Délmagyarország, 1996. július (86. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1996. JÚL. 1. kommedtr r Szín C arl fíildt boszniai főmcgínzott reiteneteSmzonyn si lázban ég - rövid idő alatt másodszor kürtölte világgá. Iiogy Radovan Karadzptrn lemondott, vissza­vonult, átadta helyét, stb. A megfigyelők egyelőre csak találgatják, hogy a háborús bűnökkel vádolt elnök va­lóban átruházta-e hatalmát, vagy csak egy megrende­zett színjátékról van szó. Még az amerikai kormány sincs tisztában a helyzettel - néhány ezer kilométerre az eseményektől nehezen lenne hihető az ellenkezője. A híresztelések eredője Bildt diplomata. Szerinte írá­sos dokumentumról van szó, s hogy az azonnal, már vasárnap életbe lépett. dokumentumot Karadzsics úr írta alá és pecsételte le" - közölte, s hozzátette, hogy vasárnaptól törvénybe ütközőnek számít, ha va­lamely hivatalos személy vagy szervezet elfogad bár­mely utasítást a boszniai szerb vezetőtől. Karadzsics lemondásának hírét a szarajevói rádió nyomban mes­terkedésnek nevezte, s idézte Biljana Plavsicsot, aki szerint csak ideiglenes lemondásról van szó. Plavsics asszonyt különben Szerbiában is „boszniai vaslady­nek" nevezték, s egy időben megtiltották számára, hogy Belgrádba látogasson. A Z orvosnőt szoros kapcsolatok fűzik Arkan kapi­tányhoz, akit annak idején, a Bijelinában végre­hajtott akciók után igazi szerb hősnek tartott. S van még egy lélektanilag eléggé fel nem dolgozott háttere a Karadzsics-jelenségnek: a boszniai szerbek egyem­berként gondolhatják azt, az egész világ ellenük van s azon munkálkodik, hogy tönkretegye őket. Ennek a feloldása lenne igazi diplomata mestermunka! ^JcdiJu -dW A fehér törzs • Dzsakarta (MTI) Ismeretlen fehér törzsből származó embereket láttak Indonéziában. Az eddig soha nem észlelt fehéreket a indo­néziai Irian Jaya tartomány nyugati részén fedezték fel a feltérképezetlen Madárfej­félszigettől délre fekvő bin­tuni térség lakosai. Az Antara indonéz hír­ügynökség vasárnapi jelen­tése szerint egy bintuni taní­tó elmondta: „Egy kis tele­pülésen fehér bőrű, magas emberek törzse él a Wiriagar folyó felső folyásának köze­lében. A mi falubelieink tű­zifagyűjtés közben vették észre őket." Az Antara je­lentése szerint a fehér benn­szülöttek papagájokat hasz­nálnak idegenek érkezésé­nek jelzésére. Az indonéz hatóságok megkísérlik ellen­őrizni e jelentéseket, de a kérdéses terület csaknem megközelíthetetlen. Irian Jaya tartomány lako­sai sötét bőrű, alacsony em­berek, akik etnikai rokon­ságban állnak a szomszádos Pápua Új-Guinea lakosaival. Kutatók szerint a térségben még mindig élnek olyan tör­zsek, amelyeknek semmiféle kapcsolatuk sincs a külvilág­gal. KOZERDEKU BEJELENTÉS Az Algyő és Szeged közötti térségbe - a gázfáklyák mellé ­tervezett gázturbinás erőművel kapcsolatos tájékoztatás céljából LAKOSSÁGI FÓRUMOKAT rendezünk az alábbi időpontokban és helyeken: 1996. július 4., csütörtök, 18.30 óra helye: Petőfitelepi Művelődési Ház, Szántó Kovács János u. 28. 1996. július 5., péntek, 18 óra helye: Tápé, Heller Ödön Művelődési Ház, Budai Nagy Antal u. 20. A fórumokra tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt! ESBI-ETV Mérnökszolgálati Kft. Karadzsics: felmentve (? • Szarajevó (MTI) Radovan Karadzsi­csot, a boszniai Szerb Köztársaság ezen a hé­ten újraválasztott elnö­nt vasárnap felmentet­MK hivatalából. Az elnö­ki teendőket ezentúl Bil­jana Plavsics eddigi alel­nök látja el - közölte Carl Bildt nemzetközi boszniai fömegbízott. A svéd politikus a hírről hivatalos szerb köztársaság­beli okmányból értesült. „A dokumentumot Karadzsics úr írta alá és pecsételte le" ­közölte a diplomata, akinek közleményéből az is kide­rült, hogy vasárnaptól tör­vénybe ütközőnek számít, ha valamely hivatalos személy vagy szervezet elfogad bár­mely utasítást a boszniai szerb vezetőtől. Az AP sze­rint Bildt azt is hangsúlyoz­ta: "Karadzsics lemondása fontos lépés, de nem az utol­só azon az úton, amely a bosznai Szerb Köztársaság háborús bűnöktől való meg­tisztításához vezet. Kara­dzsics úr nyilvánvalóan még Radovan Karadzsics óvatosságra int... sokféle módon tudja befo­lyását latba vetni, s tovább fogja vívni vesztes háború­ját" - mondta Bildt. A bosz­niai szerb vezetőre már rég­óta nagy nemzetközi nyomás nehezedik, hogy mondjon le. Szombaton a hét legfejlet­tebb ipari ország lyoni csúcstalálkozón is követel­ték a háborús bűnökkel vá­dolt politikus távozását, sőt a nemzetközi közösség gazda­sági szankciókat és egyéb megoldásokat is fontolgatott Karadzsics menesztése érde­kében. • Radovan Karadzsics nem mondott le elnöki tisztségé­ről, hanem csupán átruházta hatalmát egyik helyettesére. Ezt Biljana Plavsics alelnök­nő jelentette ki. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke változatlanul dr. Radovan Karadzsics, és én vagyok az alelnök - mondta Plavsics a Reuternak, cáfolva Carl Bildt nemzetközi közvetítő­nek azt a korábbi bejelenté­sét, amely szerint Plavsics lépett Karadzsics helyére. Egyúttal azonban azt is kije­lentette: Karadzsics a szep­tember 14-ei választásokig a köztársaság elnöke marad, és a mai naptól ő, Plavsics látja el ideiglenesen az elnö­ki teendőket. India nemet mond • Újdelhi (Reuter/MTI) India ismét elutasította, hogy csatlakozzon a kísérleti atomrobbantások teljes tilal­máról szóló egyezményhez. A közlés azután hangzott el, hogy nem sikerült aláírni az egyezményt az ENSZ genfi leszerelési konferenciáján. Az indiai külügyminiszter a Reuter hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: tud­juk, hogy a világnak atom­fegyvermentessé kell válnia. Úgy gondoljuk azonban, hogy ezt nem szolgálja a kí­sérleti atomrobbantások ti­lalmáról szóló tervezet. Ez csupán olyan állapotot te­remt, amelyben az öt dekla­rált atomhatalom - az Egye­sült Államok, Oroszország, Nagy-Brittannia, Franciaor­szág és Kína - nem csak folytathatja fegyvereinek felhalmozását, de tovább is fejlesztheti azokat. A miniszter szerint a do­kumentum aláírása azt jelen­tené, hogy fennmarad azok­nak a monopóliuma, akik már rendelkeznek ezekkel a fegyverekkel. A pénteken eredmény nélkül véget ért genfi lesze­relési konferencia egyes tag­jai attól tartanak, hogy India ellenkezése miatt esetleg so­ha nem fog életbe lépni a kí­sérleti atomrobbantások vég­leges betiltásáról szóló meg­állapodás. India azt állítja, hogy so­ha nem állított elő atombom­bát. Szakértők viszont úgy vélik, hogy India és a szom­szédos Pakisztán ezt gyorsan meg tudná tenni. Tutcmhamon halála • (MTI Panoráma) A legújabb feltételezések szerint Tutanhamon fáraót álmában ölték meg. Amerikai tudósok az óko­ri egyiptomi uralkodó fejéről 28 évvel ezelőtt készített röntgenfelvételeket tanulmá­nyozva megállapították, hogy a fáraó koponyáján ütés okozhatta sérülés talál­ható. Az ütés nyoma a fej hát­só részének egy olyan vé­dett területén van, ahol bal­eset vagy verekedés során nem keletkezhet sérülés. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a fáraót hátul­ról vagy álmában érte a támadás - állítja Bob Brier egyiptológus. Véleménye szerint valószínű, de nem teljesen bizonyított, hogy gyilkosság történt. Könnyen lehet, hogy a végzetes csa­pást az alvó fáraóra mérték. A koponyacsont egy meg­vastagodott része több hó­napos szenvedést okozha­tott, és a birodalom kor­mányzására is képtelenné tehette a 18 éves korában el­hunyt uralkodót. Reuter szerint a gyilkos­ság lehetőségét először a röntgenfelvételek elkészítő­je, R. G. Harrison, a liverpooli egyetem kutatója vetette fel, de dr. John Taylor a londoni British Museumtól a meglé­vő bizonyítékokat nem talál­ta meggyőzőnek, hiszen nem tudni, milyen körülmé­nyek között, illetve a halál előtt vagy annak beállta után keletkeztek ezek a sérülé­sek. Alapáron klimatizált POROTHERM® N+F Nyáron hűt, télen fűt A POROTHERM® nútféderes tégla a hőszigetelés világbajnoka. Télen tartja a meleget, nyáron óv a túlzott felmelegedéstől. így 28%-kal keve­sebb fűtési energiát használ majd és most 12%-kal kevesebbért meg­vásárolhatja. POROTHERM®38N+F oedb/m2) régi ár* (Ft/m2) új ár* (Ft/m2) POROTHERM®30 N+F ne db/ régi ár* 1555,- új ár* 14053 (Ft/m2) (Ft/m2) POROTHERM®25 N+F (udb/m 1125,­régi ár* 1242,­(Ft/m2) új ár* (Ft/m2) POROTHERM®"!0 N+F (8 db/m2) 706,— új ár* 586,— (Ft/m2) lik régi ár* (Ft/m2) Forduljon helyi építőanyag kereskedőjéhez! * Az árak az ÁFA-t és a szállítási költséget nem tartalmazzák! Az ajánlott fogyasztói áraktól kereskedelmi partnereink eltérhetnek. WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest. Bartók Béla út 152/h Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 Csecsenföld - Costa del Sol • Moszkva (MTI) Jelcin orosz elnök úgy döntött, hogy a Csecsenföl­dön megsebesült orosz kato­nák egy részét államköltsé­gen spanyolországi nyaralás­ra viszik. Az elnöki rendelet értelmében 250 sebesült ka­tona és tiszt - az utóbbiak feleségestől - kedden indul a seremetyevói nemzetközi re­pülőtérről a Costa del Solra. A kéthetes üdülés fejenként 1800 dollárba kerül a kincs­tárnak: 1300 dollárért négy­csillagos szállodákban lak­hatnak és közlekednek a nyaralók, és 500 dollár zseb­pénzt is kapnak. Ndrangheta • Reggio Calabria (MTI) Kilencven személyt vet­tek őrizetbe az olasz rend­őrök egy országos akció so­rán, amely a calabriai alvi­lág, a Ndrangheta tagjai el­len irányult. A dél-olaszor­szági Calabria bírósága 172 letartóztatási parancsot adott ki. Az érintettek közül a már őrizetben lévók - 60 sze­mély - a börtönben kapták meg a dokumentumot, töb­beket az akció során tartóz­tatták le. A maffiához tarto­zással, 29 gyilkossággal, 14 gyilkossági kísérlettel, kábí­tószer- és fegyverkereskede­lemmel, rablásokkal és zsa­rolással gyanúsítják őket. Je­lenleg a legismertebb maf­fia, a szicíliai Cosa Nu»u q válságban van. A legak­tívabb szervezet a Ndrang­heta, amelynek már Argentí­nában, Németországban és Ausztráliában is jelentős kapcsolatai vannak. Tárolt birka a határon • Gáza (Reuter/MTI) Palesztin illetékesek azzal vádolták meg Izraelt, hogy nem engedi bejutni a körül­zárt Gázának szánt több száz tonna szaúdi hússegélyt. Pa­lesztin források szerint Sza­úd-Arábia még a hónap ele­jén 10 ezer 500 leölt birká­ból álló szállítmányt indított el Egyiptomon keresztül Gá­zába, de azt nem engedték áü az izraeli hatóságok. Emiatt június 9-e óta a húsmennyi­séget a határ túloldalán, egyiptomi területen hűtők­ben tárolják. Szigorítás • Rijád (MTI) Szigorítják a Perzsa-öböl térségében állomásozó 20 ezer amerikai katona védel­mét szolgáló biztonsági rendszabályokat - jelentette be William Perry amerikai védelmi miniszter szaúd-ará­biai tárgyalásainak befejez­tével. Perry egyebek közt az őrszemek és járőrözések sű­rítéséről, valamint a katonai bázisok körüli biztonsági övezet kiszélesítéséről tár­gyalt magas rangú szaúdi katonai illetékesekkel. Új elnök • Reykjavík (MTI) Grimsson volt pénzügymi­niszter, a Szocialista Népi Szövetség jelöltje nyerte az izlandi elnökválasztást. Grimsson Finnbogadóttirt váltja fel az államfői poszton. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom