Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-21 / 272. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. Nov. 21. RIPORT 11 Mielőtt bárki azt hinné, hogy növénytani fejtegetésbe kezdek (úgy, mint tuja...), igyekszem gyorsan felvilágosítani a szegedi szlengben járatlanokat. Az elóbb, immáron kétszer is említett tuja véletlenül sem kertek díszítésére alkalmas növény, hanem olyan közlekedési eszköz, amelynek egykoron volt fölkapaszkodásra alkalmas há - tulja. S mivel az az „I" betű oly könnyen kipottyant a szóból, már csak tujáztak a szöged! suhancok, ha azt szerették, hogy ingyért is bevigye őket a villamos a Széchenyi téri platánokhoz mondjuk Alsóvárosról, Rókusról, Újszegedről. De ki tudna ma már tuj ázni? - esetlenkedett bennem a kérdés, midőn éjnek kellős közepén botorkáltam a szeged-rókusi remiz gondosan őrzött bejáratához. S azt magyaráztam a biztonsági őrnek, hogy én pedig arról a bizonyos legelső villamosról szeretnék írni, amelyik ugyebár a dal szerint már elindult felénk. Azt lehet, jelezte a fiatalember, s órájára nézett. Hajnal volt, fél négy, és a síneken ott horkolt még az összes szegedi sárga villamos. Nem úgy a garázsmester, Korom József, aki közölte: néhány perc, s lesz itt olyan nyüzsgés, meg forgás, hogy kapkodhatjuk a lábunkat. Mert lehet, hogy a nagy sötétben még nem látszik, mégis van az SZKT-nek 36 darab villamosa, no meg egy • Éjszakai műszak (5.) Meddig bírják még a tuják? Négy óra öt perckor az elsá villamos elindul felénk. (Fotó: Nagy László) nosztalgia tuja is, s ha ezek elindulnak... • Igazán nem akarok egy garázsmestert megbántani, de ismerve a szegedi villamosflottát, én inkább 37 nosztalgiajárművet látok a sínjeinken. Ha nem csalódom, harmincévesnél fiatalabb villamosuk talán nincs is. - Hát nem mai darabok, az már szent igaz. Jelenleg éppen 15 jármű forgalomképtelen közülük, de szerencsére ez még nem veszélyezteti feladataink ellátását. Ugyanis jó kis szerelőgárda van itt a remízben, s önerőből is fel tudjuk villamosainkat újítani. • És magát a remtzt? Mert úgy látom, már ebben is tarthattak sorozóbálat Ferenc Jóska katonái.. - Van olyan épületünk, amelyik még a lóvasúthoz épült, minek is tagadnánk. De újat mostanság aligha építhet a vállalat. Mi már annak is nagyon örülnénk, ha a beígért villamosokból megérkezne néhány, hadd büszkélkedhessünk mi is modernebb technikával. Egyébként, amfg az alváz ki nem esik a villamos alól, addig javítható - nyugtat meg a garázsmester, miközben már sorra jelentkeznek a villamospilóták a járműkönyvekért. Mindenkinek jut egy, aztán abba írogathatja aznapi tapasztalatait. Hihetné a késői ébredéshez szokott zsurnaliszta, hogy itt most aztán lát tucatjával álmos arcokat. Természetesen csalódik. Azt nem mondanám, hogy csak félméteres mosolyok tartózkodnak minden arcon, de a tuják gondos gazdái frissen pattannak föl a kijelölt járgányokra, s már ellenőrzik is a masina minden porcikáját. Közben azt is megtudom, hogy Szeged legelső villamosa hétköznaponként pontban 4 óra 5 perckor indul, méghozzá a 4-es és a 3-as járatot célozzák a legfrissebbek, mert Taijánból, a nagyközönség kérésére már 4 óra 32-kor rajtol a szalámigyár felé az első masina. Csúcsidőben egyébként 20 villamos szaladgál egyszerre Szeged sínjein, míg vasárnap megteszi 10 is. Mesch Györgyné, Erzsikének viszont naponta egy is elég, ugyanis annyit kell navigálnia a megadott időben és vonalon. Lassan kilencedik éve nyitogatja nekünk, szegedieknek az ajtót, s ha hajnalban kezd, 2 óra 40-kor csörög neki otthon, Dorozsmán a vekker. Szerintem látta rajtam, hogy majd kiesek a számon a döbbenettől, ily acélos női akaratot látván. Ezért gyorsan megnyugtatott: nincs ebben semmi különös, csak éppen megszokni nem lehet. Viszont dolgozni kell, s az SZKT viszonylag jó pénzt is ad a munkáért. Hogy a pilótafülke totálisan légkondicionált, azaz télen hideg, míg nyáron meleg? A munkával jár ez is, mondja Erzsike, miközben látom minden mozdulatán, hogy sietne már inkább, a válaszolgatások helyett. S így van ezzel négy óra környékén már mindegyik SZKT-s sínsofőr. Pattogós szavak röpködnek a levegőben, araszolva kúsznak a kapu felé a viligák, s reménykednek a pilóták. Hogy arra a napra legalább eggyel kevesebb olyan utas jut, aki fél perc késésért máris fel akarja négyeltetni a családját. Mert, mint Erzsike is mondta - az utas urak és hölgyek kissé türelmetlenek. Ettől persze azért kedvesek is. S a villamosok? Nos, amikor éppen kifelé botladozunk a még mindig vastag sötétben, az egyiken feszítő reklámról ezt olvassa le fotóriporter kollegám: Tiszta Amerika. Hát legyen. Szívből kívánjuk minden tujapilótának. S kellemes, langyos időt, amikor még az éjszaka is barátságosabb... Bátyi Zoltán Taroltak a szegedi fodrászok • Tudósítónktól Az elmúlt hét végén rendezték meg Budapesten a magyar fodrász és kozmetikus bajnokságot, amelyen a szegedi fodrászok óriási sikerrel szerepeltek, az érmek döntö többségét ök hozták el. A mesterkategória abszolút győztese, Magyarország mesterbajnoka Szakálné Zsiga Renáta - a Saned Frisco fodrásza - lett, aki valamennyi kategóriában a nappali, az estélyi, a progresszív - valamint az összetettben aranyérmet szerzett. Az ifjúsági kategóriában Krémemé Mihalecz Szilvia lett a magyar bajnok, a nappali és az esélyi frizurák versenyében aranyérmet, a progresszív frizurák versenyében ezüstérmet szerzett. Az ifjúsági kategóriában, a progresszív frizura elkészítésében aranyérmet nyert Rácz Irén. Ugyanebben a kategóriában ért el szép eredményt Gémes Tibor, aki egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a nappali, illetve az estélyi frizurák versenyében, s az összetettben a második helyen végzett. Az ifjúsági kategória harmadik helyét is szegedi fodrász szerezte meg, Horváth Erzsébet. A kozmetikusok versengésében, a nosztalgiasmink kategóriában Vad Henriette a második helyen végzett. • Hölgyklub a gyerekekért A Zonta-bál forintjai Az est vendége volt Werbovszky Heydemann Gihselle Zita bárónő, a Zonta nemzetközi szervezetének képviselője. (DM-fotó) Az ugyebár nyilvánvaló, hogy egy bálban mindig is a hölgyeké a főszerep. Különösen igaz volt ez a tétel a szegedi Zonta-klub jótékonysági bálján - amely az elmúlt héten fogadta vendégeit a Royal szálló éttermében -, hiszen a Zonta nem más, mint a nők, immár 65 országban múködá, nemzetközi szervezete. A remek hangulatban eltöltött est másfélszáznál is több vendégnek lesz maradandó élménye. De ami ennél is fontosabb - a belépőkből, a felajánlásokból és az elárverezett tárgyakból befolyó összeggel a Valter Károly egészségügyi gyermekotthon kicsinyeit tudják segíteni. S támogatókban nem volt hiány. Nemcsak értékes festmények kerültek új tulajdonosokhoz, hanem például a Medikémia Szeged magyar bajnok röplabdacsapata aláírt labdát és versenymezt ajánlott föl. Eláruljuk, igencsak szép summáért keltek el, mintegy bizonyítva, hogy a remek sportemberek teljesítményét az önfeledt bálozók is nagyra becsülik. Az est egyik megható pillanata volt, amikor az Eurasia Kft. ajándékát, egy hordozható telefont adták át a „Reménysugár" alapítványnak, amely a gyermekklinikát segíti e technikával. így a hematológiai és az onkológiai osztályokon kezelt kicsik az eddiginél sokkal könnyebben tudják tartani a kapcsolatot családjukkal. Most már csak egy olyan telefontársaság kerestetik, amelyik a telefonhoz kapcsolódó, önálló vonallal ajándékozná meg a klinikát. B. Z. Formás gondolat lenne, ha leírnám, eljutottam odáig már, hogy egy jó szóért térdig lejárom a lábomat, de nem az igazat mondanám. Megtettem én ezt már negyven évvel ezelőtt is. A magamfajtának a szó a kenyere, ha élesztőt is tehet bele, még nagyobb gyönyörűsége telik benne. Rendőr mondta a Dóm téren Jenei Gábor édesanyjának: Tudja-e, Fálelkem, ki volt az az úr? Soha nem hallottam még rendárt igy beszélni, de mást se. Hogy régen volt mindez? Bizony, régen. Akkor még új volt a tér, vele a szobrok is ifjú napjaikat élték. Gyerünk Gábor bácsihoz, Zsombora! Mondanám azt is, nem mindennapi gyerekkora volt, de megint nem az igazat mondanám. Szegény emberek sorsa jutott neki. Születése hetedik napján már vasútra szállt vele édesanyja, és elvitte Tatatóra, téglát vemi. Mindenki érti, nem 6 verte, hanem az anyja. Gyes vagy gyed? Almában se fordulhatott meg ilyen még senkinek. Jenei néninek az forgott csak az agyában, és legföljebb erről álmodott, hogy meggazdagodnak, ha napjában háromezer téglát kiver. Iszonyatosan nagy szám a háromezer, százötven sor húszasával. Férfiak se vitték többre kétezernél. Tégláról van szó, nem vályogról. A dorozsmaiak nemcsak a kubikosságról voltak híresek, de a téglaverésről is. Ahol téglagyár volt, ott dorozsmai is dolgozott. Préstéglát ugyan gyártottak már Nyíregyházán, de a mezei tégla jelentette még az átlagszínvonalat, azt pedig úgy csinálták, hogy kapával addig vágták a vizezett agyagot, azt biztosra vették, és kisasszonyos lábával se tapossa a tarlót, ahogy a Gábor tette. Ennyi csak, amit el akartam mondani. Bizonyíthatnám vele, voltak kultúrára éhes szegény emberek, ha bizonyítanom kellene egyáltalán, akikben ez az éhség kielégíthetetlenül mostanáig megmaradt, bár mindent elkövettek, hogy jóllakjanak vele, meg azt is, hogy olyan grófi ember is volt a cilinderes miniszterek között, aki nem átallotta kalapot emelni a mezftlábosok előtt. Hogy mennyiben erősíthette iskolaalapító, egyetemtelepítő áldott mániáját ez a találkozás, szintén nem szól a történet, de hogy nem akadályozta elhatározását, azt láthatjuk. A kicsi Gábor pedig hamar elállt szolgálni. Ludakat őrzött, birkát, tehenet miközben talicskában tologatta a gazdáék gyerekét a jószágok között. Dorozsmai ember nehezen szabadul a talicskától. Beleszületik, aztán tolja, ha kiszabadul belőle. Amikor már megint elmehetett a téglaverőkkel, hol főzött - és harangszóra készen kellett lennie a paprikáskrumplinak is, bablevesnek is -, hol meg a száradó téglákat forgatta. Először két kézzel fogta meg az egy téglát, de édesanyja megtanftotta, hogy haladósabb a munka, ha két kézzel kettőt állit föl egyszerre. Mivel kicsi ország a mienk, sűrűn rakták a téglát, a sorok között a gyerekláb is nehezen fért el, de ígérete mindig volt: ha végzünk, játszhatsz, édes fiam. Arra azonban nem tud egy példát se mondani, mit játszott egyáltalán. Ha végeztek volna, játszhatott volna. Csakhogy a szegény ember soha nem végez. Ezt talán a cilinderes gróf is tudta. Horváth Doxsá • Három cilinderes úr Szegeden Tudja-e, Fölelkem? amfg gyúrható nem lett, aztán kurtanyelű kapával púposra rakták a talicskát, vasdeszkán föltolták a kisasztalra vagy az erős asztalra, a „furmázó" leány belerakta a formába, a bojtár elvette, és a húszas sorba kiöntötte. (A vasdeszka is megér nekem egy utat.) Akik csak párban dolgoztak, ott a férfi vágta és tolta föl az asztalra, az asszony pedig furmázta, és ki is vetette. Ezek voltak Jeneiék. Jó, jó, de a hétnapos gyerek csak láb alatt lehetett. Volt megoldás erre is. Ment velük a szomszédék kislánya, ő vigyázott rá. Szoptatási időben megállt a homokozós furmázás és a kivetés, akkor csak az volt a fontos, hogy a kicsi Gábor jóllakjon. Legföljebb a vágyakozás dolgozott még anyjában: meggazdagodni, mindenokvetetlen. Akkor még nem tudta szegény, hogy a gazdagok nem a téglaformázók közül bújnak elő. Iskoláit is úgy járta, ahogy tudta. Az első osztályt végig kijárta, de a másodikból már áprilisban kivette az apja. Pótvizsga kellett, hogy folytathassa. A harmadikat elkezdhette szeptemberben, mert akkor már hazajöttek, de ezt se fejezhette be rendesen. Mintha minden történetet róla írtak volna az akkori szépszavú írók. Bőven pótolja, huszonöt év óta, nyolcvankét éves korában is népfőiskolára jár. Előtte pedig Kamenszky Bélától tanulta a gyümölcstermesztés fortélyait ezüstkalászos tanfolyamok keretében. És bearanyozná szavaival az igazgató urat. Jenei Gábor Zsombón. (Fotó: Somogyi Károlyné) Csakhogy most nem erről akarunk harangozni, hanem arról, hogy meleg nyárban bevitte egyszer édesanyja Szögedébe, hogy egy fohász erejéig letérdepeljenek a kéttornyú új templomban, aztán megmutassa az előtte lévő teret, és sorra megnézzék az ottani szobrokat. Mezítlábos kisfiúként ágaskodott mindegyik előtt, hogy kibetűzze, kinek a mását látja. Ketten voltak az egész téren, senkit nem zavartak vele. Hatalmas változás a szfnen - akkoriban még szabadtérire se gondolt talán senki -, és begördült a térre egy autó. Nagy szó volt akkor még az ilyen alkotmány, meg is álltak, és jól megnézték. A kocsi is megállt, három cilinderes uraság szállt ki belőle, és mind a három elkezdte nézni a szobrokat. ' Ágról szakadt két szegény, meg három köcsögkalapos úr, ugyanabban fáradozik? Lehet ilyen egyáltalán? Ráadásul az egyik úr erősen meghajol az édesanyja felé, és a kalapját is megemeli. Nézett is hátra rémületében, azt hitte hirtelen, valaki mögöttük áll. Az úr köszön a szegénynek? Vissza merteke köszönni, vagy nem, erről már nem szól az emlékezet, de arról igen, hogy volt a három úrral egy rendőr is. Díszruhában, karddal az oldalán. Amikor elmentek hárman, feléjük biccentve megint, megszólította az édesanyját: - Tudja-e Főlelkem, ki volt az az úr? - Honnan tudhatnám én azt? - A kultuszminiszter. Ők se hallották addig a főlelkem megszólítást, de azt se nagyon tudhatták, mi a dolga a kultuszminiszternek. Hogy nem kapál krumplit,