Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-18 / 295. szám

ifetvynöíi igéíűvQsftsínC sA 9V|C1Ő1 tödÉfflftfriO Its 2 KÜLFÖLD SZERDA, 1996. DEC. 18. kommentár A jó király M ilosevics a jó király szerepében kényszerül a közvélemény elé lépni, azt követően, hogy a nisi városi bíróság után a Smederevska Palanka-i bíróság is megsemmisítette a szerbiai helyhatósági választások harmadik fordulójának eredményeit, és az ellenzéki koalíció javára állapította meg a szavazatarányt. A szerb elnök a negyedik hete zajló és a külföld által is figyelemmel követett tüntetések nyomása alatt taktikát váltott: az eddigi kemény álláspont után kész „engedményként" elismerni a nisi eredményt, s ezzel elterelni a figyelmet Belgrádról. A szerb fővárosban egyébként el is terjedt a hír, hogy az ellenzék kiegyezni készül Milosevicsékkal. A helyzet visszája, hogy miközben a közvélemény a maga kommunikációs csatornáin vájtftilű információkhoz jut a nagypolitika alakulásáról, addig a hatalom látszólag tudomást sem vesz az utcán zajló eseményekről. A kormánypárti sajtó propagandisztikus eszközei Ceausescu romániai éveire emlékeztetnek: nagyüzemi kollektívák támogató táviratait ismertetnek és a demonstrációt ellenző lakók véleményét tolmácsolják. A nisi küldöttség híre nagyobb volt annál, semhogy Milosevics előlük is elzárkózzon. Igaz, válasza, miszerint a törvények megsértői büntetést kapnak, négy heti tüntetés után eléggé cinikusnak hat. Milosevics taktikája némi utat engedett az ellenzéknek, ám Draskovicsék körében a ,Jó királyt" feltehetőleg ismerik már annyira, hogy kitartsanak tiltakozásuk mellett. \UJJL JQ'ilcU^ • A szervezett bűnözés ellen Magyai^ukrán együttműködés • Milosevics: „Mindenki büntetést kap, aki megsértette a törvényeket" Nisi diákok Belgrádban Leckefüzetét és a győzelem szerb jelét mutatja a belgrádi tüntetőknek egy nisi diák, útban Milosevicshez. (MTI Telefotó) • Kijev (MTI) A szervezett bűnözés elleni harcban megvaló­sítandó magyar-ukrán együttműködésről írt alá szerződést kedden Kijev­ben Forgács László ma­gyar országos rendőrfő­kapitány és Jurij Krav­csenko ukrán belügymi­niszter. Magyarország hét napja kinevezett rendőrfőkapitá­nyának első külföldi útja Uk­rajnába vezetett. A kijevi megbeszélések alapvetően a két ország közötti korábbi együttműködés elmélyítését célozták. Hom Gyula minisz­terelnök 1995 májusi ukraj­nai látogatása során Kuncze Gábor belügyminiszter kor­mányközi egyezményt írt alá ukrán kollégájával a terroriz­mus, a kábítószer-kereskede­lem és a szervezett bűnözés elleni közös küzdelemről. Az MTI kérdésére vála­szolva Forgács úgy fogalma­zott, hogy nem szívesen be­szél ukrán maffiáról, bár ­mint mondta - a maffia, ez az olasz-szicfliai eredetű szó ma nagyon felkapott. Helyesebb, és a jogszabályi kereteket is jobban lefedi a „szervezett bűnözés" kifejezés. Az ukrán belügyminiszter szintén visszautasította az „ukrán maffia" fogalmát. ­Nem létezik olyan, hogy orosz vagy ukrán maffia. Ez hibás megközelftés, alapvető­en bűnözésről kell beszélni, egyebek között az országhat­árokat átszelő bűnözésről, amelynek az országon belüli­hez hasonlóan az a célja, hogy az elkövetők bűnözés útján jussanak nagy haszon­hoz - mondta az ukrán bel­ügyi tárca vezetője. Forgács a szervezett bűnö­zés ágai között említette a gépjárműlopást, a gazdasági és vagyon elleni bűncselek­ményeket. • Belgrád (MTI) Kedd délben a közel négy hete tiltakozó belg­rádi egyetemisták köz­pontjába, a bölcsészkar előtti térre érkezett az a 17 nisi diák, aki több mint kétszáz kilométert gyalogolt, hogy ezzel is támogatásáról biztosítsa a szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elisme­rését követelő fővárosi tüntetőket. A 17 diák magával hozta azt a 17 eredeti választási jegyzőkönyvet is, amely az ellenzékiek állításai szerint bizonyttja: a hatalom Nisben elcsalta a november 17-i vá­lasztási fordulót, amely az Együtt ellenzéki mozgalom győzelmét hozta volna. • Pozsony (MTI) A szlovák parlament kedden módosította a „köztársaságvédelmi tör­vényként" is aposztrofált Btk-t. A szavazás alatt az ellenzék tiltakozása jeléül teljes létszámban távol­maradt, de a kormány­koalíció képviselői közül sem volt mindenki jelen. A kormánykoalíció - első­sorban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - részérőt szorgal­mazott törvényt az ellenzék folyamatosan kifogásolta, és hasonló álláspontot képvisel a „Slobodan Milosevics szerb elnök biztosan nem értesült a választási csalásokról, s ezért most elhoztuk neki a jegyzőkönyveket" - mondta az egyik diák, aki azt is el­mondta, hogy a küldöttség csak az eredeti és meghami­sított jegyzőkönyveket akar­ja átadni az államfőnek, s nem áll szándékában tárgya­lásokat folytatni a politikus­sal. A Belgrádtól több mint kétszáz kilométerre lévő Nisből érkezett diákokat belgrádiak százai fogadták, s kedd délelőtti belvárosi sétá­juk során az állami médiu­mok székházainak ablakai­ból is integettek feléjük. A járókelők közül is sokan kö­szöntötték a nisieket, akik egy olyan transzparanest vit­tek magukkal, amire az volt kérdésben Michal Kovác ál­lamfő is. Az Európai Unió, az Európa Tanács, de más nem­zetközi szervezetek is súlyos aggodalmaiknak adtak hangot amiatt, hogy a kormánypárti többség biztos szavazataira számítva olyan törvényt akar­nak szentesíteni, amelynek alapján politikai leszámolá­sokra, koncepciós perekre is sor kerülhet. Emlékezetes, hogy a Ján Slota vezette Szlo­felírva: „Nem érzem jól ma­gam, ha nem sétálok naponta legalább százhúsz kilomé­tert". A múlt héten a Belgrádtól több mint nyolcvan kilomé­terre lévő Újvidékről is elsé­táltak a jugoszláv fővárosba a tüntető diákok képviselői, s hamarosan elindul Belgrád felé a kragujevaciak küldött­sége is. Slobodan Milosevics ked­den fogadta a Nisből Belg-, rádba sétáló nisi egyetemista csoport három képviselőjét. Az egyetemisták a rövid ta­lálkozón átadták a szerb el­nöknek a nisi helyhatósági választások november 17-én tartott második fordulójában készült eredeti választási jegyzőkönyveket, valamint azok hamisított változatát, amely nem az Együtt ellen­vák Nemzeti Párt - miután közel egy évig ellenezte a magyar-szlovák alapszerző­dést, és elzárkózott annak tá­mogatásától - csak azután és annak fejében állt kötélnek, hogy a köztársaság védelmé­ről szóló törvény megalkotá­sára kapott ígéretet. A keddi szavazáskor a 150 tagú parlamentnek csupán 77 képviselője volt jelen, és a törvényt 66 támogató szava­zéki koalíciót, hanem a Szer­biai Szocialista Pártot (SPS) hozta ki győztesnek. Predrag Cvjeticanin, a ni­si bölcsészkar tanársegédje, a Miloseviccsel találkozó küldöttség tagja elmondta, hogy az elnök megígérte: minden olyen személy bün­tetést kap, aki megsértette a törvényeket. „Mi ahhoz is ragaszko­dunk, hogy ne csak a nisi fe­lelősöket büntessék meg, hi­szen Belgrádban és más vá­rosokban is sor került a hely­hatósági választások máso­dik fordulójában született eredmények részleges meg­semmisítésére" - mondta Cvjeticanin. A diákok és Milosevics elnök találkozójára csak a szerb állami televízió forga­tócsoportját engedték be. zattal fogadták el. Az ellen­zék - benne a különutas el­lenzéki politikát folytató bal­oldal - a szavazáskor nem tartózkodott a teremben, mert azonosult azzal véleménnyel, miszerint Szlovákia a polgá­rok többsége és a Nyugat által elfogadhatatlannak tartott tör­vény szentesítésével Kelet fe­lé hátrál az európai integráció elől. A két hét múlva, január el­sejei hatállyal felfogadott tör­vényt a köztársasági elnök várhatóan ismét nem Írja alá, és szinte biztos, hogy az al­kotmánybíróság elé kerül. Meggyilkoltak hat orvost • Moszkva (MTI) Csecsenföldön kedd haj­nalban fegyveresek agyon­lőtték a Nemzetközi Vörös­kereszt hat orvosát. Movladi Udugov, a koalíciós kor­mány helyettes vezetője a törékeny csecsenföldi béke elleni provokációk sorába il­lő rettenetes tettnek nevezte az esetet. A gyilkosság a Groznijtól 17 kilométerre délnyugatra fekvő Novije Atagi településen történt, ahol nemrég kórházat nyitott a vöröskereszt. Az ismeret­len tettesek behatoltak az épületbe, ahol az orvosok laktak, és közvetlen közelről lelőtték őket. További rész­letek nem ismertek. Román vakáció • Bukarest (MTI) Az új román kormány el­ső ülésén „a tényleges hely­zethez igazodva" úgy dön­tött, hogy munkaszüneti napnak nyilvánít a katolikus és görögkeleti karácsonyi ünnepek, illetve az újév mel­lett megmaradt négy munka­napból hármat: ezeket ké­sőbb a szabad szombatokon dolgozzák le az állami intéz­ményeknél. Miután már előzőleg tör­vényben nyilvánították sza­badnappá december 25-ét és 26-át, illetve január l-jét és 2-át, Victor Ciorbea minisz­terelnök a kormány hétfői ülése után bejelentette, hogy december 30. és 31., illetve január 3. is munkaszüneti nap lesz. Románia így - el­tekintve a papíron továbbra is munkanapra, péntekre eső 27-től - 12 napra szinte „be­zár". Bérelvonások Japánban • Tokió (MTI) A japán egészségügyi mi­nisztériumban újabb fegyel­mi intézkedésekről született döntés: elbocsátották a mi­niszteri titkárt, mert 10 ezer dolláros csúszópénzt foga­dott el, további 15 miniszté­riumi alkalmazott bérét csökkentették. A botrányban érintettek bűne az volt, hogy elfogadták egy vesztegetés­sel vádolt üzletember meghí- ' vásait. Az üzletember közel 80 millió forintfiik megfele­lő összeget juttatott a mi­nisztérium azóta vád alá he­lyezett helyettes vezetőjé­nek. • Szlovák parlament Módosították a Btk.-t FIAT-MANIA! DAEWOO Aukció! Nexia 1 480 000 Ft MOTOR AZÜNtmt A QUICK­SCHUH cipöüzlet Szeged, Bartók tér 4. Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig, szombaton: 9-13 óráig Telefon: 315-133 Ünnepi nyitva tartás: December 22., vasárnap December 24., kedd 9-13 óráig december 29-ig kedvezmények Espero és Nexia vásárlók részére! EGY ÉVI INGYENES CASCOI A bemutatóterem nyitva tartása: h-p-ig 7-18 óráig. Szo. és aranyvasárnap 8-13 óráig. Hódmezővásárhely, Szántó K. GCJ 'AUTÓHÁZ j u u9 , Q Shell-kútnál) KH' Telefon: 62/346-568, 62/341 -885. KAMATMENTES HITEL 50% önrészMI Ev végi akció. a készlet ereiéig! Cinquecento 900 1 127 000 Ft Punto 55 5 ajtós 1 499 000 Ft Bravó 1,4 S 1 995 000 Ft Brava 1,4 S 2 099 000 Ft Marea 1,4 SX 2 745 000 Ft Marea Weekend 1,4 SX 2 945 000 Ft Kamatmentes hitel csak december 24-ig! ananna auiócenthum Szeged, Fonógyári út 6., Tel.: 62/422-590. Fax: 62/422-591 u * Nyitva: h.-p.: 8-17-ig, szo., vas.: 10-16-ig TŐKEERŐS, HOLLAND TULAJDONÚ CÉG PÁLYÁZATOT HIRDET tanácsadói MUNKAKÖRBE, CSONGRÁD MEGYE TERÜLETÉRE Pályázati feltételek: - kézzel írt önéletrajz, - legalább középfokú végzettség, - jó tárgyalókészség, - szakmai igényesség, - jó megjelenés. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. december 23. Jelige: „LIFE", 5700 Gyula, Pf.: 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom