Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-21 / 221. szám

SZOMBAT, 1996. SZEPT.,21. SPORT 11 „Drága" Eger vízilabda • Munkatársunktól A közelmúltban a Rijeka vízilabdacsapata öt napot töltött Szegeden, az SZVE vendégeként. A tapasztala­tokról Fülöp Tibor edző szá­molt be: - A horvátokkal összesen kilenc kétkapus felkészülési mérkőzést vívtunk. Hasznos­nak tartom a közös edzőtá­bort, rengeteget gyakoroltuk az emberelőnyös helyzetek kihasználását, valamint a hátrányok kivédekezését. A látottak bizakodással tölte­nek el. • Ezen a hétvégén Eger­ben nemzetközi tornát rendeznek, amelyen úgy volt, hogy az SZVE is in­dul. - Sajnos ebből nem lett semmi. Nincs rá pénzünk... Pedig jó lett volna a szep­tember 28-án kezdődő baj­nokság előtt legalább egyet­len viadalon részt venni. A rosszban az a jó, hogy így legalább a leendő ellenfelek nem tudtak bennünket feltér­képezni... Favoritként**. vízilabda • Munkatársunktál A hét végén kezdődik az OB Il-es pólós pontvadászat. A szövetség újított, ebben a bajnokságban a keleti cso­portot két részre osztotta há­rom-három csapattal. A Dental Studio-Szenior SZVE gárdája a mórahalmi­akkal és a miskolciakkal ke­rült azonos ágra. Az első kört Miskolcon rendezik. A másik csoportban a Szentesi Szenior, a Békéscsaba és a Cegléd együttese küzd egy­mással. A szegedi „öregfiúk" ke­retében a következő játéko­sok szerepelnek: dr. Kasza Géza, Juhász György, dr. Cseri András, Rea László, Lakó Gábor, Rigó Szilvesz­ter, Lengyel Zoltán, dr. Körjfy Kornél, Éles Vilmos, dr. Török Béla, dr. Csernus Zoltán, dr. Borzi Miklós, Szélpál Zoltán, Szélpál Gá­bor, Haraszti György, La­dóczky Zsolt, Vida János. Edző: Kuczora Gyula. Két meccs, két győzelem? kosárlabda • Munkatársunktól A Szedeák-Akuterm KE NB I. B-csoportos férfi ko­sárlabdacsapata nagyszerűen kezdte (Parádyék a Nyíregy­házát verték 93-68-ra) a baj­nokságot. Vasárnap, 17 óra­kor idegenben, a Budafok el­len folytatják Vitaszekék a pontvadászatot. - Nem lehet az ellenfél túlságosan jó csapat, mert akkor nem kapott volna ki Vásárhelyen a HKE-től 46 pontos külpnbséggel... - vá­zolta a rivális játékerejét Ba­logh Tamás, a Szedeák-Aku­term KE elnöke. - Ennek el­lenére nem szabad félvállról venni a fővárosiakat. Az el­múlt bajnokságban óriási küzdelemben nyertünk elle­nük idegenben, azzal a győ­zelemmel jutottunk a cso­portunkban az első négy kö­zé. Most is erre törekszünk. PICK SZEGED-KOMLO férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés a Telin TV-ben, szombat, 18.50 óra rmEDiKémiAi Moszkvai krt. 30. Autóhórusz Kft. WV-, Audi", Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. Hmn PUMA Takaréktár utca IA DÉLMAQYARORSZÁQ I mellekletei HMM Mérey u. 15. m MORTON'S MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA PETŐFI S. SGT. 7 1 il' OIM Autómobil Vegyi Kft. Szeged. Acél u. 27/C | Nap Bútorbolt Szeged, Dorozsmai út 14. Horgászhír • Munkatársunktól A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsé­gének Intéző Bizottsága szeptember J9-i ülésén napi­rendre tűzte az 1998. évi ka­jak-kenu világbajnokság elő­készületi munkái miatt a Maty-éri víztározó körül ki­alakult közismert problémát. A tározón - az igen ala­csony vízszint miatt - szep­tember 15-től nem lehet hor­gászni. Az intéző bizottság ezért az 1996-os évre a Maty-éri területi jeggyel ren­delkezőknek egész évben színvonalas horgászati lehe­tőséget biztosit azzal, hogy szeptember 20-tól az év hát­ralevő részében engedélyezi az Atkái holtágon az ott ér­vényes rend szerinti horgá­szatot. Az ez évi Maty-éri enged­éllyel természetesen tovább­ra is lehet a Bögéken hor­gászni, ahol a tározó lehalá­szása után még várható tele­pítés. Cigcm, a messiás? labdarúgás Sorin Cigant nem kell külön bemutatni a sze­gedi szurkolóknak. Ami­kor először játszott a Ti­sza-parti csapatban ha­mar a közönség ked­vence lett, elsősorban jó játéka és (ami lényeges) góljai révén. Később az­tán nagy kitérővel ismét Szegeden bukkant fel (az SZVSE NB ll-be ké­szülő gárdájában ját­szott), de ez az újabb fellépés már nem volt olyan sikeres. Sorin ugyanis edzetlenül, fel­készületlenül lépett pá­lyára, aminek „leégés" lett a vége. Eltelt egy esztendő és Sorin Cigan újra itt van. Azért hívták, hogy megoldja a dorozsmai gólínséget. Egyik edzés előtt beszélget­tünk vele: * Most is olyan állapot­ban van, mint a tavaly? ­kérdeztük a (volt) román válogatott csatárt. - Erre a szezonra a fel­készülést még otthon, Ro­Sorin Cigantól gólokat várnak Dorozsmán. (Fotó: Gyenes Kálmán) mániában kezdtem - mon­dotta. - Egy román NB l-es csapat szeretett volna leiga­zolni, s velük végigcsinál­tam az alapozást. Végül is nem jött létre a megállapo­dás, s amikor szponzorom közölte velem, hogy Do­rozsmára mehetek, nagyon örültem. Itt edzek már több napja a fiúkkal, s igen jól érzem magam köztük. » • Látta a dorozsmai csa­patot már bajnoki mecs­cset is játszani. Mi a véle­ménye? - Jó, „munkás" csapatnak tartom, sok tehetséges labda­rúgóval, akik azonban vala­miféle gátlással küzdenek a kapu előtt, azért nem megy a gólíövés sem. Szerintem sokkal feljebb is lehetnének a táblázaton. • Sorin Cigan gólvágó lesz Dorozsmán? - Ehhez elsősorban a csa­patba kellene kerülnöm. Vá­gó Attila edzőtől függ, hogy játszom-e, vagy nem. A töb­bi rajtam múlik. Nem szere­tek ígérgetni, de minden erőmmel azon leszek, hogy betaláljak az ellenfél kapujá­ba, úgy, mint amikor ideke­rültem Szegedre. • Azóta azonban már el­szállt egy-két év... - Ez igaz, de a góllövés tudományát nem lehet elfe­lejteni. Sokat gyakorolom a kapuralövést, s szerénytelen­ség nélkül mondhatom, hogy nem megy rosszul... • Tehát ma Cigan-gól­nak örülhet a közönség? - Ha játszom, talán... P. Sándor Jázsef Jól „beszéltek" dánul röplabda O Munkatársunktól A magyar férfi röp­labda-válogatott Dániá­ban a soros harmadik Eb-selejtezőjét is meg­nyerte, a házigazda együttessel szemben. Nyári Sándor, a szegedi illetőségű szövetségi kapi­tány jól debütált első tét­meccsén. A siker nem min­dennapi krónikáját mondja el maga a mester: - Azzal kezdeném, hogy az edzőváltás körüli viharok elcsitultak, Garamvölgyi Mátyás belátta, hogy távirá­nyítással nem lehet vezé­nyelni a válogatottat, viszont a másodedzőség miatt nem utazik haza. Az általam megálmodott 12 emberből csak 10 utazhatott, mert Bo­tyánszki részleges hasfal­szakadása kiújult, és a biztos kezdő Tomanóczy pedig bo­kaszalagszakadást szenve­dett. Mivel a dánok ki akar­ták vonni a játékból Kántort - a nyitásokról van szó -, ezt a feladatot Csíkosra bíztam, aki a második számú szerva­fogadónk. Sajnos 10-15 perc után kiderült: ez sem az ő meccse... Ezt a szettet simán nyerték vendéglátóink. A beállt Hulmann jól helyette­sítette, és Petheő is reme­kelt. Pásztor a második játszmában 9:5-ös vezeté­sünknél súlyosan megsérült, azonnal kórházba kellett szállítani. Öszenéztünk Oláh János kollégámmal: az iste­nek a fejükre estek... Pályára kellett küldeni Bánhegyit és Gelencsért, kettejüknek van együtt „két és fél" váloga­tottsága. Pokoli nehéz körül­mények között nyertünk. Nagyon boldogok vagyunk, ez nem a tudás, hanem a szív diadala volt! Csoda, hogy si­került.­A visszavágó decem­ber közepén, Dunaújvá­rosban lesz. Nyári Sándor bizakodik az ottani diadal­ban is. Októbertől új szezon, új reményekkel jégkorong Október közepén megkezdődnek az 1996/97-es jégkorong bajnoki szezon küzdel­mei. A legjobb csapatok vetélkedésében ezúttal helyi csapatért is szorít­hatnak a sportág bará­tai: a Tisza Volán Sze­ged révén a megyeszék­hely gárdája is érdekelt a pontvadászatban. Komjáti Endre egyesületi elnök, Rigó Lehel elnök­helyettes és Bánáti Antal szakosztályvezető a rajt előtti helyzetről, s a még elvégzendő feladatokról nyilatkozott. • A tavalyi OB Il-es küzdelmekben első he­lyen végzett csapat a ma­gasabb követelmények miatt alapos „vérfrissí­tést" kapott. Kik érkez­tek? K. E. - Hosszú a névsor, talán egyszerűbb, ha a Jász­berényből érkezettekkel kez­dem. A kapuba két embert ­Lajkó Attilát, és Bernei Ger­gelyt - hoztunk; rajtuk kívül Balla Tibor, Bató András, Csiki Csaba, Egyed Máté, Havrán Péter, Bugyi Csaba valamint Konrád Zoltán ér­kezett az Ice-Lehelből. Láng Csaba Dunaújvárosból, Igor Szlivinszkij és Szergej Babij Kijevből, Bálint Artúr pedig Romániából csatlakozott hozzánk. Az előző szezon­ban győztes csapatból to­vábbra is számítunk Fodor Roland, Bauda Sándor és Bóna István játékára; az edző Alekszandr Kulikov lesz. Annyit még elárulha­tok, hogy a névsor nem tel­jes, több játékossal is tár­gyalásban állunk még. • Hogyan telik a bajnok­ság rajtjáig, vagyis októ­ber közepéig terjedő idő­szak? K. E - Jövő hét közepén Székesfehérvárra utazik a gárda, ahol edzésen vesznek részt a fiúk. Ezután itthon szárazföldi tréningekkel, il­letve október 1 -jétől, a jég­pálya tervezett nyitásától, ,jeges" edzésekkel folytat­juk a felkészülést. Bajnoki rajt október 19-én, Székesfe­hérváron, ahol egymást kö­vető napokon három mérkő­zést játszunk. Az első hazai meccsünk november 5-én lesz. Szeretnénk, ha már a bajnoki rajt előtt előkészü­leti mérkőzésekre rangos csapatok látogatnának Sze­gedre. - Ha már szóba került a hazai pálya: egy darabig úgy tűnt, ismét gond lesz a Hor­gosi úti létesítménnyel, mi­vel a jégkészítő gép által ki­bocsátott szénmonoxid mennyiség - az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mérései szerint ­az előírtnál magasabb szintet ért el. Emiatt egyesek a jég­pálya bezárásáról is beszél­tek; van igazságalapja a hír­nek? R. L.- Nem annyira ko­moly ügy ez, hiszen tavaly is ugyanez a gép üzemelt egész szezon alatt, mégsem volt probléma. Egyébként biztos vagyok benne, hogy kérdést akár többféleképpen is - fo­kozott szellőztetéssel, a gép más, például elektromos üzemmódra történő átállítá­sával - meg lehet oldani. Szinte mindennap érezzük: igénylik az emberek a jégko­rongot, ilyesmi miatt nem hiúsulhatnak meg ezek a ter­vek. * Milyen célkitűzéssel vág neki a csapat az új szezonnak? B. A. - A Dunaferr meg­állíthatatlannak tűnik, az Új­pestet pedig szerintem min­denki meg fogja verni, így mi a Volánnal és a Fradival a 2-4. hely megszerzéséért leszünk nagy harcban. Biz­tos vagyok benne, hogy szurkolóink számos nagy csata szemtanúi lesznek ok­tóbertől, s kérem, továbbra is támogassák buzdításukkal a csapatot. Egyben szeret­ném megköszönni azon főszponzorok támogatását, akik lehetővé tették, hogy a szegedi közönség első osztá­lyú jégkorongot láthasson. A névsoruk: Tisza Volán, Pa­pagáj Markét, Secolor Kft., Dél-Beton Kft., Citroen, Ge­neráli Biztosító, Vitafriss, Szudár Kft., Seroprint Kft. B«ck Artúr Versenyekre, elismerésekre, megemlékezésekre tiszteletdíjak: SERLEGEK, ÉRMEK, PLAKETTEK nagy választékát kínáljuk (gravírozással is) 6724 SZEGED, Szent Gellért utca 2. Tel./fax: (62) 325-175 SZEGED, Szent Mihály u. 3. T. 325-837 SGfíSSutcB. IBM III l'll I ACKERMAN svájci divatáru Elegáns kosztümök, női-férfi pulóverek, blúzok, ingek, stb. Extra méretű zakók! GyermeKjoggingok 1750 Ft-tól! a Tornacipők 1000 Ft-tól! NIR KING E SZEGED, TAKAREKTAR U. 1. 06-30/250-902 Szeged-kupa • Munkatársunktól Szeptember 28-án és 29­én az újszegedi Sportcsar­nokban rendezik a IV. Sze­ged-kupa nemzetközi, kor­osztályos tollaslabda-ver­senyt. Az első napon 11 óra­kor, míg vasárnap 8 óra 30 perckor kezdődnek a küzdel­mek. Nevezni írásban, az alábbi címen lehet: Tary Gá­bor,6722 Szeged, Szenthá­romság utca 75.D/B. Tele­fon: 62/454-348, valamint 62/440-365. Mozgássérültek versenye • Munkatársunktól Ma és holnap, 9 órai kez­dettel a Lila iskolában tart­ják a mozgássérültek orszá­gos asztalitenisz versenyét. Graziani autóbalesete • Bologna (MTI) Agyrázkódással szállítot­ták a bolognai kórházba Francesco Grazianit, az 1982-ben világbajnokságot nyert olasz labdarúgó-válo­gatott játékosát. A jelenleg a C2 ligában szereplő Arezzo elnökeként tevékenykedő egykori csatár az autópályán Bologna irányába hajtott, amikor összeütközött egy szembejövő járművel, majd kocsijával a védőkorlátnak vágódott. A baleset követ­keztében Graziani egyik ujja is eltörött. Jó napot. Szeged • Munkatársunktól A Rózsa Edit országgyűlé­si képviselő által kezdemé­nyezett „Jó napot Szeged" rendezvénysorozat keretén belül szeptember 28-án (szombaton) 10 órától kerül megrendezésre a „Honfogla­lás Szegeden" elnevezésű já­tékos vetélkedő. A rendezők hatfős csapatok jelentkezését várják; rajt és cél egyaránt a Szőke Tisza úszóházzal szembeni rakparton. A részt­vevőknek - akadályverseny jel­leggel, Szeged területén - hét állomáson a legkülönfélébb feladatokkal kell megbirkóz­niuk. Csak ízelftőül néhány: lovaglás, Íjászat, sátorállítás, játékos totók, szellemi felad­ványok. Nevezés: szeptem­ber 26-ig a városi sportigaz­gatóságon (Szeged, Temes­vári krt. 33.), vagy a verseny napján, a helyszínen, 9 óráig. Az I.-III. helyezettek értékes díjakat vehetnek át. További információk a 434-234-es te­lefonszámon, Tamás Sándor­tól, vagy Szántha Istvántól. Medikómia­bórlet • Munkatársunktól A Medikémia Szeged röp­labda-szakosztálya értesíti a szurkolókat, hogy elkészül­tek az 1996/97-es szezonra szóló bérletek, melyek a csa­pat összes bajnoki, kupa és nemzetközi mérkőzésére ér­vényesek. A bérlet ára 3000 forint, s egyben a Volán Taxi kedvezményes utazásra jo­gosító, törzsutas kártyájaként is használható. A bérletek megvásárolhatók: ma 15 és 17 óra között a Sportcsarnok előterében, illetve a Volán Taxi Szent György téri iro­dájában, folyamatosan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom