Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-07 / 209. szám

Dimple, a kilenc hónapos koalakölyök fogadott anyja, Gizmo hátán ülve kukucskál a sydneyi Ausztrál Természetvédelmi Parkban. Dimple bioló­giai anyja túl öreg volt már kölyke felneveléséhez, így kellett keresni neki pótmamát, ami egyáltalán nem volt könnyú, mert idegen utódot csak igen rit­kán fogadnak el a koalamamák. (MTI Telefotó) Isten éltesse! REGINA A név eredetére nézve kétféle magyaráz/ltot adnak a névkutatók. Az első sze­rint a latin Regina névből származik, amelynek jelen­tése: királynő. A másik sze­rint a Re in- kezdetű német nevek (Reinberta, Reinhar­da, Reinhilda stb.) önálló­sult becézője. A Rein- elő­tag a germán ragin szár­mazéka, jelentése ebben az esetben: tanács. MÁRIA, ADRIENN Vasárnap köszöntsük őket. A Mária, mint arra korábban már utaltunk, a világon, s nálunk is a legel­terjedtebb név, s ennek megfelelően többször is szerepel a naptárban. Ér­dekes: népszerűsége elle­nére jelentése számos meg­fejtési kísérlet ellenére is­meretlen. Egyébként a hé­ber Mirjam névnek a görög és a latin bibliafordítások­ban módosult alakjáról van szó: a név fejlődési sora: Mirjam, Mariam, Maria. A: Adrienn a francia Adrienne névből alakult át, ez a francia Adrién (Ador­ján) női párja. Jelentését il­letően az Adrienhez kell fordulnunk, amely a latin Hadrianus névből rövidült le, ami viszont a Hadria városrészből származó fér­jire utal. • Állami alap-, középfok- és felsőfokú szakképesítést és ame­rikai bizonyítványt nyújtó számí­tógépes szaktitkárnő, gazdasági informatikus, számítógépes rend­szergazda, szoftverüzemeltető, rendszerprogramozó, programo­zó, rendszerszervező, szakokon indulnak informatikus képzések a Szofi Magyar-Amerikai Számí­tástechnikai Oktatóközpontban. Tel.: 62/487-765. (x) A pokoli szobrok Oroszországban egy iskolában felmérést ké­szítettek 9 és 14 éves gyerekek között, hogy va­jon hányan ismerik Sztá­lint. Hogy, hogy nem, a gyerekek fele nem ismer­te; persze nem vonhatjuk kétségbe, hogy igen erős lehet ott a történelemok­tatás. Azok között, akik nem ismerték, sokan úgy vélték, hogy Sztálin egy legendás popsztár. Ha hallották a hírt, akkor er­re mi sem szolgáltatha­tott volna jobb okot, mint hogy Prágában a Sztálin szobor helyén, most állí­tották fel Michael Jack­son szobrát, ahogyan azt a tegnapi lapszámunk­ban megjelent fotó is bi­zonygatta. Úgy tűnik, minden kor szereti a sa­ját idiótaságát formába öntve látni, még ha csak napra, évre. Vagy: az önimádat olyan korlá­toltság, amely nem ismer korlátokat. P. Sz. Szép asszonyok - átnevelve Négy év leforgása alatt több mint másfél millió pros­tituáltat, illetve ezek vendé­geit vették őrizetbe Kínában. Ugyanazen időszak alatt, 1991-től 1995-ig, 32 ezer személyt nőkereskedelem miatt állítottak elő - írta a kí­nai sajtó. A bűnösök közül 170 ezret „átnevelő foglalko­zásokra" küldtek. Földrengések A Richter-skála szerint 5,5-es erősségű földrengés volt csütörtökön késő este Dubrovniktói északnyugatra, az adriai partvidéken, a Pelje­sac félszigeten Arról nincs hír, hogy a földrengés, ame­lyet az egykori Jugoszlávia egész területén érezni lehe­tett, személyi sérüléseket vagy károkat okozott volna. A Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg péntek reggel Tajvant. Hatására a fővárosban mint­egy 20 másodpercig kileng­tek az épületek, de jelentős kárról nem adtak hírt. Trépusi náthaláz Több mint 100 ember halt meg Vietnamban az ország középső és déli részét sújtó dengue-, azaz trópusi nátha­láz-járvány következtében az év eleje óta. A szúnyogok csípése által közvetített be­tegségben egyedül augusz­tusban 30 személy halt meg, és az év eleje óta fertőzött te­rületeken 21 ezren kapták meg a kórt. A súlyos belső vérzéssel és lázzal járó den­gue 1969-ben tűnt fel először Vietnamban. Fenyeget a Kanlaon Ismét kitöréssel fenyeget a Fülöp-szigetek Negros szige­tén lévő Kanlaon vulkán, amely gőzoszlopokat lövellt a magasba és kisebb rengése­ket produkált az elmúlt na­pokban. A vulkán működését regisztráló műszer az elmúlt nap folyamán 264 szeizmikus mozgást észlelt, ami azt je­lentheti, hogy a kőzetek moz­gása a kráter felé tart. Freddie csillaga Születésének 50. évfordu­lója alkalmából csillagot ne­veztek el a Queen együttes 1991-ben AIDS-ben elhunyt legendás énekeséről, Freddie Mercuryról. A csillag stíluso­san „A királynő"-nek (The Queen) is nevezett Kasszio­peia csillagképben található. A névadást egy brit AIDS-se­gélyszervezet indítványozta, amely az énekes halála után alakult. A Nemzetközi Csil­lagregiszterbe csütörtökön hi­vatalosan is bejegyezték a csillagot. T jjjáépüU Pesten a Dohány utcai U zsinagóga. Csütörtökön dél­után, a régi, múlt századi fényében pompázó, megújult templomot mind­két időszámítás szerint átadták a hí­veknek. A munka az Antall-kormány idején és támogatásával, 1991-ben, a zsidó naptár szerinti 5751. esztendő­ben kezdődött, s 5757-ben, vagyis a keresztény naptár 1997. évében ért véget, a Horn-kormány segítségével. Pestnek azon a részén, ahol a Do­hány utcai zsinagóga is áll, és ahol egykor a külső kerületek kezdődtek, körülölelve a Belvárost, sok templom van. Nincs messze a Szerb utca, szerb templomával, szinte átellenben a Deák téri evangélikus templom, ahol a múlt században számos szlo­vák lelkész is szolgált, és tépelődött nem csak a hit kérdésein, hanem azon is, miképp lehetne a magyarok­tól megszabadulniuk, s erre vonatko­zó gondolataikat nyugodtan ki is nyomtathatták Pest-Budán, a ma­gyar római katolikus templomok tő­szomszédságában. Azóta színtelenebb, jellegtelenebb lett a magyar főváros. Akkor, a nem Zelei Miklós Két időszámítás is oly rég még „nímőt" Pesten, ha az ember nekiindult a korábban több­nyire német nevű utcákon, előre tud­hatta, ha arra megy, öreg zsidók jid­disül zajló vitáitól lesz hangos az ut­ca, ha amarra, akkor a török elől felhúzódott szerbeket fogja hallani, és bámulhatja csula bajszukat, öltö­zéküket is, emiatt pedig a szlovák építőmunkások szavaira figyelhet, akik a Felföldről érkeztek munkát vállalni, és a millenniumig Budapest sok szép palotájába dolgozták bele az erejüket. A Dohány utcai zsinagóga a ma­gyar polgárosodás felívelésének ele­jén, 1854-59 között épült, „az asszi­milációs szándék kifejezéseként". A nagy korszaknak különös, izgalmas és érdekes magyar-zsidó irodalma is keletkezett, amelynek újrafelfedezé­sét a Kádár-korszak is gátolta. A ma ismeretlenek közül Szabolcsi Lajos, Kóbor Tamás, Újvári Péter nevét kell megemlíteni. A harmincas évek végének zsidó törvényei az asszimi­lációs szándék kudarcát is jelentet­ték. Felejteni nem szabad, de tovább­lépni kell. Számomra, aki nem csu­pán hírlapíróként mentem el az ava­tásra, hanem olyan keresztényként ­és úgy gondolom, hogy mi vagyunk elsöprő többségben -, aki fontos ese­ménynek, és nagy ünnepnek érzi, hogy „sok évtizedes romlás után" a Dohány utcai zsinagóga megújult, a továbblépés sürgetését jelentik azok a szavak, amelyeket Heisler László, a Dohány utcai körzet elnöke mon­dott üdvözlő beszédében: >rAz egész ország dicsőségére, annak 1100. év­fordulójára, a zsinagóga újjápitése készlett." Reméljük azt, hogy új polgároso­dásunk útjának elején. Tanárok napján: - alsónadrágban • MTI Press Sok házasság bomlott fel amiatt, hogy az egyik fél horkol. Kellemetlenség? Be­tegség? Finn és olasz orvo­sok vizsgálata szerint a hor­kolás és a magas vérnyomás között összefüggés van. Mi a horkolás oka? Korábban azt hitték, hogy alvás közben a nyelv a száj hátsó részébe esve - elzáija a légutat - rezgő hangokat hoz létre. A szakemberek már tudják, a torok más ré­szeinek is szerepük van a horkolásban. Fő ok a garat izmainak laza tónusa, amelynek következtében a légcső „összeesik". így időnként alvás közben lég­zésszünet alakulhat ki. Ilyenkor az alvó ember erő­sen horkol, láthatóan igyek­szik megfelelően'lélegezni, elegendő oxigénhez jutni ­szerencsére a test erős rán­dulása következtében feléb­red. Kevesen tudják, hogy a reggeli fejfájásnak a szerve­zet hiányos oxigénellátása az oka; ingerlékenyek va­gyunk, a legszívesebben aludnánk. Sajnos, az életkorral nő a horkolók száma. Az elhízott emberek körében - egyes felmérések tanúsága szerint - háromszor olyan gyakori, mint a soványak között. Mit lehet tenni? Ajánlható a fogyás, de ma már hasz­nálnak gyógyszereket - ha nem is mindig megbízható eredménnyel - és vannak különféle horkolásgátló szerkezetek is. Súlyos eset­ben, Amerikában, műtétet is végeznek. Az eredmények azonban még ebben az eset­ben is váratnak magukra. Sajnos. • Villeurbanne (MTI) Ebből egyből akár zsebbe tűnhet el az ürülék, azzal a francia találmánnyal, amely a kutyapiszkok felszámolá­sára hivatott, s amelynek ki­fejlesztésén négy éven át fá­radozott Charlie Bemard. A francia férfi több, mint egy­millió frankot ölt a prototí­pus kifejlesztésébe. Az eb­piszkok elszánt begyűjtői a hét elejétől elégíthetik ki a szükségleteiket tömegmére­tekben, vagyis a hétfőtől kaphatók a tartálykák az üz­letekben. Bemard feltehetően azért vágott a vállalkozásba, mert megérezte a nagy lehetősé­get, amely az alkimistáknak sohasem sikerült: aranyat csinálni valami jóval ol­csóbb dologból. Az egyik ilyen szóbajöhető nyers­anyag Franciaországban is az utcán hever, főképp a jár­dákon, egyre lehetetlenebb nem belé botlani. Az eddigi kutyapiszok be­gyűjtő készülékektől idegen­kednek az ebtartók, mert azoknak kényelmetlenül hosszú a nyelük azért, hogy megkíméljék a négylábúak kétlábú gazdáit a derékhaso­gató hajlongástól, vagy a le­alacsonyító négykézlábas begyűjtéstől. Bemard eszkö­zén az input befogadását szolgáló parányi ajtót egy dróthuzallal lehet vezérelni, s az eredményes sétáitatás gyümölcse egykettőre a „hurkabukszába" kerülhet, amely töltötten is belefér egy zsebbe. Ha a Bemard féle (zs)eb­hurkabuksza elterjed, akkor még kevesebb francia pa­naszkodhat majd arra, hogy üres a zsebe. Hideg, sarkvidéki eredetű léghullámok 1TC C A Nap kel: 06.11, nyugszik: 19.12, A Hold kel: ­nyugszik: 16.41. liiipi v> NÁ V" melegfront hidegfront kettós front A vízállás tagnap A Tlexa Szegednél: 126 cm, Csongrádnál: -31 cm. Mindszentnél: 56 cm. A víz h6foka Szegedon: 20.3 'C A Maros Makónál: -32 cm. Az Országgyűlési KOnyvt&f állományából törölve Szegeden Különös módját választották bérköveteléseik kinyilvánítására az indiai Bihar állam férfi tanárai: alsó­nadrágban vonultak fel a főváros utcáin szeptember 5-én, a tanárok napja alkalmából. Állításuk szerint több mint 100 kollégájuk menekült már öngyilkosságba az éhenhalás elöl. (MTI Telefotó) Éjszakáink réme (Zs)ebhurkabuksza Gombkötő Alexandra Szeptember 5., 13 óra 55 perc, 4200 g. Sz.-: Turkus Tí­mea, Gombkötó János (Apátfal­va). Ördögh Dávid Dániel Szeptember 5., 14 óra 10 perc, 3400 g. Sz.: Jónácsi Krisz­tina Éva, Ördögh Zsolt (Rösz­ke). Mészáros Anna Szeptember 5., 17 óra 10 perc, 3000 g. Sz.: dr. Bálint Csilla, Mészáros Tibor (Sze­ged). Kókai Szilvia Szeptember 5., 18 óra 45 perc, 3320 g. Sz.: Dósa Judit, Kókai Sándor (Kiskunfélegyhá­za). Kószó Tünde Laura Szeptember 5., 21 óra 25 perc,2420 g. Sz.: Grósz Andrea, Kószó László (Szeged). Timkó Zoltán Szeptember 6., 1 óra 50 perc, 4300 g. Sz.: Barna Katalin, Tim­kó Zoltán (Zsombó). Papp Benedek Szeptember 6„ 6 óra 5 perc, 4800 g. Sz.: Seres Krisztina, Papp László (Szeged). Petróczki László Szeptember 6., 7 óra 50 perc, 3080 g. Sz.: Hollóczki Terézia, Petróczki László (Cibakháza). Biliczki Nóra Szeptember 6., 8 óra 50 perc, 3420 g. Sz.: Sipka Ilona, Bilicz­ki László (Pusztaszer). Csajbós Nikolett Katalin Szeptember 5., 10 óra 24 perc, 3780 g. Sz.: Edelényi An­na. Csajbós Attila (Szeged). Zádori Edit Szeptember 5., 12 óra 55 perc, 3140 g. Sz.: Jakus Edit, Zádori Csaba (Bordány). Molnár Szabina Zsanett Szeptember 5., 13 óra 55 perc, 2470 g. Sz.: Molnár Piros­ka, Szögi József (Szeged). Németh Edina Szeptember 5., 18 óra 33 perc, 2580 g. Sz.: Medic,.Györ­gyi, Németh Imre (Szeged). Szentesen Tarjány Ágnes Szeptember 5., 13 óra 25 perc, 3520 g. Sz.: Kozák Ágnes és Tarjány András (Szentes). Lázár Dávid Szeptember 5., 16 óra 35 perc, 3540 g. Sz.: Berezvai Má­ria és Lázár Miklós (Szentes). A családoknak szívből gratulálunk! SARKAM Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amíg akészlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. " Telefon: 345-777. Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: Szárazföldünk egy je­lentős részének időjárá­sát a Kelet-európai Sík­ság felett örvénylő nagykiterjedésű ciklon határozza meg. Ennek áramlási rendszerében több hullámban hideg, sarkvidéki eredetű lég­hullámok haladnak Kö­zép- és Kelet-Európa fö­lé. Hatásukra a felsorolt területeken gyakran fel­hős, szeles, sokfelé csa­padékos, a sokévi átlag­nál hűvösebb az idő. Hazánkban ma estig gyakran lesz erősen fel­hős az ég, 5 délután sokfelé eső, zápor, he­lyenként zivatar várha­tó. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékleti2-17 fok között alakul. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számíthatnak se­bességellenörzési akcióra a járműve­zetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 13; Kistelek: 14 és 23; Szentes, Vásárhely: 6 és 22 óra között. Vasárnap - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes, Vásár­hely: 6 és 22 óra kö­zött. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom