Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-19 / 92. szám
PÉNTEK, 1996. ÁPR. 19. HIRDETÉS 15 Garantált minőség Akciós termékek •Mars tér Vásárcsarnok • Horgosi út 2 Lepje meg családját./. ^jö/c/AaÁoá fedrixái á<z/d/a Hozzávalók: 30 dkg konzerv vagy mirelit zöldbab, 30 dkg párizsi, 20 dkg főtt burgonya, 20 dkg paradicsom, 5 dkg olívabogyó, 10 dkg zöldhagyma, 2 gerezd fokhagyma. Szósz: 1 fej reszelt vöröshagyma, 2 evőkanál mustár, 4 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál ecet, 2 dl tejföl, 2 kemény tojás sárgája, só, kevés cukor, kakukkfii, saláta fűszerkeverék. A zöldbabot jól lecsepegtetjük, a párizsit csíkokra, a főtt burgonyát, paradicsomot kockákra, a zöldhagymát szeletekre vágjuk. Az olívabogyót felezzük. Az elkészített szószt a felaprított anyagokra öntjük. A szósz elkészítése: a tojássárgáját villával összetörjük és simára keverjük a reszelt vöröshagymával, a mustárral, az ecettel és az olajjal. Kevés sóval, cukorral ízesítjük, végül belekeverjük a tejfölt. ...szeretni fogják! í/if.ilitaí üli horoszkóp "^j KOS: Hiába pró'bálja leplezni, előbb-utóbb felszínre tör az érzékenysége. Ezt felismerték kollegái is, és alaposan sikerül megbántaniuk. •tf BIKA: A reggeli •——' időpont a mai napon nem kedvező, a fontos ügyeket tegye későbbre. Egyébként is az időhúzás nagy művésze. IKREK: Már régóta halogatja egy levél megírását. Essen mihamarabb túl rajta, ma délután jobban ráér, mint egyébként. Kellemes érzés lesz. n^l RAK: Kiegyen' súlyozott a lelke, ki is használja a szélcsendet. Elintéz minden olyan dolgot, amihez máskor nem lenne türelme. s\ OROSZLÁN: Fülébe jut egy bizalmas értesülés, ami könnyen megzavarhatja. A felesleges és rossz kombinációk rossz irányba fordíthatják. SZŰZ: Lelki békéje feldúlva, a megszokott értékrend kissé felborult. Próbálja kiszűrni a zavaró mozzanatokat, használja az eszét. B MÉRLEG: Nem helyénvaló, hogy elhagyja magát akkor, amikor a helytállásra olyan nagy szükség van. Ragaszkodjék munkájához! SKORPIO: Néha szüksége van csendes napokra, de ez a mai elviselhetetlenül unalmasnak sikeredett. Nem nyitja senki önre az ajtót. NYILAS: Mindig ——'olvassa el, mielőtt aláír egy hivatalos papírt! Ez a mai napra fokozottan igaz. Legyen óvatosabb az átlagnál! BAK: Kissé megkopott eleganciájának csillogása, nem ártana felfrissíteni. Ne sajnálja a kozmetikumokat és a pénzt magától! VÍZÖNTŐ: Számtalan erénye van, ezért számtalan irigye is. Az emberek zöme általában nehezen tűri, ha valaki szép és okos is. PX] HALAK: Ma mindenki önnel akar beszélni, öntől akar tanácsot, esetleg némi pénzt kérni. Egymást érik a telefonok, sőt levelet is kap. Telin tv liSF mai műsora: 17.00 Tini-Mix diákmagazin A tartalomból: - Meghívó vidám vasárnapra a Burger Ringbe - Popjáték 18.15 Menyasszonyi ruhák az Aphrodité Szalonból 18.30 Stílus Divatbemutató (ism.) Műsorvezetők: Hudák Dóra és Vida Szandra Telefonok: 325-072,325-181. A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KAszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Déimagyarország könyy-. Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELI.AVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281, titkárság: 4*1-320, olvasószolgálat: 4X1-460 (fax is), sportrovat: 4*1-730, hirdetéstitkárság: 311-K19. hirdetésfelvétel: 31K-9Ó9, 320-239 Fax: 4*1-444, ügyvitel: 4*1-333. Telex: 82-2*2. Fax: 4*1-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. FLsedy Sarolta), a l>élhlr Rt (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Déimagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X I DéimagyarországI, ISSN 1416-0099 (Délvilág) ez évi perspektívái. 20.00: ATV péntek. TKTV2. 16.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ Szív TV. Benne: 19.00 Különjárat. 19.30 Family album. 20.15 Kapásjelző. 20 J0 Színháztűznéző. 21.00 Éjféli tanú. Amerikai film. VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 18.00 TEA-női magazin: lakáskultúra, kozmetika, fodrászat, főzőcske és játékok, beszélgetés vendégeinkkel. 23.00 Képújság. réidliö KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.28 A Szabó család (ism.). 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 A magyar nyelv hete. Nyelvemlékeink - Karthauzi Névtelen. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? - Turkevén. 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Liszt: A 8 boldogság. 13.30 A metodista egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 1435 A magyar nyelv hete. 14.55 Versek. 15.05 Parlamenti ütköző. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Népzenei híradó. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A magyar nyelv hete. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül21.05 Komár László énekel. 21.25 Fórum - Jövőnk múltja: a honfoglalás. 21.55 Kenó-sorsolás. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Napközben válogató. 23.05 Hangversenymúzeum. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Zöld/sport/reggel. 8.00 Petőfi délelőtt. Sok hűhó - zeneszóval. 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről. 12.00 Nóták. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Manapság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Portré. 13.45 Időjárásés vízállásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 15.00. Hírek, időjárás. 16.47 Natúr hét. 17.00 Hírek, időjárás. 17.03 Petőfi délután - öttől hétig a Mágnes csapatával. 19.00 Hírek, időjárás. 19.03 Mese-zene. 1930 Kölyökrádió. 20.00 Garázs. 20.30 Péntek esti jazz. 21.00 Hírek, időjárás. 21.03 Manapság... (ism.). 21.15 Kulissza. 22.15 Pillantás európai diszkókba. 23.00 Hfrek, időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. Hetvenesek klubja. 2.00 Hírek, időjárás. 2.04 Koncertek. 3<00 Hfrek, időjárás. 4.04 Magyar nóták, csárdások. BARTÓK 6.00 Muzsikáló rpggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Sors és választás. 1035 Rézfúvós kamarazene. 10.55 Bizet operáiból. 11.40 Magyar dallam. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 14.00 Hfrek. 14.05 Ulysses. James Joyce regénye, 3. bef. 15.06 Peter Schreier operaáriákat énekel. 16.00 Hírek. 16.05 Magyar zeneszerzők. 17.00 Hagyomány és életmód. 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő. 18.00 Hírek. 18.05 WeberMahlcr: A három Pinto. Háromfelvonásos opera. 20.05 Hírek. 20.10 A magyar nyelv heté. 20.25 Budapesti Tavaszi Fesztivál - 1996. 22.05 Hfrek. 22.10 Philip Jones rézfúvós együttese Horwarth feldolgozásokat játszik. 22.24 A kórusirodalom mesterműveiből. 23.00 12 rádió 7 nyelven 24.00 Hírek. 0.05 Lemezújdonságok. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Vágási Kálmán. A tartalomból: Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 6.00 Reggeli Krónika. 6.15 Bélyegkiállítás. 6.25 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd - vendég a stúdióban. 7.00 Reggeli Krónika. 7.15 Vendég a stúdióban. 7.25 Országos lapszemle. 7.30 Hfrek, tudósítások, körzeti időjárásjelentés. 7.45 Péntek reggeli jegyzet. 8.00 Hírek. 8.15 Lemezmustra. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 13.00 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Délutáni zenés szórakoztató magazin. RÁDIÓ 88 a 100,2 Mhz-en. 17-tól 22 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 17.05 Dj Maki. 19.05 Önkormányzati magazin. Szerk. mv.: Vass Imre. 21.00 Rockregiszter. László István műsora. 00.00-04.00 Éjfél után. Tüske Ferenc és Vass Imre műsora. Zenei szerkesztők: Molnár Sándor, László István, Tóth András. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, időjárás. 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Információs óra. Programajánlat, közélet, közlekedés, gazdasági, kamarai hírek, baleseti információk stb. 13.05 Játszóra a Szegedtejel. Mv.: Száraz Ferenc. Benne: 13.30 Deutsche Welle nemzetközi hírei és lapszemléje Kölnből. 14.05 Délutáni randevú. Mv.: Vaskó Tünde, Süli Róbert. A Centrum Áruház büféjéből jelentkezünk. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, telefonszámunk: 325-202. Szerkesztő-műsorvezető: Vidu Pál. 5-8-ig féRészletes műsor a Tele-7 magazinunkban! lóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztóműsor névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, slál gerlistával. 6.00 Vegyes vágott, információs százhúsz perc. Benne: 6.25 Délmagyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány. 6.40 Lapozgató. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.15 Impala házi kiállításmegnyitó: Hagymás István fotóiból. 7.35 Sporthírek. 7.55 RTV műsorajánlat. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. Benne: 8.10 Merlin Tours Utazási Iroda praktikus tanácsai Olaszországról. 8.30 Játék. 8.45 Vallási ötperc Szent Györgyról. 9.10 Nőnemben. Vendég: dr. Balog Tibor, a JGYTF Pszichológiai Tanszékének tanszékvezető tanára. 9.45 Nyugdíjasok műsora. 10.00 Karátson Gábor, a kínai gondolkozás európai párhuzamai. 10.30 Libor Antal régi lemezek, régi slágerek... nosztalgiaműsor. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHzen, kábeltévén Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30kor, majd óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 A héten történt. A rádió ismétlő műsora. 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Dienes László. Mit főzzünk a hétvégén? Egy Tiszaparti csónakházban... Vállalkozó és a technika. Mit képvisel a baromfitenyésztők érdekképviselete? Jobb, vagy rosszabb a magyar fajta? DEUTSCHE WELLE xTT^m. -magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, kultúrkörkép. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. * * " • » » 20.00 Műsorajánló J*^ 20.20 Szolgálati idó ,,, m am. film 21.50 Klip Mix + Film^ ^ ajánló + Totál Dance " * * játék 22.20 Fejvadász am. film 1996. ÁPRILIS 19„ PÉNTEK NÉVNAP: EMMA HETVENÖT ÉVES Boda Domokos (* 1921) ny. egyetemi tanár, akadémiai doktor, Széchenyi díjas (1991) gyermekorvos, 1963-91 közt a szegedi gyermekklinika igazgatója. Szeged díszpolgára (1995). sacinháx KAMARASZÍNHÁZ 19 óra: Tartuffe - Molnár 2. bérlet mozi SZEGED, KORZÓ: Rés a pajzson. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Veszélyes kölykök. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3 órakor. Szamba. Színes, magyar film. Kezdés: délután negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Hagyjállógva Vászka. Színes, magyar film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): A halál és a lányka. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Játékháború. Amerikai komputeranimációs film. Kezdés: délután 3 és 5 órakor. Szemtől szembe. Amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: Dr. Jekyll Junior. Színes, m. b., amerikai vígjáték. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: Sabrina. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. BUDAPEST 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Kaliforniai álom. Amerikai tévéfilmsorozal, 65/4. A régi barát. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Magad uram. 10.20 Úti tipp. 10.45 Főzősarok. 10.50 Hírek. 11.00 Dallas. Amerikai filmsorozat, 278. A nagyágyú. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 14.10 Szerb nyelvű magazin (ism.). 14.35 Cigány magazin (ism.). 15.00 Hfrek. 15.10 Magyarország ma. 16.00 Hírek. 16.05 Üzlet. 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat, 180/121. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 15 perc. 18.00 Ablak. 19.00 Esti mese. 19.15 Naprakész. 1930 Híradó. 20.01 Telesport. 20.15 MC. Magyarok Cselekedetei. 20.25 Dallas. Amerikai filmsorozat, 278. A nagyágyú, (ism.) 21.20 Apropó. 22.25 Életed asszonya. Spanyol tévéfilm. 23.25 A magyar zene legnagyobb követe. Yehudi Mcnuhin nyolcvanéves. 0.20 Híradó 3. 0.30 BBC-híradó. BUAPEST2 12.00 Szieszta. 14.50 Előkelő társaság. Olasz filmsorozat, 3/2. (ism ). 1630 Csízió. 16.40 Színfolt 16.50 Kefelevonat. 17.30 Körzeti híradók. 18.00 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ember. Francia rajzfilmsorozat, 26/3. A cromagnoni ember. 18.30 Űrgammák. Sci-fi sorozat, 24. A menekülés. 19.05 Frankcnberg kastély. Német tévéfilmsorozat, 24/6. Növérviszály. 20.00 100 éves a mozi. Szatjadzsit Raj. Francia portréfilm 20.55 Ki ez a nó? Képzőművészeti sorozat. A Holland TV műsora. 21.00 Híradó. 21.10 Kék percek. 21.15 Tipp-Hopp! 21.45 Múzsa. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.35 Fociles. 22.50 Koktél Bár. 1.50 MC. Magyarok Cselekedelei (ism.). DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 12.00 Déli harangszó. Lapozó. 12.20 Ez Horvátország, 3/2. 12.50 Egy kis éji zene. Holland animációs film. 13.00 Váltó. 13.40 Esti kérdés (ism.). 13.55 Horgásztanyán (ism.). 14.15 Visszatérés a tajgába. Finn dokumentumfilm. 14.45 Isten hozta, őrnagy úr! Magyar film. 16.20 Fejezetek a film történetéből. 25/25. A japán film. 17.25 Popey. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15 Az elsó száz év - Kelet felől. A kopár sziget. Japán film. 19.45 Mesterművek. Angol művészettörténeti kisfilm. 20.05 Közép-európai magazin. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Sportpercek. 21.25 A reménység folyója. Francia film. 22.25 Montreali Nemzetközi Jazz Fesztivál. A1 Di Meola. Kanadai koncertfilm. 23.55 Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben. HBO 16.30 Batman. Am. rajzfilmsorozat. 17.00 Bfr-lak. Am. sor. 17.30 Kutyavilág. Am. rajzfilm. 18.00 Mr. és Mrs. Bridgc Ua. Am. film. 20.10 Álmaim asszonya. Am. thríller. 21.50 Maverick. Am. western. 23.55 Gyilkosságszakértő. Am. krimi. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 20.00 Divatbolygó. 20.30 Sport nemcsak férfiaknak (ism ). 21.00 VTV mozi: Mtg a halál el nem választ. Amerikai film. 2231 Képújság. TELIN 6.00-17.00 Hangos képújság. Minden órában: műsorismertetés, szegedi programok, lakáslakberendezés, háztartási gépek, elektronika, autómánia, szolgáltatások: Szaknévsor. 17.00 Tinimix. 18.15 Menyasszonyi ruhák az Aphrodité szalonból. 18.30 Stílus divatbemutató. 20.00 Telin film: Műsorajánló. Totál Dance játék. 20.20 Szolgálati idő. Amerikai film. 21.50 Klip mix. Totál Dance játék. 22.20 Fejvadász. Amerikai film (88 perc). TKTV 1. 7.30 Képújság. 8.00 ATV péntek (ism ). 18.00 Képújság. 18.30: TKTV Pénteki magazin: Műsorismertetés. Euromenedzser új utakon. Vendéglátós és szórakoztató zenészek fesztiválja. A Szegedi Nemzetközi Vásár magyar tv Téliszalámi 1462, Ft/kg 1352 Ft/kg Szegediner 146aFt/kg 1352 Ft/kg Delikát szalámi 1198, Wkg 1109 Ft/kg Diákcsemege 734, K/kg 675 Ft/kg Cirombás téliszalámi 1462, Ft/kg 1352 Ft/kg PICK HÁZAK Szegeden: • Nagyáruház Passage *Maros u. 2 — ><s öis