Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-23 / 120. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 23. INTERJÚ 11 • A KDNP a közjóért küzd Az eredményes út a követendő A félkarú fóbiás M ár régi sejtés, hogy az úgynevezett művészi tevékenység - amely a művészet minden ágát tartalmazza -nem kifejezetten vállalkozói jellegű, azaz a művészet nem piaci termék, a művészi pedig a versenyszférába dobni és utalni egyszerűen esztelenség. Félreértés ne essék, nem valami magasabb rendűségról van szó, egyszerűen maga az alkotói tevékenység nem vethető össze valamely termék gyártásával, nem moshatók össze a határok. Sokszor egy vers vagy egy festmény megszületése évekig is eltarthat, miközben a művészet piacán ugyanakkora értéket képvisel, mintha egy napi szellemi munka feküdne benne, vagyis a szellemi munka értéke soha nem attól függ, hogy mennyi idő alatt jött létre, nem időfüggő. De már magában az is furcsán hangzik, hogy egy vállalkozó, aki művészeti tevékenységet folytat, az Ipari és Kereskedelmi Kamarához tartozik. Mert akkor csak ipari és kereskedelmi művészet van. Nagyon nincsenek ezek a dolgok rendbe téve, és erősen az a miliő sugárzik ebből, amit még maga Bokros úr alapozott meg azzal, hogy a gazdasági kérdések mellett a kultúra és a művészetek ügyeit századlagosnak tartotta és pecsételte, csöppet sem gondolva azzal, hogy például a most születő gyerekek mi a csudát fognak majd látni az ezredvég művészete címén; azt, hogy volt egy darabig, aztán meg semmi, vagy csak alig született valami? Tatán demagóg leszek, de a művészetek nélkül az ember csak félkarú fóbiás, de még azzal a fél karjával is lever maga körül mindent. De végre megszólaltak az ellenhangok is a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének XIII. soros kongresszusán, ahol a szövetség elnöke, Gyimesi László kifejtette, hogy nem lehet a versenyszféra törvényszerűségeit számon kérni a művészi alkotó tevékenységen, hiszen ennek olyan következményei lesznek, mint a díszlet nélküli színház, a play backről elhangzó komolyzenei koncert, az egy színnel megfestett festmény, vagy az egyetlen rövid mondatból álló monodráma. Úgy látszik, nehezen lehet azt fölfogni, hogy a művészet nem rövid távú befektetés, hiszen az igazi művek nem egycsapásra érik el „áldásos hatásukat", hanem lassan, talán évtizedek múlva, búvópatakként törnek a felszínre, s teszik valamivel finomabbá az „ak- 1 kori mostot". Ugyanakkor az is biztos, hogy a ló túlsó oldala sem lehet a miénk, mint ahogyan az íreknek ez sajátjuk, ahol az eredeti műalkotás után egyetlen százalék adót sem fizetnek a művészek. Bár nem hiszem, hogy túlságosan újat mondanék azzal, hogy már az is támogatás, ha nincs elvonás. Podmaniczky Szilárd • Csthajnal-konferencia Idősek segítésére Dr. Rapcsák András: „A propagandafogások nem pótolják a kormány szociális érzéketlenséget." (Fotó: Tésik Attila) Esthajnal-konferenciát szerveztek Szegedre a PHARE Szociálpolitikai Fejlesztési Programja felelősei és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem szakemberei. Az újszegedi rendezvényházban a tanácskozást dr. Csenke László alpolgármester nyitotta meg tegnap. Az összejövetel résztvevőit üdvözlő beszédében a szegedi alpolgármester arról szólt, milyen kihívást jelentenek napjaink társadalmi és gazdasági változásai, s hogy a felmerülő problémákat megoldani csak a források bővítésével, összefogással, többfunkciós, szolgáltató intézményekkel lehet. Mindenekelőtt az idős embereken kellene segíteni, akiknek helyzetéről Szeman Zsuzsa, az MTA Társadalmi Konfliktuskutató Intézetének munkatársa adott elemzést. Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi öt esztendőben nagyon sokan lettek nyugdíjasok, s meredeken zuhant az életszínvonaluk. A nyugdíjas lét ma nálunk a többséget tekintve elszegényedéshez, társadalmi marginalizálódáshoz vezet. Míg 1989-ben a nyugdíjas háztartásban élők 52,2 százaléka tartotta magát szegénynek, 1991-ben már 77,4-es volt az arány. 1993-ban a nyugdíjasok 20 százalékának nem jutott pénze gyógyszerre. A gondozásra szorulók 1,5-20 százalékát mára fiatal idősek, azaz 60 éven aluli nyugdíjasok alkotják. A társadalmi feszültséget fokozza, hogy a családok nem kapnak megfelelő segítséget a gondozáshoz. Az idősek ellátásánál és a családsegítésben a civil szervezetek igen hatékonyan tevékenykednek, az önkormányzatoknak jobban együtt kellene működniük velük. Az önkormányzatok szociálpolitikai feladatrendszere és finanszírozása azonban mint ezt Kovács Ibolya, a Népjóléti Minisztérium képviseletében a tanácskozáson kifejtette - bizonytalan. A szocpolt átalakító stratégiáról még vitatkoznak, sok az esetlegesség. Az alapellátás megteremtése érdekében most térségi válságkezelő programokat alakítanak ki, és pályáztatnak. Hogy milyenek a szociálpolitikai fejlesztési programok és pályázatok, az eddigi PHARE-projektek tapasztalatai. arról több előadás és vita volt tegnap, s ma is lesz konzultáció. Az elhangzottakat, az idősek ellátásának teendőit az Esthajnal konferencia zárásaként majd dr. Török Judit, a szervező bizottság elnöke összegzi. Szabó Magdolna Egy vásárhelyi települési képviselő, Havránek Ferenc - a Munkáspárt tagja - levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben bírálja a KDNP múltbéli és jelenlegi politikai tevékenységét. Olvasónk azt is kifogásolta, hogy dr. Rapcsák András KDNP-s országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere - a közelmúltban Szentesen mondott - beszédében „kóros feledékenységtói" megtámadva, pártja hibáit nem hozta nyilvánosságra. Ezért felvetett észrevételeire - sőt: annál is többre - mi kértünk választ dr. Rapcsáktól. • Egyetért ön a levél írójának azon álláspontjával, mely szerint a Horn-kormány szinte minden hibája abban keresendő, hogy - lényegi kérdésekben — követi az MDF-KDNP kormánykoalíció egykori politikáját? - Semmiképpen sem. A Horn-kormány nem elődei nyomdokán halad, hiszen más stratégiai célokat követ. Míg az MDF és a KDNP egy széles nemzeti együttműködésre alapította programját, addig a jelenlegi koalíciós pártok egy szűk vállalkozói, pénzügyi elit érdekeit képviselik. A kormányzat nem nemzeti, hanem internacionalista politizálást folytat. Ezért Havránek úr véleménye alapvetően nem felel meg a valóságnak. Inkább egy demagóg nyilatkozatnak minősíthető, hiszen mondanivalóját erőteljesen megkérdőjelezhető állításokkal támasztotta alá. A reálbércsökkenés ugyanis sokkal nagyobb mértékű volt az elmúlt kettő, mint az előző négy esztendőben. Sőt: az előző választási ciklus második felében még emelkedett is. Emellett a nemzetgazdaság teljesítőképessége szintén nőtt, most viszont csökken. A szentesi beszédem-' ben pedig csak nyugati gazdasági szaklapokból, illetve kormánypárti újságokból idéztem, éppen azért, hogy véletlenül se vádolhassanak elfogultsággal. Gondolatai egyébként sokkal inkább arra engednek következtetni, hogy a vásárhelyi ellenzéki pártok - MSZP, Munkáspárt, SZDSZ - a korábbi választási kudarcukat most meg szeretnék fordítani. Ehhez pedig az egyik célravezető módszernek a polgármester pártjának, a KDNPnek - akár megalapozatlan bírálatát tartják. Különösen, hogy pillanatnyilag személyemet kevésbé áll módjukban támadni, hiszen városunkban évek óta jó irányú fejlődés valósul meg. • Azaz, ön szerint jogtalanok%a KDNP-t érő kritikák? - Aki figyelemmel kíséri pártunk tevékenységét, tudja: kritikusan felmértük négyéves szereplésünk tanulságait, és levontuk annak mind szervezeti, mind személyi konzekvenciáit. Ez az egyetlen magyar párt, ahol tisztességes választások útján a párt teljes vezető testülete megváltozott. És ez nem úgy történt, hogy összevesztünk, szétszakadtunk, kiváltunk, hanem a kultúrállamokban szokásos politizálással. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném: én csak 1994-ben, a választások után léptem be a KDNP-be. ízléstelen lenne bírálnom azt az időszakot, amikor nem tartoztam bele, de természetesen a jogos észrevételeket elfogadom. Az azonban tagadhatatlan, hogy ez a párt 7 százalékkal vett részt az előző koalícióban, és csupán ennek megfelelő döntési kompetenciával rendelkezett. Ennek ellenére az elmúlt négy évben a leghatározottabban lépett fel a privatizáció jelenlegi stratégiája ellen. Azért, hogy a szociális piacgazdaságnál ne a piacra, hanem a szociálisra helyezzük a hangsúlyt. Ez az én politikai hitvallásom is, amin nem kívánok változtatni. Megdöbbent viszont az az éles egyházellenesség, amely ennek kapcsán a levélből is kisugárzik. A kereszténység, mint hit, természetesen senki számára nem kötelező. De a kereszténység, mint kulturális, civilizációs örökség viszont igen. Aki ezt elveti, netán gyűlöli az egyházat, véleményem szerint nem tud ebbe az új társadalomba szervesen beépülni. Ez nem megfelelő útja a politizálásnak. • Az új társadalom megerősödésének viszont alapfeltétele lenne az államháztartási reform megvalósítása is, amelynek folyamatában „egyesek szerint - a KDNP nem vállal igazán partneri szerepet. - Ez téves állítás, csupán arról van szó, hogy az államháztartás megreformálása a mi felfogásunkban nem pénzmegtakarítást jelent, hanem struktúraváltást. Ehhez előbb befektetni kellene, nem pedig folyamatosan elvonni. Most nem az államháztartási reformnak, inkább egy centralizációs törekvésnek lehetünk tanúi. És sajnos a többség — egy szűk elit kivételével - a leépülés felé halad. A mi kidolgozott programunk széles nemzeti összefogásra épül. Meggyőződésünk, hogy a diktatórikus rend, a proletárdiktatúra tönkremenetele nem a kapitalizmus győzelme a szocializmus felett, hanem egy elhibázott ideológia bukása. Egy korábbi kudarc azonban nem azt jelenti, hogy automatikusan egy másik hibás ideológiát vállaljunk fel. A kapitalizmusnak is megvannak a maga ellentmondásai, amelyekből okulnunk kell. Az eredményes út a követendő. Erre már jó példákat adott a kereszténydemokrácia, amely a nyugat-európai országokban jelentős sikereket ért el a - szociálisan érzékeny, magántulajdonra épülő piacgazdasággal rendelkező - jóléti államok kialakításában. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy ilyen eredményeket sem a Munkáspárt, sem az MSZP, vagy a szélsőliberális szabaddemokrata ideológia nem tud felmutatni. Szociálisan érzéketlenül pedig a társadalom átalakítása nem valósítható meg. Nemzeti politizálás és összefogás nélkül nem lehet a közjóra törekedni. Ezeket az alapelveket hagyja figyelmen kívül a jelenlegi politikai kurzus. • Mit tud tenni ez ellen a KDNP most, hogy nem tagja a kormánykoalíciónak? - A parlamenten kívüli erőket próbáljuk összefogni, mert a koalíciós pártok túlsúlya ezt az Országgyűlésben nem teszi lehetővé. A KDNP rendkívül erőteljes lakossági szimpátiát maga mögött tudva, egyrészt fellép a nyugdíjrendszer tervezett változtatása ellen. Több ezer aláírást gyűjtöttünk. Szorgalmazzuk továbbá: ott, ahol gazdasági válság van, nem elvonni, hanem adni kell az oktatásra. Véleményünk az, hogy e területen sem a Magyar Bálint által hangoztatott reform és modernizáció folyik, hanem a pénzek elvonásával egy lényegesen alacsonyabb szintű oktatás van kialakulóban. Márpedig megfelelő képzéssel kellene biztosítani az önmegvalósítást a munkában, hogy abból az ország is profitálhasson. Ha ez nem megy, a nemzet leépül. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a hatalom megtartása érdekében propagandafogásokat alkalmaznak, hiányzik az átgondolt cselekvés. Stratégia nélkül pedig csak egy kapkodó, nem ellenőrizhető folyamat alakul ki, és ez a legrászorultabb rétegeket sújtja. A munkanélküliek például elvesztik kapcsolatukat a társadalommal, az emberré válás legfontosabb ismérvétől fosztják meg őket, nevezetesen az önmegvalósítás lehetőségétől. Nem csak hogy nem termelnek, de még segélyre is szorulnak. Szerintünk pedig ezen helyzet felszámolása nem is igényelne jelentős új forrásokat, csupán a meglévők átcsoportosítását, ésszerű felhasználását. • A jelenlegi körülmények azt látszanak igazolni, hogy egészségtelen viszonyokat szül az is, ha az állam kivonul a gazdaságból, magára hagyva azt. - Valóban •Tipikus rablókapitalizmus alakul így ki. Itt szeretnék utalni a gazdasági bűnözés elterjedésére. Ezzel szemben olyan stratégiát kellene kidolgozni, amelynek betartatása a piacgazdasághoz vezető út egyik feltétele. Természetesen szükség van privatizációra, tőkebevonásra is, a cégek, a technológiák megújulásához. De nem azért, hogy pluszbevételeket nyerjen az állam. Nem történhetett volna meg, hogy stratégiai ágazatok ellenőrizetlenül kerüljenek külföldi befektetők tulajdonába. Előbb a programot kellett volna kidolgozni, utána keresni a befektetőket. De nálunk: a meglévő állami vagyonhoz keresték meg az esetleges vásárlókat. Ez az ország javainak eltékozlása, és nem tudatos, előre megtervezett forrásbővítés. Latin-Amerikára jellemző vadkapitalizmus alakult itt ki, és hosszú évek szívós munkája kell a változáshoz. Tagadhatatlan továbbá, hogy az országban demográfiai csőd van. Ahol pedig, mint nálunk is, ehhez gazdasági válság társul, ott a sírba eresztő kötél az, ha az egészségügyből kivesszük a forrásokat. A cinizmussal ér fel, hogy éppen most kórházi ágyak szűnnek meg, emelkednek a gyógyszerárak, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a rokkantak, a nyugdíjasok. Óhatatlanul felmerül az emberben az is, hogy olyan kegyetlen politizálás folyik ebben az országban, ahol hiányzó forintokat a gyermekek, az idősek, a betegek ro-* vására igyekeznek előteremteni. Sőt hallani olyan véleményeket, morbid ötleteket is, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével talán nem akarnak élő nyugdíjast látni Magyarországon? Ez szomorú, még ha esetleg nem is gondolják komolyan azok, akik ilyet mondanak. • Sokan a feketegazdaság felszámolásától várják a fejlődéshez szükséges állami bevételek növekedését. - Pártunk is támogatja az ellene való egységes fellépést, de csak a jelenlegi keretek között. Azt logikátlannak tartjuk, hogy elvonjuk a pénzt egy működő rendőrségtől, hogy egy vele párhuzamosan működő elit szervezetet hozzunk létre. A feketegazdaság egyébként a társadalom válasza a hibás gazdaságpolitikára, a rossz adórendszerre. Ezeket kellene megszüntetni, mert addig rengeteg pénzt fordíthatunk az ellene való küzdelemre, eredménytelenül. • A KDNP egyedül kívánt megerősödni céljai véghez vitele érdekében, ugyanakkor most polgári szövetségre készül - Megvan a párt saját identitástudata, de érdekelt abban is, hogy részt vegyen egy ellenzéki együttműködésben. De nem parttalan, a hatalomért folyó küzdelem céljától vezérelve, hanem az elvek és programok mentén szervezett együttműködésben. Tiszteljük más pártok értékeit is, a kormányzópártokét is, de ők most nem igazán a közjót szolgálják. Programunk alapértékeit nem adjuk fel, de örömmel kötünk szövetséget hasonló elveket vallókkal, elkerülve a véletlenül egymás mellé sodródó politikai erőket. A KDNP ugyanis nem akar mindenáron hatalomra jutni. N. Rácz Judif