Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-11 / 263. szám

HÉTFŐ, 1996. Nov. 11. BELFÖLD 3 iany nyomorpoimKa|a Az MDF elnöke már '98 felé „teker". (Fotó: Karnok Csaba) Pető summázott Szöllösiné szólt jegyzet Politikai tyúkszem katasztrofális állapotok uralkodnak mind a szociál­1\ politika, mind az egészségügy területén, illetve a kormány szociálpolitika helyett nyomorpoltikát folytat - állapítja meg az MDF választmányi ülése, rátapint­va a szocialista többségű kormányzat egyik legfájdal­masabb pontjára. Vagyis arra, hogy a magyar társa­dalom elveszítette tartását, züllik, az egyén napról napra él, miközben a kormányt egy elvileg humanista és egyenlőségelvű eszméket valló párt vezeti. Nemcsak az MDF-ülésen, hanem naponta az ut­cán, buszon, meccsen, stb. rálépnek az MSZP eme politikai tyúkszemére. Mindannyian emlékezhetünk még a kormányfő bölcs megállapítására a 94-es kam­pány során, mely szerint az egészségügyi és gyógysze­rellátásban további terheket a lakosság nehezen bírna elviselni. Igaza lett, s ez sajnos nem politikai kérdés, hanem annál sokkal húsbavágóbb. Ha csak politikai lenne, hátradőlhetnénk a karosszékben és megvárhat­nánk az 1998-as esztendőt, amikoris az MDF talán bebizonyíthatja, hogy a népjóléti tárcát (és az ország ügyeit) sokkal rátermettebben tudja irányítani Addig azonban még két év van, s a nyomorpolitika nemcsak azért veszélyes, mert a nyomort senki sem szereti, és kilábalni sem könnyű belőle. Egész nemze­dékek sorsát lehet ma tönkretenni néhány hibás dön­téssel, és egész nemzedékek tanulhatják meg a szüleik­től, hogy lopni egyáltalán nem szégyen, mert az állam úgyis visszalopja tőlünk. Tja valamelyik párt ezt a folyamatot meg tudja li szüntetni, valószínűleg a nyomorpolitikát szün­tette meg vele. És persze a posztkommunizmust is. MODUL BAU BRAMAC.AKCIÓI Pannon tetőcserép 25%, Alpesi tetőcserép 15% árengedménnyel! Hőszigetelő anyagok nagy választékban! MODUL BAU Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. Dorozsmai u. 5-7. Tel.: 62/311-092 127/is Giczyék, a váltásról röviden Európa nomádjai • Gödöllő (MTI) Cigányok, zenészek cím­mel nyitotta meg fotókiállí­tását a hét végén a Gödöllői Galériában Kása Béla fo­tográfus. A Kölni Képzőmű­vészeti Főiskola formaterve­zési szakán 1979-ben diplo­mázó, majd három évi kül­földi munka után hazatérő művészt Bari Károly költő mutatta be. Kása Béla 1985­től népzenei együttesek és szólisták lemezeihez és pro­pagandaanyagaihoz fotózik, a moldvai sátoros cigányok­ról készített, s a kiállítás tör­zsanyagát képező fekete-fe­hér és színes fotósorozatot tavaly készítette. Pernyertes konyhások • Kaposvár (MTI) Pert nyert a Kaposvári Munkaügyi Bíróságon az a két magyar dolgozó, aki az amerikai Braun and Root cég jogelődjénél, a taszári alakulatot kiszolgáló IAP­nél volt alkalmazásban. A bíróság a magyar munkavál­lalók panaszainak többségét jogosnak találta, a munka­adót kötelezte az elmaradt munkabérek és kamatai kifi­zetésére, valamint a védőfel­szerelések hiánya miatti ká­rok megtérítésére. Elhunyt Szilvás! Lajos • Budapest (MTI) Hosszú, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt Szilvási Lajos; a 64 éves írót, és újságírót beteg­ágyán, munkaközben érte a halál. Szilvási Lajos 1950­ben, a távirati irodánál kezd­te újságíróként pályafutását, 1957-5 8-ban a hírügynökség külpolitikai rovatvezetője volt, később munkatársként, szerkesztőként napi- és heti­lapoknál dolgozott. írói munkásságát 27 regény fém­jelzi; ezekből nyolcat külföl­dön is kiadtak. Adóegyetem, négy városban • Pécs (MTI) Az ország négy városában szervez egyidőben konferen­ciát a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tovább­képző Központja. Az adózás témakörében korábban öt al­kalommal megrendezett ta­nácskozások nyomán az idén Pécsett, Szegeden, Székesfe­hérvárott és Szolnokon tart­ják meg november 22-23-án az újabb kurzusokat. Az „Adóegyetemen" a törvé­nyelőkészítési folyamat meghatározó szereplői ad­nak elő. hogy felkésztsék a résztvevő szakembereket a jövő évi pénzügyi, számvite­li és vámügyi változásokra. Ingyenes átvilágítás • Veszprém (MTI) Veszprém önkormányzata megszerzi az ISO 9001 nem­zetközi szabvány szerinti mi­nősítést - döntött a város közgyűlése, elfogadva a Controll Rt. rendkívül kedve­ző ajánlatát. Ingyen átvilágít­ják az önkormányzat munká­ját, összeállítják a javaslato­kat a szükséges változásokra is, lévén az átvilágítást és elemző munkát referenciának szánja a cég, ennek alapján tesz majd üzleti ajánlatot a többi önkormányzatnak. • Lezsak Sandoi A korit • Budapest (MTI) Az MDF Országos Vá­lasztmányának szombati ülésén az egészségügy helyzetét tekintették át, ezen belül pedig főként az egészségbiztosítás problematikájával fog­lalkoztak - mondta el a tanácskozást követő saj­tótájékoztatón szomba­ton délután Herényi Ká­roly, a párt szóvivője. Közölte, hogy az ülést Le­zsák Sándor nyitotta meg; a Magyar Demokrata Fórum elnöke beszédében kül- és belpolitikai kérdéseket egya­ránt érintett. A külpolitikai aktualitásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a litvániai, a bulgáriai választások illetve a romániai választások első fordulója azt jelzi, hogy Kö­zép-Kelet-Európában vissza­szorulóban vannak az euro­kommunista restaurációs kí­sérletek. Leszögezte, hogy az MDF az európai keresztény­demokrata pártokkal együtt hatékonyan kíván fellépni ezekkel szemben. Bába Iván választmányi elnök Litvánia, Bulgária, Románia választási eredményeit értékelve úgy vélte: a posztkommunista erők bukását konkrét okok • Székesfehérvár (MTI) Bár a koalíciós gya­korlatot kemény kritiká­val illették az SZDSZ me­gyei küldöttgyűlésein, de a koalíció azonnali fel­mondásának szándéka nem fogalmazódott meg a fórumokon. A szabad demokraták vé­leménye szerint nem lenne kívánatos, ha a párt eddigi és további politikáját csupán egyetlen szempont, a koalíció működése alapján vizsgál­nák; az SZDSZ küldöttgyűlé­sének foglalkoznia kell ugyan a koalíció működési problémáival, s mindazzal, amit annak éreznek az or­szággyűlési képviselők és a párt tagjai, de nem lehet kizá­rólag a koalíciós lét, vagy nemlét kérdésére redukálni a problémákat. Egyebek között így summázta Pető Iván a Szabad Demokraták Szövet­sége Megyei Egyeztető Tes­tületei elnökeinek szombaton Székesfehérvárott megtartott ötödik országos találkozóján elhangzottakat. A fórumot követő sajtótájékoztatón a pártelnök kiemelte: a megyei tisztségviselők arról számol­tak be, hogy a soron követke­szerint sorra idézték elő, ezek között sora­koztatta fel a politikus az ál­lam szerepének gyengülését, a korrupciót és a szociális ér­zéketlenséget. Belpolitikai kérdésekről szólva Lezsák Sándor sajnálattal állapította meg, hogy a jövő évi költség­vetés vitája során a kormány­pártok sorra utasítják vissza az MDF módosító indítvá­nyait. Amennyiben az 1997. évi költségvetési törvényja­vaslatot változatlan formában fogadja el a T. Ház, akkor ez a büdzsé tovább zilálja az őr­ző küldöttgyűlésen megvizs­gálják, miként valósultak meg az SZDSZ normái, el­képzelései, illetve van-e esély a megvalósulásukra; milyen mértékben vált valóra a kormányprogram, s milyen esély van a még nem teljesí­tett feladatok elvégzésére. A küldöttek véleménye szerint a párt jövőbeni teendőit ezek­nek a kérdéseknek a számba­vételével kell majd megvizs­gálni. Az MSZP Országos Elnökségének és az SZDSZ Ügyvivő Testületének pénte­ki egyeztető tárgyalásáról szólva Pető Iván megállapí­totta: az, hogy az összeférhe­tetlenségi törvény kérdésében nem sikerült megállapodásra jutni, nyilván élesebbé tette a két párt közötti e tekintetben meglevő véleménykülönbsé­get; a koalíciós együttműkö­dés létező problémáiban a pénteki fórumon nem történt változás. Ehhez Dornbach Alajos, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke hozzáfűz­te. hogy az SZDSZ részéről beteijesztett módosító javas­latok nem gerjeszthetnek lé­nyeges véleményeltérést, azok inkább csak finomítá­sokra, árnyaltabb megoldá­sokra vonatkoznak. szág gazdaságát és társadal­mi feszültségekhez vezet. A tanácskozás résztvevői hatá­rozati javaslatot fogadtak el a szociálpolitika és az egész­ségügy helyzetét illetően. Ezekben a dokumentumok­ban leszögezik, hogy mind­két szférában katasztrofális állapotok uralkodnak, a kor­mány pedig szociálpolitika helyett nyomorpolitikát foly­tat. Az MDF változatlanul fenntartja kezdeményezését, mely szerint a 70 éven felüli­• Budapest (MTI) A közoktatás lénye­gesen jobb helyzetben indul neki most a jövő évnek, mint tavaly ilyenkor az ideinek - je­lentette ki Szöllösi Ist­vánné, a Pedagógusok Szakszervezetének főtit­kára szombaton, a „Ho­gyan szolgálja az 1997. évi költségvetés a ma­gyar közoktatás jövő­jét?" című fórumon, az ELTE Gólyavárban. Ezt követően olyan, a kö­zoktatási törvény módosítá­sával kapcsolatos ellent­mondásokra hívta fel a fi­gyelmet, amelyeket a jövő­ben korrigálni kell. Meg kell akadályozni például a közoktatási támogatások fo­lyamatos évenkénti reálér­tékcsökkenését, a két évvel korábbi ráfordítás 80 száza­lékát kitevő állami támoga­tás ugyanis, az inflációt is figyelembevéve, csak 63-64 százalékos finanszírozást je­lent - mutatott rá a szak­szervezeti vezető. Üdvözöl­te a feladatszempontú támo­gatások (így a napközis-, az étkezési vagy a hátrányos helyzetű tanulók után járó fítványait • ••I > • ek szokásos nyugdíjemelésü­kön túl 10 százalékos rendkí­vüli nyugdíjemelést is kapja­nak. Mint a határozati javas­latban megjegyzik: az MDF javaslata megalapozott, a költségvetési törvény átcso­portosításával megvalósítha­tó. Fazekas Tibor, a választ­mány egészségügyi és szoci­ális bizottságának vezetője a sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy 1998 után az MDF-é lesz a népjóléti tárca, és akkor talán enyhülhetnek a mai égető gondok. normatívák) irányába való elmozdulást, ám úgy vélte, hogy a növekvő mértékű normatívák fel fognak ol­dódni az önkormányzati in­tézmények költségvetésé­ben, mivel a helyhatóságok állami támogatása reálérték­ben tovább csökken a kö­vetkező évben is. A főtitkár szót emelt ami­att, hogy késik a kötelező óraszám-emeléshez kapcso­lódó bruttó 11 százalékos bérkifizetés. Kifogásolta, hogy ugyancsak késik a foglalkoztatási biztosítéko­kat is tartalmazó pedagógu­sátképzési program elkészí­tése. Szöllősi Istvánná szó­vátette, hogy az idei 19,5 százalékos bérnövekedésről szóló megállapodás eddig csak 15 százalékos emelést tett lehetővé a közalkalma­zottaknál. A főtitkár a most folyó jövő évi bérmegállapodások kapcsán beszámolt arról, hogy minden közalkalma­zotti fizetési osztályban bér­emelkedés várható - „senki nem fog helybenjárni" -, s megemlítette: a dolgok je­lenlegi állása szerint 11 ezer 800 forintra nő majd a pót­lékalap. • Székesfehérvár (MTI) A kereszténydemok­rácia egységének és a KDNP, valamint az esz­merendszeréhez közel álló ellenzéki pártok összefogásának fontos­ságát hangsúlyozták szombaton Székesfehér­várott a Barankovics Alapítvány rendezésé­ben megtartott nemzet­közi konferencia részt­vevői. Az előző nap Budapesten kezdődött fórumon - mely­nek fővédnöke Giczy György, a Keresztényde­mokrata Néppárt elnöke volt - nyugat-európai s a Kárpát­medence különböző orszá­gaiban élő keresztényde­mokrata politikusok, vala­mint a KDNP, az MDF, az FKGP és a Fidesz képviselői fejtették ki véleményüket a kereszténydemokráciát érin­tő legfontosabb kérdésekről; előadások hangzottak el a honfoglaló magyarságról, a magyarság és a keresztény­ség, illetve Európa kapcsola­táról. Wim Van Welzen, az EUCD - az Európai Keresz­ténydemokrata Unió - elnö­ke a mai magyar politikai helyzetről szólva a KDNP és az ellenzéki pártok öszefo­gásának fontosságát húzta alá, véleménye szerint ugyanis ez feltétele annak, hogy a jelenlegi ellenzék le­válthassa a mostani kor­mánykoalíciót és megnyer­hesse az 1998-as választáso­kat. A CDU-t képviselő Rein­herd Freiherr von Schorle­mer, a magyar-német parla­menti bizottság elnöke úgy vélekedett: az I. világháború eseményei megtanították Európát arra, hogy a kisebb­ség problémáit nem lehet el­hanyagolni. Megítélése sze­rint Magyarország az euró­pai normáknak, az Európa Tanács chartájának megfele­lően foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kelemen Endre, a Romá­niai Magyar Keresztényde­mokrata Párt elnöke méltat­ta, hogy első alkalommal si­került létrehozni a Kárpát­medencében működő ke­reszténydemokrata erők ta­lálkozóját; a keresztényde­mokrácia értékei nélkül nincs és nem lehet igazi me­gújulás a térségben - mond­ta. A nemzetközi fórum ven­dégeként Lezsák Sándor, az MDF elnöke kijelentette, hogy az ellenzéki erőknek készülniük kell arra, hogy 1998-ban leváltsák a jelenle­gi koalíciót. A Magyar De­mokrata Fórum és a KDNP között - közölte Lezsák Sán­dor - március óta zavartalan a kapcsolat. Giczy György szerint az ellenzék együttműködésének tengelye lehet a KDNP és az MDF, de a jelenlegi koalíció leváltása, a gyökeres gazda­ságpolitikai, politikai válto­zások érdekében a keresz­tény nemzeti erők minél szé­lesebb összefogására van szükség, ahhoz a nagy törté­nelmi múltú FKGP-nek is utat kell építeni - mondta. A pártelnök hangsúlyozta: a KDNP egysége rendkívül fontos, de ez nem jelenti azt, hogy minden magát keresz­ténydemokratának tartót a párton belül kell tartani. Ha az ellenzék győzni akar, tisz­ta és világos fogalmakra és világos gondolkodású embe­rekre van szüksége - han­goztatta. SZDSZ-fórum: nyugdíjreformot! • Budapest (MTI) Reformra szükség van, de biztonságos re­formra - így foglalta össze véleményét Béki Gabriella, az SZDSZ szo­ciálpolitikai tagozatának vezetője a párt Mérleg utcai székházában a nyugdíjreformról szom­baton tartott nyilvános fórumon. A vita alapja az úgyneve­zett tőkefedezeti rendszert bevezető munkaanyag volt. Eszerint a pályakezdők a jö­vőben a járulék kétharmadát fizetnék a társadalombiztosí­tási alapba, egyharmadát sa­ját megtakarításként, de kö­telezően, egymással versen­gő nyugdíjpénztárakba utal­nák. A többi munkavállaló szabadon választhatna a je­lenlegi felosztó-kirovó és az új, vegyes rendszer között. Vitaindítójában Ungár Klára kifejtette: nagy mu­lasztást követne el a koalíció, ha 72 százalékos parlamenti többsége birtokában sem tudná elfogadtatni a nyugdíj­reformról szóló törvényt. Ahhoz, hogy a mintegy 30 évig tartó folyamat mielőbb elindulhasson, még az idén vagy a jövő év elején az Or­szággyűlés elé kell terjeszte­ni a strukturális változást tar­talmazó javaslatot. A képvi­selő kifejtette: kiigazító in­tézkedésekkel néhány évtize­dig még finanszírozható le­het a mostani felosztó-kirovó rendszer, negatív gazdasági hatásai miatt azonban az or­szág lassú lecsúszásáhaz ve­zetne. A fórumon Béki Gabriella hangsúlyozta: a reform csak akkor érheti el célját, ha minden részletre kiterjedő, kiforrott, megfelelő számítá­sokkal és háttéranyagokkal alátámasztott javaslat kerül a parlament elé. A tőkefedezeti rendszer bevezetésétől azt reméli - mondta -, hogy nö­velné a járulékfizetési haj­landóságot. Ugyanakkor ag­gályainak adott hangot a részleteket illetően. Megjó­solhatatlannak érzi például az új rendszerbe átlépők szá­mát. Valóban 30 százalékos lesz-e ez az arány, ahogyan a reform előkészítői ígérik? Valóban nem haladja majd meg a GDP 1 százalékát az átállásból fakadó költségve­tési hiány? - sorolta a kérdé­seket. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat nem magát a tőkefedezeti rendszert ellen­zi, hanem azt, hogy kötelező befizetések magánpénztárba kerüljenek, állami garancia nélkül - mondta el a vitában hozzászóló Bod Péter, a tes­tület elnökségének tagja. Az önkormányzat ehelyett a kor­határemelésből származó költségcsökkenés forrásait használná tőkefedezetként, ami véleményük szerint ver­senyképes lenne a pályakez­dők által fizetett tőkével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom