Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-24 / 223. szám
Lehet, hogy a világ legnagyobb labdáját készítették el Ajkán, Kéri Miklós plüssjátékkészítö üzemében. (A Guinnes-rekord hitelesítéséről még nem érkezett hivatalos válasz.) A három méter átmérőjű labdához egy meteorológiai léggömböt használtak fel, mint belsőt, a külsőhöz pedig 4380 darab plüss hatszöget varrtak össze. (MTI Telefotó) Isten éltesse! GELLÉRT, MERCÉDESZ A Gellért az ófelnémet Gerhardus. vagy Gerhart névből alakult ki. Nálunk kevés férfi viseli ezt a harcias nevet, melyben a német „ger" dárdát, a „hart" pedig keményei jeleni. A Mercédesz a hasonló hangzású Mercedes névból származik. Ez a Maria Mercedes spanyol kifejezés önállósulása, jelentése: Fogolykiváltó Szűz Mária. Ez a spanyol szókapcsolat. mely női névként is használatos volt, a Maria de Mercede nuncupala (a váltságdíjról elnevezett Száz Mária) katolikus iinnepnévből vált személynévvé. A Mercedes nevű gépkocsimárkái színién erről a női névről nevezték el. Telitalálatok nélkül A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 38. játékhét lottónyereményei a következők: 5/90-ből: öttalálatos nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 160 millió forint). A négyesekre 694 ezer 706, a kettesek 342 forintot fizetnek. 6/45-ből: Hattalálatos, illetve 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 50 millió, illetve 7 millió 436 ezer 149 forint). Az ötösök 122 ezer 284 forintot, a négyesek 1843, a hármasok 336 forintot érnek. A Jokeren telitalálatos nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg 22 millió 910 ezer 546 forint. Szegedi boltosok, figyelem! Ezen a héten ismét várjuk azoknak a kiskereskedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban a 20%-os tejfölt, a trappista sajtot, a tojást, a Maggie levesport, a fényezett rizst, a Blend a Med fogkrémet, az Ariel és a Tomi mosóport, a Crepto WC-paptrt és a „százas" papfr zsebkendőt a szokásosnál olcsóbban kínálnak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Kedden és szerdán, 9-12 óra között kollégánk, Agárdi Gabriella fogadja az aktuális ajánlatokat, a 481-281/63-as telefonon. Csütörtökönként megjelenő, „Itt olcsóbb!" című rovatunkban természetesen csak a legkedvezőbb árakat közöljük! „Májajánlat" Nicunak Egy román költő kijelentette, kész felajánlani a máját, hogy megmentsék Nicu Ceausescu, a hajdani diktátor fiatalabb fiának életét, akit egy bécsi klinikára szállítottak és ott rövidesen májés nyelőcsőátültetést hajtanak végre rajta. „Véleményem szerint Nicu Ceausescu életét meg kell menteni. Ne feledjük, ő egyike azoknak a keveseknek, akik ismerik a ki nem mondott igazságot a forradalomról" közölte Dániel Verona költő. Verona egyébként úgy véli, hogy a 45 éves Nicu „családjának az áldozata, de nem felelős az apja uralmának idején elkövetett bűnökért". Nagy fogás f A román rendőrök négy tonna hasist foglaltak le Biharpüspökinél (Episcopia Bihorului) a román-magyar határon. A bútorokat tartalmazó konténerekbe rejtett drog Budapesten át Moszkvába ment volna a szállítmány kísérőokmányai szerint. A konténerek egy román vállalat tulajdonát képezik. A hasist a konténerek kettős falában próbálták átcsempészni. A dokumentumok szerint egy magyar vállalat biztosította volna a konténerek eljuttatását Moszkvába. Heroin ox elnöki gépen A kolumbiai hatóságok a légierő tizenegy tagját, köztük több tisztet vettek őrizetbe az után, hogy pénteken 3,7 kilogramm heroint találtak Ernesto Samper államfő repülőgépén. A Boeing 707es gép a kolumbiai légierő tulajdonában van, s Samper elnök ezzel a géppel utazott volna New Yorkba. A repülőgép Bogotá mellett egy légitámaszponton várakozott, amikor egy névtelen telefonáló közölte, hogy fedélzetén heroin található. Samper végül egy másik géppel repült New Yorkba. Ifj. John Kennedy megnősült Az amerikai People magazin által a „legszexisebb" férfiként aposztrofált ifjabb John F. Kennedy szombaton oltár elé vezette régi barátnőjét, Carolyn Bessette-et. A meggyilkolt John F. Kennedy elnök 35 éves fia és arája a paradicsomi strandjairól és musztángjairól ismert Cumberland sziget egyik kápolnájában esküdött örök hűséget egymásnak, s a ceremóniát pompás lakodalmi fiesta követte. D ramaturgiai szabály: ha a falon puska lóg, annak a puskának a cselekmény során el kell sülnie. Az alanti történetben puska nem, sósav és galóca viszont szerepel - fölöttébb nagyot muszáj szólnia! Egyelőre azonban ott tartunk, kocsival utazunk egyik városból a másikba, még a nyáron - előfordul ez, a mai világban s egy legelő mellett halad el az autó. Megszólal a volán mellett ismerősöm: - Ott egy tehén! Itt aztán lehet gombászni majd, ősszel! - Miért? - érdeklődtem, s megtudtam: a tehénlegelés mellékterméke kiváló gombatáptalajt eredményez. Különösen zöld mezőben, őszszel, csapadékdús idő esetén. És most ez van. Csapadékdús ősz. Remélhető, a nyáron észlelt, útszéli tehén sem került a tehénlétszámcsökkentési előírások szeme elé, vagy ha mégis, sikerült elbújnia egy fa mögé, illetőleg úgy tennie, mintha egyáltalán nem tehén volna, hanem gesztenyemoly. Gesztenyemolylétszám-csökkentési előírásokról nem tudok, a világ legjobb dolga gesztenyemolynak lenni MagyarorFarkas Csaba Sósav és galóca szagon, már ameddig ki nem pusztul az utolsó szál gesztenye. Mindemellett előfordulhat, most már inkább emelni kék a marhák számát, ami pedig nehézségekbe ütközik, mert környékünkön egyébként is emelt számú marhák élnek. Ez egy ilyen környék. - Na de - fordultam ismerősömhöz honnan állapítod meg, az adott gomba mérges-e, vagy ehető? Ismerősöm elnéző arcot vágott, ezt követve - két előzés közt, most is kocsiban ültünk -, akadémiai székfoglalót tartott a gombafölismerés magasiskolájáról. - Aki pedig disszertálta -, mindez után mérges gombát eszik, úgy kell neki. A helyzet hát a következő: ha adódik egy gombányi időm, magam is gombászásra adom fejem, mint például Kittenberger Kálmán tette anno, miután föltűnően kevés oroszlánra bukkant a pest-budai szavannákon, illetve Nagymaroson. Ráadásul olvastam a minap: a halálos mérgű gyilkos galócát megbízhatóan azonosíthatja bárki - a sajtó segítségével. Eszerint a gombát szétnyomjuk az újságpapíron, majd a foltra 20 százalékos sósavat csöpögtetünk. Amennyiben gyilkos galócáról van szó, a folt elkékül. Már látom magam, kezemben mai újsággal, és húsz százalékos sósavval bóklászom a gombatermő mezőn. Észreveszek - nem, nem egy gombát, hanem egy érdekes cikket, viszont nem veszem észre: fölbukkan a marha. Nekem jön, és úgy felöklel, elkékülök. Közben bőgő hangot ad ki, egyes értelmezések szerint így fordítható: na tessék, ennek is a sajtó az oka. A falon lógó sósavnak és gyilkos galócának ebben a történetben nincs szerepe. Jelentéktelen mellékalakok. Joseph Barbera akadémiai díjat kapott Joseph Barbera amerikai rajzfilmrendező a Hanna-Barbera alkotta világhírű figurák, Scooby Duo, illetve Frédi és Béni társaságában vette át életművéért a múlt hét végén az amerikai Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia díját Los Angelesben, az akadémia hollywoodi székhelyén. (MTI Telefotó) A három tenor esete • MTI Panoráma A jelek szerint nem elég a csodálatos énekhang, hanem azt is tudni illik, hogy mi illik, ha az embert koncert után meghívják vacsorára... Ezért aztán a három sztártenor, Luciano Pavarotti, Jósé Carreras és Plácido Domingo alighanem kénytelen lesz beletörődni abba, hogy esetleg nem kapja kézhez a júliusi stockholmi koncertért kialkudott, 28 millió schillingnek megfelelő összeget. Történt ugyanis, hogy mint a koncert svéd rendezőjének, a Hellmi Promotionsnak ügyvédje közölte - az előadás után a három operacsillag közös vacsorára volt hivatalos jól fizető svéd tisztelőivel. Alig ért véget azonban a koncert, a három tenorista - a többi meghívottat be sem várva - azon nyomban letelepedett a gazdagon megterített asztal mellé, jó étvággyal enni kezdett, majd gyorsan kereket oldott, hogy még idejében a repülőtéren lehessen. Az imígyen faképnél hagyott operarajongók átszámítva fejenként 12 ezer schillinget fizettek, hogy a szupersztárokkal vacsorázhassanak. A Hellmi Promotions ezért megtagadta, hogy kifizesse az előzetesen kialkudott gázsit a német Matthias Hoffmann impresszáriónak, akinek cége a három tenor világkörüli útját szervezi. Hoffmann ezután jogi úton kérte a gázsi kifizetésének elrendelését és német bíróságon keresetet nyújtott be a Hellmi Promotions ellen. Búnbánat, számítógéppel • MTI Press Ha ön htvő katolikus és nem gyónta meg a bűneit, immár lelkiismeretfurdalás, sőt a legkisebb szégyen nélkül megteheti. Elég egy CDRom, helyezze a számítógépébe és pirulás nélkül gyónhat.-így a reklámszöveg a német találmányról, amely 78 márka befektetéssel helyettesíteni szeretné a gyóntatószéket. Az Internet kínálta távszex után" a lelkiéletbe is behatol a kibernetika? Mindenesetre a kísérlet - vagy inkább kísértés - megtörtént: nemcsak a lehetséges bűn, hanem a penitencia is programozható. A „gyónás" technikai műveletre egyszerűsödik: a képernyőn megkeresed a „bűneidet" és leolvasod a penitenciát. Hűtlen voltál a nejedhez? Mondj el három Üdvözlégy Máriát és három Miatyánkot. Megvertél valakit? Öt Üdvözlégy, három Miatyánk. Loptál? Két Üdvözlégy, három Miatyánk. A legtöbbet akkor kell esdekelned bűnbocsánatért, ha embert is öltél. A gép ugyanis ötvenötven imádságot jelez. Igaz, a CD-Rom megadja a gyóntatópap elmét is, de ki akarhat, találkozni vele, ha már a képernyőről leolvasta a feloldozást is?! Mit szól mindehhez az egyház? „Ostoba üzlet, amelynek semmi köze a valláshoz" - nyilatkozta a német püspöki kar szóvivője. Időnként felszakadozó felhőzet, kevesebb eső A Nap kel: 06.34, nyugszik: 18.38, A Hold kel: 17.05, tstly. nyugszik: 04.17. Napi átlaghőmérséklet hnpp ü / / melegfront hidegfront kettós front A vízállás tagnap A Tilsa Szegednél: 353 cm, Csongrádnál: 332 cm. Mindszentnél: 366 cm. A víz Mtoka Szegeden: 13,3 'C A Maros Makónál: 81 cm. Szegeden Antal Gábor Szeptember 22., 18 óra 50 perc, 3480 g. Sz.: Tóth Katalin, Antal Attila (Szeged). Gerencsér Márk Szeptember 22., 17 óra 55 perc, 3780 g. Sz.: Faragó Alice, Gerencsér József (Szeged). Gerdán Evelin Szeptember 23., 7 óra 50 perc, 2760 g. Sz.: Szélpál Eszter, Gerdán Nórbert (Szeged). Bozó Szilvia Szeptember 23., 9 óra 25 perc, 3900 g. Sz.: Budai Brigitta, Bozó István (Szeged). Odrobina Szabina Szeptember 22., 15 óra 50 perc, 3070 g. Sz.: Ábrahám Zsuzsanna, Odrobina István (Szeged). Vásárhelyen Jurcsisin Martin Szeptember 20., 11 óra 40 perc, 4000 g. Sz.: Jurcsisinné Kis Terézia és Jurcsisin József. Balla Kitti Szeptember 20., 14 óra 45 perc, 3780 g. Sz.: Balláné KissGyörgy Rita és Balla Zsolt. Törőcsik György Zoltán Szeptember 21., 22 óra 35 perc, 3750 g. Sz;: Kopp Tünde és Törőcsik György. Makán Pécsi Franciska Nikolett Szeptember 20., 17 óra 15 perc, 3450 g. Sz.: Bajusz Anita és Pécsi Mihály (Apátfalva). Berényi Bence Szeptember 22., 8 óra 50 perc, 3950 g. Sz.: Kádár Ibolya és Berényi Mihály (Kiszombor). Acsay Botond Szeptember 22., 9 óra 50 perc, 3250 g. Sz.: Rakonczai Zsanett és Acsay Lajos (Makó). Szigetvári Csaba István Szeptember 23., 2 óra 30 perc, 3200 g. Sz.: Sípos Mária és Szigetvári Csaba (Makó). Szentesen Sajben Olivér Szeptember 20., 6 óra 45 perc, 3980 g. Sz.: Harmath Tünde és Sajben Zoltán (Mindszent). Pölös Viktória Szeptember 20., 11 óra 25 perc, 2960 g. Sz.: Magony Ildikó és Pölös Krisztián (Mindszent). Berta Ákos Szeptember 20., 14 óra 37 perc, 3480 g. Sz.: Csernus Zsuzsanna és Berta László Kálmán (Cserkeszőlő). Marton Tibor Szeptember 20.. 17 óra 10 perc, 2560 g. Sz.: Pápai Tünde Katalin és Marton Zoltán (Cibakháza). Oczella Kornél Sándor Szeptember 21., 2 óra, 4020 g. Sz.: Kis-Rabota Márta és dr. Oczella László István (Szentes). A családoknak szívből gratulálunk! SAKK A.VT Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amfg a készlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. " Telefon: 345-777. Az Országos Meteorológiai Intézet jelenti: A Földközi-tenger medencéjének középsö részén is ciklon örvénylik. Területén többnyire erősen felhős, borult az ég, az Alpok környékén többfelé esik az eső. Ma estig ez a ciklon a Kárpát-medence fölé helyezkedik, így továbbra is borult időre kell számítani, sokfelé csapadékkal. Hazánkban is többnyire erősen felhős, borult idő lesz, de főként a déli országrészben időnként már felszakadozhat a felhőzet. Sokfelé alakul ki eső, zápor, de már kevesebb csapadék várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között valószínű. Csongrád megyében ma az alabbi városok körzetében számíthatnak sebességellenőrzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 14 és 23; Kistelek 9 és 13; Szentes, Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja) Az OrszággyÖlési Könyvtár állománvából törrilvo