Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-28 / 251. szám
-lÁtvynöX iaí>!ÖYeg&s<nO xA svlciöí / NYOMTATÁS MÁSOLÁS MINOLTA A Siker Kulcsa m Tana, hogy az istenekről van szó. Legalábbis a ÍV busmanokról szóló filmvígjátékban. A házasság viszont, mint mondják, csöppet sem vígjáték, olykor inkább tragikomédia, mint azt az iráni férfi harmincéves kálváriája is tanústtja. Ámbár ki tudja? Azt ugyanis nem egyszerű kihámozni a történetből, hogy bánatában bujdosott el három évtizedre a férfi vagy inkább örömében választotta a magányt. Biztos, ami biztos: egy barlangban mégis nehezebben talál rá csélcsap ara, ha meggondolja magát. A kérdés persze nem csak úgy tehető fel: barlang vagy feleség? Elképzelem, mi történt volna, ha a hűtlen asszonyka is követi urát a barlang mélyére. Szegény apjuk vajon hová vitte volna a szemetet, amikor a barlangház asszonya kiadja az ukázt. Arról már nem is beszélve, hogy ott, mármint a barlangban igencsak nehéz papucsférjeket nevelni: nem lehet ugyanis a szőnyeg alatt közlekedni. Sőt az ágy alá sem lehet bekéredzkedni, hogy azután a pipogya férfié lehessen az utolsó szó: igen, anyukám! A barlang tehát nemcsak a remeteélethez idális, de a házassághoz is kiváló helyszín lehetne. Nem is csodálom, ha Darab úr visszavágyott maga választotta lakóhelyére. Hogy harminc év alatt elnémult a nagy magányban? Mintha ez egy házasságban nem eshetne meg hamarabb - barlang nélkül is! 2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1996. OKT. 28. SZÍNES TECHNIKA VEVŐORIENTÁLT LEKEPEZCS a Minolta új, CF 900 típusú színes, digitális másológépe! A mai kiélezett üzleti életben átlagos teljesítménnyel nem lehet sikereket elérni! Bármennyire jók feketefehérben készült anyagai, ha nyerhet vagy veszíthet azzal, hogy anyagai vizuális megjelenítése milyen, miért is veszélyeztetné sikerét? Igazán emlékezetes csak színes kreatív anyagokkal lehet1 A képzelet nem ismer határokat - a CF 900 sem! A Minolta új. CF 900 típusú színes, digitális másológépével nemcsak kreatív elképzeléseit valósíthatja meg. hanem gazdasági elvárásainak is eleget tehet! Ha gépét Mac-hez vagy PC-hez csatlakoztatja. 5 gép funkcióit teljesítheti egyetlen géppel. Digitális színes másológép, színes szkenner A3 formátumig, színes lézernyomtató, digitális fekete-fehér másoló és 23 lap/perc teljesítményű lézernyomtató! Minden képzeletet felülmúló rendszerhez jut. ha a gépet Minolta RD 175 digitális kamerával és Quickscan 35 filmszkennerrel kapcsolja össze. « az Ön keze ben van! A fejünkre esnek? Jöjjön el és próbálja ki Ön is 1996. október 31- november 1-én 10-16 óra között a Hungária Szállodában ( Szeged, Maros u. 1-3 ). MINOLTA MAGYARORSZÁG Kft. 6720 Szeged. Zárda u. 6. Tel.: 62/312-467, 62/490-379 Tel./Fax: 62/324-877 Bombariadó • Urusz-Martan (MTI) Bombariadó miatt Groznij helyett Urusz-Martan településen tartották meg vasárnap a Csecsen Nemzeti Kongresszust. A Csecsenföld függetlenségét 1990-ben kikiáltó testület ülésére mintegy másfélezer küldött érkezett a kaukázusi köztársaság minden részéből. Közben a térségbe utazott Ivan Ribkin, a nemzetbiztonsági tanács új titkára, aki találkozik a még a köztársaságban állomásozó szövetségi erők parancsnokaival, illetve Aszlan Maszhadovval, a koalíciós kormány vezetőjével. Menesztették Korcsakovot • Moszkva (MTI) Borisz Jelcin elnök rendeletileg eltávolította a fegyveres erők kötelékéből Alekszandr Korzsakovot, aki 11 éven át előbb személyi testőre, majd az elnöki testőrség vezetője volt. Ezt az orosz tévé közölte vasárnap kremli forrásokra hivatkozva. Jelcin intézkedése mögött alighanem az állhat, hogy az elnök rossz néven vette: Korzsakov a hatalmi igényeit nyfltan hangoztató Alekszandr Lebeggyel együtt mutatkozott két hete Tulában, ahol indulni készül a parlamenti pótválasztáson. Máltai „csúcs" • Valletta (MTI) Rekordszintű részvételi arányt hoztak a szombati parlamenti választások Máltán: a vasárnap közzétett adatok szerint a közel 275 ezer választópolgár 97,16 százaléka járult az urnák elé. A legalacsonyabb részvételt Gozo szigetén mérték, ahol a polgároknak „csak" 96,56 százaléka ment el szavazni. A mostani voksolással csaknem tízéves rekord dőlt meg, hiszen az eddigi legmagasabb, 96,11 százalékos részvételi arányt 1987-ben mérték. Szudáni csíny • Kairó (MENA/MTI) Katonai államcsíny kísérletét hiúsították meg néhány nappal ezelőtt Szudánban jelentette Kartúmból az egyiptomi MENA hírügynökség. Azon túl, hogy mintegy tfz katonatisztet letartóztattak, nem szolgált részletekkel a jelentés. Az MENA nem jelölte meg információjának forrását. Menekülök • Bukavu (MTI) Az afrikai Zaire keleti részén mintegy félmillió ruandai hutu menekült kelt útra vasárnap Bukavu és Goma táboraiból, mert félti életét az ellenséges tuszi néphez tartozó banyamulenge törzs támadásától. Részben más, biztonságosabbnak vélt táborokba menekülnek át, részben pedig a környező erdőkbe húzódnak. „Béna" város • Toronto (MTI) Legalább 75 ezren tüntettek a kanadai Toronto városában a konzervatív Ontario tartományi kormány költségvetési megszorító programja ellen. A legnagyobb szakszervezetek demonstrációja előtt egy nappal a kanadai nagyvárosban közlekedéslassító sztrájk volt, amely megbénította Toronto üzleti életét. . u* H o| ls; tó 43 in Ötezer amerikai marad... Makacs Szlovákia • Pozsony (MTI) Szlovákia állítólag inkább lemond az Európai Unió (EU) közép-és keleteurópai országoknak szánt PHARE-támogatásáról, mintsem teljesítse a pénz átutalásának feltételeit. A dpa német hírügynökség pozsonyi kormányforrásra hivatkozó jelentése szerint az EU bizottsága - többek között - beleszólási jogot követel a szlovákiai privatizációs folyamatba, és a nem kormányzati szervezetek tevékenységét korlátozó törvény felülvizsgálatát várja a pozsonyi parlamenttől. „Ilyen feltételek mellett inkább lemondunk a 26 millió ECU-ről" - mondta egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő. Szlovákia továbbra is részt fog venni a PHAREprogramban. A pozsonyi kormány állítólag azt javasolta az EU-nak, hogy az 1996-ra szánt összeget csökkentse 16 millió ECUre, és az így fennmaradt támogatásért ne szabjon feltételeket, vagy a teljes összeg (26 millió ECU) átutalását halassza a jövő évre. • New York, Dix (AP/MTI) A New York Times értesülése szerint jövóre legalább ötezer amerikai katona marad Boszniában, az IFOR helyébe lépő NATO-erők kötelékében. A közelebbről meg nem jelölt kormányzati forrásokat, NATO-vezetőket és európai diplomatákat idéző, szombaton megjelent cikk szerint az amerikai katonaság annak az összesen 15-30 ezer főnyi létszámú békefenntartó köteléknek a része lesz, amely a daytoni békeszerződés betartását ellenőrzi. A kötelék pontos létszáma, feladata és a bevetés időtartama még vita tárgyaA végső döntést amerikai részről Bili Clinton elnöknek vagy utódjának kell meghoznia, ezért az elnökválasztás előtt ez nem esedékes. Clinton korábban azt ígérte, hogy egyéves mandátumuk lejárta végén hazaviszi Boszniából a katonákat. William Perry amerikai védelmi miniszter a Pentagon közlése szerint cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint az Egyesült Államok jövőre legalább ötezer katonát • Barlangi remete Darab elnémult • Nem lesz fegyelmi Káromkodott, feljelentették • Iszfahán (Reuter/MTI) Iráni szociális munkások barlangi remetére bukkantak az ország középső területeinek egyik barlangjában: a férfi 30 éve élt az ősemberhez hasonló módon, azóta, hogy felesége elhagyta - jelentette a Reuter. Az ötvenéves, félig meztelen férfit Iszfahán tartomány egyik barlangjában találták. Már alig tud beszélni, de azt közölni tudta, hogy azóta él remeteként, mióta felesége elhagyta. A szociális munkások alapvető fogyasztási cikkekkel látták el a csak Darab néven emlegetett férfit és igyekeznek rokonait is felkutatni. A barlanglakó azonban láthatóan elégedett sorsával: megszökött a klinikáról, ahová szállították és visszatért önként választott lakhelyére. • London (MTI) Állampolgári bejelentés érkezett egyenesen Sir Paul Condonnak, London rendőrfőkapitányának asztalára. Az írásos panasz szerint a déllondoni Stockwell kerület rendőrörsének egyik járőröző beosztottja megengedhetetlen szavakat használt a nagy nyilvánosság előtt, szolgálat közben. Clive Norman közrendőr maga sem ta'gadja a kifogásolt vétséget, az ügyből ennek ellenére aligha lesz fegyelmi vizsgálat. Norman ugyanis azután ragadtatta magát a szexuális élet köznapi szótárából merttett kifejezésekre, hogy a megakadályozni kívánt bankrablás elkövetői egy teljes sorozatot eresztettek belé; saját vérében feküdve nézte végig a bűnözők távozását. Fakuló cseh csoda • MTI Külgazdasági Panoráma Csehországban a politikai fordulat óta a Nyugat által gyakran dicsért gazdasági csoda veszített fényéből. A hazai össztermék, a GDP az első fél évben csak 4,3 százalékkal nőtt, és csaknem 1 százalékkal a várakozások alatt maradt. Ráadásul az év eleje óta rohamosan növekvő külkereskedelmi deficit is fejtörést okoz, ami az idén már augusztusban felülmúlta a tavalyi teljes évi 100 milliárd koronás rekordot. Nem szabad kihagyni a bankszférában uralkodó krízist sem, amit kisebb pénzintézetek gyors egymásutánban bekövetkező csődjei váltottak ki. Az inflációs ráta 8,6 százalékos. Jóllehet Csehországban a munkanélküliségi ráta rendkívül alacsony, ez azonban szakértők szerint azt is jelenti, hogy hiányzik a motiváció a munka termelékenységének sürgetően szükséges növelésére. A cseh termelékenység a japánnak a tizenhatod része. Milán Matejka professzor, a prágai gazdasági főiskola tanára szerint ily módon Csehországnak mint olcsó munkabérű államnak az előnye elvész, mivel a jövedelmek lényegesen gyorsabban emelkednek - az első fél évben mintegy 17 százalékkal az előző év megfelelő időszakához képest - mint a munkatermelékenység. Ehhez a fejleményhez az öt évvel ezelőtt a vállalatok magánkézbe adásának leggyorsabb és legigazságosabb módjaként üdvözölt kuponos privatizáció járult főként hozzá, aminek a keretében a csehek 57 százaléka részvényes lett. A privatizáció ezen módjának negatív következménye nem csak a valódi tulajdonosnak a hiánya - aki egzisztenciálisan függne az elért termeléstől -, de az a kevésszámú kisrészvényes sem tud beleszólni a vállalat ügymenetébe, aki részvényeit nem egy beruházási alapra btzta rá. A beruházási alapok hivatalnokai pedig Matejka professzor szerint az üzemekben tett látogatásaik során beszélnek ugyan a pénzügyekről, termelésről azonban nem, többnyire ugyanis ahhoz semmit nem értenek. A cseh termékek versenyképessége a világpiacon ezért is nem a legjobb, amit a külkereskedelmi mérleg nagy hiánya bizonyít. A cseh korona árfolyama ezzel együtt is a központi bank akaratából az exportőrök nagy bánatára olyan stabil, mint még soha. A kétharmad részben a német márkához, egyharmad részben az amerikai dollárhoz kapcsolt valuta felértékelődése a nyári hónapok óta tart. Jelenleg a korona 17,714 átváltási aránya a márkához képest 1 koronával kevesebb, mint a múlt év őszén. adna az IFOR helyébe lépő boszniai NATO-erők kötelékébe. A New Yersey-i Dix támaszponton elmondott beszéde kapcsán feltett kérdésekre válaszolva Perry „pontatlannak" nevezte a New York Timesban közölt információt. A lap felelős beosztású washingtoni és európai vezetőkre hivatkozó írása szerint az IFOR helyébe lépő nemzetközi erő 15-30 ezer katonából állna, és jövő év végéig maradna Boszniában, hogy ellenőrizze a daytoni békeszerződés végrehajtását.