Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-12 / 61. szám

KEDD, 1996. MÁRC. 12. A VÁROS 5 Megváltósdi mmyolcvan milliárdnál nagyobb összegű állami va­• « gyon átadásáról egyezkedik mostanság az ÁPV Rt. az önkormányzatokkal. Az elmúlt hétvégén a pri­vatizációs miniszter lélegzetvételnyi (per)sziinetet kért, hogy rendezhessék a sorokat, fél éven belül pe­dig a tartozásokat. Az utóbbi napokban kiderült, hogy akadtak fur­csállható momentumok a szegedi belterületi földek megváltása témakörben. Például: eltitkolták az ölbe pottyant 1,3 milliárdot a költségvetés tárgyalásakor. Vagy: a polgármester nem tudott az alpolgármester „magánakciójáról". Aztán később úgy tűnt, mégis tu­dott, csak kiesett a fejéből Városatya mondta azt is, kár lenne bizonyos információkat a választók orrára kötni, mert csak megzavarnák velük őket. Az egyik képviselő azt nyilatkozta: aki akarta és odafigyelt, az tudhatott a dologról. Mások feltették a kérdést, miért kellett brókert bevonni az üzletbe, miért pont a Vek­tort, és számolni kezdtek, ekkora összegnek mennyi is a 8 százaléka, merthogy állítólag ennyi a jutaléka a cégnek. A laikus nép meg csóválja a fejét, hát igen, ezek a furcsa megoldások, módszerek, megnyilvánulások va­lóban magasak neki És vajon a másik fél, az ÁPV Rt. hogyan kezeli a kérdést, miként bonyolítja a belterü­leti megváltást? A részvénytársaság egyik vezető mun­katársa engedett némi bepillantást a kulisszák mögé. Lehet meglepődni: az önkormányzati követelések teljesítését közvetlenül nem az Rt. intézi. Megbízta dr. Turcsik Mária ügyvéd irodáját a belterületi földérté­kek kiadásával Különmegállapodások, egyezkedések történhetnek, az említett ügyvédi iroda és a bróker közreműködésével Ezen azonban nem kell csodálkoz­ni - fogalmazott az információt adó munkatárs -, hi­szen ez sok esetben gyakorlat. Az APV Rt.-nek kevés a főállású alkalmazottja, rákényszerül erre a megol­dásra. Éppen azért bíz meg munkaigényes feladatok­kal külső céget, hogy ne kelljen neki létszámot emel­nie. Ez is egy ilyen kampányfeladat, igazán kár lenne miatta felduzzasztani az apparátust. Természetesen nem talált semmi kivetnivalót ab­ban sem, hogy a szegedi önkormányzat is bevont egy brókert az üzlet bonyolításába. „Ha nincs hozzáértő apparátus, akkor ez célszerű megoldásnak látszik. Nem biztos, hogy egy önkormányzatnak, a polgár­mesteri hivatalnak a jogszabályokat, az eljárási mó­dokat, a technikákat ismernie kell. Az más kérdés, hogy megbízottként alkalmazzák-e a brókert, avagy csak tanácsadóként." Ez utóbbi tényleg jó kérdés. De ki döntse el, ha ál­lítólag csak az alpolgármester van beavatva? Na, jó, esetleg még a polgármester. Igen, és esetleg még a képviselők egy része, amelyik „megérett rá", hogy ilyen fontos kérdésről információi legyenek. V. Fekete Sándor • A pedagógusok szerint: Az információ elhallgatása = a döntés manipulálása Pap Jánosné, a Pedagó­gusok Szakszervezete szege­di bizottsága: - Döbbenettel olvastam a Délmagyaror­szágban, hogy ilyen óriási összeggel rendelkezik a vá­ros, de erről a költségvetési vitában egyetlen szó sem esett. Az eljárásmódot elíté­lem. Azt tudomásul ven­nénk, hogy ebből az összeg­ből vagy ennek kamataiból tartós kötelezettséget, példá­ul bért nem fedezne az ön­kormányzat. Ám ekkora többletbevételről tudva más­képpen, sokkal humánusab­ban és átgondoltabban kel­lett volna a város oktatását átszervezni. Talán nem ke­rült volna utcára több mint 550 pedagógus! Látszik: a költségvetési hiány pótlásá­nak nem az elvonás lett vol­na az egyetlen alternatívája. Csalódtak a kollegák az ön­kormányzatban! Ezzel az üggyel a képviselők szavahi­hetősége kérdőjeleződött meg! Szándékos volt az elhall­gatás. Ez ma már nyilvánva­ló. Az alpolgármester „át­Az oktatási intézmények működését érintette leginkább az úgynevezett nyíróelv". Tiltakoztak a tanárok, a szü­lők. A „fűnyírót" megállító javaslatot dolgoztak ki a pedagógusok érdekkép­viseleti szervezetei és az önkormányzati testületben ellenzéki szerepet játszó Szabad Demokraták Szövetsége. Az ilyen vagy olyan vélemény, de az ellen­vélemény is megjelent lapunkban. Az­tán kiderült: van még a talonban 1,3 milliárd forint. Mit szólnak ehhez a pe­dagógusok? verte" a képviselők egy ré­szét, s a város polgárságát. A törvény szerint a végső határidő: március 14., a képviselők testületével mégis február 29-ről márci­us 1-jére virradó éjjel, gyor­san, valódi vita nélkül fo­gadtatták el a költségvetési rendeletet. Akik ebben az ügyben vétkesek, azokat a közgyűlés talán felmenti, de nem a városlakók, akik nem felejtik, hogy becsapták őket. Ekkora bevétel kezdemé­nyezésünknek is szabad jel­zést adhatna: a korengedmé­nyes nyugdíjat lehetővé téve legalább az elbocsátott 52, 53 éves kollégák helyzetét megnyugtatóbb módon ren­dezhetnék. Az intézmények felújítási listájának feszessé­gén is enyhíteni lehetne. Te­hát az új információk alap­ján a márciusi közgyűlést megelőző érdekegyeztetés­kor részletes javaslatot te­szünk a város vezetőinek asztalára. • A „milliárdos ügy" kap­csán a Szegedi Diákok és Pedagógusok Szövetsége ál­láspontját írásban juttatta el szerkesztőségünkbe. íme a nyilatkozat: „ A Szegednek járó és el­érhető támogatások meg­szerzése a város vezetésé­nek kötelessége. Ennek le­hetőségeiről és eredményé­ről való tájékoztatás a köz­gyűlés és a város polgárai felé szintén kötelesség, fő­leg, ha eközben pénzhiányt színlelve gazdasági megszo­rításokkal sújtják a város közművelődési és közoktatá­si intézményeit. Az információk elhallga­tása, késleltetése és fgy a döntések manipulálása ­még ha esetleg jó szándék húzódik mögötte és nem ké­sőbbi politikai indítékok (például szavazatszerzés) ­viszont olyan etikátlan ma­gatartás, amely nem marad­hat következmény nélkül. Ezért követeljük Szeged képviselő-testületétől, hogy nevezze meg, ki vagy kik vezették félre a város polgá­rait! Követeljük, hogy akik­ről bebizonyosodik a félreve­zetés, elhallgatás vagy mani­pulálás szándéka, azonnal mondjanak le közös ügyeink képviseletéről! Elutasítjuk azt a szemléle­tet, hogy „majd mi páran el­döntjük, mi jó nektek", vagy hogy szabályok megkerülé­sével, kijátszásával utólagos jóváhagyással szülessenek döntések, illetve hogy a köz­vélemény, sőt jelen esetben a közgyűlés kizárásával szü­lessenek döntések. A közgyűlést és a város vezetését Szeged polgárai választották közös ügyeink intézésére, képviseletére! El­várjuk, hogy a város vezeté­se a közgyűlési döntés előtt széles körben ismertesse el­képzelését a belterületi föl­dek eladásából befolyt pén­zek felhasználásáról, lehető­séget teremtve a város pol­gárai és a civil szervezetek véleményének a döntésbe való bevonására. Ugyanak­kor újra kifejezzük azon ál­láspontunkat, hogy az okta­tás fejlesztése is hosszú távú befektetés, éppúgy, mint egy elkerülő út, s egyik problé­ma sem kikerülhető." A Progress halad... A Külügyminisztérium­ban hétfőn szerződést írtak alá nyolc civil és ifjúsági szervezet képviselőivel ar­ról, hogy a KÚM Kommuni­kációs Munkabizottsága összesen 2 millió 319 ezer forint támogatást nyújt ah­hoz, hogy ezek a szervezetek segítsék a polgárok, helyi közösségek felkészülését az EU-integrációra. A Külügyminisztérium szóvivői irodájának tájékoz­tatása szerint a támogatásból részesül a kecskeméti Euró­pa Jövője Egyesület, a Bács­Kiskun Megyei Agrárkama­ra, a szegedi Progress Vál­lalkozásfejlesztő Alapítvány, a kőszegi Európa-ház Egye­sület, a budapesti szerveze­tek közül pedig az Európa Akadémia, az AIESEC, a DIÁK-ÉSZ és a Diákújság­írók Egyesülete. Tavaly a Külügyminiszté­rium a Kommunikációs Stra­tégia és a PHARE Euro­GTAF program keretében pályázatot írt ki civil- és if­júsági szervezetek támogatá­sára. A beérkezett 77 pályá­zatból 22 részesülhetett PHARE-támogatásban, s a bíráló bizottság további 8 pályázatot is érdemesnek ta­lált a támogatásra. (MTI) Az 1848-49-es forradalomra és a szabadságharcra idén is nagyszabású rendezvénysorozat­tal emlékezik Sze­ged polgársága. Március 15-én, pén­teken 10 óra 45 perckor a Klauzál té­ren a Szeged-MÁV Fúvószenekar térze­nével köszönti Sze­ged népét. A múltat felelevenítő, a törté­nelmi időket idéző emlékműsorban a Március 15 a nemzet ünnepe Szegedi Nemzeti Színház és a Szeged Városi Kórusegyüt­tes Összakara lép föl. Ünnepi beszédet dr. Ványai Éva, a város általános al­polgármestere mond. A városi ünnepséget koszorúzás záija. Az 1848-49-es történelmi emlékhe­lyeket Szeged más városrészeiben is megkoszorúzzák. Tápén az Ország­zászló Emlékműnél március 14-én, 13 órakor lesz koszorú­zás. A kegyelet virá­gait március 15-én Kiskundorozsmán az Országzászló Emlék­műnél 10 órakor; az Aradi Vértanúk terén a Szőregi Csata Em­lékművénél 10 óra 15 perckor; Szőre­gen az 1848-as Em­lékműnél 9 órakor; Algyőn az Ország­zászló Emlékműnél 10 órakor; a Dóm té­ri Panteonban a Pe­tőfi szobornál 10 órakor helyezhetik el az emlékezők. 8-12, 14-17-ig: Z7&-999 7-15-ig: &JW--239 7-12-ig: 4SP-JW 8-14-ig: snsf (Csak felárral és gyászközlemények) Hétfőtől péntekig várjuk hirdetését a fenti telefonszámokon! MA AZ MDF szegedi szerve­zete 13-16 óra között ügye­letet tart a Szeged, Római krt. 31. szám alatt. A MUNKÁSPÁRT Bel­város I. alapszervezete 16 órakor taggyűlést tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Központban. DR. MÉCS LÁSZLÓ, a 12-es választókerület (Móra­város, Béketelep) képviselő­je és a főépítészeti iroda la­kossági fórumot tart 17 órá­tól a Déri Miksa Szakközép­iskolában. A fórum témája a Bakay Nándor utca és a Vá­sárhelyi Pál utca sarkán léte­sítendő üzemanyagtöltő állo­más. Előadó a főépítészi iro­da munkatársa. HOLNAP DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes i napló jogi tanácsadást tart Szege­den, a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület képvi­selője (Tápé) fogadóórát tart 13-17 óráig a tápéi ügyfél­szolgálaton (Honfoglalás u.). DR. VÁNYAI ÉVA al­polgármester, a 18. számú választókerület képviselője fogadóórát tart 15-16.30 óráig a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Széche­nyi tér 11.). DR. TICHY-RÁCS CSA­BA, a 14-es választókerület képviselője lakossági fóru­mot tart 17 órától az Alsóvá­rosi Általános Iskolában (Dobó u.). Téma a telefon­hálózat fejlesztése Alsóváro­son. Vendég dr. Lednitzky Péter, a Déltáv Rt. marke­ting igazgatója. KATONA GYULA, a 13­as választókerület (Móravá­ros) képviselője fogadóótát tart 17-18 óráig a Somogyi­könyvtár móravárosi fiók­könyvtárában (Kálvária tér 22., Katolikus Közösségi Ház). GILA FERENC tanács­nok, Baktó-Petőfitelep kép­viselője 17 órától fogadóórát tart Petőfitelepen, a művelő­dési házban. KALMÁR FERENC, a 23-as választókerület (Ró­kus) képviselője 17 órától fogadóórát tart a Rókusi Ál­talános Iskolában (Kossuth L. sgt. 37.). • Kisebbségi önkormányzat a Pósz Jenő utcában Bölcsődéből - székház Csak egy csavar és más semmi. A Kandó Kálmán utca 63. szám alatt élő Csi­rik Jánosné 79 éves. Az idős asszony elmesélte, hogy múlt csütörtökön kie­sett a gáztűzhelyének egyik gombja. Másnap kihívta a szerelőt, aki tett-vett, meg­felelő csavart azonban nem talált a táskájában. Csirikné adott neki egyet. A négy-öt perces munka után a szak­ember benyújtotta a kilenc­száztíz forintos számlát. Nyugdíjas olvasónk erei­ben egy pillanatra meghűlt a vér, de azért fizetett. Csi­rikné arra kíváncsi: ki elle­nőrzi a szerelőket. Talált tárgyak + kutya. A Szilléri sugárúti Totó­Lottózó előtti telefonfülké­ben találtak egy tárcát, benne Frákné Sós Melinda névre kiállított személyi igazolványt és terhesgon­dozási kiskönyvet. Az iga­zolványokat a totózóban lehet átvenni. Találtak egy rendszámtáblát (FEG ­154). Érdeklődni lehet este 7 óra után a 327-310-es te­lefonszámon. A Kossuth Lajos sgt. elején, a Rókusi \ 1 csörög a PANNON ficM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasz­talataikat ezen a héten ügyeletes mun­katársunkkal, Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Munkanapkon 8 és 10 között, vasárnap 14 órától 15 óráig várjuk hívásaikat a 06-20-432-663-as telefonszámon. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Elveszett tárgyakat ke­reső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondan­dójukat. Hirdetésfelvétel 7 és 19 óra között a Sajtóház­ban. templom közelében szom­baton délután találtak egy kóbor németjuhász szuka kutyát. Érdeklődni lehet a 315-226-os telefonszámon. Mit tettek a város ve­zetői!? Kovalik Jánosné többek nevében fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a város vezetői tuda­tosan eltitkolták a költség­vetési vita előtt az ÁPV Rt.-tői kapott több mint egymilliárd forintot. Erről beszélnek a boltban, a vil­lamoson, a piacon - mond­ta olvasónk. „Hogyan mer­ték ezt megtenni akkor, amikor az alsó tagozaton ötvenes létszámmal mű­ködnek a napközik!? Ez szégyen és gyalázat!!" Te­lefonálónk. akinek van egy másodikos gyermeke, csak reméli, hogy ebből a hatal­mas összegből fordítanak némi pénzt az alsó tagozat­ra. Veszett vagy sem? Be­kéné Manzsu Éva 11 éves gyermekét péntek délután 3 és 4 óra között harapta meg egy vörösszínű csau­csau kutya. Az ebet a Jó­zsef Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésé­ben található virágüzlet előtt kötötte ki a gazdája. Az aggódó édesanya nem tudja, hogy az állat be van­e oltva, éppen ezért kéri a gazdát, hogy jelentkezzen: a délelőtti órákban a 421-02l-es telefonszámon, az esti órákban pedig az Acél utca 4. szám alatt. Kié a tér? Szőke Lajos több mint egy évtizede fi­gyeli az Északi városrész­ben az Ág utca, Csongrádi sugárút és Gáz utca által határolt részen a gyerme­keket. A hatalmas területen jókat játszottak és fociztak a kicsik és nagyok - mond­ta. Egészen mostanáig. Az utóbbi időben ugyanis négy-öt suhanc uralja a te­repet. Szájkosár nélküli ku­tyáikkal, a nagytestű vére­bekkel reggeltől estig ott ülnek. A kisebbek már nem is mernek lemenni játszani. A közelmúltban írtunk a három esztendeje bezárt Pósz Jenő utcai bölcsőde épületé­nek hányattatásairól. Az 1993. őszén kiürített, s azóta üresen álló egykori bölcsődét - átalakítás után - a városi pszichiátriai gondozó elhe­lyezésére szánták. Az épület környékén lakók - az elkép­zelésekről értesülvén - til­takozó akciót szerveztek, s mintegy háromszáz aláírással ellátott petíciót nyújtottak át a város jegyzőjének. A lakos­sági ellenállás láttán az ön­kormányzat megváltoztatta eredeti elképzelését, s nem szorgalmazta tovább a pszic­hiátriai gondozó áttelepítését. A későbbiekben a városi kór­ház ápolási osztályát akarták kialakítani itt, de a kórház ­gazdaságossági okokra hivat­kozva - elállt tervétől és ez év januárjában visszaadta az épület kezelói jogát a városi önkormányzatnak. A Pósz Jenő utcai épület további sorsáról az önkor­mányzat Vagyonkezelő Iro­dájának vezetőjét. Veres Ká­rolynét kérdeztük, aki el­mondta, hogy hosszabb ideje folytatnak tárgyalásokat a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel az egykori böl­csőde épületének hasznosítá­sáról. Á március 28-án tar­tandó közgyűlés elé terjesz­tik a javaslatot, miszerint a Pósz Jenő utcai épületet kap­ják meg a kisebbségi önkor­mányzatok. A javaslatot helybenhagyó döntés esetén a székház kialakításához szükséges 10-15 millió fo­rintot központi alapból igé­nyelnék. Amennyiben az összeget illetően kedvező választ kapnak, megkezdik az egykori bölcsőde épületé­nek felújítását. K. K. „Az önkormányzati fel­adatok és hatáskörök a kép­viselő-testületet illetik meg. A közgyűlés képviselője a polgármester. A polgármes­tert az alpolgármester he­lyettesíti. Jogállása ugyanaz, mintha a polgármester járna el" - kezdte olvasni dr. Tóth László jegyző azt a ,jogsza­bályértelmezést", amit a „városházi milliárdos játé­kok" magyarázatának szánt a pénteki sajtótájékoztatón. „Ebben az esetben nem arról van szó, hogy az ön­kormányzatnak volt egy kö­vetelése, s ezt módosította volna a megállapodás. Ha­nem arról, hogy a követelés teljesítése milyen formában történjen, részvényben vagy • Jogászok vitája Kinek mi a kompetenciája? készpénzben. " Vagyis ­mondja jegyző - most, erre az esetre az önkormányzat szervezeti és működési sza­bályzata nem is alkalmazható. „A polgármester részvé­nyek eladásáról, cseréjéről, időleges hasznosításáról dönthet közgyűlés nélkül is" - egészítette ki az elhangzot­takat dr. Piri József, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke. „Ebbe a körbe, ha nagyon szorosan értelmezem, nem fér bele az az ügylet, mely most egy önkormányzati be­vételt eredményező megáll­apodás alapján keletkezik. " Tény: 10 millió forintnál na­gyobb összegről szóló szer­ződés tervezetét véleményez­nie kell a jogi és ügyrendi bi­zottságnak, ugyanez a dolga a pénzügyi bizottságnak, de 50 millió forint feletti ese­tekben. „Ennek az ügyletnek a megítélése már a közgyű­lés kompetenciája. Ebben a pillanatban nem érinti a megállapodás érvényét." Ennyi! Ú. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom