Délmagyarország, 1996. július (86. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
SZERDA, 1996. JÚL. 3. SPORT 7 • Száz év olimpia 12. London, 1948 Dorozsmán tovább folytatják Itt még az ünneplés percei tartanak. (Fotó: Miskolczi Róbert) A világháború „rászámolt" az olimpiára, sokan azt hitték, hogy végleg kiüti. De a homo sapiens, a katonáskodásra kényszerített játékos ember hadibajnokságokat szervezett, majd a romok között kezdett bújócskázni, mezítláb labdát rúgni, éhesen birkózni, házilag összekalapált korcsolyával csúszkálni. Aztán 1946 decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élve maradt tagjai kiáltványt tesznek közzé az ötkarikás játékok folytatásáról és Londonnak ítélik a rendezés jogát. (Egyébként másodszor, emlékezhetünk rá, 1908-ban az angol főváros adott már otthont az olimpiának.) A megnyitót a zsúfolásig megtelt Wembley-stadionban tartják. Egy híján hatvan ország sportolói vonulnak fel. a számuk meghaladja a négyezret, bár Németországot és Japánt a szervezők nem hívták meg. A Szovjetunió sem indul még, de megfigyelői már tanulmányozzák a versenyeket. A magyar küldöttség nehezen jut el a háború utáni nyomorból a londoni küzdőtérre. A koalíciós pártharcok és a külpolitikai zavarok közepette váratlanul jelentékeny és jól felkészített csapattal képviseltetjük magunkat. A tíz aranyéremmel és a sok jó helyezéssel Magyarország a harmadik a némzetek nem hivatalos pontversenyében. Nagy nevek és érdekes eredmények bőven akadtak. Francisco („Fanny") Blankers-Kohen holland háziasszony például négy bajnokságot nyer. A magyar Gyarmati Olgának is a gát a kedvenc száma, edzője, Bácsalmási Péter azonban lebeszéli az indulásról. A csinos és fiatal őstehetség tehát nem lesz leány a gáton, hanem „csak" olimpiai bajnok a távolugrásban. Ekkor már van egy másik aranyérmes atlétánk is, Németh Imre • Munkatársunktól Kovács Ágnes, az úszósport kiválósága „mellbedobással" győzött a júniusi Westel-váltó eredményhirdetésén. Az 1995-ös EB-n elért harmadik helyezésével és a mostani, júniusi bajnokságon úszott országos csúcsával jogos reményeket ébreszt mindenkiben, hogy az atlantai olimpián sem marad pontot érő helyezés nélkül. A fiatal úszónőre a Nemzeti Sport, a Népszabadság, kalapácsvető, aki a legvékonyabb dobóként győzi le a súlyosabb, esélyesebb dobókat. És szintén bajnokságot nyer a tornász Pataki Ferenc, valamint az ökölvívó Csík Tibor. Egy másik ökölvívó, a később háromszoros olimpiai bajnok Papp Laci Londonban kezdte csodálatos karrierjét. A Wembleyuszoda fölé eszkábált faemelvényen úgy harcolt a brit Wright-tal, hogy még a kissé elfogult bírák sem tudják győztesnek kihozni az ellenfelét, mert többet van a padlón, mint a saját lábán. A sport fiatalít. A negyvenhez közeledő Gerevich Aladár már 1932-ben, Los Angelesben tagja volt az első helyezett kardcsapatnak, majd ismételt négy évvel később, Berlinben - most, újabb tizenkét esztendő múlva megnyeri az egyénit és tagja az aranyérmes kardcsapatnak is. A rossznyelvek szerint azért nyert, mert kapott otthonról egy doppingoló táviratot: megszületett Pali fia (aki később vívóként szintén eljutott a világbajnoki címig). „Ali bácsi" különben a legtöbb olimpiai érmet szerzett magyar sportoló. S bár hölgyeknél nem illik a kort emlegetni, Elek Ilona szintén negyvenhez közel ismétli meg berlini sikerét. Egy htján negyven a birkózó Bóbis Gyula is, aki a harminc kilóval nehezebb cseh Ruzicskát fekteti kétválira a döntőben. Kegyelettel kell megemlékezni a szellemi versenyekről, amelyek Londonban utoljára kecsegtettek nyerési eséllyel. A NOB 1949-ben úgy határoz, hogy a művészeti olimpia lekerül a műsorról. Coubertin báró dédelgetett terve a sport és a művészetek összekapcsolásáról annyi ellentmondást, szubjektivitást hozott a felszínre, hogy már többet ártott, mint használt. Sorsa a háború utáni első békeolimpián teljesedik be. Béke poraira. És viszontlátásra Helsinkiben, 1952-ben. Dr. Takács Ferenc az Új Magyarország, a Westel Press és a Vasárnap adta le voksát, míg a Délmagyarország, a Vas Népe és a Magyar Hírlap Kiss Balázst, a Kurír, a Mai Nap Nóvák Dezsőt, a Magyar Nemzet Puhl Sándort, a Déli Hírlap pedig Kropkó Pétert szerette volna „befutónak". A Westel-váltó győztesének járó jutalomtelefont, és hozzá egy havi díjtalan beszélgetést a 15. születésnapját megelőző héten veheti át a bajnoknő. labdarúgás Elmúltak ugyan az ünneplés órái, de a dorozsmai focicsapat sikeréről, az NB ll-be kerülésről még sokáig beszélni fognak a szurkolók. Vágó Attilával, a zöld-fehérek edzőjével, a bajnoki cím megnyerésének fö részesével áttekintettük a megtett utat, s beszélgettünk a hogyan továbbról is. 9 Két évvel ezelőtt, az 1994-95-ös bajnokság őszi, 7. fordulója után a kiesésre álló Dorozsmát vette át. Bátorság kellett hozzá... - Számomra nagy kihívás volt az NB III-as csapat szakmai irányítása, még akkor is, ha egy kiesésre álló gárdához kerültem. Már ősszel is látszottak a fejlődés nyomai, de a tavaszi szezonban veretlenek maradtunk, s a végén a tizedik helyen végeztünk. 9 A következő bajnokságra már feljebb tették a mércét. - Sikerült leigazolnunk néhány neves labdarúgót Barna G., Varga-Tóth, Hűvös G., Csonka, Tóth-Kovács, Kothencz - s a már meglévőkkel együtt olyan csapatot kialakítani, amellyel nem számított túlzottnak az első hat hely valamelyikének megszerezése. 9 A bajnokság végére azonban minden várakozást felülmúltak... - Jól rajtoltunk: megleptük ellenfeleinket. Az első iégkorong Az OB M-es bajnoki címet tulajdonképpen már induláskor megnyerte a Szegedi Papagáj Jégkorong SC, a kissé csúszós pályán ugyanis nem akadt ellenfele. Ez a megállapítás a szó eredeti és átvitt értelmében is igaz, hisz a „riválisok" sokszor nem álltak ki ellenük. Az ok egyszerű, bár sportszerűtlen gondolkodásra vall: a zakót, mint meccs utáni viseletet nem szerették. Most az „utcák, terek bajnokság" után ásztál komoly megmérettetés vár a Tisza-parti jeges Papagájra. A másodosztály bajnoki címe nem jelent automatikusan élvonalbeli tagságot, a legtöbben ugyanis ódzkodnak magasabb osztály követelményeitől, jelentősebb költségeitől, vagy a szövetség nem ad rajtengedélyt a jelentkezőnek. A Szegedi Jégkorong Papagáj SC bead• Munkatársunktól A Szegedi Hermán Ottó HE, a Csongrád Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, a K.I.Z. Strong Bt. Szeged, az II bigattino Kft. Szeged, a Forest Kft. Szeged és a Maros Mix Bt. Makó július 13án a Gróf Széchenyi István evezőspályán (a Maty-éren) közösen rendezi meg a Szeged-kupa nyílt egyéni és csapat horgászversenyét, ami kétfordulós és pénzdíjas. (A fordulóban az élre álltunk, s ezt a helyet csupán egyszer rosszabb gólkülönbségünkkel - adtuk át a Makónak. Mondhatnám úgy is, hogy rajt-cél győzelmet arattunk. Először nem vettek komolyan, később pedig már nem tudtak utolérni bennünket. 9 Annak idején sokan bírálták, hogy nagyon bő a csapatkeret... - A végén nekem lett igazam; ha nincs 27 játékos a keretben, akkor nem tudom, hogyan tudtuk volna átvészelni a már említett sérüléshullámot. 9 Kikkel elégedett, kikkel nem? - Egészében véve valamennyi játékos teljesítményével elégedett vagyok, hiszen, akik élvezték a bizalmat, nem keltettek csalódást. A nehezét azonban néhány ta nevezését, hogy milyen eredménnyel, arról a Centrumban lévó Bánáti-rezidencián számolt be Komjáti Endre klubelnök, Rigó Lehel elnökhelyettes és Bánáti Antal szakosztályvezető. Komjáti Endre és Rigó Lehel a napokban részt vett a Magyar Jégkorong Szövetség éves közgyűlésén, ahol elfogadták a szegedi egyesület nevezését. A következő szezonban tehát a Dunaferr (bajnok és kupagyőztes), a Ferencváros, az Alba Volán, a Jászberény és az UTE csapata vár a még formálódó gárdára. A „papagájos" küldöttségnek volt még két kérése. Az egyik, hogy a három külföldin kívül náluk játszhasson három jugoszláv hokis is. és, hogy az utánpótlás bajnokság alól felmentést kapjanak. (Jégkorongos palánták nevelésével már foglalkozik a Rigó-művek, de közvetlen utánpótlás-csapattal még nem rendelkezik az egyesület.) Mindkettőre, a sportág érdekeit szem előtt tartva, áldását adta a közgyűlés. Az anyagi terhek növekenevezési díj felnőtteknek 5 ezer, ifjúságiaknak és hölgyeknek 3 ezer, a csapatoknak 10 ezer forint). A jelentkezők, illetve érdeklődők bővebb felvilágosítást a 62/311196-os és a 06-60-486-879es telefonon kaphatnak. alapjátékos vitte a vállán. Gqpdolok itt elsősorban Kemenesre, Szabó T.-re, Barnára, Kothenczre, Tóth Z.re, Tóth G.-re, Fábiánra, Mórára, s még sorolhatnám a neveket. Még egyszer hangsúlyozom: akik pályára léptek a Dorozsma színeiben, azok megtették a magukét. A csapat minden tagja részese a sikernek. Ki ilyen, ki olyan mértékben, de hozzájárult ahhoz, hogy focitörténetében először, NB Il-es gárdával büszkélkedhet a Kiskundorozsma. 9 Sokan arról beszélnek, hogy a csapat nem indul el a második osztályban. Mi az igazság? - A híresztelésekkel ellentétben indulunk az NB IIben! % Az Ön szakmai irányításával? déséről már volt szó (a Papagáj Markét maradt támogató), éppen ezért a klub vezetői számítanak arra, hogy a város által az élvonalbeli tagság esetére ígért 1 millió forintot megkapják. Sajnos, a kívülről Jégkristály Palotának titulálható csarnokkal is bőven van probléma: szeretnék, ha a bajnoki rajtig (október 18-23, székesfehérvári első forduló) megoldódna az öltöző-kérdés, és a riválisokat, illetve bírókat kulturált körülmények között fogadhatnák. Pillanatnyilag ugyanis sem a csapatoknak, sem a bíróknak nincs öltöző a jeges arénában. Az edzőtábor - kicsiknek és a felnőtt együttesnek egyaránt - valószínűleg Székesfehérvárott lesz, ahol már augusztus 15től lesz jég. Szegeden ez is csak szeptember-októberre várható. Személyi kérdésekről is szóltak a jelenlévők. Az edző-kérdés még nem oldódott meg, tárgyalnak a kiszemelttel. Játékosok már vannak, előszerződést kötöttek Havrán Péterrel, Lajkó Attilával és Csiki Csabával, de Az idei első osztályú horgász csapatbajnokságot az Alcsi-szigeti holtágon rendezték 11 együttes részvételével. A Csongrád megyei csapat - nyolc éve mindig a dobogón végez - szoros küzde- Annak ellenére, hogy három helyről is kecsegtető ajánlatot kaptam, maradok Dorozsmán. Nagyon szeretném barátaim segítségét továbbra is élvezni. Most fog eldőlni, hogy ki az igazi barát... 9 Marad a régi gárda, vagy tervez erősítést? - Aki megfelel a várakozásoknak, az marad. De természetesen nem zárok ki erősítést sem. Kiszemeltjeim között szerepel Miklós, Sahin, Ferenczy és Bálint (Makóról), Demeter, Udvari és Krajczár (a SZVSE-től), Turján és Srdics (a SZEACtól), Győri és Bozó (Vásárhelyről). Valószínűleg Kántor Ferenc lesz a pályaedző és tervezzük egy technikai vezető megválasztását is. P. Sándor József jön erősítés a Fradiból és Dunaújvárosból is. Csak ízelítő: tárgyalnak Hudákkal. Szajlaival és Paraizzsal... Nézzük az érintettek, hogyan értékelték az OB l-es tagságot! Komjáti Endre: - Hat esztendő után, amit két év kihagyás tarkított, végre indulhatunk az élvonalban. Célkitűzésünk, hogy bentmaradjunk az elitben. Rigó Lehel: - Nyolc esztendőt dolgoztam ezért, játékosként és edzőként. Most a kicsikkel foglalkozom, ők jelentik a sportág jövőjét. Bánáti Antal: - Tízéves álmom vált valóra! Ez is színesíti a szegedi sportpalettát, kedden és pénteken is játszunk meccset. A következő nagy álmom a bajnoki döntő a BS-ben, vagy a szegedi jégpalotában... Ahonnan valószínűleg televíziós közvetítés is lesz, hisz a Magyar Jégkorong Szövetség szerződést írt alá a Sport TV Kft.-vel. A szegediek az egész ország előtt bizonyíthatnak, de addig még sok munka vár rájuk. Imre Péter lemben szerezte meg a harmadik helyet. A megyét (csapatvezető Schreiter Tibor, edző Barna Szilárd) a felnőtt Ambrus Tibor, Birta Krisztián, Lukács István (mindhárom Makói HE), Sági Imre, Lantos Jánosné (mindkettő Csongrádi HE), az ifjúsági korcsoportú Békési Attila (Makói HE) és gyermek korcsoportú Molnár Emese (Szegedi Hermán Ottó HE) képviselte. Szenzációs erősítés • Munkatársunktól A bajnok és kupagyőztes Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának főszponzora, a Medikémia Rt. vezetése zöld utat biztosított a gárda további erósítéséhez. Ennek következményeként került az együtteshez két sokszoros válogatott orosz röplabdás az Avtomobilsk Leningrádtól, mégpedig Andrej Talocsko (27 éves, 199 centiméter magas), és Szergej Szajfulin (28, 197). A klub egyéves szerződést írt alá a játékosokkal. Ugyancsak a medikémiásokat erősíti ősztől a válogatott kerettag Berkes Zsolt (22, 207) is, aki Kazincbarcikáról jött Szegedre. Halál a ringben • Richmond (MTI) Újabb halálos áldozatot követelt az ökölvívósport. Egy amatőr bokszoló belehalt fejsérüléseibe. Dale Foreman (24) nehézsúlyú öklöző egyik mérkőzése után látás- és hallászavarokra panaszkodott. Még eszméleténél volt, amikor kórházba szállították, ám néhány órával később meghalt. Tysont kiütik? • Las Vegas (MTI) Az amerikai Mike Tyson július 13-án a WBA-szervezet profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címét is megszerezheti. Ehhez a jelenlegi címvédőt, Bruce Seldont kell legyőznie a Las Vegas-i MGM Grand Hotelben. A helyi bukmékerek szerint a WBC címét birtokló Tyson hétszer esélyesebb honfitársánál. Három SZVSE-arany • Tudósítónktól A napokban rendezték meg az atlétikai orzágos ifjúsági és serdülő pályabajnokságot Budapesten. A Szegedi VSE versenyzői remekül szerepeltek, hisz három arannyal és sok értékes helyezéssel gazdagabban térhettek haza. Bajnok lett Szentgyörgyi Katalin (1500 m-es síkfutás), Bondor Krisztina (5 km-es gyaloglás) és Pap László (10 km-es gyaloglás). A 4. helyen Virág-Kis-Agnés, Gózon János, az 5.-en Zádori Orsolya, Kürti Anikó, Dobó Andrea, Szekeres Anita (két számban), míg a 6. helyen Kürti Anikó és Benkő Anita végzett. . Olimpiai különvonat • Berlin (MTI) A berlini állatkertből elindult 35 napos útjára - az ötkarikás játékok 100 éves történetét bemutató kiállítással - az „Olimpia Express". A 300 méter hosszú különvonat Németország 34 településének vasútállomásán „várakozik" egy-egy napot, ahol az érdeklődők a kiállítás megtekintése mellett az adott régió leghíresebb sportolóival is találkozhatnak. Sőt, az olimpia nyitónapjától, július 19-től a szerelvényen felállított hatalmas kivetítővásznon az atlantai eseményeket élőben is nyomon követhetik. ifeii'llrarciLJ.i Versenyekre, elismerésekre, megemlékezésekre tiszteletdíjak: SERLEGEK, ÉRMEK, PLAKETTEK nagy választékát" kínáljuk (gravírozással is) 6724 SZEGED, Szent Gellért utca 2. Tel /fax: (62) 325-175 SZEGED, Szent Mihály u. 3. T. 325-837 ^LAWPATKÓ LOVASKOR KELLEMES, KLLTURÁI.T KÖRNYEZET, SZÉLES , - vv ÁRUVÁLASZTÉK, >N KEDVEZŐ ÁRAK! ) Vs ^ Szeged, Kálvária sgt. 9-11. T/fax: 62/486-314 Ny.: h.-p.: 9-17, szo.: 9-13-ig. Kovács Ágnesé a telefon • A tv-ben is szerepelnek Élvonalban a jégpapagájok Szeged-kupa horgászverseny