Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. ÁPR. 25. AUTÓS MELLÉKLET 11 Közös autó • Japán (MTI) A három legnagyobb japán autógyár navigációs csomaggal ajánlja e héttől autóit. A kormány támogatásával magáncégek tavaly közlekedési információs szolgáltatást kezdtek, s ehhez kapcsolódik berendezéseivel a Toyota, a Nissan és a Honda. A Toyota a Crown, a Nissan a Leopárd, a Honda pedig a Legend nevű modelljét kínálja a 12 ezer dollárba kerülő berendezéssel. Az autóba szerelt készülék az utak mentén elhelyezett reléállomások adását veszi és tájékoztatja az autóst a forgalmi dugókról, balesetekről, egyéb közlekedési feltételekről. A három gyártó piacra lépésével élesedik a verseny, a japán elektronikai cégek ugyanis már korábban megjelentek navigációs berendezéseikkel. Az öt legnagyobb japán autógyár közös gépkocsit is ki fog fejleszteni, és ezért adathálózata egységesítéséről döntött. A Nihon Keizai Simbun című napilap szerint a Toyota, a Nissan, a Mitsubishi, a Honda és a Mazda két elektronikai cég, a Fujicu és a Hitachi, és más alkatrészgyártók hathatós részvételével fejleszti a közös autóját, amelyet végül is a Nissan fog összeszerelni és bemutatni. A japán kormány által anyagilag is támogatott tervet tavaly indították be azzal a céllal, hogy közös munkával a felére csökkentsék az új autómodellek átlagban 18 hónapig tartó fejlesztési idejét. Azon kívül egyszersmind a költségeket is mérsékeljék, vagyis a japán gyártókat kedvezőbb helyzetbe hozzák a nemzetközi piacon. Hibás üzemanyag • Tudósítónktól (MTI) A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrizte az üzemeanyagtöltő-állomásokon a gázolaj és a motorbenzinek forgalmazását Baranya, Tolna, Somogy, Vas és Zala megyében. Az ellenőrzések tapasztalatai meglehetősen kedvezőtlenek. Vas megyében egy Tamoil-kútnál. Tolna megyében egy Lilla Svergie Bt. és egy Benzol 96 üzemanyagtöltőállomáson árultak minőséghibás üzemanyagot. A Vas megyei Zsédenyben a vizsgálatot követően zárolták a helyi kutat, a Tolna megyei Szekszárdon, az ebespusztai kútnál 6189 liter rossz minőségű gázolajat foglaltak le. Az utóbbit - további vizsgálatra - a Tolna Megyei Vámhivatalnak adják át az ügyet. A bogyiszlói benzinkútnál a forgalmazott gázolaj okmányai hiányosak voltak, ám a kft. ügyvezetője ezeket egy nap alatt beszerezte, így a zárlatot egy nap alatt feloldotta a felügyelőség. A vizsgálat során összesen 10549 liter AB 98 ólmozott szuperbenzint és 6189 liter gázolajat zároltak. A zsédenyi benzinügyet nagy értéke miatt a Vas Megyei Rendőrkapitányságnak adát át kivizsgálásra. BMW Just: szívderítő látvány Joliét esó, |ohet szél, a Hó azonban nem |avallott HA EN MAZDA LENNEK Belvárosi Autószalon 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Telefon: 62326-555. A nyitott tetós (nemsokára megjelenő) BMW roadster és motorbicikli után a Just 4/2 a negyedik fokozat a BMW jelenlegi nyitott tetős, friss kínálatában. A Just 4/2-ben egy teljesen új dimenziót tapasztalhatunk meg: a szélnek és az időjárásnak átengedve magunkat, másként érzékeljük az utat, az a képzetünk támad, hogy szinte belélegezzük, az 50 kilométer per óra 100-nak tűnik, 100 pedig akár a 200-nak, 200 km/óránál pedig úgy érzi majd, hogy megközelíti a fénysebességet. Az autóvezetés élményének dinamikáját aligha lehet puszta számokban kifejezni. Éppen ilyen nehezen írható le az az élmény, amit a Just 4/2 vezetése nyújt egy nyári reggelen, vagy az arany őszi fák közötti utazás, esetleg a frissen kaszált rétről felszálló illatok belélegzése. A perspektíva, amit semmilyen szélvédő nem szakít meg ebben az fun-mobilban, a szó szoros értelmében teljesen új látóhatárt nyit meg. Noha örömjárgányról beszélünk, a mérnöki részleg urai mégis kevéssé értik a mókát. Design tekintetében nem hajlandók kompromisszumra, ahogy a biztonság terén sem: a Just 4/2 a világ minden előírásának megfelel, sőt túl is lép rajtuk. Példák: légzsák a vezető és az utas számára, kitűnő jellemzők ütközés esetén, oldalsó ütközésvédelem stb. Ez egy olyan technikai újítás, amely csak a BMW Technik GmbH-tól származhat, egy olyan kreatív élettérből, ahol tervezők és mérnökök csoportja folyamatosan a jövő technikai megoldásait finomítja. A Just 4/2 esetében is igaz az, hogy ezt a járművet is egyszerűen vezetésre tervezték. 74 kW-os, 100 lóerős BMW K 110 motorbicikli motor hajtja. Mivel csak körülbelül 600 kilogrammot kell kezelni, olyan készségesen veti bele magát bármely szituációba, hogy nem szükséges sok szót vetesztegetni a teljesítményre: A JUST 4/2 motorja álló helyzetből körülbelül 6 másodperc alatt gyorsít nulláról 100 kilométer/órára. A négykerekű szélvész csúcssebességét a mérnökök nem fejezték ki számokban, csupán teljesen kielégítőnek írják le. A kulcsadatok ezen öszA Just 4/2 technikai adatai: Tengelytáv: Első nyomtáv: Hátsó nyomtáv: Teljes hossz: Teljes szélesség: Magasság/tengely váll: Földtói való távolság: Kerekek/gumik: Súly: kb. Gyorsulás: 0-100 km/h kb. 2080 mm 1380 mm 1380 mm 2910 mm 1600 mm 860 mm 110 mm 205/50 ZR 17 500 kg 6 sec Autóra gyűjt? Hagyja abba! Lehet, hogy pénze már most is elég egy új Volkswagenre, mert autóink ára jelentősen csökkent. Vessen egy pillantást a Golf új listaáraira: Golf 1.4 CL 1 939 000,Golf 1.9 D CL 2 443 000,Golf Variant 1.4 CL 2 090 000,Golf Variant 1.9 D CL 2 090 000,Érdeklődjön márkakereskedésünkben! DEL-AUTÓ KFT. SZEGED, SÁROSI U. 11. T.: 62/486-911 LYf/J Volkswagen sc A V AJYF,,. INIIAI \ Biztos lehet benne. Skoda Felicia-akció! Felicia LXi „SpHng" 1 499 000 Ft FeJicia LX „Happy" 1 379 000 Ft Felicia LXi Combi „Happy" 1 629 000 Ft Mindegyik típus különböző extrákkal van felszerelve, ami az árban benne van! Kedvezmények! Taxisoknak (május 1 -ig) Orvosoknak Újságíróknak Országgyűlési képviselőknek Diplomatáknak 40% befizetésétől kamatmentes hitel! Volkswagen Csoport SK0IM, VÁLTSON VELÜNK! Szabó Autóház Szeged, Szabadkai út 96. Telefon: 62313-309. szegzése a vezetés hatalmas örömét rejti, amely egyébként nemigen fogyaszthatna máshol ilyen keveset. Ha eltekintünk a motorbicikliktől, üzemanyag-literenként ennyi vezetési élvezet aligha lehetséges. Minden levezetett kilométer világosan meghatározza azt, ami a Just 4/2 valójában: egy ideál megtestesülése az elemi mozgékonyság területén. A motorbicikli szabadsága párosul a négy keréken való vezetés adta biztonságérzettel és egy szuper sportkocsi temperamentumával. Az a tény, hogy a Just 4/2 jól megvan külső karosszéria nélkül is, nem jelent esztétikai veszteséget. „Minden fontos alkotóelem funkcióját láthatóvá akartuk tenni „magyarázta dr. Mario Theissen, a BMW GmbH vezetője. A védő alumínium profil keret, ami az utasokat légiesen körülveszi, ebbe a kategóriába esik, szintúgy a keresztrúd, a tank, a hegesztett ízületek és az alváz. Minden, ami funkció, esztétikummá válik, az esztétikum pedig funkcióvá. Röviden: szívderítő látvány. fókusz Nyereséges a Chrysler • DM-információ A Chrysler 1996 első negyedévére rekorderedményt jelzett. A nyereség megduplázódott és elérte az 1 milliárd dollárt. Egy évvel korábban a harmadik legnagyobb amerikai személygépkocsi konszern 496 millió dollárt keresett. A forgalom 10 százalékkal 15 milliárd dollárra nőtt és az eladások világszerte elérték a 753 176 autót. (38 ezerrel volt több). Külföldön a Chrysler 53 243 járművet adott el, 41 százalékkal többet, mint 1995 első negyedévében. Róbert J. Eaton konszernfőnök a jó eredményt a zárt és nyitott kisteherautók, valamint a terepjárók iránti erős keresettel magyarázta. A Chrysler 1996ra most 15,1 millió autó eladását jelentő amerikai piacra számít. Az első negyedévben a Chrysler piaci részarányát az Egyesült Államokban és Kanadában 15,1 százalékról 16,3 százalékra növelte. Mercedest Vietnamból? • DM-információ A német Mercedes-Benz autógyár Vietnammal, Kínával és Dél-Koreával folytat tárgyalásokat, mert szeretné a következő tíz évben a jelenleginek négyszeresére növelni a külföldi gyártást - jelentette az AP a német Der Spiegel magazin hétfőn megjelent legfrissebb számára hivatkozva. A lapnak Helmut Werner, a Mercedes vezérigazgatója elmondta, hogy az autógyár a jelenlegi 5 százalékról 20-25 százalékra akarja bővíteni a külföldi gyártást. A klasszikus export kora letűnt - mondotta, hozzátéve, hogy a legtágasabb terjeszkedési lehetőségek Ázsiában és Latin-Amerikában mutatkoznak. Szeretne egy új autót ingyen? Érdeklődjön a márkakereskedőnél! FORGALALFA AUTÓHÁZ KFT. Hmv.-hely, Erzsébeti út 8. Tel.: (62) 346-568 ARAINKBÓL: Berlina 979 000 Ft Break (kombi) 1 099 000 Ft Pick Up 940 000 Ff Dupla kabinos (1307) 1 159 000* (*az árak áfa nélkül értendők) Kedvező hitellehetőségek! HIHETETLEN! ŐRIZZE MEG HUVOS NYUGALMAT! A KfA SEPHIA MOST LÉGKONDICIONÁLÓVAL EGYÜTT CSAK 1.899.000 FT.* Az új négyajtós, komfortos KIA Sephia most hihetetlenül olcsó áron kapható. És hogy Ön az izgatóan alacsony ár ellenére is megőrizze hűvös nyugalmát arról a beépített légkondicionáló gondoskodik. SZEGED, MAZ-DU BT., 6727 BAJAÍ U. 2/A., BEMUTATÓTESEM: 6720 FEKETESAS U. 28., TEL./FAX: 62/326-555, 433-626, 06-60/327-508 ffi mmm 'SLX/KLiMA MOST AKCIÓS ÁRON, KAMATMENTES RÉSZLETBE IS