Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
A Nobel-békedíjas Teréz anya állapotában lényeges javulás állt be - közölte tegnap dr. Szudipta Kumar Szen, a kalkuttai Woodlands kórház igazgatója. A 86 éves beteg még nincs túl az életveszélyen, de kedden reggel már le lehetett kapcsolni róla a lélegeztető készüléket. Az albán származású apácát egy héttel ezelőtt magas lázzal kísért maláriás roham miatt szállították be, s a klinikán szívrohammal is súlyosbodott állapota. Képünkön: az indiai Kalkuttában gyermekek imádkoznak Teréz anyáért. (MTI Telefotó) Isten éltesse! ÁGOSTON Római keresztény nemzetségnévből, az Augustinusból. illetve annak rövidüléséből. az Augustinból származik. Augustinus az Augustus név származéka. Ez utóbbi jelentése: fennséges, fennkölt. Madonna új házat vásárolt A hfrts popsztár, Madonna sajtójelentések szerint 2,7 millió dollárért házat vásárolt Los Angelesben. Az 1920-ban épült lakóház az előkelő Los Feliz negyedben áll, s csak körülbelül fele akkora, mint az énekesnő közelben levő jelenlegi otthona, amelyet már hosszabb ideje hirdet eladásra. Madonna jelenlegi háza 650 négyzetméter nagyságú és 6,5 millió dollárt kér érte. A sztár egyébként ideje legnagyobb részét Miamiban levő házában tölti Florida államban. Ezen kívül lakása van New Yorkban is. Ismeretes, hogy Madonna első gyermekét várja. Egy lóerős autóárverés A bécsi Dorotheum aukciós ház eredeti ötletként a lóerő legősibb „hordozóját", egy valódi lovat is el akar árverezni szeptember 4-i veteránautó-aukcióján. Róberténak, a 14 éves sötétbarna Holstein heréltnek a katalógus első „darabjaként" 6500 , schilling (625 dollár) lesz a kikiáltási ára. Mint az 1785ben alapított Dorotheum - a világ második legrégebbi aukciós cége - illetékesei elmondták. az egyetlen lóerős ősi .jármű" iránt érdeklődők Robertót nem a többi kiállított oldsmobil között találják. hanem egy Bécs közeli istállóban. Égett a komphajá Száztizenhét személy mentőcsónakokon menekült el hétfőn egy égő komphajóról a La Manche-csatornán, az Angliához tartozó Guernsey sziget közelében. Az Emeraud francia komptársaság Trident Seven nevű katamaránja, mely Guernsey szigetéről indult és Jersey felé tartott, fél tengeri mérföldnyire volt St. Peter Port kikötőjétől, amikor tűz ütött ki a gépházban. A 111 utas zömmel brit és francia turista - , valamint a hatfős személyzet ép bőrrel megúszta a dolgot. Az égő hajót a hatóságok bevontatták a kikötőbe, a tűzoltóknak ott sikerült megfékezni a lángokat. Korzikai pokolgópek Újabb két pokolgép robbant keddre virradóra Korzikán, a Franciaoszághoz tartozó földközi-tengeri szigeten. A robbanások senkit nem sebesítettek meg, de megrongálták Bonifacióban az adóhivatal épületét, és a Figari repülőtéren egy gépkocsikölcsönző irodát. Az utóbbi 13 nap során összesen 17 bombamerényletet hajtottak végre Korzikán. A rendőrség a sziget autonómiájának kiterjesztéséért hafcoló szervezetet teszi felelőssé a robbantásokért. Ételmérgezés egy görög haján Súlyos ételmérgezés történt egy libériai zászló alatt hajózó görög utasszállító hajón, amely kedden Krétán kötött ki. A Costa Riviéra nevű hajón, amely Bari, Olaszország, Korfu és Kréta között bonyolít le körutazást, mintegy 800 ember betegedett meg. A hajótársaság egyik alkalmazottjának közlése szerint közel száz utast magas lázzal szállítottak krétai kórházakba. A többi utasnak az orvosok tájékoztatása szerint feltehetően nincs szüksége kórházi, ápolásra. Ismét ölt a permi rém Néhány hetes szünet után ismét gyilkolt a „permi rém", aki az elmúlt hónapokban hat nőt ölt meg a Káma-parti városban. Perm város rendőrségének keddi bejelentése szerint a gyilkos ugyanabban a kerületben lépett akcióba, ahol korábban elkövette véres bűncselekményeit: az egyik ház liftjében megerőszakolt egy fiatal nőt, majd számtalan - az áldozat nyakára és mellkasára mért szúrással végzett vele. Buddha-tolvajok Buddha-szobrokat loptak el a hét végén egy laoszi múzeumból. A beszámoló szerint vientiane-i múzemban őrzött 89 arany-, ezüstés bronzszobornak mintegy felét lopták el a tettesek. A műalkotások többsége a XVII. században készült. Kézigránátos öngyilkosság Egy horvát iskolás hétfőn kézigránáttal öngyilkosságot követett el sikertelen pótvizsgája után. A 13 éves varasdi fiú elővette sikertelen matematikavizsgája után régóta rejtegetett kézigránátját, és a szülői otthon udvarán felrobbantotta kezében a gyilkos szerkezetet. Nyomban szörnyethalt. Horváth Dezső A riasztó A/fór a kölöknéprajzos is ismeri a IV 1 régi jó pásztorok időjárásra kalibrált jelzőrendszerét, és eltanulja tőle a kölökmeleorológus is, hogy tudományosan meg legyen magyarázva. Ha nyugtalan volt a nyáj, és izgága a szamár, ha gyorsvágtában legelt a szűzgulya, vagy ha galoppra váltolt a ménes, eső készülődött. A szántóvető parasztembernek elég volt egy szempillantás a pásztorra, már tudta. Ha a fecskék alacsonyan jártak, biztos jel volt az is. Motorizált világunkban minden jelzőrendszert átvettek az autók. Mintha hadügyeink egyik legnagyobb tévedése, a körkörös védelem gyűrűzölI volna beléjük, úgy vonít és sivalkodik valamennyi a környéken éjnek évadján, amiből én azonnal tudom, megérkezett az eső előtti szél első lökete, és nyugodtan átfordulhatok a másik oldalamra. Bűnös mulasztás ez, éppen a körkörös védelem arculcsapása, de nekünk autónk nincsen, minek ugrálnék? Egyébként is megtanultam a regulát annakidején a téren, amikor először szereltek riasztót a kiratakablakra. Annak is nekigyürekezett valami kóbor szellő, megbirizgálhatta a lelkületét, mert el kezdett üvölteni, mint a fába szorult féreg. Annyira újdonság volt akkor még az ilyesmi, aki csak a téren ténfergett, mindenki elkezdett futni. Nem oda, hogy megnézze, ki akar fényes délelőtt betörni, hanem onnan, minél messzebbre. Nehogy neki kelljen tanúskodnia. Ha egyszer a betörők is kitanulják a meteorológiát, készülődő viharban kirabolhatják az összes utcán háló kocsit. Érzékeny a lelke a riasztónak, ha nem kulcsnyitásra igazították. Nem tudom, lehet-e hangolni rajta, mint a hegedűn, de ha lehet, minden autós a lehető legérzékenyebbre állítja, az biztos. Ha idejétmúlt hajtűs módszerrel akarná kinyitni valaki az ajtaját, a legkisebb rezdülésre akkor is szólaljon meg! A lehető leghangosabban. Ebből aztán az lett, ha valaki szúrós szemmel megy el mellette, akkor is sivalkodik. Sőt! Annyira sértődékeny lett némelyik, arra is emlékszik, hogy valaki két héttel ezelőtt illetlen szavakkal illette az anyját. Te szidtad az anyámat? Bumm bele! Ahogy a torkán kifér. Állítólag némelyik biztosító elő is írja, hogy az őrangyalsága alá rendelt minden kocsiban riasztó legyen. Üvölt is néha az egész város minden autója. Hiába erőltetem magamra a legvadabb nyugalmat, ha egyszer fölvertek álmomból, addig el nem alhatom, amíg az idő is ki nem adja a mérgét. Villámok és mennydörgések között járathatom kicsike eszemel arról, hogyan kerülök én bele a kocsibiztosítók pikszisébe. Milyen jogon írják elő minden autósnak, hogy engem minden okvetetlen verjenek föl minden vihar előtt? Ha politikus lennék, már az alkotmánybírósághoz fordulnék, vagy megkérném az állampolgári jogok biztosát, járjon ki nekem egy kicsike nyugalmat. Hergelésből bőségesen elég az egésznapi füst és dörej, a sok csattogás, fékcsikorgás - és a sofőrök hangja, amikor a másik anyját szidják. Körkörösen be vagyunk kerítve, kedves embertársaim. Érzékeny lelkületünk nyilvánvalóan szintén begyűrűzés eredménye. A riasztóról ragadt át ránk is. © SÁRKÁNY Ha gyermeket vár, vagy gyermeke szilletett, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! Most a babaruhák teljes árukészletéből 40%-os árengedményt adunk, amíg akészlet tart. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 4. Telefon: 345-777. :f(T55 :\ V490-490. 5 (TÖRZSUTAS KÁRTYA 1 Törzsutas kártyával olcsóbb!! Szegeden Vásárhelyen Ö A Nap kel: 05.58, nyugszik: 19.32, t A Hold kel: 19.11, nyugszik: 6.43. Makán Svájci nagy szakállú lett a győztes Churban Török Soma Augusztus 26., 7 óra 50 perc, 3950 g. Sz.: Török Ida, Kis Zoltán (Gyula). Benke Martin Márk Augusztus 27., 1 óra 35 perc, 3720 g. Sz.: Mucsi Andrea, Benke Sándor (Szeged). Balogh Zita Augusztus 27., 6 óra 10 perc, 2820 g. Sz.: Kurunczi Noémi, Balogh László (Szeged). Boros Dóra Augusztus 26., 9 óra 14 perc, 3810 g. Sz.: Rakó Anita. Boros Endre (Újszentiván). Orosz Gergő Bence Augusztus 26., 20 óra 30 perc, 3600 g. Sz.: Orosz Andrásné Kiss Judit és Orosz András (Vásárhely). Szabó Bence Augusztus 26., 16 óra 20 perc, 2850 g. Sz.: Brezina Brigitta, Szabó Zsolt (Pitvaros). A családoknak szívből gratulálunk! V> V" melegfront hidegfront ktttffts front Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes, Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! A vízállás tegnap •«"6C- :I9U9JIDW e—e—W V S. C'Ct :uepo6-zg -1-J9M z)A v *u» 91 :|-u|uozfpuiw 48- qoupoeBuoey 001 :|»up»6-zs V Elégedetten mosolyog Silvio Thony, a csehországi Churban rendezett 11. nemzetközi szakállverseny győztese a szintén svájci, második helyezett Geni Schuhmacher (balról) és a harmadik helyezett Josef Egli között állva, a „megmérettetés" eredményhirdetésén. A versenyre a hazai pályázók mellett Németországból és Ausztriából is érkeztek nagy szakállúak. (MTI Telefotó) Ritka méretű lepkevándorlás • MTI Panoráma Az Úr 1508. esztendejének egy júliusi vasárnapján Calais-tól északra hóvihar keletkezett. Mire azonban a csapadék elérte a várost, kiderült, hogy az időjárás szeszélye merő érzékcsalódás: a vélt hópelyhek közelebbről pici fehér lepkéknek bizonyultak. Idén hasonló mértékű lepkevándorlást konstatáltak a németországi Randecker Maar Kutatóállomáson. Ebből az alkalomból a Der Spiegel című magazin a rovarok vándorlásáról írt. A nappali pávaszemek (Vanessa) és a bogáncspillangók (Vanessa cardui) vagy gammalepkék (Autographagamma) soha nem látott tömegben repdesnek a német rétek és mezők felett idén, az autóutakat pedig helyenként szőnyegként fedik az elgázolt lepketetemek: a Randecker Maar intézet harminc éves fennállása óta nem tapasztalt még ilyet. A Németországba érkezett éjszakai lepkék zöme Észak-Afrikában és a Földközi-tenger térségében honos, s az utóbbi helyen hernyóik veszélyes kártevőknek számítanak. Amikor hazájukban kiszárad a természet - mint minden nyáron - a pillangók kénytelenek élelmet adó új hely után nézni. Ebből a kényszerből alakult ki az evolúció folyamán ez a vándormadarakéhoz hasonló magatartás. Közép-Európát azonban ritkán éri el a pillangók vándorlása. Régen ismert tény, hogy a rovarok is vándorolnak, de azon máig vitatkoznak a tudósok, hogy mikor, honnan és hová. Abban nincs vita, hogy a lepkék idén nyár elején „átlépték" az Alpokat és eljutottak Észak-Németországig. Arról azonban heves vita zajlik, hogy hol maradnak e lepkehad utódai. Egyes kutatók szerint az új generáció „agyonvándorolja magát" és elpusztul. Mások azonban úgy vélik, hogy az északon kikelő utódnemzedék visszatér eredete helyére, akárcsak a vándormadarak. A zengőlegyekkel kapcsolatban a német kutatóknak sikerült bizonyítékot találniuk arra, hogy meghatározott útvonalakon és időben visszatérnek őshazájukba, az Ibériai félszigetre. Változóan felhős idő - igazi kánikulával Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: A Kelet-európai Síkság felett anticiklon található. Területén kevés a felhő, napos az idő. Leszálló légmozgások következtében sok a napsütés a Földközi-tenger medencéjében is. Ma estig erősödő déli áramlással a Kárpát-medence fölé is egyre melegebb, átmenetileg szárazabb levegő érkezik. Hazánkban eleinte változóan felhős idő várható több órás napsütéssel, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és főként a Dunántúlon záporokra, zivatarokra kell számítani. A délkeleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. • A Két Lotti (33-ból 3-at) 35. játékhetén nem volt telitalálat, így a 3+3-asokra jutó 75 millió 909 ezer 659 forint tovább halmozódik. A háromtalálatosok 50 ezer 674, a kettesek 232 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek. A nyerőszámok: 3, 31, 33 és 2, 12, 44. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. (x) • Számítógép-kezelő, szövegszerkesztő (Win95, Word 7.0) kurzusok indulnak a Szofi Magyar-Amerikai Számítástechnikai Oktatóközpontban. Tel.: 62/487-765. Iroda: Szeged, Debreceni u. 18/C. (x) • Szaktanfolyam 8 általánossal rendelkezők számára - munkanélkülieknek a munkaügyi központ támogatásával - asztalos, pék, varrómunkás szakképesítések megszerzését kínáljuk intenzív formában szeptember 2-i kezdéssel. Felvilágosítás: Iparszövetség Oktatási Központ, Szeged, Tisza L. krt. 83. III. em. Tel : 62/313-596. (x) Az OrszággyOlási Könyvtár Minmánvábó) törölve