Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-22 / 247. szám

KEDD, 1996. OKT. 22. EMLÉKEZÉS 11 • Kováts Józsefről vall Pető Ferenc „Hazámért halok meg!" A forradalom szegedi mártírja: Kováts József. (Archív kép) Október 23-án délután 4 órakor avatják fel a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Dóm téri oktatási épülete melleti parkban az 1956 -os forradalom és szabadságharc szegedi mártírjának, Kováts Józsefnek a mellszobrát. Az emlékmüvet az egykori harcostárs, az Egyesült Államokban élö hazánkfia, Pető Ferenc avatja fel és leplezi le. Alább a „Kováts József emlékmű-alapítvány" létrehozója, Pető Ferenc emlékezik az egykori jóbarátra és forradalmárra. Beszélgetésünk végén a filozófus Pető Ferenc tanár úr ezt mondotta: „A magyar forrradalom világtörténeti jelentőségű volt!" Ez a mondat azért kívánkozik az íráj elejére, mert így könnyebb értékelni, megérteni azt az embert, akire Pető Ferenc emlékezni fog. Kováts Józsefről van szó, aki nem csak 1956 mártírja volt, hanem az 1945-től a forradalomig terjedő időszak tanúja, akinek életét és gondolkodását népe iránt érzett szeretete és szabadságunk, felszabadulásunk vágya határozta meg. Ugyanez elmondható Pető tanár úrról is: főként az 1946-47-es években sorra szervezte Szegeden és a megye más településein a nagygyűléseket, melyeken a megtévesztett és elkeseredett népet próbálta társaival felvilágosítani arról, mi vár rájuk a kommunizmus alatt. Ebben segített neki Kováts József, akiről így emlékszik az egykori jóbarát és harcostárs: — - Jóska introvertált, erősen és eredeti módon gondolkodó ember volt. Nem ismert félelmet, nemcsak az életben, hanem az ideológiák zavaros ösvényén sem. Kimondta, amit gondolt, hiszen látta, milyen sorsfordító történelmi helyzetet élünk. Mindig azt mondta, hogy nekünk állni kell a sarat, bennünk bízik a nép. Egyszer Sándorfalvára hívtak minket, ahol szét akartak vemi bennünket. Jóska szervezte a védelmet, a három szónokot szabályos falanxban kísérte be húsz ember. Többszáz véres szájú kommunista ellen mentünk oda húszan, s már az egy órába telt, hogy beverekedjük magunkat a terembe. Órákon keresztül üvöltöztek ránk, mindenfélének elmondtak minket, majd amikor elfáradtak, akkor tudtuk elmondani a szónoklatokat. Jóska pedig eközben vigyázott ránk. S az életét is ez, valamint egy ehhez hasonló szegedi gyűlés pecsételte meg. A kommunisták keresték az értelmi szerzőt, irányítót, s rá esett a választás. 1947-ben letartóztatták, én nem is láttam azután, hiszen a következő évben, miután kikerültem a vásárhelyi kopók karmai közül, menekültem az országból. Kováts József érzelmi ember volt. Sokat beszélgettünk a történelemről, s ó pontosan látta az összefüggéseket. S hiába volt orvosként tulajdonképpen természettudós, mégis verseket írt, jó költő volt, s jó szónok. 1947. március 15-én az ipartestüket székházánál tartottunk tízezer ember előtt egy nagygyűlést, s Kováts Jóska egy gyönyörű, mélyen a szívből szóló ünnepi beszédet mondott. Úgy, ahogy azt csak egy fiatal mondhatja. Amikor Jóskát elfogták, s ezt már a fogolytársaitól tudom, másfél napig kínozták. Közben hatszor vagy hétszer fei kellett locsolni, s amikor magához tért, próbált beszélni a verólegényekkel, s mondta, hogy ti is emberek, ti is magyarok vagytok, gondoljatok a következményekre, nem gyilkolhatjuk le egymást semmiféle ideológia nevében. Amikor az ávósok látták, hogy semmiféleképpen, még a kínzás hatására sem akarja aláírni a jegyzőkönyvet, egyszerűen békén hagyták, nem bántották. Ezután elítélték, s akkor szabadult, amikor Nagy Imre visszajött. A karrierje persze kettétört, nem lehetett orvos, s elment traktorosnak, majd kitanulta a könyvvitelt és Röszkén dolgozott. 1956-ban a Nemzeti Felszabadító Bizottság alelnökének választották meg, majd a forradalom után letartóztatták. Két évig azonban még fogva tartották: a kommunisták biztos emlékeztek arra, hogy ez az ember verte őket valamikor. Holott a forradalom alatt a szegediek elfogtak negyvenvalahány ávóst, s meg akarták őket lincselni. Kováts Jóska volt az, aki behurcolta őket a Csillagba, s ezzel mentette meg az életüket. A tárgyaláson viszont már 141 tanú volt ellene, s 21 mellette. Halálra ítélték. Persze, akkor is a kommunisták mondták meg, hogy ki lehet a védőtanú. A siralomházba már sem az édesanyja, sem a menyasszonya nem mert bemenni. 1958 október 6-án kísérte ki egyetlen egy börtönőr a bitófa alá. Az utolsó kívánsága szőlő és lágy kenyér volt. Szőlőt tudtak neki adni, de kenyér helyett csak zsemle volt. Jóska kötéllel a nyakán, még mielőtt kirúgták volna alóla a sámlit, ezt kiáltotta a mindenségbe: „Hazámért és népem szabadságáért halok meg!" Ez üzenet, ezt nekünk illik észrevenni, s illik ezen gondolkodnunk. Lejegyezte: Arató László • Lázár György emlékei Egy verselő szegedi diák a forradalomban ,,Egykori professzoraim tartása, becsületes kiállása számomra ma is példa" (Fotó: Karnok Csaba) Lázár György A forradalom előestéje Micsoda este ez! Milyen csodás, nagy este! Fényében milyen messze látni, Ó, milyen messze, messze! Ellátni az egész hazára! Te szabadulni vágyó Magyar haza, Te, meggyötört, Te, újra élni vágyó! Hogy árad a tömeg! Az utca egyre önti, Szent lázadat nem tudja többé Már semmi gúzsbakötni! Soká hallgattál, szegény, Rabságban megtört nemzet, De az erőd nem törte meg: Sok, néma vágytól lett hatalmas, Sok szenvedéstől edzett. Jöjj, forrj egybe véle, Segítsd, segítsd e népet, Légy a Nép, mely itt ma este Saját útjára lépett, S a Forradaloméra, Hazát teremteni, Szabad Hazát, Saját Hazát, Magyar Hazát! Micsoda Este ez! Milyen csodás, nagy Este! Szent ébredés, Dicső, dicső, nagy eszme! Fényed betölti a világot, S oly messze ér lobogva: Az eljövendő, Szabad, szép holnapokba! (1956) A két egyetemista fiú a Deák Ferenc utcai bérházban lakott. Édesanyjuk nevelte óket. Édesapjuk, az erdélyi falusi orvos korai halála után költöztek az anya szülővárosába, Szegedre. Az idősebb fiú, János gyógyszerészhallgató volt. Fivére, György az orvosi fakultásra járt. 1956 ószén a negyedik évfolyamra iratkozott be. 1957. március 12én éjjel észrevétlenül lepték el a Deák Ferenc utcai házat a fegyveresek. „Melyikük Lázár György?" - kérdezték az udvari szobában az álmukbál felvert fivéreket. „En vagyok" - felelt a fiatalabb. A 22 esztendős diák két hétig volt 1 1 sorstársával együtt a Csillag egyik szúk cellájában. A földre dobott szalmazsákokon éjszakánként csak „élivel fekve" fértek, amikor valaki mozdult, minden fölébredtek. Napppal, ha nem vitték óket a AVÓ -ra kihallgatásra, csendesen beszélgettek. Lázár György, a SZOTE Kórélettani Intézetének professzora tegnap fogadott intézeti szobájában éppen megérkezett egy tudományos konferenciáról. Azt mondja, nem volt ó hós. De nem is sodródott. A fiatalság igazságérzete, a nemzeti függetlenség és a demokrácia óhajtása vitte az auditórium maximumba, ahol megalakult az ország első forradalmi diákszervezete, majd az utcára, sokadmagával. Megragadta a tömeg elemi erejű - Szegeden a szélsőségektől mentes jobbat akarása és méltósága. • Professzor úr azóta is ír verseket ? - Sajnos, nem. De remélem, hogy még fogok. Fiatal korban majdhogynem természetes, hogy az ember versel - én országos pályázatot is nyertem. A forradalom szelleme nagy ihlető, természetes volt, hogy az érzéseimet akkor versben is megpróbáltam kifejezni. Mindig úgy terveztem, hogy nem hagyom abba a versírást. Csakhogy a tanulmányaim, aztán a pályám, a kutatásaim lefoglaltak. Ráadásul csak az íróasztalnak írni - nagyon nehéz. Legalábbis azt hiszem, hogy nekem szükségem lett volna egy inspiráló irodalmi közegre, ami a forradalom után nem volt megvalósítható. Csak olyanok publikálhattak, akik fölesküdtek az új rendszerre. • Miért gyűjtötték be '57 márciusában? - Utólag már tudom, hogy az új hatalom félt. Féltek, hogy márciusban újra kezdjük. Minden társadalmi csoport reprezentánsait begyűjtötték, pontosabban azokat, akiket találtak, akik itthon maradtak, vállalva a következményeket. Engem az évfolyamtársaim választottak meg vezetőjüknek másik két diákkal együtt. Mivel azon a gyűlésen nem is voltam jelen, sokáig azt sem tudtam, miért rám esett a választás. Korábban egyszer az egyik professzorunk, Hetényi Géza beszélgetett velünk - úgy emlékszem, szünetelt az oktatás, de mi azért bejártunk a klinikákra. Azt mondta Hetényi professzor, próbáljuk összefoglalni, mit akar a magyar egyetemi ifjúság. Nem nagyon szólalt meg senki. Akkor már hallottuk hírét, mi történt Pesten, a Rádiónál és én azt mondtam: olyan vezetőket szeretnénk ebben az országban, akik nem lövetnek a fegyvertelen tömegbe csak azért, hogy a hatalmukat megtartsák. Ez a mondat megmaradhatott a társaim emlékezetében - mert egyébként nem voltam szereplő típus, ellenkezőleg, inkább visszahúzódó természetű. Tulajdonképpen időnk sem volt arra ezután, hogy különösebben szervezkedjünk. A tüntetésekre spontán mentünk, aztán meg jöttek az oroszok. • Fegyvere volt? - Nem voltam a nemzetőrség tagja, de diáktársaimmal akiknek fegyverünk volt, azok sem használtuk. A város forradalmi tanácsa nem szította, inkább csillapította a fiatalokat. Hogy Szegeden a Takaréktár utcai sortűzön kívül nem került sor véres eseményekre, az a várost irányító, mérsékelt, józan, becsületes embereknek, elsősorban is Perbíró professzornak köszönhető. • Kik voltak a cellatársai? - Egy fiatal fodrásztanulóra emlékszem, aztán MÁV-dolgozókra, ők többen is voltak. Név szerint csak Joszt Istvánra emlékszem, aki kendergyári művezető volt és Perbíró professzor helyettese a forradalmi tanácsban. Valamivel korábban kiengedték, mint engem; megkérdezte hol lakunk és vállalta, hogy édesanyámat értesíti: épségben vagyok. Ma is hálával emlékezem rá - bár személyesen azóta sem találkoztunk. Őt később ismét bebörtönözték. Az idei évfordulón remélem találkozunk, hiszen Kováts József emlékművének felavatásakor mint a Pofosz megyei vezetőségének tagja ő fog beszédet mondani. • Professzor úr pedig az emléktáblánál rendezendő megemlékezés szónoka lesz, a Magyarok Világszövetsége szegedi és egyetemi szervezetének elnökségi tagjaként. Nem lépett be a rendszerváltás után a Pofoszba, vagy más szervezetbe? - Nem. • Ott volt, amikor a fegyverek eldördültek a Takaréktár utcában? - Az egész évfolyamunk ott volt, mert éppen valami évfolyamgyűlésen értesültünk az utcai demonstrációról és persze azonnal indultunk... Végigmentünk a Kossuth Lajos sugárúton, aztán vissza a színházhoz, ahol a Nemzeti dalt szavalta el egy színész. Emlékszem, egyik professzorunk, Korpássy Béla haladt az élvonalban és mások mellett ő volt az, aki próbálta a tömeget óvni attól, hogy a Széchenyi térre menjünk. Fölmérte, hogy túl sok körülöttünk a fegyver. A tömeg ott tömörült a Takaréktár utcában. Amikor a lövések eldördültek, mindenki hasra feküdt, menekült. Mi, diákok elmentünk később az Ady térre, az auditórium maximumban volt ismételten gyűlés, amelyen ugyancsak a mérsékletre intették a diákságot a szónokok. 9 Folytathatta a tanulmányait? - A professzoraink között olyan tartásos, karakteres emberek voltak, akik mellénk álltak. A teljesség igénye nélkül: a már említett Hetényi és Korpássy professzor mellett ilyen volt Waltner Károly, aki pénzt adott azoknak a diákoknak, akik nem szegediek voltak, de nem tudtak hazautazni és nem volt itt miből élniük. Láng Imrét nagyon szerettük: a Il-es sebészet igazgató professzora volt - lefokozták docenssé a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt. Vagyis azért, mert tisztességes és emberséges volt. Neves akadémikus professzorom, Jancsó Miklós mellett lehettem demonstrátor a farmakológiai intézetben,. Neki köszönhetem, hogy az egyetemen maradhattam. Akadtak ugyanis, akik fölhívták a figyelmet „sötét múltamra", de Jancsó professzor ezt erélyesen visszautasította. Olyan tekintélye volt az egyetemen, hogy később sem próbálkozott meg azzal senki, hogy az én politikai múltamat felhánytorgassa. A megfelelő helyen ezt nyilván számontartották, de az egyetemen nem szenvedtem különösebb hátrányt. Karády professzor kórélettani intézetébe kerültem később, ami szakmailag jó váltásnak bizonyult. 9 Mi a fő kutatási területe? - Összefoglalóan és röviden úgy fogalmaznám, hogy a szervezet nem specifikus védekező mechanizmusával, ezen belül a bakteriális endotoxinokkal foglalkoztam életem során. Egy évet töltöttem Selye János montreali intézetében a 70-es évek elején, ami nagyon hasznos volt. Szeretem a munkámat, elfoglalt vagyok, de szívesen vállalom, hogy felidézzem fiatalságom meghatározó élményét, a forradalmat és azoknak az időknek és embereknek a tisztaságát. Ezzel magamnak és másoknak is tartozom. Sulyok Eresé bot