Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-05 / 55. szám
2 KÜLFÖLD— DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1996. MÁRC. 5. Bohémélet új Mimivel A Bohémélet ma esti előadásán Mimi szerepét Merényi Nicolette, az operatársulat fiatal szopránja énekli, akinek ez első nagy főszerepe. A karmesteri pálcát a bemutatót dirigáló Pál Tamástól Koczka Ferenc veszi át. Rodolf Vajk György, Musette Szilágyi Erzsébet, Colline Gregor József, Schaunard Réti Attila, Marcél Busa Tamás és Benőit Gyimesi Kálmán lesz. Kiállítás Ma délután 5 órakor nyílik meg az Ifjúsági Házban Horváth Sándor és Szegi Amondó performance-szal egybekötött kiállítása. tanulók sikerei Nemrégiben tizedik alkalommal rendezték meg Sopronban a hallássérült tanulók részére a Hányván Pál Kommunikációs Emlékversenyt, melyen a szegedi Siketek Altalános Iskolájának növendékei sikeresen szerepeltek. Szövegértésből Balázs Imre 7. osztályos tanuló 1. helyezést, Béleczki Péter 4. osztályos 2. helyezést ért el. Szájról olvasásból Szuh Katalin 7. osztályos, Kurucz Katalin és Nagy Ildikó 4. osztályos tanuló 2. helyezett lett. Hallásnevelésből különdíjat kaptak, az iskolák kategóriájában pedig elnyerték az első helyezéssel járó Hanyvári Serleget. Felkészítő tanáraik: Deák Tiborné és Vakuld Lászlóné. Babaváróknak Szülésre felkészítő csoportfoglalkozás kezdődik 6án, kedden délután 4 órakor a Debreceni utcai Család és Nővédelmi Tanácsadóban, Baloghné Fűrész Veronika védőnő vezetésével. Jelentkezni személyesen vagy a 322-740-es telefonon lehet. Bővebb felvilágosítást a helyszínen kaphatnak az érdeklődők. Napokon át tartó lovaglás... A kalandvágyó magyar fiatalok közül eddig négyen próbálhatták ki magukat a Camel Trophy túlélőversenynek is beillő flúgos futamán. Ebben az esztendőben nem indulhat itt magyar résztvevő, de sebaj, mert most először kiterjesztette hatáskörét Magyarországra is a Marlboro Adventure Team. A rendhagyó versenyt 12 esztendeje rendezték meg először, s eddig Korea, Hong Kong, Japán. Indonézia, a • Marlboro Adventure Team Kalandra fel! Fülöp-Szigetek és Malajzia speciális terepein birkózhattak a természettel a bátor jelentkezők. Idén Kelet-Európa és a Közel-Kelet 13 országából 24 fiatal szeptember 8-tól 18-ig vendégeskedhet Marlboro Countryban, melynek helyszíne az USA dél-nyugati vidéke, sok száz mérföldre a civilizációtól, ahol a vadnyugat szelleme még elevenen él. A 24 fős nemzetközi csapat 4 csoportra bomlik, melynek tagjai éjjel-nappal együtt lesznek és három embert próbáló feladatot teljesítenek. Az első a vadvízi evezés a Colorado folyón, melynek során a csónakot kizárólag emberi erő hajtja majd. A versenyzőknek két nap áll a rendelkezésére, hogy a kijelölt távot megtegyék a gyors, sodrású, zúgókkal szabdalt folyón, mely a Nemzetközi Vadvízi Evezés Versenyszabályzata szerint 4-es erősségű - a 6-os folyók már „hajózhatatlanok"! A terepautózás lesz a második a feladat, melyeket a speciálisan felkészített dzsipekkel kell végrehajtani a canyonokkai és szakadékokkal szabdalt sziklás fennsíkokon. A harmadik kaland a napokon át tartó lovaglás a legendás Vadnyugat Utah állam Canyonjai között. A különleges kalandra április 30-ig lehet jelentkezni, a különböző újságokban és szórakozóhelyeken megjelenő levelezőlapokon. A beküldők közül július közepén választják ki azt a két szerencsést, akik szeptemberben csatlakozhatnak a kalandvágyók csapatához. T. V. Hulmán Krisztián március 3-án, 18 óra 50 perckor született, 4240 grammal. Édesanyja Makra Gabriella, édesapja Hulmán Zoltán (Szeged). Pásztor Gergely András március 4-én, 10 óra 30 perckor látta meg a napvilágot, 3900 grammal. Édesanyja Puskás Irén, édesapja Pásztor Ferenc (Szeged). Szabó Bence Sándor március 3-án, 22 óra 8 perckor született, 3300 grammal. Édesanyja Boda Krisztina, édesapja Szabó Sándor (Szeged). Kolompár József László március 4-én, 2 óra 4 perckor jött a világra, 3200 grammal. Édesanyja Tanács Andrea, édesapja Kolompár József (Szeged). Velez Krisztián március 4-én, 7 óra 54 perckor született, 2300 grammal. Édesanyja Gabrity Mirjam, édesapja Velez Ferenc (Szeged). Szűcs Szilvia március 4-én, 9 óra 10 perckor látta meg a napvilágot, 3650 grammal. Édesanyja Sípos Andrea, édesapja Szűcs József (Kiszombor). Szívből gratulálunk! •41 I ^f 1 O m/ím kedvezmény! Ha a nyári utakra március 1 O-ig befizet! Horvátország: apartman 7 500 Fffő Olympic Beach: busz+apartman 1 2 300 Fkfő Korfu: repülő+apartman 19 900 Fvfő Kréta: repülő+apartman 24 900 F*fő Málta: repülő+apartman 49 900 Frfő _ Ciprus: repülő+apartman 39 900 Fffő West Travei , . „ CMA"1" ^"i'5'!:: ^ j—. 1 Egyéb alánlat: Rodosz, francia Riviéra, Olaszország, Spanyolország, Torokorszag, UTAZÁSI IRODA Benelux körút, antik Itália, Marokkó, Brazília, Amenki 3, Dominika, Tunézia I West Trovel Utazási Iroda, Szeged, Oroszlán u. 1. Telefon: 62012-005, 62471 066. • Március 6-7. Első állásbörze a JATE-en Budapesten már ötödik éve rendeznek állásbörzéket az egyetemeken. Szegeden most lesz az első. Március 6án és 7-én 9-16 óráig tizennégy multinacionális cég várja a JATE Dugonics téri Auiájába az egyetemistákat, a főiskolásokat, a végzős hallgatókat és a fiatal diplomásokat. Az érdeklődőkkel a „multik" képviselői személyesen is elbeszélgetnek. Akik nem akarnak csevegni, azok a helyszínen felállított számítógépes rendszerben amelyben iskolák, kis- és középvállalatok kínálnak állásokat - kutathatnak információk után. A rendezvényt a hallgatói önkormányzatok felkérése alapján a Prudentia Alapítvány és a szegedi Közgazdász Hallgatók Egyesülete szervezte. Skultéty Tamás szervező elmondta: az állásbörzén mindenki megtalálhatja számítását, lett légyen jogász, orvos, közgazdász vagy tanár, ugyanis a cégek jelezték, hogy jelen pillanatban kétszáz üres álláshelyük van. Részletes információt a 45413l-es, illetve a 06-30-556860-as telefonszámon lehet kérni. Sx. C. Sx. Országjáró road-show keretében érkezik március 6-án Szegedre a SZOTE oktatási központjába az Apple vezérképviselete, hogy bemutassa a Macintosh számítógépek legfrissebb generációjának újdonságait. Amatőr érdeklődők és professzionális felhasználók találkozhatnak itt az új Mac OS magyar változatával - a legbarátságosabb operációs rendszerrel -, a legújabb RISC architektúrájú Power Macintosh-show Szegeden Macintosh számítógépekkel, Apple perifériákkal, valamint a kiadványszerkesztés új világával, a multimédia és WWW fejlesztőeszközökkel. Természetesen nem hiányzik a palettáról az Internet sem. a kíváncsiskodóknak a hálózaton idegenvezetést is tartanak a szakemberek. A számítástechnikai kiállítás 9 és 15 óra között várja az érdeklődőket, az előadások 10 órakor kezdődnek. Négykezes írók A Pompeji legutóbbi (karácsonyi) számában két olyan drámát is olvashattak, amelyek szerzőpárosok művei. Egy úgynevezett négykezes dráma egészen más körülmények között születik, mint az egyszemélyes. Többek között ezekről lesz szó a Tolkien Könyvesházban szerda este 7 órakor kezdődő, Négykezes írók című esten, amelynek vendégei a szerzőpárosok egy-egy tagja: Kemény István és Podmaniczky Szilárd írók. lélektől lélekig A városi televízió este 8 órakor kezdődő műsora a keresztséggel, kereszteléssel foglalkozik. Segíteni kíván azoknak a leendő katolikusoknak, akik még nincsenek megkeresztelve, illetve gyermekeiket szeretnék megkeresztelni. Alföldi Tükör A hónap első keddje lévén újra jelentkezik az Alföldi tükör tudományos magazinja 18.15-kor a TV2-n. Folytatódik a honfoglalás előzményeivel és következményeivel foglalkozó sorozat, a 3. rész a honfoglalás történeti hátterével foglalkozik. Egy érdekes hamisítás születését is bemutatják. Hogyan teremtett múltat egy szegedi irodalmár rovásírásos iratok „fellelésével". Az orvosi kutatásokat bemutató anyagok közül a csecsemőkori mozgásszűrést és a mellrák gyógyatásának esélyeit latolgató riportot is láthatnak a nézők. Megemlékeznek a nemrég elhunyt biológus akadémikusra, Straub F. Brúnóra és az űrkutatás 50 évére, eredményeire és reményeire. Autótolvaj az árokban Autótolvajt fogtak a Dabasi Autópálya Rendőrőrs éjszakai járőrei. Egy előttük elszáguldó kocsira lettek figyelmesek. Opel Astrájukkal utána iramodtak, ám a menekülő autós nemhogy megállt volna, hanem fokozta a sebességet, 170 kilométeres tempóval igyekezett lerázni az üldözőket. Végül azonban Dunaharaszti közelében a Lanciával az árokba csúszott. A rendőrök utolérték, s egy-kettőre kiderült, hogy Bikárdi Sándor ittasan vezetett, a kocsit pedig lopta. (MTI) programajánlat ÁRENGEDMÉNYES PULYKA VÁSÁR egy hétig a Kelső Tisza part 26.-ban. Pulyka alsócomb 190 Ft Nyak 210 Ft Fclsócomb filé 440 Ft Mellszelet 480 Ft Pulykamell filé 580 Ft Szárny 200 Ft Felsócomb 350 Ft apróhús 450 Ft Pulyka far-hát 100 Ft MA INGYENES JOGI TANÁCSADÁS 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.). HORVÁTH SÁNDOR ÉS SZEGI AMONDÓ kiállításának performance-val egybekötött megnyitója 17 órakor lesz az Ifjúsági Házban. A FÚ-VÉSZ KLUBBAN 18 órától kézműves műhely. A MAGYAR-FINN BARÁTI KÖR összejövetelén, 18 órakor, a Városháza földszinti klubjában Hogyan tanultam meg finnül - Diákcserével Finnországban címmel Müller Adrienn és Ördögh Imola egyetemi hallgató tart előadást. TANTUSZ ZENÉS KLUB a Blaskó Dixieland együttessel 19 órakor, a Tantusz Művelődési Házban (Dankó P. u. 27.). BIBLIAÓRA angol és magyar nyelven, 19.30-tól a Tantusz Művelődési Házban (Dankó P. u. 27.). HOLNAP KERTBARÁTOKNAK A szőlőtőkék ápolása és metszése címmel Gyömbér László kertészmérnök tart előadást délután 5 órakor, a Bartók Béla Művelődési Központban. LELKI REVOLÚCIÓ címmel tart előadást Caitya Guru Dasa 18 órakor, a Bartók Béla Művelődési Központban. Lesz vegetáriánus ételkóstoló is. HOL A HATÁR?... a szép és a rút között? Ez a címe Czinkota András előadásának, melyet 19 órától tart a Juhász Gyula Művelődési Központban. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN 20 órától a Veszett a világ című filmet vetítik. A JATE KLUBBAN 21 órától European Night. AZ ALKOTOHAZBAN (Árboc u. 1-3.) ma 15.30-18.30 óráig fazekas szakkör gyerekeknek; holnap 15-18 óráig hímzés, 16—20-ig kosárfonás, csuhéfonás. Apple termékbemutató 1996. március 6. - SZOTE Oktatási Központ Szeged, Dóm tér 13. Számítástechnikai kiállítás az Apple Vezérképviselet és a Graffiti Kft. rendezésében. A legújabb RISC architektúrájú Power Macintosh számítógépek, Apple perifériák. Mac OS Bemutatkozik a legbarátságosabb operációs rendszer: az új Mac OS, magyarul is. Mire jó az Internet? Díjmentes csatlakozás, idegenvezetés ^ a világhálózaton. >lt£\ INTERNET A kiadványszerkesztés (publishing) új formái: multimédia és WWW fejlesztőeszközök. Professzionális képfeldolgozó munkaállomások, grafikai alkalmazások. A Graffiti Kft. meghívja Önt az országos Apple bemutató körút szegedi állomására, ahol megismerkedhet a személyi számítógépek világának legújabb vívmányaival, az otthoni felhasználástól a sokgépes hálózatokig. A kiállításon kedvező árú, akciós konfigurációk is megtekinthetők. Nyitva: 9-15h, előadások kezdete: 10h. Információ: 62/430-231, 431-370