Délmagyarország, 1996. július (86. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-29 / 176. szám
8 INFORMÁCIÓ HÉTFŐ, 1996. JÚL. 29. • Felvidékről és Erdélyből • Nemzetközi konferencia Szegeden A mindennapok és a matematika B^Lá^yp 6 W "ti . láL m Erdélyi diákok a szegedi gyakorlaton. (DM-fotó) Sándorfalvi fórum • Munkatársunktól A túzelhalás betegség leküzdésével kapcsolatban filmvetítéssel egybekötött lakossági fórumot tart július 30-án (kedden) este 6-tól a Csongrád megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás a sándorfalvi művelődési házban. Az előadásra elsősorban az alma-, körte- és birstermelőket várják a szervezők a betegség hatékony megelőzése érdekében. Országok, szokások, borravalók • MTI Panoráma Mennyi borravalót illik osztogatni, ha Európában kalandozunk a nyáron? Erre a kérdésre válaszol legalábbis részben az ADAC német autóklub saját kis nemzetközi körkérdése alapján. A felmérés egyik érdekessége, hogy a nyugat-európai országok mellett figyelmet fordított a közép-kelet-európai térségre is, s konkrétan említi Csehországot és Magyarországot. Az európaiak idén jóval spórolósabban osztogatják a borravalót, mint két évvel ezelőtt - derült ki a tizenkét ország mintegy hatvan taxisa, pincére, hordára, szobalánya és fodrásza által adott válaszokból. A legilletékesebbek megítélése szerint még mindig a németek és az osztrákok a legbőkezűbbek, ha borravalóról van szó. Nagyon leapadt a svájciak adakozó kedve: ők 1994-ben a taxisnak még 10-15 százalékot adtak, ma már azonban épp csak felkerekítik az összeget, s a fodrászok is 25 százalékkal kevesebbet kapnak. A dánok a legtakarékosabbak: csak éttermekben adnak borravalót, ott is öt százaléknál nem többet, míg a taxisok, hordárok, szobalányok és fodrászok nem kapnak többet a hivatalosanan járó összegnél. Az éttermekben a jó kiszolgálás fejében továbbra is mindenütt szokás borravalót adni. Németországban és Ausztriában általában éttermekben 10-15 százalék. Olaszországban, Franciaországban és Törökországban tíz százalék a borravaló szokásos mértéke, míg az ADAC adatai szerint Svájcban, Spanyolországban. Csehországban és Magyarországon mindössze felkerekíteni szokás a számlát. Ausztria a legjobb terep a taxisoknak, mert a helybeliek 10-15 százalékkal toldják meg a számla összegét. Egyáltalán nem szokás viszont taxisnak borravalót adni Franciaországban. Írországban, Nagy-Britanniában és Dániában - derítette ki a német autóklub. A fény veszélyei • Budapest (MTI) Az ultraibolya-sugárzás egészségre veszélyes hatásait vizsgálják a kutatók az MTA Biofizikai Kutató-laboratóriumában és a szabadban augusztus 15-től két héten át. majd a hónap végén három napon keresztül nemzetközi konferencián cserélik ki tapasztalataikat a fővárosban rendezendő munkaértekezleten. Erről Gróf Pál egyetemi docens tájékoztatta a sajtót. Több éve már, hogy a Dél-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. vendégül lát szakmai gyakorlatra külföldi magyar diákokat. Az idén erdélyi és felvidéki magyar diákok töltöttek náluk egy-egy hetet. Az erdélyiek a marosvásáhelyi és a temesvári Műszaki Egyetem automatizálási és erősáramú karáról érkeztek. Búcsúzáskor arra kértük őket, hogy foglalják össze az elmúlt egy hét tapasztalatait. Turi Carla - aki tavaly is vendégünk volt - elmondta: szakmailag sokat segített, amikor megismerkedhettek a számftógépes tervezési rendszerrel és rendszerirányítással. A szakszövegeket és szakkifejezéseket magyar nyelven hallhatták - amire otthon nincs lehetőségük. Jövőre is szeretnének eljönni. mert nagyon megtetszett nekik a város, a Tisza-part, a Dóm és környéke... A felvidékiek a pozsonyi és a kassai Műszaki Egyetemről érkeztek. A matematika-fizika és elektrotechnikainformatika szakos hallgatók szerint ez az egy hét szakmailag igen hasznos volt. Néhányan a transzformátorjavító üzemmel, míg mások a mérőhite lesítő-beszabályozó műhellyel ismerkedhettek meg. Meglátogatták a körzeti diszpécser szolgálatot is. Szegedet hangulatos városnak tartják, csak keveslik a köztéri szobrok számát... Az erdélybői jött fiatalok Cserkeszőlőn, a felvidékiek pedig Kiskunmajsán pihentek egy-egy hetet. Mindkét csoport nagy szeretettel beszélt a „démászos" kollégák segítőkészségéről és közvetlenségéről. Kérték - amenynyiben ez lehetséges - jövőre is lehessenek a szegediek vendégei... B. J. Nemzetközi matematikai konferencia kezdődik hétfőn Szegeden: a differenciálegyenletek kvalitatív elméletével foglalkozó hazai és külföldi tudósok, mintegy 120-an, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában számolnak be új eredményeikről. A matematikusok tudományos ülése augusztus 2-án fejezi be munkáját. A differenciálegyenletek kvalitativ elmélete a matematikának az alkalmazásokhoz igen közeli ága: azokat az úgynevezett dinamikus folyamatokat vizsgálja és írja le, amelyek bizonyos időtartam alatt játszódnak le és az időben változnak. Ilyenek például a mechanikai mozgások, a kémiai reakciók, biológiai folyamatok, valamely populáció fejlődési folyamatai mint például a járványok terjedése -, közgazdasági folyamatok stb. A differenciálegyenletek kvalitatív elmélete olyan alapkutatásokat jelent, amelynek eredményei révén megismerhető a dinamikus folyamatok természete: a matematikai modellekkel leírt folyamatok megtervezhetővé és irányíthatóvá válnak, illetve előre láthatók a következményeik. Különös jelentősége van a - számítógépre vihető - matematikai modelleknek társadalmi folyamatok esetében, hiszen lehetővé teszik, hogy ne az emberek váljanak kísérleti alanyokká. Ilyen alkalmazási terület a közgazdaságtan: a ma• Kisvárda (MTI) Kilenc határon túli magyar színház művészeiből alakult alkalmi társulat a Kisvárdai Várszínházban, amely a Magyar Televízióval közös produkcióban mutatja be Görgey Gábor: Fejek Ferdinándnak című törtétematikai módszerekkel meghatározhatók például a piaci egyensúly feltételei. A nemzetközi rangú szegedi matematikai iskola egyik tekintélyes ága a differenciálegyenletek kvalitatív elmélete. A József Attila Tudományegyetemen Szőkefalvi-Nagy Béla akadémikus volt a tudományterület első előadója (miként a matematika* több más ágának is); később Pintér Lajos munkássága nyomán alakult az iskola, melynek neves jelenlegi kutatója, a nemrég Akadémiai-díjjal kitüntetett Hatvani László professzor a hétfőn kezdődő konferencia szervező bizottságának elnöke. A nemzetközi találkozó a szegedi differenciálegyenletes kutatók munkásságának elismerését is jelenti: immár az ötödik az 1979 óta itt rendezett konferenciák sorában. A 120 résztvevő matematikus közül mintegy 80-an érkeznek külföldről, a világ 17 országából. Mint Hatvani Lászlótól megtudtuk, az eredményeikről beszámoló kutatók közül sokan foglalkoznak majd az alkalmazásokhoz közeli témákkal, így például biológiai folyamatok modellezésével, műszaki alkalmazásokkal, stabilitás-elméleti témákkal. A differenciálegyenletes konferenciát - amely egyúttal része a szegedi felsőoktatás 75. évfordulója jegyében szervezett ünnepi eseménysorozatnak is - hétfőn délelőtt 10 órakor a SZAB-székházban nyitja meg dr. Mészáros Rezsó, a JATE rektora. S. E. nelmi komédiáját. A darabot augusztus 2-án, 3-án és 4-én este - esőnap 5-én - 20.30 órától láthatják az érdeklődők az észak-szabolcsi város szabadtéri színpadán. A komédia szerepeit húsz határon túli magyar színész játssza. Kamatozó Kincstorjegy 1997/VII. ^ BIZTONSÁG FELSŐFOKON A havonta kibocsátott, egyéves lejáratú Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpapírpiacon. Nem is csoda, hiszen jól kamatozik és rendkívül biztonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befektetőnek a névérték és a kamat kifizetését a futamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 24%ot kamatozik, ami az egyéves futamidejű értékpapírok között különlegesen jónak számít. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell hazavinni - értékpapírszámlán is tartható, ahonnan sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt másodpiaci forgalmban az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Hitel Bank és az MNB fiókjaiban napi áron adható és vehető. • Ugyanakkor a futamidő alatt is visszaváltható. (Igaz, hogy ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőnek.) • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen elérhető, hiszen - amint az az alábbi listából is látszik - igen sokan forgalmazzák. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/VII.) 1996. július 22től augusztus 2-ig jegyezhető. Jegyzési árfolyam az első héten 99,50%, a második héten 100%. A kamatozás kezdő időpontja 1996. augusztus 7. Évi kamata 24%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Mérleg u. 4 • OTP Bank Rt. 6701 Szeged, Széchenyi tér (Tisza Szálló), Aradi vértanúk tere 3., Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Kistelek, Mórahalom • K&H Bank Rt. 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. • MKB Rt. 6720 Szeged, Kölcsey u. 8 • Inter-Európa Bank Rt. 6720 Szeged, Széchenyi tér 2. • Magyar Hitel Bank Rt. 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5., Szeged, Baja AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELYEK: Cooptourist Rt. 6720 Szeged, Kis Menyhért u. 2 • Pakett Bróker Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. 6722 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 10-12 VALAMINT: MNB Csongrád Megyei Igazgatóság 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17 MMFt&ft. ÁtXAMPAIM R " "máj; A TÖBBSZÖRÖS I Z T O N S A G Fejek Ferdinándnak IIUIMMFS'rllANK HT BUDAPEST BANK RT. Szegedi Igazgatóság, 6720 Szeged, Klauzál tér 4. (Telefon: 62485-585) Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy ismét újabb kültéri bankjegykiadó automatát helyeztünk üzembe Szeged, Párizsi krt. 16-22. szám alatt (Szegedi Rendőrkapitányság épülete) A bankjegykiadó automata Eurocard-MastercardCirrus-Eurocheque kártyával működik. Készpénzfelvétel a nap 24 órájában történhet. A Szeged, Kiss M. u. 2. alatti automatánk készpénzbefizetésre is alkalmas. - Legyen a bankkártya az Ön pénztára /RRUOÉk Budapest Bank Rt. tmMAM Szegedi Igazgatóság, ^OPnar Klauzál tér 4.