Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16 / 268. szám

• A sofőr nem sérült meg „Művészi0 karambol a szalagvárossal l Nincs béke az almafák alatt, avagy jelenetek egy közebédböl Végh Antal, a nagybirtokos „Egyszer az irodalom, másszor a szarlapátolás..." Drukkerek Az egyik vendég: Gre­gor József. - Legalább húsz éve is­merjük egymást. Azóta, hogy megírta: Miért beteg a magyar futball? Azért tisztelem Végh Antalt, mert mindig azt mondja, azt írja, ami van. A való­ságot. Az igazat. Szerin­tem félnek tőle. Akikről megírja az igazat. Azután, hogy annyi baja lett eb­ből, elvonult Unyba, az almafái, meg az állatai nem bántották. - Minden könyve meg­van nekem, mindet el is olvastam. Az a baj, hogy azok nem olvassák, akik­ről szól... Egyenes ember. Drukkolok neki. Másik vendég: Ber­gendy István. - Csukás István révén ismertem meg Végh An­talt. Az már jó régen volt. Azóta is barátok vagyunk, gyakran beszélünk, sok­szor vagyunk ugyanabban a társaságban — nem mondom meg, hol a törzs­helyünk. De nemcsak be­szélgetünk - lelkes olvasó­ja is vagyok. Kell egy ilyen ember... • Brüsszel (MTI) A sors a felelőtlenség mellett némi művészi ér­zékkel is megáldotta azt a belga sofárt, aki csü­törtökön részegen autó­ba ült, és néhány perc múlva karambolozott Vito Acconcinak a genti modern művészeti mú­zeum elótt kiállított al­kotásával. Ahogy az ilyenkor szoká­sos, a vétkes sofőr karcolás nélkül megúszta, a Mozgó szalagváros clmú műben azonban jelentős kár kelet­kezett. Az amerikai művész egy teherautó platójára készítette el 3 millió belga frankot (15 millió forintot) érő szobrát. A sajátos alkotást a Vörös kapu címú genti kiállítás szervezői a múzeum előtt, szabadtéren helyezték el. Valószínű, hogy az autós ép­A Grafológiai Intézet szegedi partnervállalko­zója, a Hartai Bt. mun­katársa a szerkesztősé­günkbe küldött levelek­ből ezen a héten egyet választott elemzésre. Anna keresztnevű levél­írónk személyiségrajzát készítette el. Jó átlátóképesség, rend­szerező gondolkodás jellem­zi, de cselekedeteiben még­sem mindig oda helyezi a hangsúlyt, ahova valóban kellene. Gyors írása, gyors reakciói vannak mind intel­lektuális, mind fizikai érte­lemben, de ez együtt járhat Önnél változékonysággal, akár kiegyensúlyozatlanság­gal is. Személyiségének leg­fontosabb összetevői énköz­pontűsága (ez nem egoiz­mus!) és távolságtartása. Énjétől nehezen szakad el, egója jelenti Ön számára a biztonságot, fél attól, hogy a nagyobb nyitottság - a magánszférát illetően - már kiszolgáltatottá teszi mások felé. Egocentrikussága akkor is igaz, ha a jelenben önértéke­lése meglehetősen változó: néha bízik önmagában, más­kor szorongó érzések ural­kodnak Önön. Meg kellene találnia a szorongás okát ­valószínűleg konkrét ese­ményhez köthető - és újra végiggondolni, feldolgozni ezt az élményt úgy, hogy közben megpróbálja oldani magában a feszültséget. Nem biztos, hogy az a bizo­nyos esemény „megér annyit, hogy következmé­nyeit ilyen mértékben hor­dozza magában. Talán az új­bóli felidézés segít megtalál­ni az új utat, a kiutat abból a helyzetből. Nagy, helyenként már ir­reálisan erős önkontroll jel­lemzi, beleszólást nem szí­vesen enged dolgaiba, ami természetesen nem hiba, de akkor lehetne kicsit megbo­pen a kiállításra tartott. Mű­vészeti éhsége és a magas al­koholtartalom azonban annyira elvakította, hogy a kiváló szobrot a forgalom résztvevőjének nézte. Ez ugyanakkor önmagában még nem lett volna baj, ha a sofór időben észreveszi, hogy a furcsa „teherautó" áll. Nem vette. A New Yorkban tar­tózkodó Vito Acconci egye­lőre nem tud arról, mi történt az alkotással. A sofőr jogo­sítványát bevonták, és re­mény van arra, hogy az oko­zott kárt is megtéríti. A mú­zeum igazgatósága szerint a szobrot hamarosan helyreál­lítják, az esemény megis­métlődésének kivédésére pe­dig várhatóan KRESZ-táblá­val jelzik majd előre az atro­citást egyébként a legtelje­sebb méltósággal viselő, bár nevével ellentétben éppen hogy álló Mozgó szalagvá­rost. csátóbb, elnézőbb önmagá­val szemben. Partnerkapcsolatában je­lentkező problémáinak meg­oldásában is legyen bizako­dó, hiszen nőiessége vonzó, ezt az erőt hagyja sugározni, ami intelligenciájával páro­sulva segít a gondok orvos­lásában. Ne engedje, hogy a letört­ség, lehangoltság, az érzel­mek változékonysága tartó­san erőt vegyen Önön, ha el­dönti magában azt, hogy nem hagyja ennek a hangu­latnak az elhatalmasodását, mindenképp ellenáll a szen­vedés kísértésének - akkor meglepően gyorsan megta­lálhatja azokat az eszközö­ket, amelyek a továbblépés­ben segíthetik. Az emberek irányában alapvetően nyitott, bár kap­csolataiban nem önfeláldo­zó, a kölcsönösséget kedveli, tehát amit ad, azt visszavár­ja. A nyitottság ellenére tá­volságtartó, egy szintig en­ged csak közel másokat, amit természetes önvédelem, de szüksége lenne a belső harmónia megteremtése ér­dekében néhány emberre, akikben tényleg megbízhat. Kritikai érzéke azonban, amely mások irányában oly­kor finoman, máskor éleseb­ben nyilvánul meg sokakat visszatarthat attól, hogy szo­rosabb barátságot építsenek ki Önnel. A mechanikus munkavég­zés nem jelent Önnek igazán örömöt, inkább a változatos­ságot kedveli. Munkájában önértékelése jobb, mint ma­gánéletében, mivel azonban a végzett tevékenység nem igazán megterhelő az Ön számára, próbáljon meg nyitni az új szakmai vagy egyéb ismeretek felé. Intel­lektuális képességei minden­képp lehetővé tennék to­vábbképzését és önmagáról alkotott képe is pozitívan vál­tozhatna a sikerek hatására. H. B. Találomra felütöm a második kötetet: „ És ki mit gondol, mit fognak Európába megérkezé­sünkkor legelébb is kérdezni tőlünk? Hát ti mivel tüzeltetek, mielőtt eljöttetek otthonról? Mi bizony csutkával fűtöt­tünk - ezt fogjuk mon­dani? De itt, a lajbizseb­ben van a legutóbbi gáz- és villanyszámlánk is - kifizethetetlen -, ami miatt kereket oldot­tunk otthonról, így jut­ván el Európába. De ha akarja, Európa kifizet­heti helyettünk a szám­láinkat. Ha már idecsa­logatott, ha már magá­hoz édesgetett bennün­ket... Egyébként Isten óvjon bennünket a nagy, kemény, hideg téltál. Mert ez a kor­mány már aligha." És így, közel hétszáz olda­lon keresztül, két kötet­ben. Végh Antal saját kiadásban jelentette meg legújabb könyvét. Nincs béke az almafák alatt címmel. Publicisztikákat, riporto­kat, szociográfiai írásokat gyűjtött össze, olyanokat, amelyeket a rendszerváltás óta írt és vagy megjelentek különböző lapokban - vagy nem. A második kötetet zá­ró írás így kezdődik: .Jelen­tem az ország felelősséggel gondolkozó hányadának, hogy a serke kikelt! Egye­lőre még csak egy példány­ban. Ha ugyan Tocsik Már­ta egy példányban létezik, ha csak nincs belőle ebben az országban már légiónyi." Félek, Végh Antal újabb pernek néz elébe. Egyelőre azonban fogad­ja a vendégeit. 1996. no­vember 12-én, kedden dél­előtt 11 óra van. Helyszín: Óbuda, Lajos utca, a Régi Sipos emeleti különterme. Vagy százan lehetünk. A te­rített asztalokon négyféle poharat számolok, a legki­sebb tele: kisari 10 éves szilvapálinka van benne, eperfahordóból, aszaltszil­vával. Ezt persze nem a kóstolásból tudom, hanem a programot és a menüt is is­mertető meghívóból. (Amúgy a pálinka szemre is szép, halovány barnás színű és az íze fenséges.) Kellemes zsongás. Az asztalszomszédok ismer­kednek egymással. Az író az ajtóban fogadja az érke­zőket, a nőknek kezet csó­kol, a férfiakkal vagy simán kezet ráz, vagy a vállukat átfogva meglapogatja a há­tukat is. Ők a barátai. Csu­kás István például. Somo­lyog ősz bajusza alatt, föl­áll, megkocogtatja a poha­rát: az új könyv sajtóbemu­tatóján (mert ott vagyunk) ő vállalta a „levezető elnök" felelősségteljes feladatát. Bemutatja Szabados Mihály színművészt, aki a vendég­seregnek amolyan bemele­gítésként Veres Péter és Ratkó József verset szaval. Szatmáriak. Mint a szil­va. Meg a pálinka. Meg Végh Antal. Kamarakórus következik. Az egyenruhás fiúk és lá­nyok nehezen küzdik be magukat a zsúfolt asztalok között a terem végébe, de csak fölállnak idővel, udva­rias taps, rákezdik. Őszinte ámulat, vastaps. Nagyon jó kis kórus a Gastoldi. Vezé­nyelt Végh Katalin, az Író lánya. Énektanár és karmes­ter a Kodály zeneiskolában. Könyvismertető jön: dr. Romány Pál egyetemi tanár (exminiszter) emelkedik szólásra, azt mondja, olvas­suk el a könyvet. Pohárkö­szöntő: mondja Gerbovits Jenó gazdálkodó (exminisz­ter). Azzal fejezi be, hogy ó kisgazda, Végh Antal meg nagygazda. • Tényleg: mennyi föld­je van? - érdeklődöm órák múlva, megettük már az ebédet, megittuk rá a Töki Chardonnay-t, vagy a Passatuti fehér bort Újfehértóról, vagy a Gáborjáni Oportót, sőt a Nyíri vinkót is; a vendé­gek zöme már el, az író csak a búcsúzkodások után ér rá nyilatkozni. - Én nagybirtokos va­gyok és nagy átok alatt élek. • De mekkora az a nagy? - Száz hold. • Mi terem rajta? - Semmi. Legeló. • Az almának vége? - Az utolsókat rúgja az almáskert. • A szarvasmarhát még megéri tenyészteni? - Azt sem éri meg, de jobban szeretem az állato­kat, mintsem ebek harmin­cadjára hagyjam. Még há­rom birkám is van. • Azért megél, úgy lát­szik. Könyvet ad ki és fűt-fát etet a patinás óbudai étteremben... - Nem fűt-fát, a barátai­mat. • Hány embert tart el? - Kilencet. A családo­mat. • Hány embert foglal­koztat a birtokon? - Egy családot. Én vi­szem a szellemi vonalát a vállalkozásnak, ők a fizika­it. • Mikor ír? - Amikor a kedvem úgy tartja. Amikor eszembe jut valami. • Mostanában mi jut eszébe? - Egy-két hét pihenőt tar­tok ezután a könyv után, az­után hozzálátok megint: • Mi foglalkoztatja? - Ami mindenkit foglal­koztat. • Honnan tudja, kit, mi­csoda? - Benne van minden a le­vegőben. A téma nem az ut­A menü Egy pohár kisari 10 éves szilvapálinka eper­fahordóból, aszaltszil­vával; Túr-vidéki raguleves báró Kende Zsiga száj­íze szerint; Szamos menti borjú­szelet rántva, petre­zselymes burgonyával; Marhapörkölt gom­bás tarhonyával, csor­dapásztor módra; Almakompót Unyból, Erdőháti kaprosdüb­bencs. Végezetül: a tiszte­letpéldányok átadása cán hever, hanem a levegő­ben van. Azt írom meg, ami az emberekkel meg velem történik, meg az állataim­mal. • Ez a 43. könyve. Mit akar még mindenképpen megírni? - Két történelmi regényt. Az egyik arról szól, hogyan lett Szatmárnémetiből ro­mán város. Ott voltam diák '44-45-ben és a szemem előtt történt minden. A má­sik pedig az 1945-ös orosz bevonulásról szól. Ezeket nem írta még meg senki. • Fikció lesz, vagy do­kumentum? - Vegyes. Saját emléke­imből dolgozom, de a költé­szetet sem hanyagolom. • Vállalkozó típusnak tartja magát? - Addig nyújtózom, ameddig a takaróm ér. Ma már üzleti vállalkozásra, anyagi szerzésre nem vol­nék képes. Csak az iroda­lom érdekel. • A pénz nem? - Nem. Túl vagyok ezen. Tudom, hogy a pénz nem minden. • Ha van... - Nem élek anyagi szük­ségben. • És az irodalom miért érdekli? - Mert nagy megnyugvás számomra, ha valaminek a Gyengénlátástól a vakságig f-l-P a legegyszerűbb optikai módszer a látásjavításban Elő bemutató Look különleges termékek képviselete Dankó P. u. 16. sz. h-k: 14-18 órakor 06-20-429-866. végére kitehetem a pontot. És ezt a nyugvópontot üldö­zöm egész életemben. • Nyugodtnak látszik. - Az vagyok. Jót tesz ne­kem ez az életforma, amit választottam. Egyszer az irodalom, másszor a szarla­pátolás. • Pedig állandóan dü­höng valami miatt. Vagy ez csak az olvasók érzék­csalódása? - Nem, írás közben is dü­höngök. Van úgy, hogy sí­rok, miközben írok. Föl­megy a vércukrom, a vér­nyomásom, gyorsabban ver a szívem. De úgy akarok él­ni, mint a többi ember eb­ben a szerencsétlen ország­ban. • Mit gondol, mi lesz itt? - A sárga földig jutot­tunk. Most már nincs más hátra, mint elrugaszkodni. Forradalmi változás lesz, olyan, mint 1848-ban. A mélységekben már készü­lődnek az erők. A nép min­dig kitermeli magából az erőt. Csak a fiatalokban bí­zom. Mózes sem volt haj­landó az öreg zsidókkal be­menni az ígéret földjére. Azt mondta, dögöljetek meg, veletek már nem lehet menni semmire! Majd az újakkal, a fiatalokkal! Itt is éppen így lesz. • Az író föláll, mert dr. Romány Páltól el akar kö­szönni. Még dedikálja a könyvet, fölhörpintünk né­mi Gáborjáni Oportót és Otellót. A szomszédos széken ott a piros Mikulás-zacskóban az ajándék, amit az unoka­testvérétől, Végh Endrétől kapott az imént. Régi ma­gyar almafajtákból van a zacskóban néhány, kóstoló­ba. Gonddal ápolt, egyedi fák termése. Egy jól meg­termett, nagybajuszú ember nézegeti a válogatott almá­kat. O is fölszólalt a könyv­bemutató alkalmából: mú­zeumigazgató az (ró szülő­földjén, Szatmárban. A hoz­zászólásában először a szü­lőföldet jellemezte végeér­hetetlen jelzőkkel és szere­tettel, aztán vaskos monda­tokat kaptak, akik tönkretet­ték mindeme szépséget. Az íróbarát a többi között ilyeneket kapott a múzeum­igazgató úrtól: „ A nyflt si­sak ugyan sebezhető, de ke­mény pucára vall." A közönség bólogatott és tapsolt. Naná! Ha csak a rendszerváltás utáni éveket nézzük: annyi elvesztett per, fölfüggesztett börtön­büntetés, elutasított kiván­dorlási útlevél (Szlovákiába nem engedte Boross bel­ügyminiszter úr, merthogy büntetett előéletű!), annyi kihúzgált unyi almafa (Uny község Komárom megyé­ben van, ott az író birtoka és felépült az egykori szatmári házuk tökéletes mása) és annyi tehénből saját kezűleg kihúzgált borj után... Leg­alább taps jár. No és azt se hagyjuk ki a számftásból, hogy pazar menü után vagyunk... Sulyok Erzsébet —yjOA. LtauA. iuipöv . íL « füérG fv^s ts^uA. A-A,(Jt, k ck-A tu-uv-d -nJc-cn^ • Személyiségkép, az írás alapján Gyors reakciók

Next

/
Oldalképek
Tartalom