Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-18 / 116. szám

44 SZOLGÁLTATÁS SZOMBAT, 1996. MÁJ. 18. Szabó Sándor 1932­ben született Túrkevén. Édesanyja varrónő volt, édesapja szövőmester, majd napszámos és hat testvérével együtt ne­velték fel. Általános is­koláit szülővárosában végezte, majd Budapes­ten tett szakérettségit. Ezt követően az Oleg Kosevoj előkészítő isko­lában tanult, s így ke­rült 1952-ben Lenin­grádba, ahol 1957-ben agrárközgazdászi dip­lomát kapott. Még eb­ben az évben elhelyez­kedett a deszki gépállo­máson üzemgazdász­ként, majd '58 január­jától már a megyei pártbizottság munka­társa lett. Később osz­tályvezető-helyettesi és osztályvezetői pozíció­ba lépett elő a mező­gazdasági, illetve az összevonás után a gaz­daságpolitikai osztá­lyon. 1973-tól már a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titká­ra volt, 1980-tól Csong­rád megye tanácselnö­ke, 1985-től pedig a megyei pártbizottság első titkáraként dolgo­zott 1988 végéig. egyes volt igazgatók -, hogy a megyei pártbizottság (ritka kivételektől eltekintve) gaz­dasági folyamatokba nem szólt bele. Különösen akkor nem, ha az a vállalat rentábi­lasan is dolgozott. Egyéb­ként ajánlom mindenkinek átnézésre az akkori tényszá­mokat. Csongrád megye hosszú éveken át az ország második, harmadik legüte­mesebben fejlődő megyéje volt mind a termelés alaku­lását, mind a lakosság élet­körülményeit figyelembe vé­ve. A nyolcvanas évek köze­pére már sokat tettünk azért, hogy megszűnjék az a nagy különbség, ami Csongrád és a dunántúli megyék között volt, a Duna túlpartján lévők javára. Hát ahogy látom, ez az egyensúly mostanra igen­csak felbillent, újra... No, de visszatérve a szocialista gaz­daságra: egy szóval sem állí­tom, hogy a sikereket csak Forrongott egyszer a pártértekezlet. Az a bizonyos utolsó, Csongrád megyében. Grósz Károly, az MSZMP akkori el só titkára érdeklődve hallgatta Szabó Sándor szavait. Majd átbeszélgettek egy fél éjszakát... (Fotó: Nagy László archív) és kizárólag a jó megyei pártirányításnak köszönhet­tük, de azt igenis kimondom, hogy részünk volt benne. • Sikereket említ, ugyanakkor a 80-as évek végére mindebből csak rendszert változtatni aka­ró indulat maradt. A szo­cializmus megbukott, mégpedig a legkemé­nyebb vizsgán is, az első választásokon is. Ön ha­talmon belül élte meg a rendszerváltást megelőző, politikailag igencsak fe­szült hónapokat. Miben látja annak a nagy föl­dindulásnak az okát - Abban, hogy a változta­tást mindenki akarta. A párt vezetése éppúgy, mint az el­lenzék, csak éppen a cél és a levezénylés módjában volt nézeteltérés. Mert például a többpártrendszer létrehozá­sát, a parlamenti demokrácia kialakítását az MSZMP ve­zetése is támogatta. Az indu­latok geijedésének pedig az volt az egyik, de fontos oka, hogy a nagy számonkérés­ben hirtelen minden volt ve­zetőt korruptnak, pénzhajhá­szónak, a hatalmával vissza­élőnek kiáltottak ki. Rólam például megjelent olyan cikk, melyben azt állította a szerző, hogy úszómedencés nyaralóm van, a tanyámra pedig közpénzen vezetettem be a telefont. Holott aki job­ban ismer, pontosan tudja, hogy ez nem igaz, s ma is abban a lakásban lakom, itt a belvárosban, amelyikbe párt­bizottsági munkatársként költöztem, s vagyont soha nem is akartam, de nem is tudtam magamnak szerezni. Ezért számomra akkor rop­pant sértő volt az általánosí­tás, de ma már csak moso­lyogni tudok rajta. t De azt tudja, hogy kü­lönösen a nyolcvanas években, amikor már a pénz illata körbelengte egy kicsit ezt az országot is, az MSZMP vezetői kö­zött jó néhányan igyekez­tek jóval többet összeha­rácsolni, mint amennyit a nemzeti játzlés elfogad­hatott? - Természetesen ilyen esetek is a tudomásunkra ju­tottak, s állítom, hogy mi ke­ményebb eszközökkel lép­tünk fel az ilyen jelenségek ellen, mint ahogy azt a mai vezetés teszi. De elismerem, lehettünk volna még követ­kezetesebbek is. 9 A rendszerváltozást megelőző forrongásra visszatérve nem lehet megkerülni egy kérdést. Ön fékezte, vagy támo­gatta a reformokat? Ugyanis ezügyben igen­csak szélsőséges vélemé­nyeket ismerek. Sokan utalnak például arra a megnyilatkozására, ami­kor az országos pártérte­kezletről hazatérve azt mondta: Csongrád me­gyében nincs szükség ilyen értekezletre, mert nálunk jól mennek a dol­gok. - Én ezt nem nyilatkoz­tam. Egészen pontosan azt mondtam, hogy mi ne érte­kezleteket tartsunk, hanem a reformok végrehajtását szor­galmazzuk. Én az átalakítás, a változtatás mellett vol­lam.Egy rendszert megrefor­málni nem azt jelenti, hogy meg kell buktatni, hanem a rendszer hibáit kijavítani. 9 Aztán mégiscsak lett megyei pártértekezlet, ahol maga Grósz Károly is megjelent. És akkor azt beszélték az ülésterem­ben - mint a sajtó tudósi­—, hogy maga a párt első titkára szántotta fel Önt a szünetben, hogy vonassa vissza a jelölését, mert új embert akar látni az or­szágos vezetés a Csong­rád megyei első titkári székben. - Ennek az ügynek a pon­tos története pedig az. hogy Grósz Károly a választást megelőző este és éjszaka so­kat beszélgetett velem, az igaz. Másnap kora reggel sa­ját elhatározásomból Írásban kértem a jelölőbizottságot, hogy tekintsenek el a jelölé­semtől. Egyébként a jelölő­bizottság engem javasolt, s az is elképzelhető, hogy meg is választottak volna. Mint ahogy a megyei pártbizott­ságba ezen a választáson be is kerültem. 9 Szabó Sándorból min­denesetre már évek óta nyugdíjas lett. Hogyan élte meg a rendszerváltás napjait. Érték-e inzultu­sok? Hiszen akkoriban igencsak felkorbácsolód­tak az indulatok - Az emiitett újságcikken kívül engem nem bántott senki. Akadt ugyan olyan volt vezető, aki a találkozá­sunkkor átment az út túlold­alára, csak ne kelljen kö­szönnie nekem. De hát mit mondjak erre, az ember gyarló. De az igaz barátok máig megmaradtak, s bármi gonddal, bajjal nyugodtan hozzájuk fordulhatok. Azok­ra sem tudok haragudni, akik a váltáskor elkezdték pocs­kondiázni azt a korszakot, amelyikben igencsak jó eg­zisztenciát építettek ki. Aki belebolondult a pénzbe, az nehezen szokik le róla, s ők úgy látták, hogy a rendszer­váltás után a felemelkedés útja éppen ez a pálfordulás lehet. Egyébként ezek a dol­gok azért sem tudtak feliz­gatni, mert akkor már a fele­ségem súlyos beteg volt, s én minden időmet az ő ápo­lásával töltöttem. 9 S most? Úgy tudom, a politikától távol tartja magát. Mivel telnek hát napjai? - Négy gyerekem van, és hat unokám. Mivel a kicsik elvesztették nagymamájukat, én igyekszem pótolni ezt a hiányt, és besegítek gyereke­imnek. Jelenleg nem vagyok semmilyen párt tagja sem. Egyébként politizálni szok­tam, de tudomásul kell ven­ni, ami elmúlt, az elmúlt. Ez azt is jelenti, hogy helyünket új, fiatal nemzedékeknek kell átadni, mert ők a mai rendszerben jobban tudják képviselni a dolgozók, a la­kosság döntő többségének érdekeit. 9 E beszélgetés végéhez közeledve egy fontos kér­dést tennék föL Az ön szí­ve joga, hogy válaszoljon rá. Szabó Sándor most is kommunista embernek tartja magát? - Igen, annak. Bár tudom, hogy ez a szó lejáratódott, mert mindenki mást ért alat­ta, mint amit jelent. A kom­munista ember ugyanis az, aki hajlandó a közösségért dolgozni, s egy igazságo­sabb társadalom kialakítása a célja. Meggyőződésem, hogy az ilyen jellegű balol­daliság az egész világon te­ret fog még hódítani, de ter­mészetesen csak úgy történ­het, hogy a múltban elköve­tett hibák nem ismétlődhet­nek meg. 9 S egy kommunista em­ber hogy érzi magát a kapitalista világunkban? - Meglehetősen rosszul. Mert fáj látnom, hogy nincs közbiztonság, a lakosság nagy része kiszolgáltatott, elszegényedik, nagy a mun­kanélküliség. Az oktatás és az egészségügy állapota egy­re rosszabb, és a fiatalok ki­látástalanul néznek a jövőjük elé. De azért reménykedem, hogy a helyzet a jövőben változni fog, de ehhez össze­fogásra, és ha kell, kőke­mény érdekérvényesítő harc­ra lesz szükség. Bátyi Zoltán Ha egy tinédzsernek, netán egy húszas éveit taposó fiatalnak ezt a nevet mondjuk - Szabó Sándor - legfeljebb ilyen megjegyzést tesz: hát ez bizony elég gyakran eláfordul a telefon­könyvben. A hetvenes, nyolcvanas években sem volt kevesebb Sza­bó Sándor, ám akkori­ban e név hallatán vala­hogy mégis egy ember­re gondoltak mindazok, akiket valamennyire is érdekelt a politika, s tudták, milyen hierar­chia működik egy me­gye vezetésében. Szabó Sándorból ugyanis szű­kebb pátriánkból egy volt, aki igazán megha­tározta e terület sorsát ­az, aki a megyei tanács elnökeként döntött, s az, aki később az MSZMP Csongrád Megyei Bizott­ságát vezette. S akiről a rendszerváltozás óta szinte egyetlen hírt sem közöltek az újságok. Teljesen visszavonult a közélettől, már nem po­litizál. De akkor vajon m)t csinálhat? - tették föl nekem is sokan már a kérdést. S most érkezett el annak az ideje, hogy válaszolni is tudok rá. Mert fogadott szegedi, belvárosi lakásában, s készségesen vállalta az interjút is. 9 Ugye nem haragszik, ha azt mondom, a ma­gáénál tipikusabb párt­karriert keresve sem ta­lálhatnánk. Egész életét az MSZMP szolgálatá­ban töltötte el. S most, látva, hogy az úgyneve­zett kommunista világ­rend összeomlott, nem érzi úgy, hogy hiábavaló volt minden ténykedése? - Ha újra kezdhetném, ugyanezt újra végigcsinál­nám. Mert igenis büszke va­gyok arra, hogy jómagam is részese lehettem egy olyan korszaknak, amelyben Csongrád megye rengeteget fejlődött. Gondoljon csak vissza: akkoriban ebben a megyében öt híd épült, tízez­rével adták át az új lakáso­kat, könyvtárral, levéltárral lett gazdagabb Szeged, a fal­vak addig soha nem tapasz­talt fejlődésen mentek át, többek közt sikerrel teljesí­tettük a gázprogramot, de ju­tott pénz az oktatásra, a ku­tatásra és az egészségügyre is. Ezek szerintem elvitatha-, tatlan tények. Mint ahogy az is, hogy a késői Kádár-rend­szerben a nagy tömegek szá­mára általános volt a közbiz­tonság, adott volt a megélhe­tés számos feltétele. Ezt a mai rendszer nem mondhatja el magáról, bár elismerem, hogy most átmeneti korsza­kot élünk, s elképzelhető, hogy az új rend is egyszer jobblétet kínál az ország pol­gárainak. 9 Az előbbi felsorolás valóban impozáns, ám azt már tényként könyveli el mindenki, vagy leg­alábbis a túlnyomó több­ség szerte a világon, hogy a szocializmus megvaló­sult formája történelmi zsákutcának bizonyult. Önnek erről más a véle­ménye? - Nézze, én változatlanul marxista vagyok. És ma is meggyőződésem, hogy a kapitalista világrend változ­tatásokra szorul. Persze nem olyan irányban, mint amit mi szocializmusnak neveztünk, mert be kell látnunk, hogy az nem is volt, nem is lehe­tett szocializmus. Ugyanis, bár a társadalmi egyenlőség mégvalósult, mellette szá­Szabó Sóndor ma is kommunistának vallja magát mos olyan hiányosság jelle­mezte, ami el is torzította. Gondolok itt arra, hogy a de­mokratikus elemeket, külö­nösen a kezdeti időszakban, nem kellő mértékben vette figyelembe, sőt olyan dikta­tórikus rendet vezetett be, amelyet ma joggal bírálnak. De ne feledjük azt sem, hogy az a rendszer megszün­tette a munkanélküliséget, kiszámítható életpályát kí­nált minden fiatalnak, bár kétségtelenül hibája volt, hogy nem honorálta a ki­emelkedő teljesítményeket. Ám ezt az akkori pártvezetés is látta, s ezért dolgoztunk folyamatosan a reformokon. Mondhatom ezt olyan em­berként is, mint aki tagja volt annak a Havasi Ferenc vezette közgazdasági elmé­leti munkabizottságnak, amely a 80-as években pró­bálta hatékonyabbá tenni a magyar gazdaságot. Sajnos az is tény, hogy számos jó kezdeményezés elbukott ­idő előtt. Ennek számtalan oka volt. Többek között az is, hogy a KGST és Varsói Szerződés rendszerében a magyar gazdaságnak nem volt megfelelő mozgástere. Amennyi viszont volt, azt megítélésem szerint sokszor sikerrel használta ki. Emlé­kezzünk csak a Fehér Lajos által kidolgozott mezőgazda­sági rendszerre, amely a ház­táji és szövetkezeti tulajdon egységét úgy alakította ki, hogy Magyarországon a szo­cialista rendszerben végig megfelelő volt a közellátás, és mezőgazdaságunk még tetemes exportra is képesnek mutatkozott. 9 Ha ezeket az eredmé­nyeket sorolják - tegye azt bárki is -, azonnal üt­közhet az ellenérvvel: ha­zánkban csak azért lehe­tett ilyen kényelmes szo­cializmus, mert rengeteg nyugati hitellel erősítet­ték meg a gazdaságot. - Hogy mennyit segített rajtunk az a pénz? Szerintem erről még ma sem készült pontos elemzés. De az tény, hogy a felvett hiteleket nem herdáltuk el, hiszen évtize­deken át folyamatosan gaz­dagodott az ország. Ma en­nek ellenkezője érvényesül. A nagyvállalatok privatizá­lása kapcsán milliárdos va­gyonok tűntek el nyomtala­nul, az a vagyon, amit 40 éven át kemény munkával éppen ez az ország állított elő, miközben a külföldi és a belső adósság soha nem lá­tott méreteket ölt. A rend­szerváltozás legnagyobb bű­nének éppen azt tartom, hogy olyan vállalatokat vert szét, amelyek meggyőződé­sem szerint ma is hatéko­nyan tudnának működni. De hangsúlyozom, ez az egyéni véleményem. 9 Jó, hogy említi a szoci­alista nagyvállalatokat. Már csak azért is, mert azok egykori vezetői, visszaemlékezve saját te­vékenységükre, egyértel­műen a pártirányltást okolják a legtöbb hibáért. Kíváncsi lennék az Ön véleményére ez ügyben. - Tény, hogy az elmúlt rendszerben működött a ,.ha­tásköri lista"; megyei válla­lat igazgatója csak az lehe­tett, akit támogatott a me­gyei pártbizottság. De ezt a rendszert az akkori vezetők elfogadták. Az is tény - ál­lítsanak bármit is utólag „Egyébként politizálni szoktam, de tudonmud kai vaum, hogy ami volt. (Foto: Nagy LasxÉo)

Next

/
Oldalképek
Tartalom