Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-20 / 271. szám

lövynöx Í?9IOYB9^S«IO &a üvlönöí lódéynsmoílé 2 KÜLFÖLD SZERDA, 1996. Nov. 20. kommentár Castro, a sztár S zakálla megritkult, haja megfogyatkozott, zöld ka­tonazubbonyán sem segített a modern mosópor ­vajh' van-e ilyen Kubában? -, az imázsa azonban semmit sem kopott. Sőt, a hét végén Rómában Fidel Castro volt a sztár. Előbb a FAO által rendezett élelmezési világkonfe­rencián mondott dörgedelmes - tőle meglepő módon nem háromórás, hanem mindössze harmincötperces ­beszédet a képmutató nyugati demokráciák ellen és a humanizmus mellett. S bár a jobb emlékezetű tudósí­tók és elemzők csak hümmögtek, s kétségbesetten ke­resgéltek emlékezetükben, vajon a „lider maximo" mi­kor vált az emberi jogok élharcosává, a teremben dü­börgött a taps és sorban álltak nála a küldöttek, au­togramot remélve. Ráadásul elkényeztette őt a sajtó és a politikai is, hiszen majd 2100 interjút kértek tőle ­persze nem adott ennyit -, s tárgyalt Scalfaro államfő­vel, Prodi miniszterelnökkel és Dini külügyminiszter­rel Mindezek tetejében pedig együtt vacsorázott Mr. Kapitalizmussal, a Fiat-főnök Agnellivel. A legnagyobb fegyvertényt azonban 11. János Pál pápa fogadása jelenti, aki ugyan nem hivatalos találkozón, hanem csupán röpke félórás magánkihall­gatáson, de tárgyali a kubai vezetővel Castro hazafelé a repülőn elégedetten dörzsölheti a kezét, kitörhet vég­re az elszigeteltségből s tán abban is reménykedhet, hogy a második elnöki ciklusát kezdő Clinton elnök is enyhít az embargón. • A diktátorjelölt A kettős hatalom átka • Minszk (MTI) Alekszandr Lukasen­ko fehérorosz elnök el­fogadta Mihail Csigir kormányfő lemondását és annak helyettesét, Szergej Linget nevezte ki ügyvezető miniszter­elnöknek. Ezt maga az elnök jelentette be a minszki tévében elhan­gozott nyilatkozatában. Az elnök és a parla­ment szembenállása mi­att kiéleződött belpoliti­kai helyzet ellenére vi­szonylagos nyugalom volt hétfőn éjszaka és kedden délelőtt Minszk­ben. Az alkotmánybíróság el­vileg már kedden napirendre tűzhette volna Lukasenko le­váltásának kérdését, miután a parlament jogalapot terem­tett ehhez. Az előírt számú, több mint 70 képviselő aláir­ta ugyanis az elnök elleni bi­zalmatlansági indítványt. Gennagyij Karpenko, a par­lamenti elnök helyettese be­jelentette: megvan a jogi alap az elnök leváltásának kezdeményezéséhez. Minda­mellett a Legfelsőbb Tanács egyelőre tárgyalni akar Lu­kasenkóval és az alkotmány­bíróság elnapolta az államfő kifogásolt rendeleteinek keddre kitűzött alkotmá­nyossági vizsgálatát. Az elnököt bűncselek­mény, illetve az alkotmány megsértése esetén lehet le­váltani. Jelenleg az alkot­mánybíróság előtt vannak az elnöki hatalmat növelő, illet­ve Lukasenko megbízatását meghosszabító alkotmány­módosításról tartandó nép­szavazásról szóló rendeletek. Amennyiben az alkotmány­bíróság kimondja a parla­ment által kifogásolt ukázok alkotmányellenességét, úgy a döntés Lukasenko elnöki jogköreinek automatikus fel­függesztését jelentené. Ko­rábban Lukasenko rendeletet hozott arról, hogy a népsza­vazást akadályozó hatalmi szervek működését felfüg­geszti. Ugyanakkor közölte, hogy nem akarja szétkerget­ni a parlamentet. A képvise­lők mindamellett óvatosak és sokan közülük az épület­ben éjszakáznak, attól tartva, hogy esetleg nem engedik őket többé vissza, ha elhagy­ják azt. A GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) pályázatot hirdet a gazdasági, szervezési és vezetési tanszéken az alábbi állások betöltésére: 1 fő docensi állás Vezetési, szervezési és marketingterületen oktatási és kutatási tevékenység iránt érdeklődő, nyelvtudással és tudományos fokozattal rendelkező szakemberek számára. 1 fő adjunktusi állás A kinevezendő oktató feladata lesz a pénzügyi és számviteli ismeretek oktatása és ezeken a területeken korszerű tantárgyak kialakítása. Idegennyelv-tudás szükséges. 1 fő adjunktusi vagy tanársegédi állás A közgazdaságtan és a vezetői gazdaságtan szakterületckek oktatási és kutatási tevékenység iránt érdeklődő szakemberek számára. Nyelvtudás szükséges. Érdeklődni a tanszékvezetőnél lehet telefon: 76481 -291/130-as mellék. A pályázatokat a főiskola főigazgatójához ctmezve (6001 Kecskemét, Pf.: 91.) 1996. december 15-ig lehet benyújtani. • //. János Pál fogadta Fidelt A pápa Kubába megy • Vatikánváros (MTI) A sajtó szigorú távol­tartásával történt meg a Vatikánban II. János Pál és Fidel Castro történel­mi találkozója. A katoli­kus egyházfő az eredeti­leg tervezett 25 percnél tíz perccel tovább tartó magánkihallgatáson fo­gadta dolgozószobájá­ban a kubai forradalom vezetójét, a karibi szi­getország elnökét. Castro rendkívüli bizton­sági intézkedések közepette érkezett a Vatikánba. A ku­bai elnököt szállító gépko­csit húsz járműből álló kon­voj kísérte. Az audiencia kezdetén és végén csak a va­tikáni televízió stábja és a Vatikán napilapja, a L'Os­servatore Romano fotósa le­hetett jelen. A hivatalos in­doklás szerint azért, mert a pápa ugyanilyen sajtójelen­lét mellett fogadta a FAO ál­tal rendezett élelmezési vi­lágkonferencián részt vett más államfőket is. A zárt ajtók mögött el­hangzottakról Joaquín Navar­ro Valis pápai szóvivő annyit közölt a vatikáni falakon kí­vül rekedt több száz újságíró­val, hogy Castro megerősítet­te a pápának szóló kubai meghívást. „A látogatásra 1997-ben sor kerülhet, bár a Kézfogás Ószentségével. (MTI Telefotó) pontos időpontról még nem született döntés" - mondta. (II. János Pál jövő évi útiter­vében egy latin-amerikai lá­togatás már szerepel: októ­berben Brazíliát keresi fel a katolikus egyházfő.) A pápai kihallgatást köve­tően Angelo Sodano bíbo­rossal, a Vatikán miniszter­elnökével tárgyalt a kubai elnök. Castro a vatikáni láto­gatás befejezése után több bíborossal és püspökkel ebé­delt együtt. II. János Pál és Fidel Castro mostani találkozója a legfontosabb állomás volt a Vatikán és szocialista Kuba kapcsolatainak hosszú ideje tartó rendezési folyamatá­ban. Bár a Szentszék és Ha­vanna diplomáciai kapcsola­tai nem szakadtak meg a Castro vezette forradalom győzelme után sem, a két fél viszonya egészen a nyolcva­nas évek végéig meglehető­sen fagyos volt, amit jól mu­tat az, hogy Kuba az egyet­len állam Latin-Amerikában, amelyet II. János Pál eddig még nem keresett el. Bár Castro a találkozó előtt azt hangsúlyozta, hogy a „kubai egyháznak nincsenek mártír­jai", a kubai parlament mindössze négy évvel ez­előtt döntött úgy, hogy az ál­lam Kubában nem ateista, azaz harcosan vallásellenes, hanem laikus, azaz független az egyháztól. Az egyház és az állam kapcsolatainak mélypontja a hatvanas évek első felében, a Kuba elleni amerikai blokád életbe lépte­tése és a karibi rakétaválság idején volt. 1963-ban a kato­likus egyház addigi 800 pap­jából mindössze 200 maradt. A nyitást 1969-ben az egyház kezdeményezte, ami­kor a kubai püspökök elítél­ték az amerikai embargót. 1974-ben Agostino Casaroli, a vatikáni diplomácia akkori kulcsfigurája tett látogatást Kubában, 1986 februárjában pedig II. János Pál azt az üzenetet küldte a kubai kato­likusok első nemzeti találko­zójára, hogy a rendezvény „a nehéz évek lezárását" jelen­ti. • Kisimre Ferenc jelenti Szarajevóból Egy évvel Dayton után Lassan visszatér az élet Szarajevóba. A bos­nyák fávárosban ugyan még lépten-nyomon a háborút idézá nyomokat látjuk, de a romok tövé­ben már élik mindenna­pi életüket az itteniek. A belvárosban, a híres Bascsarsiján a legtöbb üzlet újra kinyitott, s ha nem is a korábbi gazdag áruválaszté­kot kínálja, a vásárló több­nyire megtalálja a számára szükséges portékát. De nem­csak a belváros boltjai vár­ják a vevőket, hanenl az olyan városnegyedek kis üz­letei is, amelyek néhány hó­nappal ezelőtt még „szel­lemvárosnak" számítottak, mert a szétlőtt, kiégett há­zakban, lakásokban nem la­kott senki. Most már lassan visszatérnek a volt vagy az új lakók, ezért boltra is szükségük van. A legtöbbet szenvedett Grbavica ne­gyedben láttunk olyan tíz­emeletes lakóépületet, amelynek kormos falai kö­zött mindössze egy lakó (!) él, a földszinten azonban már kinyitott a zöldséges... A kellemes, szinte lan­gyos őszi időjárás az utcára csalogatja a bosnyák főváros lakóit. Élvezik a szabadsá­got, a békét és szinte látszik rajtuk, hogy most igyeksze­nek „bepótolni" mindazt, amit a három és fél év alatt, a véres harcok idején, a bun­kerekben, az óvóhelyeken elvesztettek. De hogy ez a béke mennyire szilárd és meddig tart, arról nyilván ­ezúttal sem - az utca embere dönt. A bosnyák, a horvát és szerb politikusok éppen ezért, vagy ennek okán, igen erőteljes politikai tevékeny­séget fejtenek ki. A bosnyá­kok például - a minapi itteni híradóban láttuk - naponta 10-15 megbeszélést folytat­nak jeles külföldi diploma­tákkal, gazdasági szakembe­rekkel és üzletemberekkel. A Bosnyák Föderáció horvát képviselői szintén a gazda­ság felújításán fáradoznak és kapcsolatokat keresnek a külföldi befektetőkkel. Alig néhány kilométerrel innen (mondhanánk úgy is, hogy: a drótakadályokon és az aknazárakon túl...) a szer­bek új fővárosában. Palában, szinte robbanásig feszült a helyzet. Biljana Plavsics el­nökasszony november 11-én felmentette tisztségéből a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics tábornokot, a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének parancsnokát. A „sereg" nagyobbik része nem hajlandó engedelmes­kedni e parancsnak és - a szarajevói Oslobodjenje cí­mű napilap tudósítása szerint - polgárháborús hangulat uralkodik a boszniai szerbek kis államában. A jelek sze­rint még a hadsereget is ké­szültségbe helyezték, ami alátámasztja az említetteket. A kérdés csak az: melyik pa­rancsnok - az új, vagy a ré­gi - rendelte el a készültsé­get? A daytoni megállapodás első évfordulóján ilyen képiét lehet tehát festeni Szarajevó­ról és Boszniáról. Clinton szerint jövőre még 8500 amerikai katona lesz Bosz­nia területén, a nemzetközi erők kötelékében pedig összesen 31 ezer. Vigyáznak a (még törékeny) békére. Kell is. Mert reggelen­ként, amikor kimegyünk a zsúfolt Merkale piacra, ott látjuk azt az emléktáblát, amely az 1993-as gránátbe­csapódás csaknem negyven áldozatára emlékeztet ben­nünket. Meg a világot... A Villeroy & Boch német kerámiaipari konszern hódmezővásárhelyi leányvállalata, az Alföldi Procelángyár Részvénytársaság komplex vállalati irányítási rendszer üzemeltetése és fejlesztése és/vagy közgazdasági programozás iránt érdeklődő programozó-matematikus munkatársat keres. Feltételek: - maximum 35 éves életkor - szakirányú egyetemi v. főiskolai végzettség - aktív német vagy angol nyelvtudás - továbbképzés iránti nyitottság Jelentkezés: fényképes, az eddigi szakmai tevékenységet részletező önéletrajz benyújtásával az alábbi címen: Alföldi Porcelángyár Részvénytársaság humánfejlesztési iroda „Programozó" 6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7. - -ráS/OBfo A GLÓBUS KONZERVIPARI RT., ^ élelmiszer-ipar egyik meghatározó cége ^T belföldi értékesítés osztálya TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐT keres. Szakmai és személyi követelmények: - középfokú iskolai végzettség. - önálló munkavégzés. - jártasság a területi kereskedelmi munkában, - csapatmunkában való munkavégzés. - minimum "B" kategóriás jogosítvány, 1 — - számítógépes alapismeret. - jó tárgyaló- és kapcsolattartó képesség. Munkájához versenyképes jövedelmet, és gépkocsit biztosítunk Kérjük, hogy pályázatát (szakmai önéletrajzzal és rényképpel) az alábbi cimre juttassa el: GLÓBUS Rt., 1475 Budapest, Pf. 21. emberi erőforrás gazdálkodási osztály, tel.: 200-6220/161. együttműködési készség, - saját lakásában rendelkezésre álló fővonal. M ULTIM AT RH-5 típusú egyrétegű térkő gyártására alkalmas r r TERK0GYART0 GEP a gyártáshoz szükséges valamennyi tartozékkal, berendezéssel együtt értéken alul A? TELEFON:(22)327-041 hírek Vétó • New York (MTI) Washington a Biztonsági Tanácsban megvétózta, hogy újra az egyiptomi Butrosz Gáli legyen az ENSZ főtit­kára. A testület többi tagja ugyanakkor támogatta Gáli jelölését a világszervezet legmagasabb tisztségére. Ciorbea a jelölt • Bukarest (MTI) Victor Ciorbeát, Bukarest júniusban megválasztott fő­polgármesterét jelölte Ro­mánia miniszterelnökévé a november 3-i választásokon győztes Román Demokrati­kus Konvenció vezető erejét alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. A KDNPP vezető testülete, a Koordinációs, Irányító és El­lenőrzési Iroda ma ötórás ta­nácskozás után egyhangúan hozta meg döntését. Házastársi vita - páncélököllel • Szarajevó (MTI) Páncélököllel támadt fele­ségére a dühöngő félj a bosz­niai Bijeljina szerb városban. - Amikor a veszekedés túl­ságosan hevessé vált, az asszony fogta magát, és kiro­hant a házból - számolt be a családi perpatvarról Alek­szandr Ivanko ENSZ-szóvi­vő. A férj páncélököllel lőtt a menekülő asszony után. A lövedék nem a feleséget, ha­nem a házukat találta el, amelyben súlyos károk kelet­keztek. A szerb hatóságok a féijet letartóztatták, és enge­dély nélküli fegyvertartás cí­mén vádat emeltek ellene. Tétlenül? • Varsó (MTI) „Nem nézhetjük tétlenül a fehéroroszországi eseménye­ket, nem tehetünk úgy, mint­ha minket nem érintene, hogy mi történik a határain­kon túl" - jelentette ki Alek­sander Kwasniewski lengyel államfő. A köztársasági elnök a miniszterelnökkel és a kül­ügymniszterrel közösen vi­tatta meg a minszki fejlemé­nyeket, és felhatalmazta a lengyel diplomáciát arra, hogy elemzés céljából gyűjt­sön információt a fehér­oroszországi helyzetről. Kwasniewski szerint van esély arra, hogy nem a leg­rosszabb forgatókönyv ,jön be", vagyis nem alakul ki diktatúra Fehéroroszország­ban. A lengyel elnök közöl­te, hogy folyamatosan kon­zultál a litván és az ukrán ál­lamfővel. *** WANGER Most Ön is tagja lehet a világ egyik vezető csincsillatenyész­tési rendszerének! Komplett technológiával és 10 éves szerződéses garanciával állunk endelkezésére! 12 oldalas színes tájékoztatón­kat és gazdasági kalkuláción­kat a következő címen kérheti: 2903 Komárom, Szőlősor u. 23. Tel./fax: 34/341-036 TELEPLATOGATAS minden pénteken «*#

Next

/
Oldalképek
Tartalom