Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-12 / 290. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. DEC. 12 BELFÖLD 3 Űrkutatás • Budapest (MTI) A kormányzat 582 millió forintot szán űrkatatásra a jövő évben, ami több mint kétszerese az 1996-ban erre a célra fordított pénzösszeg­nek - mondta el Kovács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium politikai állam­titkára szerdán a Magyar Űrkutatási Tanács (MUT) ülésén. Az államtitkár, aki a MŰT elnöke is, hozzátette, hogy az előző évhez hason­lóan a támogatás forrásmeg­jelölés nélkül szerepel a költségvetésben. Villamosítják a vasútvonalat • Miskolc (MTI) A tervek szerint az 1998­as menetrendváltás után már villanymozdonnyal vonta­tott szerelvények közleked­hetnek Budapest-Miskolcf­Kassa között. A MÁV ugyanis ebben az évben megkezdte a vasútvonal vil­lamosítását az országhatár­Hidasnémeti és (a Mis­kolchoz közeli) Felsőzsolca között. A szlovák vasutak Kassától az országhatárig villamosítják saját szaka­szukat. Szeszgyár • Gyár (MTI) Észak-dunántúli mező­gazdasági szövetkezetek, to­vábbá Győr város önkor­mányzata és a társaság me­nedzsmentje nyerte meg a Győri Szeszgyár és Finomí­tó Rt. részvényeinek 75 szá­zalékára kiírt privatizációs pályázatot. A tranzakcióra létesített konzorcium és az ÁPV Rt. képviselői már alá is írták az adásvételi szerző­dést. Az eseményen elhang­zott: a konzorcium a csak­nem 408 millió forintos részvénycsomagot 200 szá­zalékos árfolyamon vásárol­ja meg. Aranysarkantyú és aranygyöngy • Békéscsaba (MTI) Tizenharmadik alkalom­mal rendezik meg Békés­csabán a magyar néptánco­sok szólófesztiválját. A népi magántánc legjobbjai január 10-től 12-ig vetélkednek majd a békési megyeszék­hely ifiházában. A XIII. Or­szágos Szólótáncfesztiválra 178-an jelentkeztek; a no­vemberi székesfehérvári és szolnoki elődöntőkben leg­sikeresebben szereplők, va­lamint az előző csabai ver­senyek nyertesei közül most ismét indulók vehetnek részt a januári összeméré­sen. A döntőben a 88 részt­vevő közül a férfiak az „Aranysarkantyús táncos", a nők pedig az „Aranygyön­gyös táncos" címért lépnek színpadra. Farbax • Szombathely (MTI) ISO 9002-es minőségbiz­tosítási tanúsítványt kapott a szombathelyi székhelyű Farbax Kft. A 99 százalék­ban svájci tulajdonú cég lé­zernyomtató és fénymásoló berendezések kazettáinak felújításával foglalkozik. 1990-ben még csak nyolcan dolgoztak a kft.-ben, ma 270 embernek adnak mun­kát. Évi 200-300 ezer fes­tékkazetta felújításával ve­• Meghallgatták Kökényt és Kellert Torgyán türelmes • száz napi A kormánypárti képviselők egyhangúlag kiálltak Keller László (balról) és Kökény Mihály mellett. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Az Országgyűlés Szo­ciális és Egészségügyi Bi­zottsága egyetértett a kormányfő javaslatával, és támogatta Kökény Mi­hály népjóléti miniszteri kinevezését szerdai ülé­sén, ahol a bársonyszék várományosa mellett Keller László leendő poli­tikai államtitkárt is meg­hallgatta. A kormánypárti képvise­lők egyhangúlag kiálltak a je­lölt mellett, az ellenzéki pár­tok többsége nemmel szava­zott, a kisgazdák viszont tar­tózkodtak, jelezve, hogy száznapos türelmi időt adnak az új vezetésnek, s ezalatt „tartózkodnak a tárca ke­mény bírálatától". Kökény Mihály a bizottság elótt egyértelműen kiállt a megkezdett reformok folyta­tása mellett. Hangsúlyozta ugyanakkor: mindent meg­tesz azért, hogy a továbbiak­ban az egészségügy, a szoci­ális ellátórendszerek, vala­mint a nyugdíjrendszer átala­kítása a lehető legszélesebb konszenzuson nyugodjon. Ennek érdekében a tárca mel­lett létrehoznak egy konzul­tatív testületet, és támogat­ják, hogy a parlamenti pártok szakértőinek részvételével egészségpolitikai egyeztető fórum alakuljon. Az egész­ségügyet feszítő anyagi gon­dok a jelölt szerint csökken­nek a kórházkonszolidáció elindulásával. Az ágazat pénzügyi helyzetének javulá­sára pedig - vélekedett - jó esélyt ad az, hogy a tb jövő évi költségvetésében 40 mil­liárddal, a központi költség­vetés népjóléti fejezetében pedig 10 milliárd forinttal nő az előirányzat jövőre az ez évihez képest. Az egészség­ügyi intézmények finanszíro­zása a jelenleg kidolgozás alatt álló új támogatási szisz­témában jobbá és igazságo­sabbá válik. A Népjóléti Mi­nisztérium és a pénzügyi tár­ca kapcsolatát firtató, az előbbi „főosztályi" funkció­jára utaló kérdésekre Kökény úgy válaszolt: amikor egy or­szágban az államháztartás egészének reformja a cél, mindig a pénzügyek gazdája kap kitüntetett szerepet. Ez­zel együtt a két minisztérium kapcsolata kiegyensúlyozottá vált az elmúlt időben - tette hozzá a miniszter-jelölt, s el­mondta: egyelőre csak a tárca középszintű vezetésében tart szükségesnek személycserét. A Magyar Energetikai Társaság szerint Álljanak le a magánosítással! • Budapest (MTI) A Magyar Energetikai Társaság szerint azonnal le kell állítani az ener­giaipar további privati­zációját, és a szakmai ét civil szervezetek bevo­násával ki kell dolgozni az új energiapolitikai koncepciót. Az öt évvel ezelőtt ala­kult, 300 tagot számláló, független szakmai szervezet közgyűlését követő sajtótá­jékoztatón szerdán az elnök­ség tagjai hangoztatták azt is: az energiaipar a vesztesé­ges működés gyorsuló spi­ráljába került, amelyből az egyetlen kiút az árak megfe­lelő rendezése. A MET azonban elutasítja azt a vari­ációt, hogy egyelőre csak a külföldi tulajdonban lévő cé­geknél alakítsák ki a nagyjá­ból költségarányos árakat a hazai tulajdonban maradt cé­gek kárára. A társaság sze­rint az áremelést ellentéte­lezni kell a rászoruló réte­geknél. A sajtótájékoztatón Petz Ernő, az elnökség tagja rá­mutatott: a magyar energia­politika 1993-ban elfogadott koncepciójával ellentétes az 1995. évi privatizációs tör­vény, illetve annak módosí­tása. A koncepció ugyanis az ágazat többségi nemzeti, ál­lami tulajdon melletti priva­tizációját határozza meg, amelyet közép távon kell végrehajtani. A törvény vi­szont szélsőséges privatizá­ciót tesz lehetővé, amelynek értelmében teljes egészében eladható valamennyi áram­szolgálttó és erőmű. A priva­tizációs folyamat 1995 vé­gén nagyrészt lezajlott, en­nek során az állam nemcsak a cégeket, hanem a piacot is elvesztette. A MET szerint a még meglévő cégek sorsát újra kell gondolni, a Magyar Villamos Művek Rt.-t, a Paksi Atomerőművet és az OVIT Rt.-t egy közös válla­latba kell vonni, amely nem­zeti tulajdonban maradna. A MET számításai szerint az energiacégeket 5-10 mil­liárd forint veszteség éri a nem kellő mértékű áremelés miatt. A társaság úgy véli, az áremelés a lakosság 20-30 százalékát sújtja különösen, voltaképpen a kisfogyasztó­kat. Számlájuk az összes vil­lamosenergia-számla 10 szá­zalékát teszi ki, ami a MET szerint az áremelés miatt megnőtt adóbevételekből könnyen kompenzálható. • Göncz és Horn fogadta az olasz államfőt Spanyol-ukrán „folyusá"? • Budapest (MTI) Decemberben az érin­tett országok külügymi­niszterei aláírják azt a szándéknyilatkozatot, amely egy, Spanyolor­szágtól Ukrajnáig húzó­dó közlekedési folyosó kiépítésérái szól. Ennek Magyarországot és Olaszországot érintő ré­sze Trieszttől Kijevig ter­jed . Többek közt ez derült ki Göncz Árpád köztársasági el­nök és Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő szerda délelőtti budapesti megbeszélése után. A magyar államfő hangsú­lyozta: Scalfaro Olaszország nevében fenntartás nélküli tá­mogatást ígért Magyarország csatlakozása számára az Eu­rópai Unióhoz. Szerdán délelőtt Horn Gyula kormányfő is fogadta a Magyarországon tarózkodó olasz köztársasági elnököt, Oscar Luigi Scalfarót. A megbeszélésről Koroncz Ág­nes, a Miniszterelnöki Hiva­tal Kommunikációs és Sajtó­irodájának vezetője tájékoz­tatta a sajtót. A találkozón Oscar Luigi Scalfaro megerősítette a ko­rábban Göncz Árpádnak el­mondottakat, miszerint Olaszország támogatja Ma­gyarország csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO­hoz. A megbeszélésen szó esett a NATO bővítésével kapcsolatos orosz aggodal­makról. Scalfaro szerint eze­ket minél előbb fel kellene oldani, mert Oroszország is abban érdekelt, hogy bizton­ságos környezetben éljen. Horn Gyula e témával kapcsolatban annak a véle­ményének adott hangot, hogy Magyarország szuverén dön­tése a NATO-hoz való csatla­kozás, s ebbe senki nem szól­hat bele. A miniszterelnök kiemelten fontosnak nevezte azt az együttműködési for­mát, amely Magyarország, Olaszor­szág és Szlovénia között ki­alakult, s amelyhez Horn Gyula reményei szerint Ausztria is csatlakozni fog. A kormányfő arról tájékoztatta Oscar Luigi Scalfarót, hogy az Európai Unió kormánykö­zi konferenciájának befejezé­sével felgyorsulhatnak a szervezet csatlakozási tárgy­alásai a társult országokkal, így Magyarországgal is. A kormányfő végezetül elfo­gadhatatlannak nevezte azo­kat a nézeteket, melyek sze­rint az EU-bóvítést lassabban kellene végrehajtani. Ezt az­zal indokolta, hogy a magyar társadalom rendkívül nagy áldozatokat hoz a csatlakozás érdekében - számolt be a megbeszélésről Koroncz Ág­jegyzet Gyűrődés M a igazából még nem lehet eldönteni, hogy két és fél év alatt tizenegy távozó - közöttük nyolc „túl­gyűrődő" - miniszter sok, vagy kevés. Az ezért való fe­lelősséget több oldalról is felvethetjük: szólhatunk a miniszter hozzáállásáról, aki egyszer csak nem bírja tovább, de beszélhetünk a miniszterelnökről, aki rend­szerünkben egy személyben felel a kormány munkájá­ért. Ebbe beletartozik az is, hogy ő választja ki a mun­katársait. A közvélemény és a választók felé pedig ­kormányszemszögből - annak kell érvényesülni, hogy a mostani kormány a legjobb, legmegbízhatóbb, leg­szakértőbb. így volt ez korábban is, így volt 1990-ben, s 1994-ben. Egy idő után azonban elbizonytalanodik a választó. Már nem arra gondol, hogy ennyi miniszter­alkalmas ember mászkál az országban, hanem arra, hogy egy újabb lemondás után olyan vezető követke­zik, aki bármikor potenciális lemondó lehet. Példa er­re a népjóléti tárca, ahol a harmadik miniszter próbál­ja meg elviselni a gyűrődést. £ n, a kormányzást kívülről szemlélő, abban bízom, hogy aki elvállal egy miniszteri posztot, annak semmi más nem számít. Jöhet bármi, ő erre az ország­ra esküdött fel, mint a katonák, akik ha kell, az életük árán is... Ezt persze nem várom a minisztertől, de azt igen, hogy bírja a gyűrődést, mert a politika eleve nem a széplelkűek tábora, s aki ezt felismerve miniszter lesz, ne lepődjön meg, ha gyűrődni kelL Én ugyanis ­más választásom nem lévén -, az adott területet illető­en abban az emberben bízom meg, aki a tárca élén áll. De hát én is csak egy választó vagyok. ^arvcjrj OU!*rzJU • APV Rt kontra Tocsik Márciusban folytatják a pert... • Budapest (MTI) Az ÁPV Rt. és Tocsik Márta között létrejött megbí­zási szerződés érvénytelen­ségének megállapítására - az állami vagyonkezelő szerve­zet által - indított polgári perben szerdán megkezdte az ügy elsőfokú tárgyalását a Fővárosi Bíróság. Az ÁPV Rt. a szolgáltatás és az ellen­szolgáltatás feltűnő, érték­aránytalanságára hivatkozva támadta meg a szerződést és a Tocsik Mártának kifizetett több mint 800 millió forintos sikerdíjból mintegy 792 mil­liót, illetve kamatait követeli vissza. A Fővárosi Bírósá­gon Tocsik Márta képviselő­je zárt tárgyalás elrendelését indítványozta, arra hivatkoz­va, hogy ügyfele csak részle­gesen kapott felmentést üz­leti titoktartási kötelezettsé­ge alól. A bíróság ezt elutasította, de az egyébként jelen lévő alperes személyiségi jogai­nak védelme érdekében kö­zölte a megjelent újságírók­kal, hogy a tárgyaláson el­hangzottakat nem hozhatják nyilvánosságra. Az ügyben márciusban lesz a következő tárgyalás. • Salamoni döntés Bővült a Fidesz-frakció • Budapest (MTI) A Fidesz frakciója tit­kos szavazással úgy döntött, hogy Salamon László független képvi­selőt tagjai sorába fo­gadja - jelentették be a frakció szerdai sajtótájé­koztatóján. A képviselő­csoport tagjai közül 1 fi­án szavaztak igennel és csak egy ember nem­mel. A csatlakozást kezdemé­nyező a tájékoztatón el­mondta: a Fidesz - Magyar Polgári Pártban lát garanciát arra, hogy az általa fontos­nak tartott politikai értékeket képviselheti. A honatya hangsúlyozta, hogy azért nem az MDF­hez, vagy az MDNP-hez csatlakozott, mert még min­dig nem dolgozta fel a párt­szakadás tényét, és a két po­litikai erő között most is olyan a viszony, ami számá­ra elkeserítő. Salamon Lász­ló utalt arra, hogy a KDNP­ben szintén feszültségek ta­pasztalhatók. A képviselő bejelentette, hogy szándéka szerint hamarosan belép a Fideszbe, tagja lesz a párt­nak is. Szájer József úgy fogal­mazott: Salamon László fel­vétele is azt mutatja, hogy a Fidesz nyitott politikai erő. A frakcióvezető örömmel üdvözölte Salamon Lászlót a képviselőcsoport tagjaként. Orbán Viktor arról be­szélt, hogy a Fidesz számára a polgári alapvetések mellett fontosak a keresztényde­mokrata és a konzervatív ér­tékek. - így - mondta a párt­elnök - minden olyan politi­kus megtalálhatja számítását a Fideszben, aki ezeket az értékeket fontosnak tartja. Kérdésekre válaszolva Or­bán Viktor érzékeltette, hogy több pártból is érdek­lődtek csatlakozni szándéko­zók, neveket azonban nem mondott. Csupán utalt arra, hogy a Fidesz tárgyalási szinten nem zárkózik el az ilyen jellegű puhatolódzások elől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom