Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-21 / 118. szám

KEDD, 1996. MÁJ. 21. MŰSOR 15 ívm 1996. MÁJUS 21., KEDD NÉVNAP: KONSTANTIN NYOLCVAN ÉVE hunyt el Görgey Artúr (1818-1916) honvédtá­bornok, a szabadság­harc fővezére. A cári seregek túlerejével már nem tudott szembeszáll­ni, így letette a fegy­vert. Életben hagyták, internálták. 1867-től Vi­segrádon visszavonulva élt. Alázattal viselte a bűnbak szerepét, a nem­zet meg nem érdemelt átkát. Megítélésében még a népi írók két oly jeles képviselője, mint az egyébként jó barát Illyés Gyula és Németh László is ellentétes vé­leményen volt. HATVANÉVES Perneczky Géza (*1926) művészettörténész, fes­tőművész, író. 1970 óta Kölnben tanít. 1984-től fest. Kiállításai Európa­szerte (Magyarországon is) és Amerikában is voltak. Csontváryról, Kassákról, Klee-ről, Pi­cassóról, a modern mű­vészeti áramlatokról könyveket, tanulmányo­kat ír. txinház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: Operagála (Vaszy 1-2. Éérlet) KAMARASZÍNHÁZ 19 óra: Kapj el! (Molnár 1. bérlet) mozi SZEGED KORZÓ: 12 ma­jom. Színes, amerikai akció­film. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Tökéletes másolat. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 3, negyed 6 és fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvá­rosi mozi): Egy füst alatt ­Beindulva. Színes, amerikai film. Kezdés: du. háromne­gyed 6 és este 8 órakor. . BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Jane Eyre. Színes, angol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. AUTÓSMOZI: A Lény. Színes, amerikai sci-fi. Kez­dés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: Babe. Amerikai vígjáték. Kezdés: délután fél 4-kor; 12 ma­jom. Amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromne­gyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Szamba. Szí­nes, magyar film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. MAKÓ: Othello. Fekete-fe­hér, amerikai erotikus thril­ler. Kezdés: du. 6 órakor. CSONGRÁD: A hetedik testvér. Színes magyar gyerekfilm. Kezdés: délután 6 órakor. magyar tv BUDAPEST 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap­kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Ka­liforniai álom. Amerikai tévéfilmsorozat, 65/25. Sly, a hős lázadó. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Áilás-leső. 10.45 Játék. 10.50 Hírek. 11.00 A bábu. Lengyel filmsorozat, 9/7. Rzecki folytatja emlékiratait (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 15.00 Hírek. 15.10 Popkór. Ism.terj. so­rozat. 15.20 Vállalkozói változatok. Hogyan készít­sünk üzleti tervet? 15.50 A Folly Arbortéum (ism.). 16.00 Hírek. 16.05 A köl­csönkapott Föld. 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilm­sorozat, 180/137. 17.00 MultiméDiák. 17.10 Han­golka (ism.). 17.30 Don Quijote. Spanyol rajzfilm­sorozat, 39/21. Hogyan va­rázsolták el Dulcinea úr­hölgyet? 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Üzlet. 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Esti mese. 19.15 Naprakész. Autók. 19.30 Híradó. 20.01 Telesport. 20.15 MC. Ma­gyarok Cselekedetei. 20.25 Vészhelyzet. Amerikai tévé­filmsorozat, 25/21. Zöld­kártya-vár. 21.15 Horn Gyu­la miniszterelnök sajtótá­jékoztatója. 22.00 Stúdió '96. 22.50 100 éves a mozi. Szabó István válogatása. A kopár sziget. Japán film. FF! 0.20 Híradó 3. 0.30 BBC-híradó. BUDAPEST 2 Közvetítés a Parlament üléséről. 16.30 Túrabakancs. 16.55 A püspök. Spanyol tévéfilmsorozat, 6/5. 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 19.05 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Mél­ségi mámor. 20.00 Múzsa. 20.10 Szó van róla. 21.00 Híradó. 21.10 Környezetünk hírei. 21.15 Kedd 21. 21.45 Klip-mix. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.40 Repü­lő hollandi-vb. 22.45 TS­Sportvarázs. 23.45 Repeta. 1. Matematika. 2. Kémia . 1.15 MC. Magyarok Csele­kedetei (ism.). A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SAND1 ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra). SÜLI JÓZSEF (sport). NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felélős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető Mb. hirdetési vezető: kiadói igazgató LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281. titkárság: 4X1-320, olvasószolgálat: 481-460 (fax is), sportrovat: 481-730. hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság tigazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezetőigazgató: Mizsei István) és a Délmagy arország Kft. Előrizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 12.00 Déli harangszó. Lapozó. 12.20 Esti kérdés (ism.). 12.35 Ritmus '96. 13.15 Talpalatnyi zöld. Környe­zetvédelmi magazin. 13.45 Emilie. Emilie esküvője (ism.). 14.15 Nyelvőrző. 14.35 Távol-keleti ünnep­ségek. A wesak-ünnepség. 15.25 Angol nyelvlecke. 15.50 Hogy életed teljes legyen... Református gyer­mekhittan. 16.00 Figyelj! Fiatalok műsora. 16.30 Kapcsok. Ismeretterjesztő magazin. 17.10 Lássuk, hogyan növekednek! A lepke. 17.25 Gyerekeknek. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15 Pergő­tűz. Dokumentumfilm. 20.05 Gazdakör. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Sport­percek. 21.25 Az első száz év. A kenyereslány balladája. Magyar film. 22.40 „Már szlovákok voltunk". Doku­mentumfilm. 23.45 Tőzsér Árpád: Férfikor, így jöjj! HBO 16.30 Bolondos dallamok. Am. rajzfilm. 17.00 Jó ba­rátok. Am. sor. 17.30 Ember a talpán. Am. film. 19.35 A rock'n roll ördöge. Amerikai film. 21.20 Melrose Place. Am. sor. 22.05 Lóhalálában. Am. film. 23.50 Elbűvölve. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 19.05 Lélek­től lélekig. Ökumenikus val­lási műsor (ism.). 19.30 MTV Híradó. 20.00 „Ref­lektorfényben" (ism.). 20.15 Szeged Körút '96. Közéleti magazin (ism.). 21.00 VTV mozi: Üvegszilánkok. Ame­rikai thriller. 22.30 Képúj­ság. TELIN 6.00-17.00 Hangos képúj­ság. 17.00 Gólözön. 17.30 Sport Broadway. 18.00 Te­linfon. 19.00 Telin film: mű­sorajánló. 19.20 Ezer hős. Amerikai film. 20.51 Autó ­Hifi - Show. 21.20 River­bend Amerikai film (89 perc). TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00 ATV kedd (ism.). 16.30 Képújság. 17.00 TKTV „kedd dél­után"Rálátások - Horpácsi András. Az élet nagy szín­padán. Szeged napja. 18.00 Vakáció akció. 18.30 Vaká­ció az Euromenedzsernél. 19.00 ATV kedd. TKTV 2 16.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ Szfv TV. Benne: 19.00 Kü­lönjárat. 19.30 Kicsi vagyok én. 20.15 Szürkületi zóna. Amerikai film. 22.00 Hét­próbás. VTV VÁSÁRHELY 17.00 és 23.00 Képújság. rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli kró­nika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.25 Mindennapi tu­domány. 8.35 Paragrafus ­Mostantól fontos... 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 10.08 Két Lotti sorsolás. 11.05 A bo­londos lány. Részletek Gershwin zenés játékából. 11.35 Emlékirataim. Egy so­kat emlegetett házasság meztelen igazsága! 12. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvény­könyv. 12.50 Külpolitikai fi­gyelő. 13.05 Vendég a ház­nál. 13.20 Énekek Urunk mennybemeneteléről. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi közügyek. 14.55 Első köz­lés. 15.05 ítélet. 15.55 Cé­gér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőr­séghez. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök... 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Buda: regénylakás, 2. 20.05 Táncházban. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni ne­héz! (ism.). 21.05 Kováts Kriszta énekel. 21.25 „Nye­regben írt történelem" Mil­lecentenáriumi sorozat, 8. A honfoglalás mondái. 21.55 Kenó-sorsolás. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Ex-ka­tedra. 23.05 Egy énekes ­több szerep. Bende Zsolt felvételeiből. URH: 6.55 Körzeti infor­mációs magazinok. 9.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák mű­sor. 19.00 Román műsor. 19.30 Német műsor. 20.00 Horvát műsor. 20.30 Szerb műsor. 21.00 Az Amerika Hangja műsora. 23.00 A BBC műsora. PETŐFI 4.30 Hírek, időjárás. 4.33­Hajnali dallamok. 6.03 Reg­geli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 10.38 Gordiusz plusz. 11.17 Ko­vács József 50 éves. 11.47 Formabontó egészségper­cek. 12.00 Cigányzenészek hangalbuma. 12.50 Korkér­dés. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Manapság... 13.08 Ál­lomáskereső. 13.15 Daráló. 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00 Csúcsforga­lom. 15.00 Hírek, időjárás. 17.00 Hírek, időjárás. 17.03 Petőfi délután öttől hétig. 19.00 Hírek, időjárás. 19.03 Részletek a Dzsungel köny­200 forint alatt a párizsi! Csak kereskedőknek! 1996. május 21-tői a Kárpát-Hús Kft. RENDKÍVÜLI AKCIÓT hirdet az alábbi termékekre: • Kárpát-Hús tartós párizsi 219 Ft 199 Ft Kárpát-Hús Kft tartós Zala felv. 319 Ft 299 Ft Kárpát-Hús baromfipárizsi 219 Ft 199 Ft Kárpát-Hús fokhagymás felv. 279 Ft 259 Ft Virsli műbélben (lédig) 249 Ft 229 Ft Kárpát-Hús sajtos csemege felv. 489 Ft 389 Ft Virsli műbélben (v. cs.) 3 kg 279 Ft 249 Ft Lecsókolbász 219 Ft 199 Ft Virsli műbélben (v. cs.) fogy. kisz. (5 db) 329 Ft 289 Ft Kárpát-Hús csemegesonka 549 Ft 499 Ft Baromfi virsli (v. cs.) fogy. kisz. (5 db) 339 Ft 289 Ft Kárpát-Hús Kft. Szeged, Kereskedő köz 4. Tel./fax: 62/325-737. Átaink az áfát nem tartalmazzák! ve c. film zenéjéből. 19.30 Kataposta 20.00 Albumaján­lat 20.30 Jazz 21.00 Hírek 21.03 Manapság... (ism.). 21.08 Állomáskereső. 21.15 Akusztikus pemzli. 22.15 A Poptarisznya slágerlistája. 23.00 Hírek, időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. A törvény ne­vében. 1.04 Ügyeletben. 3.04 Gramofonsztárok. 4.04 Operaénekesek nótafelvéte­leiből. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. René Kollo Wag­ner felvételeiből. 10.00 Hí­rek. 10.05 Gelu Patenau köl­tő és műfordító emlékezete. 11.00 Tánc ABC. Magyar táncok. 11.40 Csenki Imre népzenei feldolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hang­verseny délidőben. 14.00 Hírek. 14.05 Hajnali házte­tők, 2. 14.44 Mady Mesplé és Nicolai Gedda operaket­tősöket énekel. 15.15 Ba­rokk szvitek. 16.00 Hírek. 16.05 Neked szól. 16.35 Mártha István műveiből. 17.00 A világírón. 18.00 Hí­rek. 18.05 Cimarosa: A tit­kos házasság. Kétfelvonásos opera 21.15 Brahms: I. szimfónia. 22.00 Hírek. 22*05 A hét zeneműve (ism.). 22.30 A kórusiroda­lom mesterműveiből. 23.00 Helyettem trták. 24.00 Hí­rek. 0.05 Magyar előadómű­vészek felvételeiből. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Ze­nés hírműsor. Szerk.: Vajda Horváth Péter. A tartalom­ból: Műsorismertetés, időjá­rásjelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Könyv­bemutató. 6.25 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hfrek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Szeged napján Turku­ból. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Német keleti tartomá­nyok. 7.25 Országos lap­szemle. 7.30 Hírek, tudósítá­sok, körzeti időjárásjelentés, regionális lapszemle. 8.00 Hírek. 8.10 Vidéki lapszem­le. 8.25 Countrymagazin. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 16.00-19.00 Délutáni zenés szórakoztató magazin a 94.9 MHz-en. RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhz-en RDS EON Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható tele­fonszámok: 421-253, 421­353. E-mail: contact@ra­dio88.tiszanet.hu - URL: http:// www.tiszanet.hu/ra­dio88 17.00-22.00 Óránként hírek, sport, útinform, időjá­Részletes műsor a Tele-7 magazinunkban! 19.00 Műsorajánló* ^ff^. Filmajánló+játék . ,ffv, 19.20 Ezer hűs am. film . , ,. 20.51 Aiito-Hifi­l"aJus Show+Klip Mix 2| 21.20 Riverbend am. film rás. 17.05 Dj Genscher a Polygram és az EMI-Quint újdonságaival. 19.05 Lucky Music - Makai zenei össze­állítása. 20.05 Kis Sövény­határozó. Szerk. mv.: Sö­vény Tibor. 22.05 Jazz+Az. Szerk. mv.: Pleskonics And­rás. 1.00- 5.00 DJ Nautilus. Hajnali zenés összeállítás. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Plesko­nics András. MÉDIA 6 SZEGED A Média 6 Rádió Szeged műsora reggel öttól délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, telefonszámunk: 325-202. 5.00-8.00 félóránként, 8.00-11-ig félóránként hí­rek, időjárás-jelentés, útin­form. 5.00 Öttről hatra. Reg­geli zenés ébresztőműsor névnapi köszöntővel, évfor­dulónaptárral, ébresztő slá­gerlistával. 6.00 Vegyes vá­gott. Információs százhúsz perc. Lapozgató. Program­ajánlatok. TV-műsorajánlat. 8.00-11.00 SZEGLET ­Délelőtti magazinműsor. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában hí­rek, időjárás. 11.05 Hall­gasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Információs óra. Programajánlat, közélet, közlekedés, gazdaság, kama­rai hírek, baleseti informáci­ók, határhelyzet stb. 13.05 Játszóra - Száraz Ferenc. 13.30 Deutsche Welle, hírek lapszemle Kölnből. 14.05 Délutáni randevú - Kisistók Tímea, Csetkovics Csilla. Külföldi munkavállalás, utazás-sorsolás, Szeged dísz­polgára, gyermekkazetta megjelenése. 16.05 Orvos­percek - dr. Kohán József. A szénanátháról dr. Kadocsa Edit. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén Szen­tesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon, a 103 MHz­en. Az adás alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30­kor, majd óránként: hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Lapozgató zene mellett ­Kruzslicz Pál. 15.00 Dél­utáni magazin. Szerk.: Lang János. Számítógépes úton - szegedi kiállítás. Kontavill Rt. az Industria '96 kiállításon. Vendég a stúdióban. DEUTSCHE WELLE —_ - magyarul ^ I 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, ifjúsági fórum. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. QUAESTOR nu - „fax-tőzsde" szolgáltatás - tőzs­dei megbízások felvétele minden­nap 11 óráig - ingyenes tőkeszám­la nyitás és vezetés - magas hoza­mú kötvények és állampapírok for­galmazása. Szeged, Deák Ferenc u. 34. Tel/fax: 312-260, 312-660. minden szerdán 9.00-12.30-ig. Szeged, Dorozsmai út 35. Tel.: 62/361-866. - lemezek, - kötőelemek, - horganyzott Z, C, - szigetelők, - nyílászárók, - élhojlított elemek. Közületek és magánszemélyek részére. SZ & R ELEKTRONIK TV-, VIDEOSZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javítjuk! Ingyenes kiszállási A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBABEJELENTÉS Kukovecz Nana u. 21. T.: 477-909, 06-30-458-063 horoszkóp y KOS: Rengeteg tennivaló vár ma önre, de nem esik két­ségbe, jó formában van. Két lábbal áll a talajon, szóba sem jöhet az ál­modozás. \^|BIKA: Ha egy­szer kiszemelt va­lakit magának, nem ké­pes megálljt parancsol­ni. Barátai figyelmezte­tik, de nem hallgat rá­juk Onfejűsége határta­lan. I IKREK: Nem volt valami meggyőző, hiába igye­kezett szenvedélyesen előadni mondókáját, közben többször pillan­tott az órájára, s ezzel elvesztette hitelét. r^Tl RÁK: Nem pa­naszkodhat, hogy unatkozik, fordulatok­ban bővelkedik a nap. Rosszul indul a nap, de egy hajmeresztő ötlettel megfordítja. OROSZLÁN: Is­meri a mondást, hogy aki kíváncsi, ha­mar megöregszik. Erre gondoljon amikor bizal­mas természetű értesü­léseket szeretne meg­SZŰZ: Egymást érik a programok, máskor öröm volt, ha mehetett valahová, mos­tanában már néha teher­nek érzi. Vonuljon el valami csendes helyre! pilMÉRLEG: Zű­' 'rös helyzetekbe np kerülhet, ha nem vigyáz magára. Estére a téves telefonok felbosszant­ják egy kicsit, de alvási kedvét nem veszik el. SKORPIÓ: Az önre nehezedő ni terhek súlya alatt össze­roppanni látszik, de ak­kor jön egy jó barát, elviszi sétálni, beszél­getni, s minden sokkal szebb lesz. NYILAS: Ma el ——'kellene intéznie halaszthatatlan hivatalos ügyet is, tovább már nem halogathatja. Sok­kal inkább saját dolgai­val szeretne foglalkozni. BAK: Az elvte­len megalkuvást most még erőteljeseb­ben. megveti mint más­kor. Ettől még lehet ud­varias, megértő, de el­utasító. VÍZÖNTŐ: Nem a legjobb légkör veszi körül otthonában. Valami tisztázatlan fél­reértés mérgezi a leve­gőt, sokkal jobb lenne, ha beszélnének róla. X HALAK: Nem szokott könyö­rögni, hogy szeressék, s most sem teszi. Pedig ma nagy szüsége van arra, hogy körülrajong­ják. Telin tv mai műsora: 17.00 GÓÓÓLÖZÖN 17.30 Sport Brodway 18.00 TELINFON A tartalomból: Patkós Attila vendégei a Gyorsulás '96 rendezői, résztvevői. Telefonszámok: 325-072 és 325-181.

Next

/
Oldalképek
Tartalom