Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-23 / 120. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 23. HAZAI TÜKÖR 7 • Mórahalmibusz-körforgalom Otthon hagyhatják a bicikliket • Milyen lesz a Kerek világ? A nevelés: művészet Ha meglesz hozzá a pénz. Mórahalom déli fertályára is kiterjedhet a helyi „részleges kör­forgalom", amelyet ki­csit másképp kell elkép­zelnünk, mint ahogyan azt a KRESZ-tankönyvek leírják. A körbejárás ugyanis egyelőre csak a települést érintő fonto­sabb autóbuszjáratokra vonatkozik: a kocsik ke­rülőt tesznek a város­ban, s így veszik föl uta­saikat, akiknek nem kell már a távoli központi megállóig begyalogolni. A mórahalmi templom­kert kerítését azért még min­dig alaposan körbetámogat­ják a lezárt kerékpárok. Ava­tatlan szemlélő azt gondol­hatná, a biciklik gazdái a környéken dolgoznak, s a templomot gondolják a leg­jobb megőrzőhelynek (on­nan már csak nem viszi el senki a kétkerekűeket!). De másról van szó: a biciklisták a templom melletti buszmeg­állóba járnak, mivel gyalo­gosan nagyon sokat kellene fáradni a távolabbi utcákból. Fölszállnak a buszra, aztán visszajövet ismét ráülnek a kerékpárra, s indulnak haza­felé. Erre a megoldásra azok a mórahalmiak kényszerül­nek, akik a város déli részé­ben laknak. Busa Imre, a mórahalmi polgármesteri hivatal város­fejlesztési osztályának veze­tője mutatja a város térképét. A települést két főútvonal szeli át: a Zákányszék-Rösz­ke irányába tartó, valamint az 55-ös főút. Mindkettő igen forgalmas, s még ke­resztezik is egymást. A vá­rosfejlesztési szakemberek célja éppen ezért az volt, hogy - amennyire csak le­hetséges - tehermentesítsék Mórahalom központját a je­lentős átmenő forgalom alól. A terv lényege: szilárd burkolatot építeni az elkerü­lő forgalom befogadására al­kalmas utcákon. A város északi részén csaknem telje­sen elkészültek az aszfalto­zással, s a még hiányzó út­burkolat megépítésére pályá­zatokon próbálnak pénzt szerezni. A tervek már ké­szülnek. Tavaly 15 millió fo­rintot költöttek útépítésre (ebből 10 milliót pályázaton szereztek). Ugyancsak (gy nyertek 1,2 millió forintot kerékpárút-építésre is. Ha az utcák szilárd burko­lata elkészül, akkor az átme­nőforgalmat igyekeznek majd az elkerülő útvonalakra terelni. Ezt egyrészt súlykor­látozást jelző táblákkal lehet elérni - másrészt viszont a közlekedők valószínűleg ha­mar fölismerik majd, hogy könnyebben átjutnak a váro­son, ha a központon átvezető utak helyett a rövid kerülőt választják. Visszatérve a részleges busz-körforgalomhoz: a Ti­sza Volán Rt. teljesítette a mórahalmiak kérését; így az­tán a menetrend szerinti já­ratok a Felszabadulás u., Nyár u., Szántó u., és Csend u. érintésével jutnak el ismét a központi megállóhelyre. Ez a kerülő napi 10-15 jára­tot érint (természetesen oda­vissza), s így óránként két kocsi fordul meg a busz-kör­forgalomban. Busa Imre el­mondta, hogy az új forgalmi rend 1996. január l-jén lé­pett életbe Mórahalmon, s a Tisza Volán jó partnernek bizonyult a menetrendek egyeztetése terén. S még egy egészen friss hír: a polgármesteri hivatal néhány napja érdekes ajánla­tot kapott Székesfehérvárról. Az ottaniak ugyanis - hely­béli munkaerő alkalmazásá­val - megszerveznék Móra­halom helyi, városon belüli autóbuszközlekedését (a ko­csikat Székesfehérvárról hoznák). Ez ügyben döntés még nincs, az ajánlatról al­kalmas időben tárgyalnak majd a fehérváriakkal. Ny. P. • Fertőszentmiklóson a szegediek Kórusszereplés • Munkatársunktól Sikerrel szerepelt Fertő­szentmiklóson a millecente­nárium jegyében megrende­zett országos kórustalálko­zón, valamint a helyi Flórián napi ünnepi misén a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar. A szegedi kórus dr. Mihálka György vezényletével lépett fel. Szólót énekelt László Éva, zongorán kísért Dombi­né Kemény Erzsébet. Augusztustól „Kerek világ" kerekedik az Oroszlán utcában. (Fotó: Révész Róbert) Lapunkban már több­ször adtunk hírt arról, hogy az ötvenkilenc ön­kormányzati óvoda kö­zül három kislétszámú intézmény augusztus el­sejétől vállalkozási for­mában működik tovább. Az Oroszlán, illetve a Kis-Tisza utcai, valamint a fodortelepi óvodára pályázatot írtak ki. A képviselőtestület nemré­giben döntött a nyertes személyekről. A Kis-Tisza utcai, illetve a fodortelepi óvodára egy­egy, míg az Oroszlán utcai gyermekintézményre három személy pályázott. Utóbbi­val kapcsolatosan egy kére­lem is érkezett a szegedi né­met kisebbségi önkormány­zattól a polgármesteri hivatal közoktatási és közművelődé­si irodájára, mely szerint a kisebbségi önkormányzat az Oroszlán utcai óvodát 1997­ig székhelyeként, azután pe­dig óvodaként működtetné. A közgyűlési döntés értel­mében a Kis-Tisza utcai óvodát a Jóga a Mindennapi Életben Társaság támogatá­sával Apró Aranka, a fodor­telepi gyermekintézményt pedig az óvoda jelenlegi je­lenlegi körzetvezetője, Da­rócziné Vági Magdolna üze­melteti augusztustól. A bel­városi óvoda működtetésére a jelenlegi tagóvodavezető, Hajnal Magdolna, Kocsis Zsolt, valamint a - két, je­lenleg is ott dolgozó óvónő és két szülő alkotta - Pepita Kft. pályázott. A képviselők Kocsis Zsolt mellett foglal­tak állást. A dunaújvárosi születésű Kocsis Zsolt ötven gyermek számára tervezi a „Kerek vi­lág" elnevezésű óvodát. A gyermekek nevelését Wal­dorf-módszer alapján kíván­ja megvalósítani. • Még ma is ritka az óvodákban a férfi nevelő. Mióta foglalkozik gyer­mekekkel? - kérdeztük a nyertest. - A szekszárdi tanítókép­ző főiskola levelező tagoza­tára jártam, de tanulmányai­mat családi okok miatt nem fejeztem be. Három vizsgát kellett volna még letennem, hogy diplomát kapjak. A Waldorf pedagógiával hét esztendeje foglalkozom. A nyolcvanas évek végén Du­naújvárosban szerettünk vol­na nyitni barátaimmal egy Waldorf óvodát, de az, szá­mos ok miatt, sajnos nem jött létre. Szegeden ötödik éve élek, és a szatymazi, il­letve a Mars téri óvodában dolgoztam, mint óvó. O Milyen hely lesz a „Kerek világ"? - Olyan gyermekintéz­ményt, olyan szűkebb kö­zösséget szeretnék létrehoz­ni, ahol jól érzik magukat mind a gyermekek, mind a szülők. Szeretném, ha a szü­lők mindenféle téren tevéke­nyen részt vennének az in­tézményben folyó gyermek­nevelésben. # Hány embert kíván foglalkoztatni? Mqrad­nak-e az óvoda mostani dolgozói? - A jelenlegi dolgozók közül eddig senki sem jelez­te abbéli szándékát, hogy szeretne velem együttmű­ködni. Keresem a munkatár­saimat. Eddig hárman va­gyunk az ötből. Vélemé­nyem szerint két, huszonöt­huszonöt fővel működő je­gyes életkorú csoport ellátá­sát meg tudja oldani öt fel­nőtt ember. Az alkalmazot­taim számára egyébként ki­kötöttem, hogy a hatodik év végére mindenkinek el kell végezni a Waldorf pedagógi­ai szemináriumot. • Beszéljünk az anyagi­akról Mennyit kell majd a szülőknek fizetni? - Az intézmény nyitva tartását három részre osztom majd: reggel 8-tól délután 1 óráig ingyenes lesz az alap­szolgáltatás. Az ezen kívüli időszakért viszont fizetni kell, mégpedig úgy, hogy minden megkezdett óra tíz forintba kerül majd; az étke­zés viszont olcsóbb lesz, mint eddig. Az óvoda egyik termét, a legkisebbet bérbe adom. Teszem mindezt azért, hogy az óvoda műkö­dőképessége hosszabb távon is fennmaradjon, illetve a szülőket se terheljük le annyira anyagilag. • Mi a Waldorf pedagó­giai módszer lényege, alapja? - Az alapja az antropozó­fia, ami azt tartja, hogy az ember nem csak fizikai test, hanem lélek- és szellemlény is egyben. Itt a nevelés nem tudomány, hanem művészet. A Waldorf pedagógus nem erőszakolja meg a gyerme­ket különböző tudományok­kal, hanem lehetőséget te­remt neki az egészséges és természetes fejlődéshez. A gyermek, amikor megszüle­tett, még döntési képességé­nek birtokában volt. A Wal­dorf pedagógiai módszer lé­nyege, hogy ez a döntési ké­pesség a gyermek felnőtt ko­rára is megmaradhasson, s ennek útján személyisége minél jobban kiteljesedhes­sék. Sz. C. Sz. SZEGED. STEFÁNIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TOL ESTE 7-IG! „ délmaoyarorszAq ktt. "'j® Nagykörúton, főútvonalon, ill. közelükben üzletet bérelnénk! 70-100 nm-ig. 62/489-185 8-16-ig. 06-30/436-287, 16 óra után. Vasúttörténet! kiállítás • DM-információ A 150 éves magyar vasu­tat bemutató kamarakiállítás nyílt tegnap délután Szege­den, a Tisza-pari Altalános Iskolában. A MÁV Rt. sze­gedi üzletigazgatósága ezzel a kisiskolások részére rende­zett kiállítással is szeretne emléket állítani a vasút múltjának és a vasutasok­nak. A kiállítás tárgyai kö­zött a vasutas munkavégzés­hez szükséges eszközök, tár­gyak (kézi jelzőlámpák, tár­csák, vasutas-sapkák, moz­donylámpák, jegyvizsgáló felszerelés stb.), század előt­ti utasítások, régi térképek, személyi okmányok, jelvé­nyek, múlt századi plakátok, vasúti motívumú bélyegek, képeslapok, fényképek lát­hatók. A kiállításra, amely a tanév végéig látható, a Ti­sza-parti iskolával történt előzetes egyeztetés alapján vátják a város kisiskolásait. ÉKF -nyitány „Fonógyáron" Az áruház és az érdeklődők. (Fotó: Révész Róbert) • Munkatársunktól A Szegedi Épületkezelő és Fenntartó (ÉKF) Kft. teg­nap, szerdán délelőtt áruhá­zat nyitott meg a Fonógyári úton. Az építtetők és felújítók áruházának nevezett egység­ben, a hajdani IKV-telepen a vásárló mindent megtalál, amire egy lakás, ház felépí­téséhez, avagy felújításához szüksége lehet. A áruház avatása kapcsán dr. Szalay István polgár­mester örömmel üdvözölte az ÉKF Kft. kezdeményezé­sét. Mint mondotta, megnyug­tató érzés, hogy az önkor­mányzat gazdasági társasá­gokká átalakult vállalatai mindent megtesznek a piac kiszolgálása érdekében. Vágták a tál... • Munkatársunktól Az ásotthalmi Bedő Al­bert Erdőgazdasági Szak­munkásképző Intézetben rendezték meg a harmadi­kos, végzős fakitermelő és erdőművelő szakmát tanuló diákok országos versenyét. A házigazda intézmény ta­nulói kimagasló eredményt értek el, hiszen egyéniben az első három helyet megsze­rezték. A győztes Hartman István lett, második Szalárdi Róbert, harmadik Árva Ti­bor. Csapatban is az ásott­halmi intézmény nyert, má­sodik helyen végzett Sző­csénypuszta, a harmadikon Mátrafüred. Az egyéni pont­versenyben az első tíz helye­zett a jutalmak mellett meg­kapta a szakmunkás-bizo­nyítványt is. Kutyák, gyermek­napon • DM-információ Az Odessza II. számú Ál­talános Iskola Droid csapatá­nak és a Százszorszép Gyer­mekház szervezésében ku­tyakiállítás és vásár lesz má­jus 26-án, vasárnap délelőtt 10 órától az újszegedi Liget­ben. A versenyre - amelyen a szépség, az ügyesség, az en­gedelmesség mérettetik meg, de lesz Ki-mit-tud? is - bár­mely fajta kutyussal lehet nevezni a keveréktől a fajku­tyákig. A helyszínen ingye­nes orvosi szaktanácsadás a gazdik számára. Bővebb tá­jékoztatást az érdeklődők Györkey László csapatveze­tőtől kaphatnak a 434-734-es telefonszámon. Helyesen • Munkatársunktól Korábbi híradásunkban egy országos olasz nyelvi verseny eredményei között tévesen jelent meg a szegedi Dózsa György Általános Is­kola két tanulójának helye­zése. Helyesen: vers- és próza­mondás kategóriában Suhaj­da László első helyezést ért el, hallás utáni szövegértés kategóriában pedig Laura Bernardelli harmadik lett. A tévedésért elnézést kérünk. Mártélyi szabad­iskola • Munkatársunktól Kéthetes képzőművészeti szabadiskolát rendeznek Mártélyon olyan 18 év fölöt­ti fiataloknak, akik elsősor­ban grafikával és festészettel foglalkoznak és szakmai irá­nyítás mellett kívánják to­vábbfejleszteni képességei­ket. A szabadiskola időpontja: július 27.-augusztus 10. A szakmai munka felépítése: témaválasztás, technika, anyagismeret; térábrázolás, épületek, ember és lakóhe­lye; a Tisza sajátossága és formavilága, jellegzetes élő­világának formai megjelení­tése. Jelentkezni rövid önélet­rajzzal lehet július 1-jéig a Tantusz Művelődési Házban (6723 Szeged, Dankó Pista u. 27.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom