Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-21 / 118. szám

KEDD, 1996. MÁJ. 21. ÜNNEPVÁRÓ 9 Komatálat hoztam • Munkatársunktól Magyar vidékeken sok helyütt Pünkösdkor volt szokás a barátságot erősítő, illetve a keresztkoma­ságot kifejező komatál küldése. Eredetileg e tálban perec volt, tojás, kalács, s egy üveg ital. Később sokfelé elterjedt, hogy az ünnepi ételekből küldtek kóstolót. A mi „komatálunkban" ezúttal receptek vannak: Zöld leves: Tíz deka sóskát pároljunk meg apróra vágva, eresszük fel nyolc deci vízzel és sózzuk meg egy kicsit. Amikor forrni kezd, tegyünk bele tíz dekányi zöldborsót, tíz deka megtisztított, apró darabokra vágott újburgonyát, egy karikákra vágott újhagymát, s főzzük. Ha a lében minden megpuhul, adjunk hozzá fél deci tejfölt. Tálaláskor kínáljunk hozzá másfél deci tejfölbe elkevert tojássárgáját. Csirkecomb ínyenc módra: Négy csirkecombot kenjünk be kevés sóval, borssal, kakukkfűvel. Öt deka füstölt szalon­nát olvasszunk ki, és a zsítjában pároljuk meg a combokat. Tegyünk hozzá két fej karikára vágott hagymát, és süssük két percig. Tegyünk bele megmosott, szárától megtisztított tíz deka feketeribizlit (vagy mélyhűtőből kiolvasztott piros ribizlit), egy púpozott evőkanál pirított cukrot, fél liter fehér bort, s fedő alatt pároljuk lassú tűzön fél óráig. Vegyük ki a combokat, a lébe tegyünk bele egy kávéskanál csípős mus­tárt, és tejfölös lisztet, keverjük el, forraljuk fel. Tegyük vissza a húst, s négy evőkanálnyi tejföllel leöntve tálaljuk. Borsodó: Két tojás sárgáját keverjük jól el két deka por­cukorral, adjuk hozzá egy tojás fehérjét, fél kanál keményí­tőlisztet, öt centiliter citromízű cukorszörpöt, negyedliter fe­hér bort, kevés vaniliásqukrot, s gőz felett verjük habbá. Tavcasztáncoló • Munkatársunktól A tavasz hívásának, a természet megújítása szán­dékának ösi jele a tánc. Számtalan változatban is­mertek „tavasztáncolók". A télüzö, kikeletcsalogató táncok természetesen mások, mint a zsendülést kö­szöntök, s mások, mint a tavaszt nyárba szökken­tők. A pünkösdi örömtánc ezen utóbbiak közé so­rolható. A magyarok régen a mezőn járták, az er­dök szélén - természetközeiben. Somogyi Károlyné képén egy erdőment! tanyaudvari táncvigalmat örökített meg. NYARALJON A NECKERMANNAL A FÖLDKÖZI-TENGER CSODÁLATOS SZIGETEIN! Számos apartman és szálloda közül választhat: Mallorca már 61 500 Ft/főtől félpanzióval Kréta már 57 000 Ft/főtől félpanzióval Málta már 72 000 Ft/főtől félpanzióval last minuíe ajánlataink: Kréta jún. 12-től 27 900 Fí/fő apartmanban Korfu jún. 10-től 29 900 Ft/fő apartmanban SZENZÁCIÓS REPÜLÓJEGYÁRAINK: London: 27 900 Ft Párizs: 34 900 Ft München: 24 900 Ft Barcelona: 34 900 Ft Cégeknek, oktatási intézményeknek, törzsutasainknak árkedvezmények! ÁLMAIT VALÓRA VÁLTJUKI Neckermann Utazási Iroda Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 322-502 llfttfel! • Szegedi „mivanmajárás" Zöldfarsang végén... Üzleteink: Hódmezővásárhelyen Zrínyi u. 12-14., Teleki u. 35., Csomorkányi u. 70. Makón: Bolygó u. 12., Kálvária u. 30/A., Csanád vezér tér u. 13. Kiszombor: Nagyszentmiklósi u. 3. Rózsa Szeretettel várjuk T. Vásárlóinkat üzleteinkben, • Munkatársunktól Egy-egy ünnephez kap­csolódik egy(két) jellegzetes virág is. Az azonban, hogy a virágot a jeles napról nevez­zék el meglehetősen ritka. A Pünkösd szerencsélte­A húsvétot követö öt­venedik napon van a ke­resztény egyház egyik fö ünnepe, a Pünkösd. An­nak emlékére tartják, hogy Jézus mennybeme­netele után a Szentlélek leszállt az apostolokhoz. Az időben mozgó egyházi ünnep ötvöződött a tava­szi-nyári napforduló ösi európai, pogány szoká­saival és hiedelmeivel, népi praktikáival, hagyo­mányaival. A tavaszt dicsérő, a nyár „elővarázslását" célzó nép­A pünkösdi királynéjára szokások a magyaroknál ti­tokzatos szertartások, játé­kok, ügyességpróbák, népün­nepélyek voltak, s ezekben a napokban sokféle praktiká­val igyekeztek befolyásolni a természetet, a jó és a gonosz hatalmakat, próbálták bizto­sítani termésüket, betevó fa­latjukat, egészségüket, s a termékenységet. A szegedi tájon régen a természet megújulását jelző zöld ágaknak, a virágoknak e napokban akkora kultusza volt, hogy az egész pünkösdi időszakot Zöldfarsangnak a leányok szórakozása. nevezték. Bálint Sándor, a jeles néprajztudós e hagyo­mányvilágot megörökítve feljegyezte például, hogy „Piros pünkösd hajnalán a szegedi táj népe - Tápé ki­vételével, amely Űrnapján díszít - zöld ággal, fűzzel, de főleg bodzával ékesíti föl háza táját, különösen a kerí­tést, ablakokat, de régebben a vízimalmokat, hajókat is." Egészségbiztosító céllal Szeged vidékén a lányok Pünkösd hajnalán fürödtek a Tiszában, mert azt tartották, hogy megvéd a kiütésektől. Termékenységvarázslást cél­zott másik szokásuk, a kislá­nyok pünkösdi királynéjárá­sa. A játékos, énekes-táncos, adománygyűjtő királynéjárás - melyet neveztek mivanma­járásnak, mavagyonjárás­nak is - a szegedi vidéken réges-régi hagyomány volt. S hozzátartozott a pünkösdi rózsa hintése, vele a gonosz ellen való védekezés. - A versenyjátékos pünkösdi ki­rályválasztásnak, a legények ünnepi szokásainak e tájon nem volt nagy kultusza. Szabó Magdolna ti nevével az ünnep legfőbb díszéül számontartott virá­got. E napokban pünkösdi rózsával illindő díszíteni, köszönteni. A babarózsa né­ven is ismert szép virág a ta­vasz, a méltóság, a bőség jelképe. Zöldi ág • Információ A pünkösdi ünnep termé­szetes jelképe a rózsa mellett a zöld ág. Az esztendőnek ez a szakasza volt a magyarság­nál a zöld ággal történő díszí­tés „főidénye". Olyannyira, hogy egyes helyeken ilyenkor állították a májusfát is. Nemcsak olcsó - finom is! Hidegtállal, házias süteménnyel, kalácsfélével szeretné vendégeit fogadni? Hívja a SÉF Bt.-t! Kihordásos és A La Carte étkeztetését is megoldjuk! Címünk: SÉF Bt. Szentes, Attila u. 3. Telefon: 63/312-022/111 • Beethoven müveiből Operaházi koncert Idén ismét lesz pünkösdi fesztivál Budapesten. Az 1993-as sikeres pünkösdi koncert kezdeményezője, a svájci zeneszerző-karmester Róbert C. Bachmann szer­vezésével, közreműködésé­vel sikerült elérni, hogy 2000-ig legyenek támogatói a fesztiválnak. Idén a fősz­ponzor Obitex Group of Fundsnak a születésnapját „kötik össze" az 1100. év­forduló megünneplésével, a koncert május 26-án az Ope­raházban lesz. A pünkösdi fesztivál fő­védnökének Göncz Árpád köztársasági elnököt nyerték meg. A programba Beetho­ven művei kerültek. Bach­mann úr indoklása szerint többek között azért, mert a nagy zeneszerző „... jó barát­ságban volt a magyarokkal, sokat járt itt. III. és IV. szim­fóniájában a magyar népze­nét, a verbunkost vagy a csárdást ötvözi." A szervezők nem luxus­fesztivált rendeznek, számí­tanak külföldi vendégekre, de a magyar közönségre is, és ezt kifejezi a jegyek ára is: a legolcsóbb belépő száz forint, és a legdrágább sincs kétezer forint. Sx. M. A pünkösdi asztalra sokféle jó ételt lehet ajánlani. (Fotó: Révész Róbert) ^^ Magyarország legnagyobb kerámiaiparl gyárának fal- és padlóburkolói, dekorjai Padlóburkolók 980 Ft-tól, falburkoló lapok 880 FVhm-t<H, kádak 13 000 Ft-tól, sarokkádak 43 300 Ft-táL I ÍM I csemperagasztó 790 FV25 kg, mosdókagylók, csaptelepek, kiegészítők, Zalakerámia ­ZALAKERAMIA • aS7Ínekharm6tUáj(L Csempemárkabolt Szentes, Arany J. u. 8. Telefon: 6 3618-7262. \j9yitva: h-p: 9-18 óráig. Szo.: 9-13 óráig. ^J Varázs­evés • Munkatársunktól A táplálkozással kapcso­latos hiedelmek, praktikák, szokások is fűződtek a Pün­kösdhöz. Régen az ünnep napján tilos volt kenyeret sütni. Szinte kötelező volt viszont édes tésztákat enni (például herócét), hogy a kender éppen olyan szép sár­ga legyen, mint a tészta szí­ne. A juhot tartó gazdák ilyenkor bárányt vágtak, et­tek. A gesztenyetermő vidé­keken (pl. Komárom kör­nyékén) pedig ekkor ették meg az ősszel font, eddig veremben tárolt gesztenye­koszorút. Szentesi Kereskedelmi Képviselet 6600 Szentes, Nagynyomás 16. (volt Hódgép-telephely) Tel./fax: 63618-394. Nyitva: hétköznapokon 7-15 óráig. CSŐTÉSZTA, SZARVACSKA, MAKARÓNI, ABC, CÉRNAMETÉLT... FRISS, ARANYSÁRGA TOJÁSBÓL ÉS BÚZALISZTBŐL. Igen, ez mind gyermelyi. Félkilós és lédig kiszerelésben kínáljuk kis- és nagykereskedők számára népszerű száraztésztáinkat termelői áron. Most az ömlesztett cérnametélt és a makaróni ára 20%-kal még kedvezőbb! Csak 99, 204eg+áfa!

Next

/
Oldalképek
Tartalom