Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-06 / 82. szám

SZOMBAT, 1996. ÁPR. 6. HÚSVÉT III. Havass Géza pápai káplán, nyugalmazott plébános egy lakótelepi tízemeletes tömbház kis lakásában él. Nyolcvanhárom éves nyugalomba vonulása óta is kisegítő papi szolgálatot teljesít Rókuson, Újszegeden, valamint pasztorációs munkát végez a Csillag börtönben. A börtönt a hatvanas években szándéka ellenére is megjárta: 1961-ben fövádlottja volt annak a nyilvános pernek, amely ifjúsági pasztorációval foglalkozó papokat és világiakat ítélt el. Havass Géza öt és fél évet kapott, majd az 1963-as amnesztiával szabadult. 9 Havass Géza tisztelendő úr, ön nyolcvanhárom éves és ötvennyolcadik éve pap: ha az élete nem lett volna elegendően fordulatos, akkor is érdekes lenne a visszaemlékezése, mert a korszak, amelynek tanúja volt, kevéssé ismert a nem egyházi közvélemény előtt. Az 1944 és 1963 közötti évekről szeretném, ha beszélgetnénk. Emlékszik a szovjet bevonulás első napjaira? - Ezerkilencszáznegyvennégy a szovjet fenyegetés hangulatában telt el. Papokat ugyan nem vittek a harctérre, de a hívek körében teljes volt a bizonytalanság. Én ezidőtájt püspöki titkárként dolgoztam a szegedi püspökségen. Október 10-én este a szovjet tankok már ott álltak a püspöki székház előtt. Üvöltő szovjet katonák feltartott fegyverrel járták körül az épületet. Hamvas püspök előzőleg összehívta a helyi papokat, hogy ne érje őket egyedül a szovjet bevonulás. Együtt néztük végig, hogy reggel betörtek a püspökség kertjébe, s legalább háromszáz orosz katona elárasztja az épületet. Fosztogattak is; ami útjukba esett, azt elvitték. Amikor átkutattak mindent, elmentek, de estére visszatértek, és többen közülük meg akarták erőszakolni az apácákat. A püspökségen A nehéz évek tanúja Beszélgetés Havass Géza nyugalmazott plébánossal tartózkodó egyik prelátust, aki az apácák védelmére kelt, véresre verték. Az apácák azonban félelmükben úgy összefogóztak, hogy velük nem kezdhettek semmit. Az eset után a prelátus, úgy, sérülten és teljes prelátusi díszben elment az orosz parancsnokságra. A fosztogatás és a civil lakosság bántalmazása szigorúan tilos cselekedet volt. Ettől kezdve kaptunk egy patrult, és több gondunk nem volt az orosz katonákkal. Szegeden berendezkedett a szovjet parancsnokság, s elkezdődött az orosz megszállás; egyelőre politikai beavatkozás nélkül. Mint püspöki titkár, én voltam az összekötő az egyház és a szovjet parancsnokság között. Egy orosz propagandatiszttel kellett tartanom a kapcsolatot, s a körülményekhez képest őrá nem lehetett panaszunk. Az oroszok azon voltak, hogy a megszokott élet rtűhamarabb elinduljon. Novemberre már megnyitották az iskolákat, s engem is köteleztek, hogy hittanári feladatot lássak el. 9 A papok zaklatása csak a magyar kommunista rendszer megszilárdulása után kezdődött el? Melyek voltak az első jelei a változásnak? - Előbb a falusi papok ellen kezdték el a hajszát. Akinek nem tetszett a képe, azt elzavarták a kommunisták. Emlékszem, 1946. január 6án a szegedi politikai rendőrség főnöke betelefonált a püspökségre, hogy Mezőkovácsházán zendülés van: összegyűlt a nép a templomban és őrzik a plébánost. Azt mondta, minket tesz felelőssé, ha bármi történik. Kénytelen voltam odautazni, és a szószékről kérni az embereket, hogy a nagyobb baj elkerülése végett menjenek haza. Minden egyéb megoldás rosszabb lett volna. A rendőrség akkori vezetője azonban ezt másképp értelmezte és arra akart rávenni, hogy legyek a püspök melletti beHavass Géza: „Ami kézicsomózású futószőnyeg van az Parlamentben, annak nagy része papi munka a börtönből" (Fotó: Révész Róbert) súgója. Visszautasítottam. Ezzel kínoztak szeptember végéig, mígnem egy nap azt láttam, hogy fekete civilek futnak utánam a Dóm téren. Elkaptak, bevágtak egy autóba, és bevittek a rendőrségre. Letartóztattak. Mindenfélével fenyegettek, de én már tudtam előre, mi lesz. A püspöki tanoncotthoni növendékeim, akiket előzőleg kihallgattak és vallomásra kényszerítettek, már korábban sorra jöttek bocsánatot kérni, mert ellenem kellett vallomást aláírniuk. Akkoriban azonban még hiányzott az átfogó koncepció egy ilyen papi letartóztatáshoz, úgyhogy a rendőrség kénytelen volt aznap este hazabocsátani. Azzal, hogy Pesten folytatjuk. Nem vártam be. A spicliskedést nem vállaltam, így el kellett tűnnöm. Ettől kezdve éjjel-nappal kerestek. Hol Pécsett, hol Budapesten bujdostam. 1948 karácsony másnapján, Mindszenthy bíboros letartóztatása után szabadult el az egyház ellen a pokol. Én ekkor a ciszterciek budapesti, tizenegyedik kerületi plébániáján húzódtam meg, egészen addig, míg a szerzetesrendeket szét nem verték 1951-ben. Emlékszem, ekkor megkeresett Horváth Richárd, a békepap és áruló ciszterci, hogy akarok-e békepap lenni. Nem akartam, így mennem kellett. Rövid időre kisegítő lettem a Városmajorban, de onnan is kirúgatott egy békepap. így kerültem a bazilikába kisegítőnek, ahol 1957-ig ki tudtam húzni. 9 Hogyan jutott vissza Szegedre? - A forradalom után a püspök akart haza hozni. Úgy tudom, ez Mindszenthy bíboros személyes rendelkezése volt. A bíboros, akinek ekkor a budapesti amerikai nagykövetség nyújtott menedéket, valamilyen összeköttetés révén titokban rendelkezett, hogy a vidéki papokat haza kell vinni Budapestről. A fővárosban ekkor sok vidékről felvitt békepap töltött be funkciót. Ez a rendelkezés engem, név szerint is érintett, noha én csak egy elüldözött püspöki titkár voltam. Mindenesetre visszatértem Szegedre és itt számvevői munkát végeztem a püspökségen. Egyedüli bizalmasa lettem Hamvas püspöknek, hiszen körülötte az összes kulcspozíciót békepapok töltötték be. 9 De nem értek véget a zaklatott évei, sőt ekkor kezdődött a java. Ha jól tudom, a hatvanas évek elején az ifjúsággal foglalkozó papok ellen indult kampány. Önt összeesküvéssel vádolták, és a ritka nyilvános perek egyikén börtönre ítélték. Mondja el, kérem ennek a történetét. - Szegedre érkezve megmaradt a kapcsolatom a budapesti ciszterci ifjúsággal. Illegális összejöveteleket tartottak, s ezek némelyikére engem is meghívtak előadást tartani. 1960 őszén elfogták a regnumista papokat, akik az ifjúsági irányítással foglalkoztak, majd 1961. február 6-án éjszaka begyűjtötték az ország összes ifjúsági lelkipásztorát. Rám is rámtörtek éjjel. Házkutatás volt, majd letartóztattak. Amit tudtak, összeszedtek; köztük valamennyi addig készült beszédem kéziratát. Bevittek a rendőrségre, majd másnap átszállítottak Budapestre a Gyorskocsi utcai viszgálati osztályra. Egy zárkába kerültem, amelyben már ott ült egy intelligens kinézetű úr. Tapasztalatlan voltam, nem tudtam, hogy rám van állítva. Ő viszont hiába kérdezgetett: fogalmam sem volt, miért vittek be. Délelőtt aztán értem jöttek: - Hétszáznegyvenkettes! - kiáltották; ez volt a rabszámom. Fiatal, barátságos százados hallgatott ki. Államellenes összeesküvés volt a vád, és arról faggattak, hogy ki a „fővezetőnk". 9 Ön egy perben volt Lénárd Ödön egykori szegedi piarista pap-tanárra, aki majdnem húsz évig volt bebörtönözve ezután. - Jellemző, hogy Lénárd Ödönnel, és a többi pappal, akivel ugyanabba a perbe vontak, nem volt semmi kapcsolatom. A börtönben március 15-én elém tettek egy sokszorosított püspökkari körlevelet, amely meghatározta későbbi magatartásomat a kihallgatások és a per folyamán. Erről Lénárd is ír könyvében: „Egyik legelképesztőbb dolog a Magyar Püspöki Karnak 1961. március 15-én kiadott második számú körlevele, amelyben úgy magát, mint a katolikus papságot elhatárolni kívánja az ilyen felelőtlen egyházi személyeknek cselekményétől." Igaz, vélte Lénárd, hogy a körlevélről az a hír járja, hogy a békepap Beresztóczy hamisítványa volt. Közbevetem: a hír utólag be is bizonyosodott. A körlevélről maguk a püspökök is csak utólag szereztek tudomást, hívja fel a figyelmet Lénárd Ödön, csakhogy ezt a körlevelet azóta sem vonták vissza vagy utasították el. így folytatja: „Hány letartóztatottnak vágták a szemébe és zavarták meg azzal, hogy őket a saját püspökeik elítélték. Én is annál a kis letartóztatott asztalnál olvastam először ezt az írást, aztán szó nélkül letettem az asztal sarkára." Lénárd Ödön kétségbe vonta a körlevél valódiságát, de jelzi, hogy tud olyan paptestvérről, aki elhitte és komolyan vette mindezt - és teljesen elvesztette lába alól a talajt. Hogy énrólam ír-e, nem tudom. Tény, hogy amikor a püspökkari levelet elolvastam, visszaadtam a századosnak, és azt mondtam: több vallomást nem teszek. Ezzel befejeztem. A jegyzőkönyveket aláírtam és vártam a sorsomat. A dolog azonban nem volt ilyen egyszerű, mert ők csak nem tudták kellően alátámasztani az összeesküvés-elméletet. Még a kihallgatót is leváltották. Az új tiszt szintén jómodorúan bánt velem. Engem senki nem ütött meg a Gyorskocsi utcában. Amikor a forgatókönyv szerint ordítani kellett, akkor ordítottak, amikor nem, akkor barátságosak voltak. A kihallgató őrnagy készített fel a nyilvános tárgyalásra; egy Bimbó nevű tanácselnök volt a bírónk. Mindent megválaszoltam és sorra lement a többiek kihallgatása is. Az ítélethozatalnál mindenki megkapta a magáét. Senki sem tartotta érdemesnek, hogy fellebezzen. Az őrnagy már korábban megmondta: én csak azért vagyok az elsőrendű vádlott, mert nekem ismert nevem van. De nem én fogom kapni a legtöbbet. Öt és fél évet kaptam. Lénárd Ödön pedig összesen 19 évet töltött börtönben. Amikor Kádár János II. János Pál pápához ment, és közölte, hogy Magyarországon nincs több pap bebörtönözve, akkor hívták fel a figyelmét Lénárd Ödönre. Nos, engem végül Márianosztrára vittek; az ottani börtön akkor még az osztályidegeknek volt fenntartva. Ott tartották fogva a papokat. Szőnyeget szőttünk a Parlamentnek. Ami tizenöt-húsz méteres kézicsomózású perzsaszőnyeg van az Országházban, az mind papi munka. Panek Sándor Pöncp a pénz zrymlékeznek még a pultbanánra? MJj Épp olyan sárga volt az, mint amelyek most mosolyognak ránk a standokról, görbülete sem változott a rendszerváltással, csak legjellemzőbb tulajdonságát veszítette el - a pultot, ami alá a csalfa kereskedők begyömöszölték, hogy elrejtsék az avatatlan szemek előL A pultbanán leginkább sátoros ünnepeink előtt értékelődött föl, akkor suhantak a bennfentesek, Ladából bámuldozva, boltról boltra, hogy összeköttetéseik minden súlyának latbavetésével megszerezzék a gyereknek szánt csemegét. A kölyök aztán fintorogva közölte, hogy ennél bizony még az áporodott sárgadinnye is finomabb, de hát a pultbanánt ez nem zavarta. Hiszen réges régen nem gyümölcsnek számított a szerencsétlen szocialistán tervgazdálkodó világunkban, hanem státusz szimbólumnak. Nem vitamint adott a testnek, hanem tartást a léleknek, hiszen aki hozzájutott, az elmondhatta magáról, hogy valamire mégiscsak vitte az életben. Hogy a pultbanán szimbolizálta kicsinyes korrupcióinkat is? Ki emlékszik már erre? Hiszen a pultbanánnal a kicsinyes jelző is eltűnt - éppen a korrupció előL Hallgassák csak végig mostanság egy építési vállalkozó monológját, arról, miként is lehet nagyobb megrendelésekhez jutni. Tudakolják meg, mennyit kell visszapöngetni tiszta hasznából a hivatalnok uraságnak ahhoz, hogy a következő munkára is ő vonulhasson föL Vagy beszélgessenek rendőrökkel lefizetett tanúk hirtelen támadt amnéziájáról, panaszossal arról, mennyire is tartja igazságosnak az igazságszolgáltatást, s mennyire hisz a törvény szent betűiben. Mert bármennyire is elképesztő, a kisember a pultbanán korszakát sírja vissza, amikor - idézek több kesergőből is - a hatalmasságok nem mertek, s persze nem is tudtak ennyit lopni. Amikor az általános szegénységben betonfejű káder agyának tekervényeiben is legfeljebb annyi fordult meg, milyen jó is, ha mondjuk a pincegazdaságtól ingyen kapja húsvét előtt az egy karton borát, vagy hogyan javíttathatja ingyen pártgarázsban leértékelve felvásároltt pártautóját. Míg mára - panaszolja a köz ebből a kókadozó, nyeszlett kis korrupció virágból kilométeres panamák nőttek kL Vajon van-é egyetlen olyan közgazdász, aki utána merne számolni, hogy hány milliárdos vagyon tűnt el az állami vállalatok fölszámolása során, mennyi gép,alkatrész, üzemcsarnok mentődött át mélyen áron alul a káeftákbe? S van-é ügyész, aki ki tudná deríteni, hány fölszámolóbiztos pöngette saját zsebébe az eladott javak kézenközön kialkudott százalékát, hány bankhivatalnok mondta ki kereken, hogy a kihelyezett hitelnek mekkora töredékére tart számot? Mert megtehették. Mert mai törvénykezésünk, gumibugyis jogállamiságunk keretei között a jog nem hogy hézagait betömködte volna, de a feketegazdaság szót hallván egyszerűen csak széttárta összes, paragrafusos kezét, és belenyafogta a köznép képébe tehetetlenségét. De vajon tettek-e mást megválasztott képviselőink? Mindazok, kik elmúlt választásunk idején hatplakátnyi jelszófüzérrel bélelték ki a tanácskozó termeket, hányták föl szidalmaikat elődeik bűneit sorolván. S ígérgetve: a megújított hatalom majd bilincsbe veri mindazokat, akik elkótyavetyélték nemzeti vagyonunkat, akik hatalmi pozícióikat arra használták, hogy igazgató és felügyelő bizottságokban pislogva nyelték le mélyről felszakadó ásltásaikat, rokonnak, komának, szomszéd nagyhevületű fiának juttattak umbuldált bankihetekből, s fal mellett lopakodva surrantak be az újmilliárdosoknak szánt neogiccs palotákba. A

közhiedelmek szerint nem sokat. Mert a közhiedelem azt állítja, mégpedig mind hangosabban átkozva el a politikát, s annak kotyvasztott, hogy ebben az országban még egyetlen korrupciós per nem indult, de nem is zárult le - kivéve persze azon szerencsétlen fináncokat, netán sarkon strázsáló rendőrt, aki száz márkát, vagy gyűrt ötezres mert zsebébe csusszantani, s lám, a törvény vasszigora azonnal megroppantotta. S a köz, mert már csak ilyen logika szerint csavarodik észjárása, e kis bőnösöket - akárcsak a pultbanánt — minden erejével védelmébe veszi, mert józan paraszti esze pontosan tudja, hogy korrumpálódó Magyarországunk bűnei egészen máshol keresendők. S a köz perszte faggatózik is. Mondjuk azt kérdezi - ha ily nyilvánvaló, hogy elárasztja hétköznapjainkat a baksisrendszer, hát miért nem születnek olyan törvények, amelyek legalább egy kicsinyke gátat vetnének neki. Miért lehet eltitkolt húszezer forintos adóhátralék miatt nyakát szegni a kisiparosnak, s miért nem lehet megkérdezni a négyemeletes villában pöffeszkedő, olaszból hozatott fürdőmedencében lábát áztató nagyvállalkozótól, vajon vagyonát miként spórolta össze keresztanyja rokkantnyugdíjából? És a köz ujjal mutogat olyan jogállamiságra is, melyben a visszaeső, de mégiscsak pitiáner bűnöző a besurranó tolvajlásért öt évet is kaphat, leülősre, hűvös cella falai közé, a több milliárdot sikkasztó bankvezér pedig évekkel korábban szabadulhat, s már annak is örülhetünk, hogy az ítélethirdetés utén csak diszkréten röhög a markába. És ez a köznép - bármily hihetetlen is némely, magáról oly sokat gondoló pártos emelt főnek - olyat gyanít: valahol, messzi magasságokban, hol madár talán, de választó már biztosan nem jár, valakiknek netán éppen az lenne érdekük, hogy ezek a balkáni zavarosságú pocsolyák még nagyon is sokáig mocskolják be lábunkat, lelkünket. Mert ebben a kelet-európai tőkefelhalmozásban igenis még időre van szükségük, hogy oly kövérre hízzanak, mint a korábban vértől alattomban dagadó szúnyogok. S azért nem kutat itt egyetlen hatalmasság sem elődei bűnei után, mert ettől az elnéző hanyagságtól reméli, hogy saját törvénytelenségei, vagy akár csak kisebb pimaszkodásai is bűnbocsánatra lelnek, amikor elkövetkezik az újabb megméretés. És gyanakszik is a köz. Mondjuk arra, hogy ahol annyiszor kimondatik — maffiabűnözés már pedig nincs! - ott éppen a maffiák veszik át a hatalmat, a közös lobbyzások már zárt kasztokat alakítottak ki. Gyanítja: most betonozódik be az az új hatalmi elit, amelyik aztán már megizmosodva kimondhatja magáról: bűntelen. Vagy ha mégsem, hát rendíthetetlen, mert korrupt világunk politikai valutáját még fontosabb hatalmi erőre váltotta. A pénzre,ami ezer csatornán folyik el, számolatlanul. S ami az új felosztás szerint azért csak megtalálja gazdáit. Qjhogy mi köze már mindennek a )3pultbanánhoz? Talán csak annyi, hogy azért ne feledjük el: azt kort sem sírhatja vissza épeszű polgár. Azt, amikor a hiánygazdálkodás átkozott szorításában egy foltozott kádért adtuk el lelkünket. Amikor pocakos pértvezér leértékelt téglával tömte ki a zsebeit. Mert velőt rothasztó kor volt, minek is tagadnánk. Csak éppen a jobb reményében fordult itt ki kerékvágásából a világ, jobbat ígérve toppantott erkélyen a szónok, jobbról regélt gyerekének a szobakonyha-spájhoz szoktatott, bölcsőtől halálig átvert melós. Jobb kort, olyan igazi banánosat. Hát banán, az kérem van itt már vagonszámra. Csak éppen szemünk láttára rothad szét. Ha éppen el nem lopják, már jóval korábban... Bátyi Zoltán