Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-18 / 269. szám

Az amerikai Smashing Pumpkin zenekar tagjairól készült a kép, miután ök nyerték a legjobb rockelöadásért járó kitüntetést az MTV Europe londoni díjkiosztó ünnepségén. Isten éltesse! JENŐ Bíborban szüléiéit Konsztanlinosz bizánci császár A birodalom kor­mányzásáról című művé­ben Jenőt mint a honfogla­lás kori magyar törzsnevek egyikét említi. (Ez az egyetlen forrás egyébként, amelyből az akkori törzs­neveket megismerhetjük.) A múlt század elején hely­telenül a latin Eugenius megfelelőjeként Eugénként kezdték használni. Ez az­után nem kis bonyodal­makhoz vezetett, hiszen az Eugén eredeti magyar fej­leménye az Ödön volt. így hozott végzetes fordulatot Jókai regényében a Barad­lay fiúk sorsában az Ödön és az Eugen név megfelelé­se, illetve cseréje. Kubai Ítéletidő A heves esőzésekkel és viharos széllel kísért, napok óta tartó ítéletidő miatt 6000 ember kényszerült elhagyni lakhelyét Kuba keleti ré­szén. A hatóságok közlése szerint a viharokban több mint 1300 ház rongálódott meg, 60 épület teljesen meg­semmisült. Az ítéletidő a kubai fővárost, Havannát is elérte. Megint Ebola A Dél-Afrikai Köztársa­ságban is megjelent az Ebo­la-vírus. Mint az ország egészségügyi hatósági szom­baton közölték, az első beteg egy magánkórház ápolónője. Az asszony negyvenéves és súlyos, de stabil állapotban van. Az Ebola-vírus felfede­zése - 1976 - óta világszerte 800 ember halálát okozta az általa teijesztett kór. Azonosítás A Níluson múlt csütörtö­kön történt hajókatasztrófa áldozatai közül megtalálták az eltűnt öt szlovák állam­polgár egyikének a holttes­tét; az 1909-ben született Jo­zef H. személyét azonosítot­ták. Az eltűntek között még további négy szlovák állam­polgárt keresnek. Macska­matuzsálem A hollandiai Baarnban élő Paulientje nevű macska, a maga 27 évével, feltehetően a legöregebb házimacska a világon. A macskamatuzsá­lem neve bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Sőt, a 76 éves gazdi, Hanneke Schwiep szerint a tigriscsíkos barna Paulientje a valóság­ban ennél is idősebb. „Gaz­dátlan cicus volt, amikor hozzánk került. Az állatorvos félévesre becsülte korát, de megtalálásának időpontját je­gyezte fel: 1969. május 8-át" - mesélte az asszony. El­mondta még, hogy a macska magas kora ellenére jó egész­ségnek örvend, mindennap kikéretszkedik a lakásból és kedvenc étele a halfilé. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a lottó 46. játékhéti nyerőszámai a kö­vetkezők: 6/45: 5, 13, 14, 18,21,45, a pótszám: 20 5/90: 5, 47, 62, 75, 84 a jokerszám: 590 379 Öngyilkos kiskatona Őrszolgálat közben ön­gyilkos lett egy kiskatona pénteken délután a gyáli ka­tonai létesítményben. A fiú a helyszínen meghalt. A Ma­gyar Honvédség 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár állományában szolgálatot teljesítő fiú pénteken a hasz­nálaton kívüli gyáli katonai objektumban, őrszolgálat közben vetett véget életének szolgálati fegyverével. Bú­csúlevelet, üzenetet nem ha­gyott hátra, az eset körülmé­nyeit a Budapesti Katonai Ügyészség vizsgálja. Önmaga áldozata A Hamász egyik tagjának kezei között felrobbant egy bomba, amelyet egy későbbi öngyilkos merénylethez ké­szített elő. A halálos baleset szombaton a ciszjordániai Dzsenin közelében történt. A 34 esztendős Mohammed Mahmud Kemal saját háza előtt dolgozott a robbanó­szerkezeten. Toróz anya olismoróso Tiszteletbeli amerikai ál­lampolgárságot kapott szom­baton Teréz anya, aki életét a szegények gondozásának szentelte. A 86 éves, Nobel­békedíjas római katolikus apáca a kelet-indiai Kalkuttá­ban vette át az elismerésről szóló okmányt és Bili Clin­ton amerikai elnök levelét, amelyeket Frank Wisner, az Egyesült Államok indiai nagykövete nyújtott át sze­rény ünnepség keretében a Szeretet Misszionáriusai rend alapítójának. Tiszteletbeli amerikai állampolgárságot eddig négy embernek adomá­nyoztak az Egyesült Államok 222 éves történetében: Wins­ton Churchill brit miniszter­elnöknek, Raoul Wallenberg svéd diplomatának, valamint Pennsylvania állam alapítói­nak, a kvéker William és Hannah Penn-nek. Megölte az édesapját Ittas állapotban K. J. 29 éves abai lakos szombaton este megölte Abán 55 éves édesapját. A két férfi között - a fiú italozó életmódja mi­att - nem volt zavartalan a kapcsolat. K. J. szombaton este ismét italosan tért haza, és anélkül, hogy apjával szó­váltásba keveredett volna, feltehetően egy piszkavassal agyonverte a szerencsétlent, majd a körzeti megbízottnál feladta magát. Az ügyben a tettes őrizetbe vétele mellett folyik a vizsgálat. A zt mondják, most már majd jön a hideg. De a hideg nem jön; nem mintha jönnie kellene. A hideg az még valahol aluszik. Nem tudni, hogy hol, hogy ébredezik-e már, de nem jön. Nincs kedve jönni, valaho­vá jól bevackolta magát, megvan ne­ki minden komfortja, és most ott dekkol. Bolond lenne kimozdulni. Egész eddigi életében jött-ment, most egy időre hagyják őt békén, vala­hogy így. Mert nincs könnyű dolga a hidegnek: csinálnak neki egy menet­rendet, és ha nem ér oda a megbe­szélt időre, ráfogják, hogy kiszámít­hatatlan. Egy kicsit ebbe is beleun­hatott, hogy mindig piszkálták, egy perc nyugta sem volt. Pedig nagy munka neki egy egész földgolyót be­járni. Ha csak egy sima földkörüli kiruccanást veszünk alapul, az is legalább negyvenezer kilométer, és akkor még nem számítottuk a kitérő­ket, a helyi igényeket. Sőt azt sem, hogy ha feltámad a szél, nagyon könnyen eltéríti az eredeti útvonal­tól, hát egyáltalán ne csodálkozzunk, hogy ennyi megfelelés ellenére és szidalmazás közepette egyszerre ele­Podmaniczky Szilárd Semmilyen idővel ge lett neki. Pedig valószínűleg neki is az jelenti az igazi élvezetet, ha improvizálhat, ha nem kell állandó-­an ragaszkodnia a kötött formák­hoz, hogy állandóan betartsa az út­mutatásokat. Már régóta gyűlhetett benne az indulat, éveken keresztül érlelhette elhatározását, hogy végre és végleg megszabaduljon a paran­csolatoktól. Most meg, hogy rászán­ta magát, nem értjük, nem akarunk hinni a szemünknek, a bőrünknek, hogy ezt megteheti velünk. Bizony meg. Eddig hűségesen szolgált min­ket, az előrejelzéseinket, azokat az egyszerű, fantáziátlan elképzelésein­ket, hogy ha tél, akkor jöjjön a hi­deg, vagy ha november, akkor hogy a csudába süthet száz ágra a nap? Hát így, van a fáknak száz ága, vagy nem? És ha abba is belegondolunk, hogy eddig mindent saját erőből kel­lett megcsinálnia, egyetlen szponzor sem támogatta, akkor végül is érthe­tő a lázongása. Egyedül érezte ma­gát, teljesen egyedül, és igazából senki nem figyelt rá, csak ha éppen kis csúszásban volt. Most aztán fel­hívta magára a figyelmet, hogy tud­juk meg végre, nélkülözhetetlen. Le­het, hogy majd kutatókból álló kö­vetséget kell érte meneszteni, egy­részt, hogy egyáltalán megtalálják, másrészt azoknak a kutatóknak ügyesen és emberi hangon kell vele beszélni, mert érzékeny ő, megmu­tatta. Ha pedig úgy dönt, hogy vég­leg beadja a kulcsot, nem jön többé, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy legalább a váltótársát, a mele­get, hogyan tudjuk megőrizni, ho­gyan lehet elnyerni a bizalmát. Mert ha egyszer az is megsértődik a nem­törődömség miatt, akkor aztán itt le­szünk meglőve hideg és meleg nél­kül, egy olyan semmilyen idővel. Szegeden járt az áj Motideo Ellopták Napóleon koronáját Könyvrekord • Párizs (MTI) Ellopták Napóleon koro­náját a korzikai Ajaccio pol­gármesteri hivatalának kiállí­tóterméből. A korona valójá­ban soha nem volt Napóleon fején, mert csak a XIX. szá­zad közepén készült. Ugyan­akkor a mintegy két kilo­grammos aranytömb a korzi­kaiak számára hatalmas je­lentőségű, mert 1899-ben, Napóleon hatalomra jutásá­nak századik évfordulóján adományozták azt Ajjacio­nak, az egykori francia csá­szár szülővárosának - egyéb­ként ez magyarázza az elne­vezést is... A lopás állítólag még szerdán történt: a kiálll­tóterem bezárásakor a pol­gármesteri hivatal beosztott­jai megdöbbenve látták, hogy a koronát tartalmazó vitrin üres. Szakértők szerint való­színűleg egy aznapi bombari­adót használtak ki a tettesek: maga a vitrin ugyanis nincs riasztóval ellátva, csak a kiál­lítóterem ajtaja, s tolvaj nyil­ván a bombariadó okozta ka­varodást használta fel arra, hogy magával vigye az érté­kes ékszert. • MTI Panoráma A Guinness Rekordok Könyve bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. A ki­advány ugyanis oly sikeres, hogy a világszerte eddig megjelent példányok száma az idén meghaladta a száz­milliót. Ha összegyűjtenék az eddig kiadott összes köte­tet, s egymásra raknák, a könyvoszlop magassága több mint 250-szerese lenne a világ legmagasabb csúcsa, a Mount Everest magasságá­nak. Az idén lesz 45 éve, hogy megszületett a kiadvány öt­lete. Az első kötet rá három évre, 1954-ben jelent meg a Idöjárásváltozásra még nem számíthatunk IOX 1& A Nap kel: 06.53, nyugszik: 16.11, A Hold kel: 11.30, nyugszik: 22.53. v> V melegfront hidegfront kettós front A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 142 cm, Csongrádnál: 40 cm, Mindszentnél: 107 cm. A viz háfoka Szegeden: 8,1 *C A Maros okánál: -39 cm. Szegeden Csányi Vivien Andrea November 15., 14 óra 50 perc, 3130 g. Sz.: Pap Andrea, Csányi József (Deszk). Szabó Attila November 15., 13 óra 5 perc. 3600 g. Sz.: Kocsonyi Anita, Szabó Attila (Szeged). Szabó Bernadett November 16., 0 óra 20 perc, 3800 g. Sz.: Tóth Brigitta Alfz, Szabó Sándor (Szeged). Németh Dávid November 16., 11 óra 30 perc, 3630 g. Sz.: Sisák Kriszti­na, Németh Zsolt (Zsombó). Forgaci Sándor November 16., 11 óra 40 perc, 2630 g. Sz.: Magyar Éva, Tóth Sándor (Ásotthalom). Tóth Zoltán Márk November 16., 12 óra 5 perc, 2940 g. Sz.: Bálint Éva, Tóth Zoltán (Szeged). Nagy Dániel Bence November 16., 17 óra 15 perc, 3340 g. Sz.: Borbola Er­zsébet, Nagy Gábor (Csengele). Varga Dániel November 16., 19 óra 15 perc, 3300 g. Sz.: Pataki Zsu­zsanna, Varga Zoltán (Szeged). Somogyi Ildikó November 16., 19 óra 40 perc, 3440 g. Sz.: Gulyás Ibo­lya, Somogyi János (Ópuszta­szer). Nacsa Bence November 16., 20 óra 25 perc, 3200 g. Sz.: Rácz Kriszti­na, Nacsa Norbert (Szeged). Gyuris Balázs November 17., 3 óra 50 perc, 3000 g. Sz.: Kálmán Jolán, Gyu­ris Zsolt (Bordány). Kumi Kevin November 15., 10 óra 12 perc, 3450 g. Sz.: Cseke Lili, Kumi Szilveszter (Szeged). Vedrédi Anna November 15., 22 óra 20 perc, 3730 g. Sz.: Balla Éva, Vedrédi Sándor (Szeged). A családoknak szívből gratulálunk! Bár idehaza sokat beszélünk mostanság arról, hogy egyre nehezebb új autóhoz jutni, ez azért a külföldi au­tógyártókat cseppet sem szomorítja el - rendületlenül fejlesztik modelljeiket. A néhány éve még vadonatújnak számító Ford Mondeót máris átgyúrta a tervezői fantázia. A hét végén Szegeden, a Berlini körúti Ford Papp Au­tóházban mutatták be az új autót. A kocsi orra elegánsabb, háta karcsúbb, menetteljesíménye pedig jobb lett. A konstruktőrök igyekeztek halkabbá és elegánsabbá tenni a Mondeát. Szombaton délelőtt nemcsak megcso­dálhattak, de ki is próbálhattak a szegediek az új modellt. (Fotó: Nagy László) AKCIÓ! ZscniUid pulóverek 4998 Ft-tól ELEGANCIA 2000 SZEGED NAGYÁRUHÁZ PASSZÁZS SOR londoni Cityben. Az első ki­adástól számított 42 év alatt a könyvet 262 alkalommal adták ki, jelenleg 32 nyelven jelenik meg, köztük például tamilul, és thaiul is. íme néhány az 1996-ban rögzített legfurcsább rekor­dok közül, amelyek a leg­újabb kiadványba már beke­rülnek: - Az egy időben csókoló­zó legtöbb pár: 710 (USA) - A világ legnagyobb papírdaruja - 16 méter (Ja­pán) - A vilSg „legszívélye­sebb" embere: egy hindu, aki nyolc óra alatt 31 ezer 118 emberrel fogott kezet. Árügynökség Szeged* A PROFI ÁRVADÁS2 Bácsi krt. 25. 330-536 ...... e Személy- és vagyonőr tanfo­lyamot indít a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 325-805. Munkanélküliek képzé­si támogatást igényelhetnek, (x) • Számítógép-kezelő szakképe­sítést adó tanfolyamot indítunk november hónapban. Felvilágo­sítás: Iparszövetség Oktatási Központ 6722 Szeged. Tisza L. krt. 83. m. em. Tel.: 62/329-287, 62/313-596,06-30-281-277. (x) Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: A Földközi-tenger nyugati medencéje fölött ciklon örvénylik. Áram­lási rendszerében dél, délnyugat felöl nedves, enyhe léghullámok ér­keznek az Appennini- és a Balkán-félszigeten, va­lamint a Kárpát-meden­cén át a Balti-tenger tér­sége fölé. A borongós, gyakran esős, de az át­lagosnál enyhébb időt okozó légköri front ma estig a Kárpát-medence * közelében marad, így lényeges időjárás-válto­zásra még nem számít­hatunk. Többnyire bo­rult, párás idő lesz, csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Több helyen várható ismétlődő eső. A hőmérséklet kora dél­után 10 és 15 fok között alakul. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebes­ségellenörzési akció­ra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, va­lamint 9 és 23; Ma­kó: 6 és 22 óra kö­zött. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! JWWWWWWMW Az Országgyűlés KC

Next

/
Oldalképek
Tartalom