Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
6 MEGYEI KÖRKÉP HÉTFŐ, 1996. SZEPT. 23. • Ma este az Operában Gyermekvilág '96: szépség- és tehetségkutató verseny Öt Csongrád megyei gyerek, Barna Nikolett, Szerencsés Gabriella, Temesvári Anna, Tóth Aliz Dóra (Szeged) és Papp Ferenc (Szentes) áll ki ma, hétfőn este Budapesten, az Operában a rivaldafénybe. Hét órai kezdettel kerül sor a Gyermekvilág '96 országos tehetségkutató és szépségverseny döntőjére. Mint ahogy azt Wimmer Évától, a szervező Wimmer Line Design Studio Kft. művészeti vezetőjétől a szombati sajtótájékoztatón megtudtuk, mintegy ezer gyerek közül választották ki azt a hatvanat, akik ma, hétfőn este az Operában a világot jelentő deszkákra lépnek. A szegedi, pécsi, miskolci és budapesti elődöntőket követően a legjobbak a nyáron tíznapos balatoni táborozáson és tréningen vettek részt. Itt neves művészekkel például Kovács Krisztával, Sasvári Sándorral -, pedagógusokkal, táncosokkal együtt edzettek a nagy megmérettetésre. A rendezők hangsúlyozzák: nem szépség-, sokkal inkább tehetségkutató versengés zajlik. Idén elsősorban az egyéni szereplési készséggel, színpadi tehetséggel megáldott gyerekeket és kamaszokat keresték. A jelentkezőket három korcsoportba osztották: a 3-6, a 711 és a 12-17 évesek táborába. Valamennyi csoportban hirdetnek győzteseket, akikre értékes ajándékok, utazások várnak. A cél Wimmer Éva szerint az, hogy már a gyerekek között is felkutassák a tehetségeket és a jövőben rendszeresen foglalkozzanak velük. Biztosan lesznek olyanok, akikből híres topmodellek válnak, ám a többiek számára sem elfecsérelt idő az edzés és a fellépések sorozata: igényes, jó fellépésű és mozgású magabiztos felnőttek válhatnak belőlük. Vagyis, a nemes vetélkedésnek, úgy tűnik, nem lehet vesztese. A Wimmer Kft. a mai gálaest köré nemzetközi üzletember találkozót és szervezett a Gellért Szállóban, szeptember 20-24. között. Itt - természetesen divat témában - kapcsolatteremtésre nyílik lehetőség a tervezők, gyártók és a felhasználók között. A Gyermekvilág '96 fő támogatói közül a Götz Budapest Kft. képviselője elmondta: magyar ötletre, kezdeményezésre készítenek ugyanolyan ruhákat a gyerekeknek, mint amilyeneket a babák viselnek. Ezekből látni majd néhányat a ma esti divatbemutatón is. A rendezők a bevételből az Aranyág Alapítványok keresztül támogatni kívánják a hátrányos helyzetű gyermekeket. F. K. • Nagycsaládosok Ópusztaszeren Árpád népe, hej! Négy különvonat, hetven autóbusz, s gépkocsik százszámra indultak meg szombat hajnalban az ország legkülönbözőbb részeibál, hogy 10 órára gyermekek és szülök ezreitől zsongjon Ópusztaszer, az őszi családi nap megnyitóján. Hihetetlen, de a többségnek ez sikerült is - hiába, egy nagy családban még a szervezettség is példásan kifinomult! Mint ahogy a nemzeti imáinkhoz való természetes viszony is. Ritkán látni, hallani ugyanis példát arra, hogy zenekari, énekkari, vagy gépzenei segédlet nélkül ily' szépen, tisztán szóljon Himnuszunk és Szózatunk, mint itt, Ópusztaszeren, a nagycsaládok ajkáról. Az őszi családi nap megnyitójának első köszöntését a rendezvény fővédnöke, Lehmann István, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke mondta, hangsúlyozva, hogy a nagycsaládosok a legméltóbb helyet választották millecentenáriumi megemlékezésükhöz, hisz éppen ők, a gyermekek vannak itt többségben, akiknek a legnagyobb az esélye arra, hogy egy egészséges magyarságtudat megfoganhassák bennük. Nagy László, az emlékpark igazgatója a seregnyi kis emberkének azt mondta, olyan izgalomban van, mint talán Árpádék 1100 évvel ezelőtt, hisz nagyon szeretnék mindenki számára örömtelivé és emlékezetessé tenni ezt a napot és ezt a Családi nap ötvenöt hektáron. (Fotó: Miskolczi Róbert) helyszínt - nos, ezért szorítanak, hogy sikerüljön. „Itt az 55 hektár, a tiétek, az önöké!" Dr. Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató izgalmas történelemórát rögtönzött többezres létszámú osztályának. Elmesélte, mi történt és mi történhetett eme historikus helyen 885 óta, beavatva álmélkodó hallgatóit a „hogyan ástuk ki a honfoglalást Ópusztaszeren?" régészeti műhelytitkaiba is. Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke eleinkre emlékezve az összefogásban rejlő hatal• Mórahalmi ünnepnapok Miniszter az első fogaton ahol az ünnepélyes zászlófelvonás után után Nógrádi Zoltán, Mórahalom, s Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte a várost születésnapján. Mórahalom első embere a héttörzsű szövetség 1100 esztendejéhez oly gyakran méltatlan nagypolitika helyett a szűkebb pátria, a térség, az otthont adó település megfogható, alakítható, befolyásolható életét, céljait, eredményeit ajánlotta a polgárok figyelmébe. Mert itt - úgy látszik csak itt - van igazán értelme, s jövőt formáló, a közösséget is inspriló következménye az emberi jónak, a teremtő szándéknak, s az alkotó energiáknak. A csíkszentmártoni polgármester megható és megkapó szavakkal mondott mást és többet a most megkötött és olyannyira vitatott románmagyar alapszerződésnél. Már p sem a politikusoktól, s nem is a kormányoktól vár enyhet a trianoni sebekre, hanem a határokon innen és túl élő egyszerű emberek személyes kapcsolataitól. A gazdag programfürt szemei közül kiemelkedett még egy esemény, amikor is az erdélyi mesterek által épített fajátszóteret adták át a mórahalmi gyerekeknek. Késő délután fogatokon érkeztek Mórahalomra a szomszéd települések polgármesterei, hogy a helybéliekkel együtt ünnepelve részt vegyenek az esti verses, zenés, táncos millecentenáriumi rendezvényen, s a szüreti bálon. Ö. F. mas erőt állította a maiaknak példaként, utalva az Árpádházi királyok 300 éves építő-, s a tatáijárást követő újjáépítő munkájára. A baj mindig akkor jött, ha széthúzott a nemzet - hangsúlyozta. A nagycsaládosok nevében az elnökasszony „kincseket" kínált fel a társadalomnak. Egyrészt azt a tapasztalatot, hogy az egyéni, felekezeti és pártszimpátiáktól függetlenül lehet közösségben élni; másrészt, hogy lehet és kell hosszútávon, emberöltőnyi időben is gondolkodni; harmadrészt, hogy miképpen lehet és kell a terheket arányoSZEPTEMBER 9fl Péntek EBU Friderika san viselni, s a javakat igazságosan megosztani. A családi nap nyitórendezvénye keretében köszöntötték a nemzeti emlékpark négyszázezredik látogatóját a millecentenárium évében. A nagy csokor virágot s az emlékpark örökös belépőjét Lukács Miklós kapta, aki szüleivel és öt testvérével érkezett Ópusztaszerre, Budapestről. 1996. szeptember 20-án tarkaforgó méhkaptárrá változott az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 55 hektária. Hál' Istennek! Ö. F. A takarítás jutalma A Takarítási Világnap alkalmából akciót hirdetett az iskolák részére a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. és a Polgármesteri Hivatal. Hogy a diákok nagyobb kedvvel takarítsanak, nyereményeket ajánlottak fel, melyeket szombaton délután a múzeum előtt megrendezett ünnepségen vehettek át a szerencsések és a díjazottak. A szervezők szerint minden várakozást felülmúlt az akció, hiszen a takarításban 27 iskola vett részt, s összesen 6426 diák szorgoskodott a városban. A tanintézmények közötti verseny elbírálásánál több szempontot is figyelembe vettek, így a kitakarított terület nagyságát, az elvégzett munka minőségét, valamint a résztvevő diákok létszámát az igazságosság kedvéért itt természetesen arányokat néztek, hogy a suliba járók hány százaléka dolgozott. Mindezek után a következő végeredmény alakult ki: első lett a Tömörkény István Gimnázium (100.000 forintot kapnak eszközvásárlásra), második a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium (75.000 Ft), harmadik pedig a Csongor téri Ált. Iskola és Gimnázium (45.000 Ft). Minden résztvevő iskola kapott egyébként pénzjutalmat. A takarító diákok között egyéni nyereméneyket is kisorsoltak, a fődíj itt két mountain-bike kerékpár volt, az egyiket Andricsók Lajos, a Kiss Ferenc erdészeti szakközépiskola harmadik osztályos diákja, a másikat ifj. Vági László, a Tömörkény gimnázium I/B-s tanulója nyerte meg. T. V. OKTOBER Friditől Kiss Péter egy hintóban utazott a polgármesterrel. (Fotó: Gyenes Kálmán) Mórahalom sok más nemes vonása mellett arról is megismerszik, hogy kétszer-háromszor annyi ünnepnapot számlál egy esztendőben, mint amennyit hivatalosan jegyeznek a naptárak. Az elmúlt hét végén kettőt is: szüreti mulatságot, meg a város napját egyszerre. A szombati szüreti felvonulás legnagyobb meglepetéseként a menetet vezető fogat egyik utasa nem más volt, mint maga Kiss Péter munkaügyi miniszter, Nógrádi Zoltán polgármester jobbján ülve. Noha az égiek majd' egész nap vizezték a szüreti nap mulatozóit, ám mivel illetlenség lett volna a minisztert esőben kocsikáztatni, a délutáni menettánccal kísért felvonulás idejére csak bedugultak a mennybolt eresztékei. A lovasokkal felvezetett miniszteri-polgármesteri fogatot követte Géczi József országgyűlési képviselő kocsija, majd a gazdákkal megrakott szekerek, aztán a fél várost végigtáncoló bájos majorettek következtek „fiúikkal", a fúvósokkal, s aztán a vendég folklórcsoportok zárták a sort Csíkszentmártonból, Horgosról, Algyőről, Üllésről, Zákányszékről, s persze helyből. A szüreti felvonulás mintegy háromórás gálaműsorral tetőzött a művelődési házban. A nap kiemelkedő eseményeként mérkőztek meg egymással a szőlősgazdák, pontosabban boraik. A borminősítő verseny végén a munkaügyi miniszter hirdetett eredményt: aranyérmes bor lett Ábrahám Györgyné 1995-ös kövidinkája, s Tóth István 1977-es évjáratú Kocsis Irmája. További érmek: Szűcs Illés (négy ezüst és egy bronz), Tóth Sándor (három ezüst és egy bronz), Széli Áron (egy ezüst és két bronz), Horváth Ferenc Szekszárdról (egy ezüst és egy bronz). Ábrahám Györgyné (egy ezüst), Barna János (egy bronz), Katona Imre (egy bronz) és Tóth István (egy bronz). Vasárnap, noha ünnep lévén, időben keltek az emberek, hisz 7 órakor már zenés ébresztő csalogatta újabb eseményekre a mórahalmi polgárokat. Előbb 8-ra ünnepi szentmisére, majd egy kis toronyzene és térzene után a polgármesteri hivatal elé, ÉÉL* ^ I (W i c * 1 I [fi : 1»« 3»« , i ' <«T M Nokia 450 Az észkombám A legkisebb 450 Szeptember 20-tól október 4-ig'25.000 Ft jár Önnek ajándékba - akár névnapja van, akár nincs. Mert ez alatt a két hét alatt a Westel 0660 Fridinek, Fecónak és mindenki másnak, aki megvásárolja a két legmodernebb 0660-as mobilteleion egyikét, elengedi a belépési díjat! Sőt, a Benefon Sigma és a Nokia 450 már 30% előlegfizetéssel, kamatmentes részletre is elvihető. Ne feledje, a 0660-as telefonok az ország egész területén használhatók. A készülékeket a BNV B pavilon A/3 standján is megtekintheti és kipróbálhatja. 'Ajánlatunk az akciós készlel erejéig érvényes. s b a n a x U oooo Általános tájékoztatással 24 árás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as, más mobil- vagy vezetékes telefonról a 0680 450-450 es Ingyen hívható számokon. WESTEL IRODA: SZEGED, 6720 TISZA IAI0S KRT 24.. TEL: 106 621421-575. RÁDIÓTELEFON: <06 60! 327-600 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT SÁRI ZOLTÁN TEL.: (06 60) 327-621 • VARGA LÁSZLÓ TEL. 106 60| 327-635 • SEBÓK ZOLTÁN TEL 106 601427-777 WESTEL FORGALMAZÓK: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. EC0PH0NE GAZD ÉS HIRAOASTECHNIKAI KFT, 6800 SZÁNTÓ k U. 20.. TEL : 106 62| 341 -239 • SZENTES, ELEKTRORL Krt. 6600 JÖZSEF A. U 6/B . TEL (06 631311 -730. RÁDIÓTELEFON 106 60) 337-092 • MAKÓ. PUSZTA HIRAOASTECHNIKAI BOLT. 6900 SZEGEDI ÜT 2.. TEL (06 62| 413055. RÁDIÓTELEFON: 106 60) 327 918 tiviöTinroa « r r immiimi WESTEL