Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-18 / 295. szám

Tegnap - tehát a várhatóan jövó év elsó negyed­évi hivatalos magyarországi bemutató előtt - Sze­geden, az IKESZ Autócentrumban „járt" a Skoda­család legifjabb és legnagyobb büszkesége, az Oc­tavia. A 75 lóerős, 1,6 literes motorral szerelt alap­modell ára várhatóan 2,3 millió forint körül lesz. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kaland az őserdőben Isten éltesse! AUGUSZTA Az Augustus (magya­rul: Ágost) név latinosított nőiesltése. A férfinév alap­ján jelentése: fenséges, fennkölt. Octavianus csá­szárnak adományozta a római szenátus i. e. 27-ben a korábban csak istenekre alkalmazott augustus el­met. amit átvett a császár felesége is, így teremtve alapot e női név fennmara­dásához. Igaz. manapság nagyon kevesen viselik. Előfizetőink figyelmébe! Az ünnepi hangulat, a ka­rácsonyi bevásárlások köze­pette szeretnénk felhívni ked­ves előfizetőink figyelmét ar­ra, hogy decemberben meg­változott a munkarend. A Magyar Posta az ünnepekre való tekintettel korábban kezdte meg a nyugdíjak kifi­zetését és lapunk januári elő­fizetési díjának beszedését. Már bizonyára Önhöz is be­kopogtatott a hírlapkézbesítő. Ha azonban a karácsonyi be­vásárlások miatt nem találta otthon, még most is van lehe­tősége előfizetni lapunkra, hogy januárban ne maradjon újság nélkül. A postahivata­lokban december 20-án, pén­teken 15 óráig fizethető be az előfizetési díj. Ha eddig még nem rendezte a januári előfi­zetést, kéljük péntekig fárad­jon be a legközelebbi posta­hivatalba. így előfizetése nem szakad meg, és az új évet is lapunkkal kezdheti. Kanadai lavina Lavina útjába került hét­főn tizenegy európai turista Kanada Whistler nevű sípa­radicsoma közelében. Brit Columbia szövetségi tarto­mány rendőrsége kedd regge­lig nem tudta megállapítani pontosan, hogy mi lett a ti­zenegy ember sorsa, csak annyi bizonyos, hogy hárman közülük életüket vesztétték. A három halottról megállapí­tották, hogy németek voltak, a többi nyolc ember nemzeti-' sége egyelőre ismeretlen. Tengerbe zuhant Egy japán katona a tenger­be zuhant kedden egy 330 méteres magasságban szálló szállítórepülőgépből azon a Honsú sziget közelében tar­tott hadgyakorlaton, amelyen segélyszállítmányok ledobá­sát gyakorolták. A fiatalem­ber a légi jármű rakterének ajtaján esett ki. Két járőrhajó és két helikopter tegnap hiá­ba kereste az eltűntet. mmsimXKm Lakossági hívásra Q-val áll ki a Hívja a 4SH_M9 0-et! L 490-490 A Z apró néni csak haladt előre, lassúkat lépve a tömegben. A tö­meg karácsonyi ajándékokat keresett a tér ideiglenes bódéiban, de az apró néniről senki nem vett tudomást. Olyan egyméter húsz magas volt, fe­kete kabátkában, kendőben és reti­kiillel, csak ment, bujkált a kelletlen lábak között. Egy élet ott bandukolt, és senki nem tudott róla. Ő nem vásá­rolni akart, csak ment, ki tudja, mi­lyen cél felé? Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a tenger fenekén sé­tálna, egymagában, és teljes csönd­ben, miközben odafönt a víz felszínén egymást érik a hajósok üvöltései: húzd meg, ereszd meg! Kívül volt ő az egész világon, és mégis benne, egye­dül, alacsonyan. Olyan alacsonyan, amilyenről már nem vesz tudomást a büszke, fölemelt fej. Akár egy tenger­alattjáró, siklott némán és egyenlete­sen. Vagy mintha az emberi testek végtelen és kiúttalan alagútjában ha­ladna, fáradhatatlanul. Nem emelte Podmaniczky Szilárd A két föl a fejét, a földet nézte, amire ha­marosan lépni fog. A földet, amely hamarosan magába fogadja, kár is ezt tagadni, bár nem szenvtelenül, megbicsakló hanggal, a föld, mely magába mos minden kiemelkedőt. A föld önmagát is magába olvasztja. Haladt rendíthetetlenül, nem kanyar­gott, nem keresett kibúvókat, vala­hogy mindig megnyílt előtte a tömeg, amely észre sem vette. A ruhája feke­te volt, mint a föld. A föld fekete volt, mint a ruhája. A föld és a ruhája egyforma feketék voltak, csak az egyiket földnek, a másikat ruhának nevezzük. Ugyanazon szín takarta testét s a földet. Bármennyire is nem akarunk tudomást venni a világ mö­gött húzódó világról, azért az meg nem mutatkozó árnyként mindenho­vá elkísér. Ahogyan a ruhánk és a föld színe egybe vész, úgy e két világ is. Vagy éppen: mintha a néni fekete ruhájában épp e másik világból lát­szott volna ide át, abból a világból, amit nem vagyunk hajlandóak tudo­másul venni, s amikor utolsó pillana­tunkban szembetalálkozunk vele, képtelenek vagyunk befogadni, képte­lenek vagyunk feldolgozni, hogy e másik világ immáron örökre magába zár. Képtelenség: ugyanaz a szín, föl sem tűnik. Nem csoda hát, hogy e másik világnak, amelyben a néni lép­delt fáradhatatlanul, nem volt akadá­lya emez világban, amelyről azt hisszük, az egyetlen. De milyen egyet­len az, amely többé nem akadály? Elfertőződött rovarcsípé­seken és horzsolásokon kí­vül „más baja nem történt" annak a hároméves kislány­nak, aki hat napja csatangolt el otthonról az őserdőbe Ar­gentína észak-keleti részén. A Romina Andrea Vilarte névre hallgató gyermekre meztelenül és a szomjazástól kiszáradva találtak rá a rend­őrök, mintegy három kilo­méterre szülei Campo Viera településen lévő házától. Ro­mina saját elmondása szerint vadon termő gyümölcsöket, diót és fagyökereket evett a dzsungelben, ahol barango­lása idején három napon át zuhogott az eső. Titokzatos tolvajok Csaknem félmillió forin­tos kárt okoztak a Heves me­gyei Vámosgyörk önkor­mányzatának azok a tolva­jok, akik néhány nap lefor­gása alatt ellopták a József Attila utca mintegy 120 mé­teres szakaszának burkolásá­ra szolgáló követ. Az eset­ben az a legmegdöbbentőbb, hogy a 15 teherautóra való követ úgy vitték el, hogy senki nem látott és nem hal­lott semmit. A rendőrség egyelőre tanácstalan, nem értik, miképpen hordhatták el észrevétlenül az állomás végéből, a sorompók közelé­ből a követ, hiszen a vasúti átkelő a falu legforgalma­sabb pontja. Az ügynök halála Az orosz kémelhárítás hétfőn közölte, hogy egyik ügynökének, az ötvenöt éves Vlagyimir Rozskov tábor­noknak a múlt héten Bonn­ban bekövetkezett halála nincs kapcsolatban azzal, hogy Rozskov halála előtt Bemd Schmidbaeurrel, a né­met titkosszolgálatokat fel­ügyelő államminiszterrel va­csorázott. A boncolás kimu­tatta, hogy a halál oka szív­roham volt, nem pedig bűn­cselekmény. Szuperkomputer A kaliforniai székhelyű Intel Corp. bejelentette, hogy létrehozta a világ leg­nagyobb teljesítményű szá­mítógépét. A szuperkompu­ter másodpercenként egybil­lió művelet elvégzésére ké­pes. Több mint kilencezer csipet kötöttek össze egy­mással és a gép 53 millió dollárba kerül. Az IBM már­is olyan gép előállításán munkálkodik, amely másod­percenként hárombillió mű­veletre lesz képes. Márciusban már menetrendszerűen száguld Japánban megtette az első próbautat az 500-as típusú, nagy sebességű új generációs vonat Nagoja és To­kió között. A márciusban már menetrendszerűen közlekedő vonat 300 km/óra sebességgel száguld majd. (MTI Telefotó) Hol a boldogság mostanában? Szállnak a kondorkeselyűk • MTI Press „Mario Zagallo, hogyan volt képes egy brazil labda­rúgó megragadni az arab fél­szigeten?" - kérdezte egy új­ságíró az egykori csillagot, aki hosszú ideig tanította tu­dományát a térség valame­lyik országában. Ott - ahol, mint mondta ­este 9 után nincs más válasz­tás, mint nézni a sivatagot, s hogy 13 év alatt mindössze kétszer csengett az esti prog­rammeghívást jelentő tele­fon. Minthogy a játékosok amatőrök - tanítók, rend­őrök, diákok - fegyelmezet­tek is; sohasem volt nőügy, az ital nem probléma, éjsza­ka nem kell ellenőrizni, nem lazsálnak a pályán. Ha győznek, örömünne­pet ülnek, ha vesztésre áll­nak, nem kell taktikai válto­zatokról beszélni a szünet­ben. A csapat ugyanis imád­kozik. „Mario Zagallo, hogyan lehetett boldog a hajdani brazil csillag ilyen körülmé­nyek között?" - feszegette a múltat a riporter. A válasz: „Elég volt egyetlen pillantás a csekkfüzetemre és azonnal boldog embernek éreztem magam". • Vermiltion Cliffs (MTI) Hetven év után újból szállnak a kondorkeselyűk az Egyesült Államok legismer­tebb nemzeti parkja, az Ari­zona állam.északi részében levő Grand Canyon fölött. A héten ugyanis a völgyekben kitettek hat, fogságban nevel­kedett ifjú párt. Három méter fesztávolságú szárnyával a dögevő kondorkeselyű a strucc után a világ legna­gyobb madara. A Grand Ca­nyonban évezredek óta honos kondorkeselyűk utolsó példá­nyát 1924-ban látták. A most kitett ifjú madarak - egyetlen pár kivételével - a Los Ange­les-i állatkertben keltek ki, s most hét hónaposak. A kitett kondorkeselyűket kis rádió­adóval látták el, hogy nyo­mon követhessék útjukat és sorsukat. Túlélési esélyeik növelése végett távoltartották őket emberektől. Eleségüket éjszakánként rakták kalitká­jukba. Az észak-amerikai kondorkeselyű termetre vala­mivel kisebb az Andokban élő társainál. A 80-as évek­ben bekövetkezett teljes ki­halásuk után 1992-ben hono­sodtak meg újra a kaliforniai Mojave-sivatagban. Ott most mintegy húsz pár kondorke­selyű él. Erősen felhős idő, szitálássol, gyenge esővel Hjés t ' m ti A Nap kel: 07.27, nyugszik: 15.54, A Hold kel: 12.19, ' w nyugszik: 1:25. A vízállás tagnap Szegednél: 188 cm, Csongrádnál: 105 cm, Mindszentnél: 164 cm. A viz háfolca Szegeden: 4 °C ónál:* 21 cm. meglőttünk Szegeden Nagymihály Gábor December 16., 12 óra 10 perc, 3100 g. Sz.: Vermesi Mó­nika. Nagymihály Gábor (Balás­tya). Vörös Daniella Viktória December 16., 13 óra, 3530 g. Sz.: Vörös Szilvia (Algyő). Vida Ádám December 16., 8 óra 50 perc, 3440 g. Sz.: Jantó Gabriella, Vi­da Imre (Szeged). Varsányi Gábor December 16., 12 óra, 3090 g. Sz.: Varsányi Anna (Szeged). Farkas Károly December-ló., 7 óra 53 perc, 2000 g és Farkas Krisztián December 16., 8 óra, 1680 g. Sz.: Romhalmi Zsuzsanna, Far­kas Károly (Szeged). Szentesen Kozár Tamás December 15., 0 óra 10 perc, 3190 g. Sz.: Tószegi Csill és Kozár Tamás (Szentes). Makón Zsilka Péter December 17., 8 óra 20 perc, 3800 g. Sz.: Molnár Nikoletta és Zsilka László (Makó). A családoknak szívből gratulálunk! Árügynökség Szeged' a profitvadász Bécsi krt. 25. 330-536 Mükincslopás A velencei Szent Márk székesegyházból elloptak egy kis méretű, bronzból készült oroszlánszobrot. A várost jel­képező, 1615-ben készített állatfigurát valószínűleg fe­szitőrúddal távolították el márványtalapzatáról, a bazi­lika egyik mellékkápolnájá­ból. A Gábriel Orlandini ke­ze munkáját dicsérő szob­rocska eltűnését az egyik biz­tonsági őr vette észre hétfőn, s az esetet azonnal jelentette a rendőrségnek. A rendőrség keddi közlése szerint a lopás valószínűleg a vasárnapi nagymise idején történt. • A Két Lotti (33-ból 3-at) 51. játékhetén nem volt telitalálat, Így a 3+3-asokra jutó 79,9 mil­lió forint tovább halmozódik. A hármasok 26 ezer 170, a kette­sek 369 forintot érnek. A nyer­őszámok: 1, 25, 63 és 6, 24, 50. A heti és előfizetéses szelvénye­ket péntekig veszik át a megyei postahivatalokban, takarékszö­vetkezelekben, IBUSZ és Exp­ress irodákban. Aki az év utolsó, december 31-i (1. hét) sorsolá­sán 2-es találatot ér el, a nyere­ményen felül további 1000 fo­rint jutalmat is kap! Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. (x) Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: Délkelet-Európa felett anticiklon helyezkedik el. Területén általában kevés a felhő, csapadékot nem jelentenek, de főleg az éj­szakai órákban sokfelé párás, ködös az idő. A Földközi-tenger medencé­jének térségében enyhe az idő, ugyanakkor a szárazföld északi tájain helyenként még kora dél­után sem mérnek -5, -10 foknál melegebbet. Ma estig a Kárpát-medence fölé délnyugati áramlás­sal néhány fokkal eny­hébb, de viszonylag ned­ves levegő érkezik, így hazánkban többnyire erősen felhős idő várható. Néhol előfordulhat szitá­lás, gyenge eső. A legma­gasabb nappali hőmér­séklet általában 1 és 6 fok között alakul. KIS tag TELEFONSZÁMA: 321-040 Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánunk! Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számithatnak sebes­ségellenörzési akció­ra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, va­lamint 9 és 23; Ma­kó: 6 és 22 óra kö­zött. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! Az Országgyűlési Könyvtár törölve

Next

/
Oldalképek
Tartalom