Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-30 / 253. szám
ice—*>v svlö'.öi lódévnémoflé FTKÖEBÖLD " SZERDA, 1996. OKT. 30. MASOLAS NYOMTÁTÁS MINOLTA A Siker Kulcsa TTogy mi minden ki nem derül az idők folyamán! KA. Az ember egyik ámulatból a másikba esik, amikor rájön, hogy bizonyos kornak, bizonyos időnek már 0 is élő tanúja volt, már tudatosan figyelte a világ és a hon eseményeit, de erre soha nem gondolt volna... Nos, most derül ki, írja az El Pals című spanyol lap, hogy az egykori amerikai elnök és a mostani katolikus pápa szövetséget kötött a kommunizmus bukásának elősegítésére. Hihető. Nagyon valószínű. Mert Ronald Reagan országlása alatt azt a célt tűzte ki magának, hogy nyolc év alatt térdre kényszeríti a szovjet birodalmat, II. János Pál alias Karol Wojtyla pedig lengyel állampolgárként igen jól ismerte a szocializmus nyújtotta földi áldásokat, melyeket ugyancsak az említett nagyhatalom közvetített a volt keleti blokk felé. Az ismert 80-as lengyel történések, Lech Walesa színre lépése, a Wojciech Jaruzelski által kierőszakolt - félmegoldásnak nevezhető - katonai puccs bevezetése erősen megrázta a keleti tömböt, elbizonytalanította annak vezetését. (Bár ez kevésbé mutatkozott a felszínen, inkább a szocialistá országok vezetőinek mind gyakoribb krími pihenésén keresztül volt észlelhető...) A kétpólusú akkori világ másik felében, a nyugatiban akkor már látták, hogy az 1953-as kelet-berlini történések, az 56-os lengyel zavargások, a szintén 56os magyar forradalom, majd az 1968-as csehszlovákiai intervenció, s végül a tárgyalt téma - a lengyel forrongás - lassan, de biztosan felőrli a szovjeteket, illetve a szovjet hegemóniát. Utólag könnyű okosnak lenni, de az biztos, hogy egyes szocialista országos ellenzéki teoretikusai már akkor kimondták: megbukott a marxista-leninista ideológia, dajkamesékkel nem lehet éhes milliókat sokáig elaltatni, s hamarosan jön a vég. Ez a vég, vagyis a sokak által vörös eszmének nevezett járvány elmúlott. Napjaink egyes jelenségei ugyan még azt bizonyítják, hogy nem tűnt el végérvényesen a sokak által még ma is követetett eszmerendszer, de az is bizonyos, hogy a kubai, az észak-koreai, meg néhány afrikai állam szocialista államberendezésének „hatékonysága" nem fog újabb híveket toborozni ennek az biológiának. 5 zóval, érdekes dolgokat tud meg az ember, ha elolvassa az Őszentsége, II. János Pál című könyvet. Például azt, hogy Reagan szent meggyőződése volt: a Szovjetunió alapvetően keresztény ország. Bizony. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy milyen hosszú ideig uralkodott I. l^onyid Iljics Brezsnyev pápa... • • • VEVŐORIENTÁLT LEKEPEZÉS Hongkongi csata • Hongkong (MTI) Hongkongban megkezdődött a vezetői posztért folyó „választási csata", amely a jelöltek közötti formális küzdelmet jelenti, mert Kfna dönti majd el végső soron, ki lépjen Chris Pattén kormányzó helyébe. A jelentkezési határidő lezártával 31 jelölt adta be pályázatát, közülük négynek van igazán esélye arra, hogy átvegye Hongkong irányítását, ha majd a brit koronagyarmat a jövő év júliusától kínai fennhatóság alá kerül SZÍNES TECHNIKA SZKENNLLÉS DOKUMENTÁLÁS a Minolta új, CF 900 típusú színes, digitális másológépe! A mai kiélezett üzleti életben átlagos teljesítménnyel nem lehet sikereket elérni! Bármennyire jók feketefehérben készült anyagai, ha nyerhet vagy veszíthet azzal, hogy anyagai vizuális megjelenítése milyen, miért is veszélyeztetné sikerét? Igazán emlékezetes csak színes kreatív anyagokkal lehet! A képzelet nem ismer határokat - a CF 900 sem! A Minolta új. CF 900 típusú színes, digitális másológépévé! nemcsak kreatív elképzeléseit valósíthatja meg. hanem gazdasági elvárásainak is eleget tehet! Ha gépét Mac-hez vagy PC-hez csatlakoztatja. 5 gép funkcióit teljesítheti egyetlen géppel. Digitális színes másológép, színes szkenner A3 formátumig, színes lézernyomtató, digitális fekete-fehér másoló és 23 lap/perc teljesítményű lézernyomtató! Minden képzeletet felülmúló rendszerhez jut. ha a gépet Minolta RD 175 digitális kamerával és Quickscan 35 filmszkennerrel kapcsolja össze. » az On kezeben van! Jöjjön el és próbálja ki Ön is 1996. október 31- november 1-én 10-16 óra között a Hungária Szállodában ( Szeged, Maros u. 1-3 ). MINOLTA MAGYARORSZÁG Kft. 6720 Szeged. Zárda u. 6. Tel.: 62/312-467, 62/490-379 Tel./Fax: 62/324-877 A keresztény Szovjetunió Félt a nejétől, így orosz kémnek állt • Norfolk (MTI) Az Egyesült Államokban 27 évi börtönbüntetésre ítélték Kurt G. Lessenthient, az orlandói haditengerészeti iskola oktatóját, aki áprilisban hadititkokat akart eladni Oroszországnak. A norfolki hadbíróság Ítélete szerint a büntetés harmadolható. A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) emberei lehallgatták Lessenthien telefonhívását, amelyben felajánlotta az orosz nagykövetségnek, hogy pénz ellenében titkos adatokat adna át Oroszországnak. Mivel Lessenthien az atomtengeralattjárók nukleáris berendezéseinek volt a szakértője, hozzáfért titkos anyagokhoz is. Az FBI egyik embere, orosz diplomatának adva ki magát felhívta Lessenthient, és megadta a „közvetítő" nevét, akinek át kellett volna adnia az anyagokat. Lessenthien gyanútlanul követte az utasításokat, és találkát beszélt meg az „orosz felderítővel" Orlando egyik moteljában. Az FBI és a haditengerészet nyomozói a helyszínen tartóztatták le a férfit. Az ügyészségi vizsgálaton Lessenthien elmondta: azért akarta eladni a hadititkokat, mert 25 ezer dolláros adóssága volt, s pénztelensége miatt felesége válással fenyegetőzött. Az eljáráson felszólaló katonai orvos elmondta, hogy a vádlott pszichikai gondokkal küzd, betegesen fél felesége elégedetlenségétől. Az ügyész azonban úgy ítélte meg, hogy Lessenthien nem esztelen szerelme miatt, hanem nyereségvágyból és kalandos természete miatt követte el tettét. II. János Pál és Ronald Reagan titkai • MTI Panoráma Az „őszentsége, II. János Pál" című könyv egyebek között azt is feltárja, hogyan kötött szövetséget II. János Pál pápa és Ronald Reagan amerikai elnök „a kommunizmus bukásának elősegítésére". A spanyolul most megjelenő könyvből az El País című lap közölt részleteket. A szerzők: Carl Bernstein, a Watergate-ügy leleplezőinek egyike és Marco Politi, az II Messagero és a La Repubblica olasz lapok munkatársa. A könyvben idézett adatok szerint Reagan és Wojtyla 1981. végétől titokban levelezett a lengyelországi eseményekről és a tervezett szovjet-amerikai leszerelési megállapodásokról, a CIA pedig bizalmas adatokat szolgáltatott a Vatikánnak e kérdésekről és azokról az államokról, ahová a pápa utazott. Reagan elnök 1982. június 7-én Rómában találkozott négyszemközt a pápával, és ekkor kötöttek szövetséget a kommunizmus bukásának elősegítésére. Az El País úgy vélte: e szövetség „annyira radikális nézeten alapult, hogy egyetlen nyugati vezető sem gondolt rá. Nevezetesen: a szovjet birodalom összeomlása elkerülhetetlen, és a Jaltában kialakított világ nem tartható fenn tovább". A pápa a könyv szerint kérte az amerikai elnöktől, hogy fejtsen ki erkölcsi és politikai nyomást a szükségszerű folyamat felgyorsítása érdekében. Reagan már elnökké való megválasztásakor úgy gondolta, hogy a Szolidaritás lengyel ellenzéki szakszervezet tevékenysége rést fog vágni a vasfüggönyön, s „hogy Lengyelországot és a lengyel pápát Isten akarata választotta ki a föld megrengetésére ". Reagan magatartását a könyv szerint alapvetően befolyásolta keresztény hite: meggyőződése volt, hogy a Szovjetunió alapvetően keresztény ország, a keresztény Európa része, s újra azzá kell tenni. Később leírta: ő és a pápa úgy látta, hogy a „Szolidaritás a fegyver a jaltai hiba helyrehozásához". William Casey, a CIA igazgatója ebben az időszakban több ízben találkozott titokban a pápával, s a középpontban a Szolidaritás állt. Amikor a szervezet szélsőségesei általános sztrájkot terveztek és meg akarták támadni a párt és a kormány épületeit, Jaruzelski Wyszynski bíboros közbenjárását kérte: a pápa próbálja meggyőzni Walesát, hogy fújja le a sztrájkot, mert az szovjet közbelépést vonna maga után. Az ekkor már súlyos beteg bíborosnak hosszasan kellett kérlelnie a pápát, végül pedig azt mondta: ha nem lép közbe, ő haláláig ott fog térdelni előtte. Walesa állítólag „érzelmi zsarolásnak" nevezte a történteket, de a pápa kérésére elállt a-sztrájktól. Állami erőszak • Belgrád (MTI) A szerb rendőrök őrizetbe vették Dragoljub Sztosicsot, a belgrádi tömegközlekedési vállalat szakszervezeti bizottságának vezetőjét, a rendőrség különleges egysége pedig erőszakkal véget vetett az autóbuszvezetők sztrájkjának. Sztosics ügyvédje szerint a szakszervezeti vezető őrizetbevétele törvényellenes volt, mivel a munkások képviselője semmivel sem sértette meg a sztrájkok menetét szabályozó törvényeket. Az ügyet bonyolítja, hogy Sztosics az ellenzéki „Együtt" pártszövetség jelöltjeként indul a november 3-i jugoszláviai helyhatósági választásokon. Arafat kér • Oslo (MTI) Jasszer Arafat palesztin vezető arra kérte a norvég kormányt, hogy járjon közbe azoknál az országoknál, amelyek az autonóm palesztin területek segélyezését ígérték, de ígéretüknek egyelőre csak részben tettek eleget. A Palesztin Hatóság vezetője Kari NordheimLarsen norvég fejlesztési és együttműködési miniszterrel tárgyalt. A norvég miniszter asszony a találkozót követően elmondta, hogy Arafat meglehetősen sötét képet festett az autonóm területek gazdasági és szociális helyzetéről. „Önszorgalom" • Pozsony (MTI) Bauer Edit, az Együttélés képviselője a mozgalom sajtótájékoztatóján „hazugságok és féligazságok gyűjteményének" nevezte a szlovák kulturális tárca regionális és kisebbségi kultúrákról szóló jelentését. Elmondta: felháborítónak találja, hogy „Szlovákia önszorgalomból olyan dokumentumot terjeszt az Európai Parlamentben, amely a nemzetiségi kivált a magyar - kultúra állami támogatásáról hamis adatokkal és álszent szemlélettel fest rózsaszínű, az állam 'kegyosztó bőkezűségét' ábrázoló képet. Teszi ezt annak ellenére, hogy a kulturális kormányzat korlátozó intézkedései a szlovákiai magyar művelődés egészét, a Csemadokot, a lap- és könyvkiadást egyaránt végveszélybe sodorták." Pontatlan kifejezéssel • Chisinau (MTI) A Moldovai Köztársaság parlamentje ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét. A ratifikálási javaslat parlamenti vitája során kifogásolták a „nemzeti kisebbség" kifejezés használatát, arra hivatkozva, hogy Moldova többnemzetiségű állam, s így e kifejezés nem pontos. A parlament végül azzal szavazta meg a keretegyezmény ratifikálását, hogy a nemzeti kisebbség elnevezés használatára a közeljövőben még .visszatérnek, amikor a kidolgozás alatt álló moldovai kisebbségi törvény megtárgyalására kerül majd sor. DIGITÁLIS FÉNYKEPEZES • Kurd-török ellentét Asszonyi pokolgép • Ankara (MTI) Pokolgép felrobbantásával megölte saját magát, három rendőrt, valamint egy járókelőt egy kurd öngyilkos merénylő tegnap, kedden a törökországi Sivas városában. A rendőrség tájékoztatása szerint a Kurdisztáni Munkáspárt tagja egy rendőautőban hozta működésbe a robbanószerkezetet. Az aszszonyt a rendőrök kihallgatásra vitték be. Öt napon belül ez volt a második öngyilkos pokolgépes merénylet Törökországban. Néhány napja, múlt pénteken Adana városában egy rendőrőrs elleni támadásban az öngyilkos merénylő felA pokolgép robbanása után egy rendőr újságokkal emberi maradványokat takar le. áldozva saját magát megölt (MTI Telefotó) négy embert.