Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-30 / 125. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 30. BELFÖLD 3 Forráskúton érik a paprika Primőr versenyfutás Az idö pénz - paprikában is. (Fotó: Gyenes Kálmán) jegyzet Fóliásak A fóliázás, a primőrtermesztés évtizedekig tartotta a lelket a magyar faluban. A termelőszövetkezeti tagok, állami gazdasági dolgozók egészítették ki jövedelmüket kemény munkával ilyen módon, kicsit összekacsintva a közösségi tulajdon elsődlegességét változó erővel hirdető hatalommal. Érdekes, a közös primőr valahogy mindig kevesebbet hozott, mint az otthoni. Legtöbbször az lett a vége a dolognak, hogy az állami támogatással megépített üvegházat, fóliavázat kiadták a tagoknak bérletbe. És akkor már nem volt közös. Az igazi maszek világ, a valós tulajdon azután újraértékelte az egészet, vállalkozási formában már gyakrabban életképesek ugyanazok az üvegházak, fóliasátrak. Munka most is annyi van a zöldséggel és a virággal, mint régen, csak most többet kell számolni. Százforintos olajjal pedig már nem nagyon érdemes fűteni, mert könnyen előfordul, hogy egy hidegebb tél után a spanyol paprikát vagy paradicsomot olcsóbban veszik le a dorozsmai nagybani piacon a kamionról, mint amibe a hazai került. És a magyar kistermelőt semmivel sem lehet úgy megsérteni, mint a spanyol import zöldséggel A virágosok is megszokták már a holland rózsát, s rájöttek, azzal nem lehet versenyezni. A zöldségeseknek is figyelni kell - vagy inkább számolni. F dig, ha a határok még nyitottabbá válnak, a vámok csökkennek, akkor kevesebb üvegház, fólia kell, mert könnyebben járnak a kamionok. Pontosabban mindent ott termelnek, ahol az magától is megterem, mint ahogy teszik azt már most is az EU-országokban. Ahol nem kell „becsapni" a növényt drága pénzen olajkályhával, termálvízzel, meg mesterséges talajjal. Persze mindez nem azt jelenti, hogy bontani kellene az üvegházakat, de építés előtt érdemes nagyon számolni. «Agip Márkakereskedés KENŐANYAGOK TEUES VÁLASZTÉKA Motor- és hajtóműolajok személygépkocsikhoz és haszongépjárművekhez, kenőzsírok, ipari olajok Gera Zoltán márkakereskedő SZEGED, VÁGÁNY U. 3. T.: 06-60-354-349 Védőoltás diftéria ellen Tüzek e Budapest, Balatonakaii (MTI) A budapesti, XII. kerületi Dózsa utca 14. szám alatti családi házban tűz keletkezett. A négyszobás épületből három szoba lángokban állt, és feltehetően a tulajdonos öngyilkossági szándékból okozta a tüzet, hiszen még a gázkonvektor csapját is kinyitotta. A tűzoltók a tulajdonost még élve kimentették a lángok közül, de már nem lehetett rajta segíteni, a mentőkocsiban életét vesztette. Balatonakaiiban eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt a szabadstrandon lévő 120 négyzetméteres faszerkezetű büfé épülete. A lángok martalékává vált a ház harmada a benne lévő konyhai gépekkel és hűtőberendezésekkel együtt. Az anyagi kár többmillió forint. Határnyitás • Vízvár (MTI) A Horvát Köztársaság kikiáltásának 5. évfordulója alkalmából szerdán három napra ideiglenesen megnyitották a határt a Dráván Vízvár és Ferdinandovac között. A két település lakóinak most harmadik alkalommal van módjuk, hogy kerülő nélkül, kompon átkelve a határfolyón látogassák meg egymást. Karsai Rt. • Székesfehérvár (MTI) Műanyagipari üzemmel gyarapodott Székesfehérvár. A város legújabb ipartelepe, a most kialakulóban levő Álba Ipari Zóna első létesítményeként elkészült a Karsai Rt. 10 ezer négyzetméter alapterületű gyógyszeripari csomagolóanyagot készítő üzeme. Százhúsz dolgozót foglalkoztatnak. A Karsai Rt. készíti például a Plussz pezsgőtabletták csomagolására használt műanyag „csöveket". A csomagolóanyagok mintegy egyötödét a külpiacokon értékesítik. Nyitott égbolt • Budapest (MTI) Román katonai repülőgép végez megfigyelő repüléseket a magyar légtérben péntekig - közölte a HM. A magyar-román nyitott égbolt megállapodásnak megfelelően a két ország szakértői meghatározott repülési útvonalon és magasságon légi felvételeket készítenek. Tragédia - cigányul • Budapest (MTI) Megjelent Az ember tragédiája cigány nyelvű fordítása az ünnepi könyvhétre a Madách Irodalmi Társaság gondozásában. Madách Imre fő művét Nagy Gusztáv fordította, az illusztrációkat Szentandrássy István készítette, az utószót Choli Daróczi Józef írta. Az 500 példányban megjelent művet a könyvhét idején a Petőfi Irodalmi Múzeumban lehet megvásárolni. SZEGED. STEFftMIfl 10.. SAJTóHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-101 DÉLMAQYARORSZÁQ KFT. W A fóliás zöldségtermesztés manapság versenyfutás az idővel, árakkal és minőséggel. Akinek hamarabb érik a paradicsom, akié szebb, pirosabb, aki kisebb költséggel dolgozik, az talpon marad, a többi bezárhatja a melegházát. A forráskúti zöldségkertészet természetes talajjavítással, a vegyszerek csökkentésével, kiváló alapanyaggal próbálja megőrizni versenyképességét a primőrpiacon. Az Üllési Haladás Szövetkezetből a kiválások után csak a zöldségtermesztési ágazat maradt meg Forráskúton. Hat, termálvízzel fűtött üvegházban, 3,8 hektáron, és 1,2 hektár vízfüggönyös fólia alatt termesztenek zöldséget, dísznövényt. A termést helyben értékesítik, állandó felvásárlóknak, közvetlen fogyasztásra. A téli és a nyári időszaknak megfelelően forgatják a növényeket; a hideg hónapokban salátát és karalábét, február-márciustól paradicsomot, paprikát és uborkát telepítenek az üvegházakba. - Nem más ez, mint versenyfutás az idővel - mondja Pálnik Zoltán elnök. - A paradicsom ára ilyenkor naponta esik, május 5-én 300 forinttal indult, vasárnap 220 • Munkatársunktól Szerényn, de mégis 91 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta a Démász Rt. tavalyi gazdálkodási évét mondta Dervarics Attila vezérigazgató tegnap a szegedi sportcsarnokban, ahol a részvényeseknek adott számot a társaság közgyűlésén. A pozitív eredményt - a tervezett veszteséggel szemben - elsősorban a takarékos költségfelhasználással, a szigorú pénz- és vagyongazdálkodással, valamint az értékesítés növelésével sikerült elérni. A tavalyi esztendő több szempontból is mérföldkőnek számított az áramszolgáltató életében: a Démász kemény, de eredményes évet hagyott maga mögött. Tavaly volt a dél-alföldi áramszolgáltatás százéves évfordulója. A centenáriumot több, jól sikerült országos, illetve dél-alföldi rendezvénnyel tette emlékeMór kapható a június 2-án, vasárnap, 0 óra 0 perckor életbe lépő új autóbusz-menetrend. A változások szinte kizárólag csak a távolsági és a helyközi járatokat érintik; a helyi buszközlekedésben tehát - néhány apróbb módosítástól eltekintve - minden marad a régiben. Az új közlekedési rendről tegnap, a Tisza Volán Rt. szegedi központjában tartottak sajtótájékoztatót. Mező István forgalmi igazgató bevezetőjében elmondta, hogy az egész országra érvényes új autóbuszmenetrend a korábban megszokott módon, húsz kötetben jelent meg. Az első kötet a nemzetközi és távolsági vonalakra vonatkozó tudnivalókat tartalmazza, a többi tizenkilenc pedig megyénvolt, most 170-nél tartunk. Régebben, a téeszes időkben, amikor még bővében voltunk a pénznek, a termálfűtést olajjal egészítettük ki, azzal előbbre lehetett hozni az érést. Most erre nincs „keret", hiszen csak a termálvíz 6 forint 80 fillérbe kerül köbméterenként, a kitermelési költségek nélkül. Más megoldást kellett tehát keresnünk. Kilenc éve vulkáni hamut riolittufát keverünk a talajba, amely, mint természetes talajjavító, szintén gyorsítja a zöldségek érését. Számításaink szerint ezzel az eljárással tavaly 6-8 nappal sikerült előbbre hozni az érést, így egy négyzetméternyi paprika-termésen 236 forint többzetessé a fogyasztók körében is a Démász. 1995-ben zajlott az áramszolgáltató privatizációja is. Az APV Rt. által felkínált 48 százalékos részvénycsomagra a francia EDF International S. A. tette a legjobb ajánlatot. A privatizációs folyamat következő lépései - már ebben az esztendőben - a Démász részvények 8 százalékának kárpótlási jegy ellenében történő értékesítése, illetve az önkormányzatoknak járó 12 százalékos részvénycsomag kiadása volt. A Démász a gazdálkodási hatékonyság növelése érdekében fontos szervezetfejlesztési lépéseket is tett: a nem közvetlenül kapcsolódó tevékenységekre négy új kft.t alapított. A Démász fontos ténynek ként közli a buszok közlekedési rendjét. A Csongrád megyei kötet a 10-es számot viseli, s 150 forintért szerezhető be az autóbusz-állomásokon, valamint a Tisza Volán Rt. Közönségkapcsolatok Irodájában (Szeged, Bartók Béla tér 6.). Fontos tudni, hogy a menetrendben megtalálhatók a Csongrád megyéből induló, az ide érkező, valamint a megyénken áthaladó nemzetközi, távolsági és helyközi valamennyi autóbuszjárat adatai is. Heintz Ferenc marketingigazgató arról beszélt, hogy a menetrendi változásokat a megye ötvenkilenc településének polgármesteri hivatalaiból érkezett igényekhez let-árbevételünk volt. Az sem, mindegy, mekkora költséggel dolgozunk. Kiadásaink jelentős részét a növényvédő szerek és a műtrágya jelenti. Vegyszerre évente 4-5 millió forintot költünk, a műtrágya mázsája 13 ezer forintba kerül. Ezek felhasználását is csökkenteni lehet a természetes talajjavítással. A forráskútiak nemcsak az árral és az idővel futnak versenyt, hanem a rossz minőségű, szinte szerkezet nélküli homokos talajjal is meg kell birkózniuk. A homokban pillanatok alatt elfolyik a víz, a hőtartóképessége is rossz, éjszakára lehűl a föld. A riolittufa javít a talaj szerkezetén, megtartja a vizet, tárolja a tartja, hogy az általa tavaly értékesített villamosenergia mennyisége közel másfél százalékkal nőtt egy év alatt. Ez a tény a régió gazdálkodásának stabilizálódását, a több éve tartó visszaesési folyamat megfordulását tükrözi. A növekedés amellett következett be, hogy közben a vásárlási és értékesítési egységárak közel 40 százalékkal emelkedtek. Mindemellett a költségarányos árak elérése érdekében a Démász is elkerülhetetlennek tartja a villanyáram árának további növelését. A részvénytársaság beruházásainak többségét, több mint 1 milliárd 400 millió forintot erősáramú vezetékek és transzformátorállomások fejlesztésére fordította. A szolgáltatási minőség további igyekeztek igazítani. A Csongrád megyei menetrend külön lapra nyomtatott hibajegyzéket is tartalmaz: a kiegészítésre azért volt szükség, mert a kézirat nyomdába adása után is módosították néhány járat közlekedési rendjét. Makón - a városi önkormányzattal kötött megállapodás szerint - június 3-án lép életbe az új helyi menetrend. A változásokról szórólapokon tájékoztatják az utazóközönséget. Ugyancsak június 3-tól, kísérleti jelleggel, reggel 7.30-tól céljáratot indítanak a makói autóbuszállomásról a kórház-rendelőintézethez. Csongrádon idén is elindítják a buszállomás és a hőt, és éppen a kellő időben, éjszaka bocsátja ki. - A javított talajban termeszted szegfűink erősebb szárúak, nagyobb virágúak, élénkebb színűek. És nem mindegy, hogy ugyanazon a piacon tíz forintért kel el egy szál szegfűnk!, vagy huszonötért. Elmúltak azok az idők, amikor a silány terméket is el lehetett adni. Ma csak az extra és az első osztályú áru talál vevőre. Mindenki megpróbálja valahogyan túlszárnyalni a versenytársakat - mondja az elnök. - Meggazdagodni a zöldségtermesztésből így sem lehet. De legalább biztos megélhetést tudunk biztosítani a dolgozóinknak. Keczar Gabriella javítása érdekében a már meglévő 14 korszerű fogyasztói iroda mellé újabb hármat nyitott tavaly a társaság. Az idén is változatlan erőbedobással dolgoznak az új fogyasztói információs rendszer bevezetésén, amely a pontos számlázás és tájékoztatás alapfeltétele. Az idei esztendőben a Démász legfontosabbnak a több éve megkezdett fejlesztési tervének folytatását tartja. Többek között a Custima nevű fogyasztói információs rendszer teljes körű bevezetését. A társaság az eddigieknél is hatékonyabb költség-gazdálkodást, valamint a hálózati veszteség további csökkenését ígéri. A Démász idei üzleti tervében a tavalyihoz hasonló eredménnyel számol, ez azt is jelenti, hogy a tulajdonosok az 1996. év eredményei alapján még osztalék fizetésre nem számíthatnak, erre valószínű egy évvel később kerülhet sor először. Körös-torok közti szezon-járatokat, amelyek július 1-jétől augusztus 20-ig közlekednek. A nemzetközi közlekedésben nincs változás: a Tisza Volán Rt. változatlan rendben indítja járatait Romániába és Jugoszláviába. A távolsági közlekedésben Nyíregyházára és Tatabányára csak átszállással lehet eljutni; Szombathelyre és Salgótarjánba pedig kizárólag a tanév időtartama alatt közlekednek buszjáratok. Újdonság, hogy Hódmezővásárhely és Budapest között új járatokat közlekedtet a Tisza Volán. A Szeged-Salgótarján vonalon, Szeged és Nagykőrös között • Tudósítónktól Az európai járványügyi helyzet romlása az Oroszországban - 1990-ben - kialakult diftériajárvánnyal kezdődött. A Szovjetúnió utódállamaiban a járványt máig nem sikerült felszámolni, s a cseppfertőzéssel terjedő diftéria veszélyezteti a környező országok, így hazánk lakosságát is. Az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézete ezért javasolja - és erre lehetőséget biztosít az egészségügyben - a közlekedésben és a kereskedelemben dolgozó 20 éven felüli személyeknek a diftéria elleni védőoltás felvételét. Mivel még gyógyszertári forgalomba a hetek utolsó tanítási napján közlekedő járatok június 2től a hetek első tanítási napját megelőző napon is járnak majd. Új megállóhelyet jelöltek ki a Szeged és Pécs között közlekedő, 9.00-kor induló járat számára: Pócsán, az italboltnál is megáll a busz. A helyközi közlekedés változásaiból szintén csak példákat idézhetünk (a pontos tájékozódáshoz a menetrendet, vagy a Volán információs szolgálatát kell igénybe venni). Új járatok indulnak a Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét; a Szentes, Kecskemét; a Szeged, Röszke; a Zöldmező Tsz., Szatymaz, Szeged; az Öttömös, Rúzsa, Szeged, a nem került a felnőtt lakosság oltására előállított diftériatetanus vakcina, ezért lenne fontos, hogy e három foglalkozási ágban dolgozók felvegyék a népegészségügyi szolgálatok által biztosított védőoltást. A térítésmentes diftéria elleni oltást az üzemorvos illetve a háziorvos adhatja be. Az orvosok a szériumot az ÁNTSZ városi intézeteitől igényelhetik. A járványsújtotta területekre utazók is kérhetik a védőoltást minden szerdán 9 és 11 óra, valamint pénteken 8 és 10 óra között az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézetében (Szeged, Derkovits fasor 7-11.). Szeged, Mórahalom, Ásotthalom, valamint a Hódmezővásárhely, Földeák, Óföldeák vonalakon. A helyi lakosok számára fontos hír, hogy új megállóhelyeket jelöltek ki a Szeged, Asotthalom (Ásotthalom, Munkácsy tér); a Szentes, Zalota, Nagytőke (Agrár Rt.); és a Szentes, Derekegyház (Szarka tanya) vonalakon. Az új menetrend járatkiegészítésről is szól: Szeged és Sándorfalva között a tanítási szünetben is közlekedik a Szegedről 6.05-kor, s a Sándorfalváról 6.33-kor induló járat. Járatkorlátozásokra is sor kerül: ezek elsősorban a szabad- és munkaszüneti napokon Szeged és Hódmezővásárhely, valamint Szeged és Makó között közlekedő járatokat érintik. Ny. P. • Démász: osztalék - két év múlva! „Rázós", de eredményes év • Érvényes: június 2-től Buszmenetrend-változások