb 1 ezrelékes növekedést tartja reálisnak. Szeged legismertebb cége, a Pick Rt. vezérigazgatója, Bihari Vilmos levelében többek között - kifejti: e cég eredményességében a város többszörösen is érdekelt, hiszen az önkormányzat tulajdonában lévő több mint 75 ezer Pick részvény után osztalék jár, az rt. belterületi földjeinek ellenértékeként pedig több mint 1 milliárd forinthoz jutott. Idén iparűzési és kommunális adó formájában 163 millió forintot fizet a városi kasszába a Pick. Az ott foglalkoztatottaktól származó személyi jövedelmeadó 510 millió forint, aminek jelentős része visszavándorol Szegedre. A cég ismert szerteágazó egészségügyi, oktatási, kulturális és sport célú támogatásairól is. Termékeivel együtt Szegedet ismertté teszi, vagyis városmarketing feladatokat is végez. Ezért érzik a képviselők is jogosnak, mikor a Pick Rt. arra hivatkozik: a közgyűlési rendelet sérti a versenysemlegességet, illetve a város legnagyobb cégét hátrányos helyzetbe hozza versenytársaival szemben, gátolja fejlődését. A nagyobb cégek számára a törvényi maximumban megállapított helyi adó elriasztja a befektetési lehetőségeket keresőket is. Az önkormányzat nehéz gazdasági helyzetéből a cégek és a lakosság ellehetetlenítése nem lehet kivezető út, csak zsákutca! - véli a nagy szegedi cégek között a legnagyobb. Ú. I. A Fidesz és a két év • Munkatársunktál Félidős értékelésre kértük a szegedi önkormányzat frakcióvezetőit. A kérdésre, hogy mit tart kedvezőenk az önkormányzati munkában és mit kifogásol, illetve mit kellene tenni a jövőben, hat véleményt már közöltünk lapunk keddi számában. A hetedik, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője, Rákos Tibor álláspontját most adjuk közre. — A közgyűlés Szeged prominens köztestülete. Ám a testület és a képviselők többsége e szerepnek nem minden esetben felel meg. Eddig a polgármesternek a közgyűlésen belül adott a többségi támogatottsága, vagyis sokkal több eredményt mutathatott volna föl, mint amit a két év alatt elért. Ha lenne konkrét elképzelése, ahhoz a voksokat meg tudná szerezni! A Fidesz-MPP képviselői listáról kerültek a közgyűlésbe, célunk az összvárosi érdek megjelenítése. Ezt sikerült fölmutatnunk például a fásítási vagy a közvilágítási programmal. A polgármester és a legnagyobb frakció felelőssége, hogy a bizottságok többsége a politikai alkuk következtében nem szakemberekből álló testület. A gazdasági programot mi kértük számon az alpolgármestertől, hiszen látni kell, mit akarunk elérni a négy év alatt. A Fidesz a helyi adókról szóló vitában is az egészséges közteherviselést támogatja. Az intézményrendszer racionalizálása indokolt volt, ám a vázolt célt nem érte el. A költségvetés szerkezete nem kedvező a nagyvárosok szempontjából, ezért az elkövetkező két évben inkább kevesebb, de konkrét beruházás megvalósítását támogatjuk. A frakciószövetség jelentette együttműködéstől nem zárkózunk el. Emlékművet avatnak • Munkatársunktál Kilencven évvel ezelőtt, 1906-ban szállították haza II. Rákóczi Ferenc és társainak földi maradványait. A hamvakat hozó különvonat két óra hosszat állt a szegedi pályaudvaron, ahol tízezrek rótták le a kegyeletüket. Az évfordulóra emlékezve Szeged önkormányzata és a MÁV Rt. helyi üzletigazgatósága holnap 11.30-kor az állomás peronján felavatja II. Rákóczi Ferenc reliefét és emléktábláját. Az ünnepségen Szalay István polgármester és Tóth Imre, a MÁV Rt. igazgatója mond beszédet. Az avatáson közreműködik a Szeged Városi - MÁV fúvószenekar, Mucsi Géza vezényletével. Közéleti Kávéház mint a megszokott. A vitaest helyett a karácsonyt ünneplik meg a vendégek gyertyafénnyel és zenével. A meghívott vendég dr. Szondy Ildikó, az est házigazdája pedig dr. Szűts István lesz. • Munkatársunkfái A Virág Cukrászdában ma este hat órakor ismét várják az érdeklődőket a Közéleti Kávéház rendezvényére. Ez egy kicsit más lesz. Versenyeitek az ifjú szakácsok Készül a műremek, a hidegtál. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktól A Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola ötéves fennállása alkalmából tegnap, csütörtökön megrendezett gasztronómiai verseny eredményei a következők: a szakácsok hidegkonyhai vetélkedőjében az első helyezett a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola, a második a soproni Hungarhotels Szakmunkásképző és Iskolakollégium, a harmadik a Hansági lett. A cukrászok versenyében az első helyre a hódmezővásárhelyi HÓD-SÜT-KER Szakmunkásképző Iskola, a másodikra és a harmadikra a Hansági került. A felszolgálók megmérettetésében a szegedi Krúdy állt a dobogó legmagasabb fokára, a második a hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola, a harmadik a Hansági lett. A báritalkeverési versenyben a kaposváriak voltak a legerősebbek, mögöttük a vásárhelyi HÓD-SÜT-KEResek és a hanságisok végeztek. • Franciahögy: pályázatra utasítva Kincstári gazdálkodást! Régen várt döntések meghozatalával szegte be az évet tegnap a szegedi közgyűlés. A Városháza dísztermében fölállított karácsonyfát kerülgető képviselők döntöttek a közel harminc, nyilvános ülésre szánt témáról, majd zárt ajtók mögött zárták e közgyúlési évadot. Elnapolták a lakbérrendelet, s a diákétkeztetésben érintett konyhák átszervezésére irányuló napirendi téma vitáját. De a hulladék-ügy végére pont került. A folyékony hulladék elszállítására kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítva a feladat ellátásával a közgyűlés továbbra is a Csongrád Megyei Településtisztasági Kft.-t bízta meg. A szilárd szemét gyűjtésével és szállításával pedig a Környezetgazdálkodási Kht.-t. Hogy ezért cserébe mekkora díjat kérhet az önkormányzati tulajdonú közhasznú társaság, arról vita kerekedett. A közszolgáltatókat nem egyformán ítéli meg a közgyűlés - mondotta dr. Szilvásy László (KDNP) hiszen a vízdíj 17 százalékos emelésével szemben a szemétszállítási tarifa körülbelül 27 százalékos növelését helyénvalónak tartja. Az egyéni választókerületi képviselők nevében Mészáros Attila (MSZP) 8 pontból álló határozati javaslattal állt elő. Eszerint például el kell készíteni a városi hulladékgazdálkodásban érintettek címjegyzékét, ki kell dolgozni a köztisztasági és környezetvédelmi feladatok elvégzésének ellenőrzési rendszerét, illetve a mezőőrökét, az illegális szemétlerakóhelyek felszámolására készüljön terv. Többen - így például Katona Gyula (független), Gila Ferenc (MSZP) - fölvetették az idős, kertvárosi lakosok problémáját, akiknek háztarKiből ki lesz? • Munkatársunktál Lemondott a pénzügyi bizottság elnöki tisztéről Beck Zoltán, a szocialista frakcióból már korábban távozó szociáldemokrata képviselő. E komoly szakértelmet kívánó munkát közmegelégedésre végző képviselő „önként" távozott, mert az előző közgyűlésen mint „renitens " figyelmeztetve érezte magát. A képviselő elmondta: a mai napig jónak tartott polgármesteri programot támogatva kapcsolódott a szocialista frakcióhoz. Ám abból alig valósult meg valami. Úgy véli: csak a működőképesség elve mellett tart ki a polgármester, a szakértelem helyett az „igen" szavazat válik kulcskérdéssé. Ezt jelezte, hogy a közgyűlés előző ülésén három szakértőt politikai okból távolított el a többség. E szakértőkkel szolidarizálva mondott le a PB elnökségről Beck úr. tásában kevesebb szemét gyűlik össze, mint amennyi elszállításáért fizetniük kellene. A szemétgyűjtési szolgáltatásba a külterületi kiskerteket is bevonták. A most megalkotott rendelet újdonsága, hogy a téli utak takarításakor nem sóznak, hanem „érdesítő anyagot" (például homokot, salakot, fűrészport) használnak. Az önkormányzat idei költségvetését módosították a képviselők. Ennek keretében a szegedi jégkorongozóknak nem adtak 1 millió forintot a bajnoki szerepléshez. Ellenben az élsportolókat 2 millió forinttal jutalmazták, a sport egésze további 8 millió forint támogatást kapott. A Szabadtéri Játékok a nézőtér és a színpadtechnika szerelésésre eddig ki nem fizett számláinak fedezetére igényelt több mint 20 millió forintot, amit az érvek csatája után megkapott. A költségvetést módosító vitában merült föl sokadszorra a kérdés: a Heliomed Rt. az önkormányzat számára gyümölcsöző befektetés-e. Tűhegyi József (SZDSZ) kérdésére a választ a képviselők a zárt ülésen fogalmazták meg. Az átmeneti gazdálkodás jövő évi szabályaiban megállapodtak a képviselők. A kincstári típusú gazdálkodásnak a Básthy Gábor gazdasági alpolgármester által kidolgozott formáját pedig a jövő év elejétől bevezetik. Ennek eredményeként az önkormányzat minimum 30 millió forint kamatbevételre számit. Az intézmények érdekeltségét a saját vállalkozói bevételeik értéke utáni "4 százalékos támogatás hivatott megteremteni. A repülőtér fénytechnikai kiépítését az önkormányzat helyett saját közlekedési cége végzi. A változást a feltételek módosulása indokolja. A vitában Tűhegyi képviseld arra hívta föl a figyelmet, hogy a közgyűlés korábbi határozatának érelmében már létre kellett volna hozni a fénytechnikát üzemeltető társaságot. A képviselők elfogadták a Vásárhelyi Pál utca - Kossuth Lajos sugárút - Teréz és Pulcz utca által határolt terület részletes rendezési tervét. A Logisztikai Központ társasági szerződésének elfogadásával nagy lépést tett előre a közgyűlés - hangsúlyozta több képviselő is. Franciahögy hasznosítása a gazdasági alpolgármester elképzelése szerint halad, hiszen a többség - a Világ Utcája projektet támogató Szilvásy-féle javaslat, illetve Engi Gábor (PSZE) elnapolós érvei ellenére - úgy döntött: a terület adásvételére pályázatot ír ki. Az ár: négyzetméterenként minimum 8500 forint, az ajánlat határideje: 1997. január 31., a közgyűlés pedig februári ülésén dönt. Á marostői terület hasznosítását célzó előszerződésről a polgármester közgyűlési állásfoglalást kért. A közoktatási törvénynek nem örülnek a szegedi Torony alatt - derült ki az irodavezető-alpolgármester-jegyző-polgármester kontra szakszervezet csatából. A lényeg: a közgyűlés dajkákat nem küld el, de a törvény szerint adható túlórákért járó plusz pénzt (évi 90 millió forintot) nem adja oda a pedagógusoknak. A csont nélkül elfogadott további 9 előterjesztés után 7 tájékoztatóról döntöttek a képviselők. A polgármesteri, bizottsági és tanácsnoki alapok felhasználását néhány tamáskodó képviselői kérdés után tudomásul vették. Vita a „milliárdos ügyben" közreműködő Vektor Rt.-vel kötött szerződés novemberben elhatározott vizsgálatának eredménye körül alakult ki. Jóformán vita nélkül, 23 „igen" szavazattal a jogi és ügyrendi bizottság azon javaslatát támogatta a többség, mely kimondja: a polgármester „a Vektor Rt.-vel kötött megbízási szeYződés - érvénytelenség okából való - megszüntetése érdekében - az érvénytelenség jogkövetkezményeit figyelembe véve - a szükséges peren kívüli, illetve peres intézkedéseket haladéktalanul tegye meg". Jóval később kapott észbe Básthy alpolgármester: fölolvasta a Vektorcégek ellenajánlatát. Ennek ismeretében zárt ülésen ismét napirendre került a Vektorügy. E „zárt döntésről" is lapunk holnapi számában adunk hírt. Ú. I. forrás Gyermekkarácsony • Munkatársaktól Szombaton délelőtt 10 órától délután 4 óráig ünnepi játszóházzal és gazdag kulturális programmal váiják a szervezők, a Százszorszép Gyermekház munkatársai a gyermekeket és a szülőket Szegeden, a Temesvári körúti Sportcsarnokban. A földszinten az elvarázsolt kastélyt, a különböző csúszdákat, mászókákat, hintákat, társasjátékokat, valamint logikai és ügyességi játékokat próbálhatják ki a kisebbek és nagyobbak. Az első emeleti ünnepváró karácsonyi alkotóházban 30 féle ajándékot és díszt készíthetnek az ügyesebbek papírból, szalmából és virágból. Mindeközben az érdeklődők színházi előadásokon, koncerteken és társastánc-bemutatókon is szórakozhatnak. Ünnepi ügyfélszolgálat • Munkatársaktól A Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság ügyfélszolgálati irodája a hét végén, illetve a közelgő ünnepek előtt és után a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja a hozzájuk fordulókat. December 20-án, pénteken a Pacsirta utca 1. szám alatt működik az ügyfélszolgálat. A további napokon ismét az Öthalom utca l/A. szám alatt található irodában fogadják az ügyfeleket. December 21-én (szombaton), valamint december 23-án (hétfőn) 8-13 óráig tart nyitva az iroda. December 24-én (kedden) az ügyfélszolgálat szünetel. December 27-én, 28-án, és 30-án (pénteken, szombaton és hétfőn) ugyancsak 8 órától 13 óráig váiják az ügyfeleket. December 31én (kedden, azaz: szilveszterkor) zárva tart az iroda. A környezetgazdálkodási kht. ügyfelei az iroda üzenetrögzítős telefonján (hívószáma: 468-401) is bejelenthetik észrevételeiket, panaszaikat. Szemétszállítás • DM-információ A karácsonyi és az újévi ünnepek hulladékszállítási rendje eltér a megszokottól. A Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság tájékoztatása szerint december 24-én (kedden), valamint december 31-én (kedden) nem a szokásos délutáni időben, hanem reggel, illetve délelőtt érkeznek majd a kukaautók - a szállítók ezért azt kérik, hogy a gyűjtőedényeket mindenki időben készítse ki a kapu elé. December 25-én (karácsonykor), és január 1-én (szerdán, újévkor) a környezetgazdálkodási kht. emberei is pihennek; az ünnepnapokon elmaradt hulladékszállítást Tápén és Sándorfalván másnap, azaz csütörtökön pótolják. December 26-án (karácsony másnapján) viszont már a szokásos csütörtöki menetrend szerint járnak körbe a gyűjtőautók. NEPTUN FITNESS - szolárium - női torna, - calanetics - aerobic - fitnessgépek. Szeged, Kálvária sgt. Jósika u. sarkán. Nyitva: h-p.: 7-21 -ig, szo.: 7-20-ig, vasárnap: 7-12 óráig, Telefon: 313-640