Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-07 / 106. szám
Jochen Schweizer német kaszkadőr mountain bike kerékpár|ával gumiköteles ugrást hajtott végre a hamburgi tévétoronyból, hogy reklámot csináljon saját gumiköteles ugróközpontjának. Schweizer mutatványa egyszeri volt, más merész vállalkozóknak az illetékes hatóságok nem engedélyezik az ugrás megismétlését. (MTI Telefotó) Isten éltesse! GIZELLA Ógermán eredetű név, és benne a mai német nyelv „Giesel", azaz „túsz" szava rejtőzik, amely fogalom eredetileg a „hadifogoly" megjelölésére szolgált a germán nyelvben. Ladó János névkutató a név értelmét az olyan nemesi lánnyal azonosítja, aki idegen uralkodó udvarában nevelkedik. Gizellának hívták 1. István király feleségét, aki bajor földről jött hazánkba. Ötletes ajándék a Gizellák - Gizikék - névnapjára az illatos pünkösdi szegfű. Börtönlázadás Börtönlázadás tört ki hétfőn Ausztráliában, Adelaide város legszigorúbban őrzött fegyintézetében. Harminc elítélt a Yatala börtönben foglyul ejtett négy őrt, majd elbarikádozta magát az épület legfelső szintjén. Egyik túszukat, aki megsebesült az akió során, később elengedték, de azzal fenyegetőznek, hogy a másik hármat megölik, ha nem teljesítik követeléseiket. Ez utóbbiakról egyelőre semmi sem ismeretes, csak annyit tudni, hogy megkezdődtek a tárgyalások a lázadókkal. SARHA.Vl' Ha gyermeket vár, vagy gyermeke született, keresse a Sárkány Sport Játékboltot! MI SEGÍTÜNK. A babaápoláshoz szükséges kellékek teljes választékát kínáljuk Önnek kedvező áron. Szakszerű tanácsadás. Hódmezővásárhely, Szántó K.J. u. 4. Tel.: 345-777. BABAHAZ, Maltó, Széchenyi tér 10. (lottózó mellett) Nálunk mindért m«Áald, am a babához kd! Babakelengye, babakocsi, járóka, etetfszék, babakozmetikum, szoptatási eszközök választékával várjuk vásárlóinkat HIPP bébiételek és -teák kaphatók! BOUNTY várandósmamaés BOUNTY kisbabacsomag Makón csak nálunk vehető át! DÉLVILÁG ÉS WK-KÁRTYÁVAL rendelkezőknek 5% kedvei izmén^ TAVASZ '96 steibmmn ÁRUHÁZBAN Női nadrágok, ruhaaljak, vászonblézerek, kétrészes női ruhák 50% árengedménnyel! Férfi svéd zakók 30% árengedménnyel! SZEGED, FEKETE SAS U. 25. Földrengés áldozatai Hétfő reggeli összesítés szerint 18 halottja és 280 sebesültje van a Belső-Mongóliában pénteken reggel történt földrengésnek. A halálos áldozatok többsége parasztember, akit saját házának falai temettek maguk alá. A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés középpontja a közel kétmilliós iparvárostól 40 kilométerre északnyugatra, hegyvidéki, de fejíett mezőgazdaságú területen volt. Hongkongi „tömörülés" A hongkongi masszázszalonok dolgozói megalakították szakszervezetüket. A „személyi szolgáltatásokat nyújtó dolgozók" szervezete néven regisztrálta a hongkongi kormány az érdekvédelmi szervezetet, amelyet 100 taggal alapítottak. Várják azonban az éjszakai lokálok, bárok mintegy tízezerre tehető dolgozójának csatlakozását is, mondván, hogy azok is rászorulnak az érdekvédelemre. Velencei heroinfogás A velencei kikötőben több mint 200 kilogramm heroint foglalt le az olasz vámőrség, és egy spanyol állampolgárt őrizetbe vettek a drogcsempészés ügyében. A kábítószert annak keresésére kiképzett kutyák fedezték fel egy Törökországból érkezett hajó fedélzetén. A kétmázsányi drogot a belső burkolat és a hajótest közé rejtették el a csempészek. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Vásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! • Vendéglátó üzletvezető tanfolyamot indítunk. KIT Szeged, Deák F. u. 22. 62/ 325-805. (x) • Vendéglátó eladó tanfolyamot indítunk. KIT Szeged, Deák F. u. 22. 62/325-805. (x) .490-490y ITÓRZSUTAS KÁRTYA] \\ ;! Törzsutas kártyával olcsóbb!!; AWVWWVWWVWA Zelei Miklós De mi a vérrend? Tjétfő van, reggel nyolc körül, A A visszafelé jövünk a nagyállomás felől, s a sarkon, a Szent Ferenc és a Szentháromság utca sarkán, a taxis felkiált, az előbb még nem volt itt semmi! így van ez, az előbb semmi, most meg ott fekszik a kereszteződésben, szemben a főiskola bejáratával, egy szétgyűrt kismotor, mellette a lány, a jobb oldalán, talán az iskolába pörgött a robogóján, arrébb pedig, bent a Szentháromság utcában az erősebbik fél, a kamion. Ki volt a hibás, rádiózik a taxis, ám még nem nagyon tudják a kollégák. Rohangásznak mind, mint az őrültek, recseg a készülék. Talán mentőt kéne hívni inkább, megy a válasz- Már biztosan hívtak, zúg az adás. Jó félóra múlva gyalog jövök vissza ugyanott. A lányt már elvitték, a kismotor se fekszik a kövön, az %őszes helyszínelő rendőr lóbálja a fényképezőgépét: ez a munka megvált, jöhet majd a következő. Hosszá hajú, magas rendőrnő siet az igazolványokkal, szemből egy másik rendőr... Mindaz, ami történt, félig már múlt időben, s ettől olyan az egész, mintha egy filmforgatás próbája volna. Egy férfi álldogál a sarkom, az előbbi rendőr az útszélre rúg egy nagyobb alkatrészt, azon egy következő motoros el is csúszhatna akár, aztán újra a hosszúhajú rendőrnő a színen, kezében a szonda. Most derül ki a férfiről a sarkon, hogy főszereplő. Körülállják, és elmagyarazzók neki, hogy jó hosszan fújjon. A férfi teszi, jó hosszan fúj, amikor kész, a rendőrök megnézik szondán a kijelzői, és egyből gondterhelt lesz az arcuk. Magyaráznak, újra a kijelzőt nézik, aztán a kamionsofőrt, ő szintén magyaráz. Nem sokat. Visszamegy, járművét lezárja, és a rendőrautó jobb hátsó ülésén a helyszínről eltávozik. Alkatrészek maradnak ott, olaj meg benzin, és van azért vér is. Nem sok, de mégis, embervér, hogy úgy mondjam. A forgalom meg, ha nem is nagy, de azért hatod, hiszen ez az a stilisztikai pillanat, amelyben el lehet sütni a közhelyet: „4; élet megy tovább." Az élet ezúttal: személyautók, teherautók, biciklik. És tényleg mennek. Ez a stilisztikai pillanat az, amelyik azért mégis fölteszi a címben megírt furcsa kérdést: de mi a vérrend? Szóval, hogyha ott van az alvadó folt az úton: akkor a torábbmenő élet — ágy bele. Csak látszik azért most, hogy amit egyébként halál nyugodtan "hétköznapoknak" nevezünk, azért mégis kannibalizmus egy kicsit. A Nap kel: 0«.U. i 9.0-1 * Hold kd: 1111. nyuguik: Klasszikus tiltakozás: „Csak a testemen át..." Saját testéve torlaszolta el a vasúti pályát az észak-németországi 10 ezer környezetvédő tüntetett az ellen, hogy egy franciaországi beni tárolóba kívánják szállítani. (MTI Telefotó) mellett egy férfi, omilcor luegctt fűtőelemeit a gorlo Lottónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 18. heti lottónyeremények a következők: Ötöslottó: 5 találatos nem volt (következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 402 millió 884 ezer 653 forint). A négyesek 388 ezer 853, a hármasok 5402, a kettesek 336 forintot fizetnek. Hatoslottó: 6 találatos szelvény»nem volt (a következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 10 millió 736 ezer 131 forint). 5 plusz 1 találatos 1 darab, nyereménye 3 millió 67 ezer 466 forint. Az Életmentő diák ötösökre 109 ezer 552, a négyesekre 1571, a hármasokra 335 forintot fizetnek. Joker telitalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 8 millió 360 ezer 71 forint. AustriaLottó: A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 18. játékhéten hat találatos szelvény I darab akadt, nyereménye II millió 317 ezer 520 schilling. Az 5+l-esek 342 ezer 954, az ötösök 17 ezer 358, a négyesek 399, a hármasok 30 schillinget émek. Joker 2 darab volt, nyereményük egyenként 1 millió 673 ezer 374 schilling. • MTI I John Waldron 17 éves amerikai középiskolás lélekjelenlétével és határozott fellépésével súlyos buszbalesetet előzött meg, s ezzel megmentette 25 utas életét. Az Indiana állambeli Knox város egyik iskolabuszával 25 - főleg általános iskolás — diák tartott hazafelé. Egyik társuk. John Waldron észrevette, hogy a sofőr két alkalommal nem kanyarodott be a megszokott útvonalon. Előre ment hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, de nem kapott választ. A vezető később elmondta, hogy nem tudja, mi történt vele, csak mereven maga elé tudott nézni és nem tudott mozdulni. Kitört a pánik, de Waldron megőrizte lélekjelenlétét. Levette a vezető lábát a gázpedálról és kézével megnyomta a féket. Az autóbusz egy mezőn állt meg. Waldron üresbe tette a sebességváltói, a kulccsal le állította a motort, majd a busz rádióján értesítette az iskolát a történtekről. Komolyabb sérülés nem történt, a gyerekek csak kisebb ijedelmet, zúzódásokal és horzsolásokat szenvedtek. A vezetőt. Michael Browningot kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a buszsofőr valószínűleg epilepsziában szenved. Nálunk csak záporok - Skandináviában hö v> n> n^ 3Atn I-YI Az Országos Meteorológiai Szolgalat jelenti' Európa északkeleti és délnyugati neszen, valamint a Földközi-tenger középső medencéié felett ciklonok találhatok. Hrih'nuAiii az említett területeken erősen felhős az eg, Skoncknavta keleti és a Kelet-Európai Síkság északi vidékén sok helyen esik az eső, néhol havazik. Ma estig hazánk fölé nedves, enyhe levegő érkezik, változékony marod az idó. Gyakran lesz erősen fektős az ég, szórvétnyosan varható eső, zápor, néhol zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19, 24 fok között alólad. « Szilvássy Kristóf Május 5.. 19 óra 30 perc, 3550 g. Sz.: Kiss Klára. Szilvássy Csaba (Szeged). Erdei Zsolt Krisztián Május 5., 23 óra 55 perc, 2900 g. Sz.: Bajusz Izabella Ildikó. Erdei Zsolt (Szeged). Nemes Ádám Gábor Május 6.. 9 óra 35 perc, 3165 g. Sz.: Maróli Judit, Nemes András Gábor (Szeged). Dobos Rebeka Május I.. 16 óra 50 perc, 3880 g. Sz.: Szekszárdi Beatrix. Dobos Krisztián (Jánoshalma). Huszár Richárd Május 4.. 6 óra 55 perc. 2800 g. Sz.: Schön Krisztina és Huszár Imre. Karfcus Péter Pál Május 4.. 10 óra 25 perc, 3000 g. Sz.: Mucsi Angéla és Karkus Imre. Neparáezki Ervin Május 4.. 16 óra. 2700 g. Sz.: Neparáezki Róhcrtné Horváth Ildikó és Neparáezki Róbert. Török Barbara Május 3.. 6 óra 10 perc. 3150 g. Sz . Török Mihályné Nagy Margit és Tötök Mihály Bánhidi Fanni Május 5.. 10 óra 5 pere. 3780 g. Sz. Bánhidinc Oláh Ildikó és Bánhidi Balázs. Bene Dávid Május 5.. 15 óra. 3150 g. Sz.: Bcnéné Hós Zsuzsanna és Bene Ferenc. Terhes Ernő Május 3.. 12 óra 50 perc, 2850 g. Sz.: Ördög Erika és Terhes Emö (Makó). Burai Alexandra Május 3., 15 óra 50 perc, 3100 g. Sz.: Kis Mária és Burai Kálmán (Makó). Farkas Luciano Május 4.. I óra 50 perc. 3150 g. Sz.: Szókc Erika és Farkas Béla (Kiszombor). Fábián Tímea Május 5.. 4 óra 10 perc, 3750 g. Sz.: Vilmányi Kiss Anna és Fábián István (Makó). Szabó Gábor Május 5.. 6 óra 20 perc. 2500 g. Sz.: Tamasí Irén és Szabó Sándor (Magyatesanád). Juhász Róbert Május 5.. 9 óra 45 pere. 3650 g. Sz.: Gilingcr Mónika és Juhász Imre (Földeák). Dckker I .aura Május 5.. 16 óra 50 perc, 2850 g. Sz.: Szepesi Ani(a és Dckker Árpád (Marosiéle) licska Henrietta Május 3.. 9 óra 30 pere. 3410 g. Sz.: Csépc Annamária és Iácska Mihály (Csongrád). Verők Violetta Május 3.. 14 órakor. 3350 g. Sz.: Fodor Katalin cs Vcrók Imre (Nagymágocs). Vikor Anita Május 3., 15 óra 50 perc, 3000 g. Sz.: Illuhák Bocsák Ildikó és Vikor István (felgyó). Halmai Szabrina Szandra Május 3 . 19 órakor. 2480 g. Sz.: Török Edit és Halmai János (Szentes). Mogyorósi Gábor Május 3., 23 óra 35 perc, 2610 g. Sz.: Kelemen Nóra és Mogyorósi Gábor (Csongrád). Móricz Enikő Május 4 . I óra 40 perc. 3720 g. Sz.: Pillár Anita és Móricz Ferenc Norbert (Szentes). Németh Csaba Május 4.. 2 éra 30 perc. 2470 g. Sz.: Makó Ildikó cs Némclh Zoltán (Csongrád). Kelemen Tamás Május 4 .6 óra 30 perc, 3880 g. Sz.: Szenté Gyöngyvér és Kelemen lászló (Szentes). Ixkrinszki Dénes Május 4.. 18 óra 10 perc, 3650 g. Sz.: Sipka Mónika és lekrinszki József (Csanytclck). Koncz Péter Május 5., 10 óra 35 perc, 3770 g. Sz.: Vinczc Márta és Konc/ lászló (Szentes). A családoknak szívből gratulálunk.'