Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-05 / 55. szám
KEDD, 1996. MÁRC. 5. KAPCSOLATOK 11 Tisztelt Szerkesztőség! Telefonálójuk észrevételével kapcsolatosan az alábbiakat szeretnénk közölni: 1. Az APEH nem csak akarja, hanem valóban ellenőrzi is az adózók visszaigényléseit kiutalás előtt. Teszi ezt azért, mert az állami (közös) bevételek beszedésére hozták létre. Továbbá azért is, mert alapvető feladata az adótörvények betartása, az adómorál növelése, annak megakadályozása, hogy jogtalan „adóhitelek" révén egyesek tisztességtelen úton előnyökhöz jussanak. Az APEH és az ellenőrzés 2. Téves azon észrevétel, hogy az APEH kizárólag a bérből és fizetésből élők visszaigénylését vizsgálja. Minden olyan visszaigénylést vizsgálunk, amely törvénytelen konstrukciók révén próbál a saját és mások által befizetett személyi jövedelemadóból kisebb-nagyobb összegeket megszerezni. Sajnáljuk, hogy a telefonáló a szombati cikkből csak ezt a következtetést vonta le. A különböző befektetési konstrukciókkal elsősorban azok a kiemelt jövedelműek éltek, akik valamilyen munkaviszony folytán „kénytelenek" voltak adót fizetni, s (gy most közülük valóban nagyobb számban kerülnek ellenőrzés alá. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanezen magánszemélyek a főállás mellett nem folytatanak vállalkozási tevékenységet is. Egyebekben a vállalkozókat, a különböző vállalkozások visszaigényléseit is vizsgáljuk kiutalás előtt. Legfeljebb közülük nem mindenki keresi a nyilvánosságot, hogy hangulatkeltéssel és az APEH elleni támadással próbálja takargatni gyenge pontjait. Végezetül meggondolásra javasoljuk azt a tényt, hogy a vitatott konstrukciókat döntően nem a minimál- és átlagbérből élők alkalmazták elsősorban, hiszen számukra még a kisebb összegek is megterhelő kifizetéseket jelentettek volna. Dr. Tihanyiné Filep Irén ellenőrzési igazgatóhelyettes A város és ax agrárszféra Molnár György Író barátom „Más piaci szempontok" című szösszenetéhez szeretnék hozzászólni, de úgy, hogy Szilvásy László képviselő úr és Szeged polgármestere is értsen belőle. Jól emlékszem azokra a szép időkre, mikor a néhai Bosnyák-téri nagybani piacra jártunk. A dorozsmai nagybani piacon ez a kanosszajárás kísértetiesen kezd beteljesedni. A piac csúcsrajáratásakor, a beléptetés előtti keskeny sávon olyan kavalkád bontakozik ki, hogy csak a közlekedésrendészet tudja azt kibogozni. Belül se rózsásabb a helyzet, mivel reggelre elfogy az utolsó talpalatnyi poros föld is... Egyszóval máris kicsi a dorozsmai nagybani (is), de arra kiváló, hogy Szeged város, országos állat- és kirakodó vásárjait itt tartsa meg, mint régen. Az ideiglenes nagybani és a budapesti nemzetközi út között van egy csodálatos szabad terület, ahol egy nagyméretű, a nemzetközi követelményeknek is megfelelő, új piacteret lehetne kialakítani, amely tartalékterületei révén bármikor bővíthető aukciós csarnokkal, tőzsdével, hűtőházzal stb. A terület megtartaná az ideiglenes piac előnyét, hogy utak kereszteződése mellett épül, de megszüntetné azt a nyomást, melyet a nagybani zaja, füstje, forgalma jelent a dorozsmai lakosoknak. Egy végleges piackoncepció remek üzlet, beruházások sokaságát mozgatná meg, elősegítve Szeged fejlődését. Az Agroker telepi „piacot" is fel lehetne használni, annál is inkább, mivel a város is rendelkezik valamennyi tulajdonrésszel. A Mars-tér buszpályaudvarát, a Szegedi Nemzetközi Vásárral egyetemben, bőven befogadná ez a fejlesztésre érdemes Agroker-centrum. Az EK. mezőgazdasági gépgyártói például állandó referencia-területtel rendelkeznének. „Más piaci szempontok" okán a „,más politikai szempontok" is begyűrűznek a kertészember fejébe. Szeged, Magyarország Aalsmeeije, a Dél-Alföld; a világhíres Westland hasonmása lehetne. A sikeres Hollandiában a városi közgyűlések puha padjaiban nemcsak ügyvédek, tanárok, politológusok, pártkatonák üldögélnek. A parasztok száz százalékát érintő piac képviseletét nem kampányfőnökök kapják jutalomképpen... ott azt a mezőgazdasági lobby intézi, a parasztok, úgy látszik, sikeresen. Sári Géza István Cukorbetegek találkozója A Szeged és Térsége Diabetes Egyesület első rendű feladatának tekinti a cukorbetegek oktatását. Jól illeszkedett ezen a feladatunkhoz az 1995-ös cukorbeteg világnap jelmondata is: „A nevelés jelentősége a diabetesben ". A világnapi ünnepségen a hazai cukorbeteg gondozásról dr. Hódi Miklós főorvos tartott előadást: idézve például Hetényi Gézát: „Az orvos betegének tanácsadójává, a beteg orvosának munkatársává válik". Megtudtuk azt is, hogy Hetényi professzor tanácsai alapján az országban elsők között a szegedi belgyógyászati klinikán indul meg a cukorbetegek rendszeres gondozása. Később ez kiterjedtté vált, ma már több ezer cukorbeteg szakellátását végzik a város rendelőintézeteiben és a kórházaiban is. A cukorbeteg gyermekek ellátásának szegedi vonatkozásairól dr. Román Ferenc főorvos szólt. Az előadáshoz csatlakozott a Korányi András professzor által írt visszaemlékezés az első magyarországi insulin kezelésről, mely a Diabetologia Hungarica című folyóiratban jelent meg. Ezt Holzinger Gábor dr. olvasta fel. Emléklappal ajándékoztuk meg azokat a cukorbetegeket. akik orvosaikkal együttműködve évtizedeken keresztül arra törekedtek, hogy egészségi állapotuk romlását lehetőség szerint hosszú ideig megelőzzék. Meghívtuk rendezvényünkre a Fehér Klára és Nemes László íróházaspárt. Klára néni sok éve cukorbeteg. Rengeteget tanultunk tőlük: emberséget, egymás iránti tiszteletet, szeretetet, vidámságot. A világnap részvevői szeretettel vették őket körül, örültek, hogy találkozhattak a népszerű házaspárral. A világnap vidám hangulatát emelte a Szeged Néptáncegyüttes Motolla csoportjának színvonalas előadása. A diétásán elkészített finom ebéd után közvetlen hangulatú fórumon orvosaink készséggel és szakszerűen válaszoltak kérdéseinkre. Szeretettel köszönjük Fehér Klárának és Nemes Lászlónak, hogy eljöttek hozzánk, kívánunk nekik sok-sok erőt, és nagyon jó egészséget. Hálásak vagyun szponzorainknak a világnap megrendezéséhez nyújtott nem kevés támogatásért, reméljük, hogy 1996-ban hasonlóan segítségünkre lesznek. Nagy Ferencné, Bíró Ilona olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Köszönet A Szegedi Somogyikönyvtárért Alapítvány kuratóriuma őszinte köszönetét fejezi ki a könyvtár céljait magukénak érző és azt 1995-ben támogató alábbi magánszemélyeknek és cégeknek: Buch Könyv- és Jegyzetértékesítő Kft., Gondolat Kiadó Kft könyvesboltja, Katedrális Bt. Sík Sándor könyvesboltja, Kiskundorozsmai Általános Fogyasztási Szövetkezet, KOOP-SZER Csőszerelőés Lakatosipari Kft. Lord Szeged Kft., Nagyné Takács Ágnes, Pasinszky József, Szent Gellért könyvesbolt, Szukits könyvesbolt és antikvárium, Takács Ferencné, TRAMEX Építőipari és Szolgálataié Kft. Gyuris György könyvtárigazgató A koldusok becsülele Ma már nem nagy kunszt, hogy az ember koldusokkal találkozik. Emlékszem, hogy kiskölyök koromban át kellett menni Jugoszláviába, ha az ember koldust akart látni. Ma már teljesen más a kép. Kimegyünk az utcára és nem győzzük félretolni a kéregető kezeket. „Szegény menekült vagyok... Nézze, nyomorék vagyok..., Adjon egy kis pénzt a gyereknek kenyérre..." - és még millió változatát hallhatjuk a kéregetésnek. A minap történt velem, hogy a Somogyi Könyvtárból jönnék ki, mikor bent hangsúlyozom, bent - két csavargó pénzt kéregetett a ki- és befelé tartóktól. A legdurvább az egészben az, hogy mindkettő kezében sör volt. - Te, - szólított meg az egyik - csövesek vagyunk, adj már egy kis pénzt! - Azért, hogy eligyad? tegeztem vissza a 40-es éveit (legszebb férfikor!) taposó úriembert. - Ez nem sör! Ez víz, most hoztam a wc-ből... nyilván vagy vaknak, vagy hülyének nézett! Na, ekkorra megjelent egy idősebb alkalmazott, aki udvariasan megkérte őket a távozásra. Igen ám, de odakinn hideg volt, így csak legyintettek, és egyszerűen levegőnek nézték az öregurat... Hosszú perceket vett igénybe, mire felfogták, hogy nem kívánatos szemé-. lyek az épületben. Hiába, változnak az idők. Középiskolás olvasmányaimra visszagondolva: régen a koldusok - a lehetőségekhez képest - próbálták tisztán tartani magukat, mind testileg, mind erkölcsileg... Szomorú dolog, hogy ma már a koldusnak sincs becsülete... Ács Gábor Házasságot kötött: Kovács András és Nádasdi Piroska, Csöke Ferenc és Zámbó Ilona, Kovács István és Aklán Betű, Petrovics József és Rádai Andrea Tünde, Kormos János László és Szécsi Rozália, Tóth Mihály és Masa Zsuzsanna, Gajdács József és Kispál Erzsébet. Született: Jenei Roland Józsefnek és Verbovszki Katalinnak Fruzsina, Kisfaludi Zsoltnak és Koncz Emesének családi események Dzsenifer Gina, Miklós Sándornak és Krajkó Gyöngyinek Norbert, Gyürki Zsolt Károlynak és Berente Tímea Máriának Bettina Tímea, dr. Nemes Sándor Károlynak és Szegedi Erzsébetnek Ágnes, Kondász RENDKÍVÜLI TAVASZI AKCIÓ SF2014 A/4 221 000 Ft+ófa helyett 175 000 Ft+áfa SF7850 A/4, A/3 376 000 Ft+áfa helyett 278 000 Ft+áfa Euro-Profil Szeged Kft. SHARP MÁRKABOLT ÉS SZERVIZ Szeged, Mars tér 1SB. Telefon: 62477-584. Györgynek és Rácz Gabriellának Katalin Éva, Stricz Richárd Tamásnak és Somogyi Anikónak Valter Roland, Török Lászlónak és Szegő Erika Katalinnak Ramóna, Bánfi Pál Attilának és Nagy Rozáliának Petra Ramóna, Hajas Tamásnak és Csomós Évának Tamás, Scheibli Zoltánnak és Szalma Mónikának Nikolett, Juhász Attilának és Tóth Ildikónak Ágnes Dorina, Juhász Attilának és Tóth Ildikónak Ildikó Klaudia, Szalma Gábornak és Kotogány Hajnalka Noéminek Viktória Hajnalka, Csányi Kálmánnak és Lahó Anikónak Viktória, Szporny Szilárd Rudolfnak és Márki Edit Mártának Liza Sára, Karika Lászlónak és Dragity Edinának László, Bekes Istvánnak és Szegedi Erikának István, Kovacevic Zoránnak és Berta Máriának Renáta, Csehó Tamásnak és Szél Ágnesnek Tamás Bálint, Kispéter Zoltánnak és Pántya Szonika Saroltának Ádám, Kovács Józsefnek és Vrbovszki Katalinnak József, Kócsó Antalnak és A szeretet fénye és a Vöröskereszt Tanácsadócsalók • Nemrég a külföldön élő sikeres magyarok részvételével kétnapos tanácskozást tartottak Budapesten „Magyarország 2000" címmel. A tanácsadás egyfajta ötletbörze gyanánt szolgált Magyarország társadalmi-gazdasági modernizációjának támogatása érdekében. Eddig a hír. Külföldön élő sikeres magyarok... Hát el kell menni ebből az országból ahhoz, hogy sikeressek lehessünk? Nem hiszem. Itthon is élnek sikeres magyarok! Az ő részvételükkel is lehetne tartani hasonló konferenciát, ahol elmondhatnák, hogyan lehet valaki sikeres ma Magyarországon. Beszámolóikat nemcsak a széles közvélemény, de gondolom az APEH illetékesei is feszült figyelemmel hallgatnák. Méhes János Cityzés nélkül! Olvastam, City lesz a Belváros. Nagyon remélem, az idegen szó csak a városnegyed mai jellegének - amely mindig is az üzleti élet központja volt - bizonyos változtatásra utal, nem pedig új névadásra. Kedves városfejlesztők, gondoljanak arra, hogy konkolyt hinthetnek el. Nehogy szárba szökkenjen! Van itt már éppen elég bosszantó nyelvi idegenszerűség. Az Inter Citynek (ez sem kellett volna) ne legyen „féltestvére". Könnyen lehet, hogy a régi jó magyar Belváros elnevezésére csak az idősek fognak majd emlékezni? Ugye ez nem lehet cél? Kószó Jenő A Vöröskereszt a hívó szóra mindig lelkes támogatókra talál. Munkáját nemcsak a vöröskeresztes tagok, aktívák patronálják szerény tagsági díjakkal, önkéntes aktivitásukkal, hanem a Vöröskereszten kívüli emberek többsége is szívesen segít a különböző területeken adódó feladatok végrehajtásában. Magánszemélyek, intézmények, testületek egyaránt sokat tesznek az emberbaráti támogatásban. A felsoroltakon kívül más jelentős feladatokat is végrehajt a vöröskeresztes mozgalom, hiszen az életeleme a cselekvés mindazok felé, akik rászorulnak a segítségre, a támogatásra. Magam is egyetértek a közismert megállapítással: „Gazdasági és erkölcsi válságban élünk." Földünkön végigsöpör az önzés, a gyűlölet, a türelmetlenség, az összeférhetetlenség. Elmondhatjuk, hogy hazánkban is a lekiismeret és a gondolat szabadságában élünk, ami viszont feszültséget szül, az összetűzések melegágya, társadalmi ellenségeskedést vagy nyílt összecsapásokat eredményez. Konfliktusok - nézeteltérések, összeütközések - hínárjában vergődünk, melyek lelkiismereti-harchoz, lelki küzdelemhez vezetnek. Hogy ki tudunk-e vergődni ebből a veszedelmes, nehéz helyzetből, az a lelkiismerettől függ, márpedig a lelkiállapotunk is olykor ingatag, bizonytalan. Az érzelmi és gondolatvilágunk felkorbácsolt. Az önzés megbéklyózza a szeretetet, s félő, hogy a tudatunkból kiöli olyannyira, hogy helyében a gyűlölet lesz úrrá. Az emberek közül sokakban addig van szeretet, míg nekik jó. Hajlamosak arra, hogy csak magukra gondoljanak. Ez egyrészt természetes felfogás, de egymás nélkül lehetetlen élni! A szeretet legnagyobb ellenfele a pénz, mely legtöbbször ERFO-NETT Lakástextil, patyolat Bécsi krt 37-39. - ffi. gyapjúkabát 7375 Ft - paplan, párna - dlszpáma. ülőpárna - kézi szövésű szőnyeg 20% árengedmény! - vállalunk mosást, vegytisztítást Nyitva: h-p-ig 9-17 óráig. erősebb az ember akaratánál, csábító ereje rákényszeríti az önzésre. Ha pedig a lélekben csak az ÉN lakozik, ami kizáija az önzetlenséget, a szeretetet mások iránt. Ez a kór egyetemes betegség, a világ betegsége. A gyűlölet világos, egyértelmű szó. Vajon a szeretet is egyértelmű? Szeretet, de miféle? A szeretettel vissza is lehet élni! Szeretni nem mindig könnyű, olykor önfeláldozás is. Ha embertársaink bánatában és szomorúságában osztozunk, akkor szeretni (talán) nehéz. A szeretetünk nem lehet énközpontú vagy közömbös. Mily lelket erősítő, hogy a karitatív szervezetek tudnak másokért tenni és élni az önzetlen szeretet jegyében, esetenként önfeláldozással is. A Vöröskeresz tevékenysége is személyekre irányul. Aktivistái önzetlenül szolgáljuk a rászorultakat, sokszor lemondva saját kényelmükről is. Mily igaz Martialis mondása: „Vágysz szeretetre? Szeress!" Tudom, gyermeteg álom, hogyha úgy képzelem el az emberiséget, hogy megszűnne a viszálykodás, eltűnne a romlottság, és csak az egyetértés, a békesség jegyében élne a szeretet kovászával. Mégis reménykedem, és azt is hiszem, hogy a vöröskeresztes munka és a mozgalom támogatása továbbra is öröm marad számunkra. Bizakodom a jótékonykodó, az emberszeretetet árasztó tevékenység, az emberbaráti cselekvőképesség hatalmas erejében. A vöröskereszt számos feladatának értelme a cselekvés mindazok felé, akik rászorulnak a segítségre, a támogatásra: Segíteni - adni! Ugye, akarjuk, hogy a Vöröskeresztnek legyen továbbra is becsülete és szeressék? Akkor hát szeressük. A szeretet megtisztelés, elismerés, tekintély. Dr. Pleskó András KARBURÁTORSZERVIZ „ZÖLDKÁRTYA" Ha autója nehezen indul, rosszul megy. rángat, sokat fogyaszt, forduljon hozzánk! Újszeged, Szőregi us42/A. Telefon: 401-817, h-p: 8-17 óráig. Virág Évának Laura, Bartucz Gézának és Varga Zsuzsannának Richárd, Csala Ferencnek és Ilovai Regina Veronikának Dávid Ferenc, Tóth Lászlónak és Péli Katalinnak Lilla Franciska, Császár Zoltánnak és Jakus Szilviának Balázs, Fődi Istvánnak és Tóth Anikónak István Márk, Stencel Andrásnak és Szlovák Erzsébetnek Vivien Ivett, Ámond Lászlónak és Hegedűs Juditnak Csilla, Fodor István Lászlónak és Sebők Gizellának Edina Andrea, Szabó Bélának és Mátrai Anitának Gergő, Tjsoczki Lászlónak és KístSflT Ildikónak Ákos, Kókai Gábornak és Füzesséry Katalinnak Ágnes, Barakonyi Józsefnek és Fekete Csillának Dávid, Pipicz Tibornak és Gazdag Katalinnak Tamás Attila, dr. Szántó Gergelynek és dr. Ország Orsolyának Hanna Magdolna nevű gyermeke. Meghalt: Németh Imréné Szabó Erzsébet, Vincze Jánosné Buruczkai Rozália, Lengyel Imre, Kerekes Dezső, Kovács Ilona, Vass János, dr. Török Gábor, Hódi Mihály, Ács Antalné Kónya Hona, Kecskés István, Kovács Gyula, Kocsis Imre, Takács László, Terhes Antal, Gyuráczki Józsefné Tóth Erzsébet, Tóthné Mészáros Éva, Bencsik Sándor, Pfeiffer Károlyné Kirsch Teréz, Bálint Vince, Tóth Istvánná Varga Magdolna, Csurgó Györgyné Makán Julianna, Szabó Attila Tibor, Gyulai Ferenc, Sándor Imre, Kovács Józsefné Martonosi Rozália, Berta Terézia, Balog József, Vincze Bálintné Farkas Anna, Török Sándorné Béres Mária, Horostyák Jenőné Miklós Mária, Gyuris Imréné Tari Erzsébet, Fekete Andrásné Buzitai Eszter, Szűcs Antalné Papp Etelka, Gál Józsefné Szél Erzsébet, Marosi Jenő, Lipták József, Hegyközi Gyuláné Komár Borbála, Csányi Imréné Csányi Julianna, Árgyelán József, Csanádi Gyula, Rácz Péterné Rácz Ilona, Kocsis Balázs, Nagy Imréné Szél Margit, Kusz Erzsébet, Csanádi Lajosné Vavpotic Varia Mária, Varga Imre József, Csányi István, Szalai László, Kovács Mihályné Szűcs Julianna, Behány Lajos, Kocsis László, Almási Péterné Nagy Rozália, Szendi Béla, Matók Mihály István, Vedrédi István, Kovács László Menyhért, Laufer Gizella, Klem Pál, Mangó Ferenc, dr. Joó Ferenc, Simon Mihályné Herold Julianna, Farkas Ignác, Tokai Tibor, Bódi Józsefné Nagy Erzsébet, Tamás Istvánná Csekei Borbála.