Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-29 / 75. szám

PÉNTEK., 1996. MÁRC. 29. 1996. MÁRCIUS 29., PÉNTEK NÉVNAP: AUGUSZTA A Nap kel 5 óra 29 perckor, nyugszik 18 óra 10 perckor. A Hold kel 12 óra 39 perckor, nyugszik 2 óra 31 perckor. A Tisza vízállása csütörtökön Szegednél 306 cm, vízhőfok 5,2 °C, Csongrádnál 281 cm, Mindszentnél 322 cm, a Maros Makónál 55 cm. ÖTÉVÉ, 1991-ben e napon szüntette meg - Szlobodán Milosevics kezdeményezésére - a jugo­szláv kormány Vajdaság auto­nómiáját. SZÁZ ÉVE született Trócsányi György (1896-1973) író, műfordító, 1921-től az Országgyűlési Könyvtár munkatársa, 1945­től 1949-ig főigazgatója. Orosz szépirodalmi és iroda­lomtörténeti műveket fordított. SZÁZ ÉVE hunyt el Jankó János (1833­1896) festő és grafikus. A Bo­lond Istók és a Borsszem Jan­kó című szatirikus lapok nép­szerű karikaturistájaként lett ismert. Rajzainak számát mint­egy hetvenezerre becsülik. SZÁZ ÉVE hunyt el Frankéi Leó (1844­1896), a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom kima­gasló alakja, Marx és Engels közeli munkatársa. 1880-ban ő alakította meg a Magyarorszá­gi Általános Munkáspártot, a szociáldemokrata párt elődjét. 1883-ban részt vett a II. Inter­nacionálé megalakításában. 0 sxinház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 órakor: Bolha a fülbe ­bérletszünet KAMARASZÍNHÁZ 17 órakor: Szerelmi bájital ­Nyilas Misi bérlet 0 mozi SZEGED KORZÓ: Dr. Jekyll Junior. Színes, m. b., amerikai vígjá­ték. Kezdés: délután fél 4, há­romnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Toy story ­Játékháború. Színes, m. b., amerikai film. Kezdés: dél­után háromnegyed 3, fél 5 és negyed 7 órakor. Othello. Szí­nes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvá­rosi mozi): Shop-stop. Feke­te-fehér, amerikai film. Kez­dés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Rettenthe­tetlen. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 5-kor; Un­derground. Színes, francia­német-magyar film. Kezdés: este fél 8 órakor. VÁSÁRHELY: Örömapa 2. Amerikai filmvígjáték. Kez­dés: délután 5 órakor; Casino. Amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: Pénz vonat. Szí­nes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: Desperado. Szines, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. 0 magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte 6.00 Hírösszefoglaló. 6.30 Mese. 7.00 Hírösszefoglaló. 7.50 Reuters. 9.00 Tízórai. 9.10 Cheers. Amerikai tévé­filmsorozat, 26/16. Sam horogra akad. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Já­ték. 10.00 Ép testben... 10.30 Játék. 10.45 Főzősarok. 10.50 Hírek. 11.00 Dallas. Amerikai filmsorozat. A le­számolás. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Juli-su­li (ism.). 14.10 Szlovén magazin (ism.). 14.35 Cigány magazin (ism.). 15.00 Hfrek. 15.10 Magyarország ma. 16.00 Hírek. 16.05 Üzlet. 16.30 Topmodell. Brazil sor, 180/110. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.45 15 perc. 18.00 Ablak. 19.00 Esti me­se. 19.15 Naprakész. 19.30 Híradó. 20.01 Telesport. 20.15 MC. Magya­rok Cselekedetei. 20.25 Dallas. Am. sor. A leszámolás (ism.). 21.20 Ön dönt! Baljós titok. 22.30 100 éves a mozi. Szabó István válogatása. Hideg napok. Magyar film. FF! 0.05 Híradó 3. 0.15 BBC-hiradó. TV 2 12.00 Szieszta. 14.20 Élő népszoká­sok. Virágvasárnapi villfízés. Zobo­ralja, Felsőbordok. 14.30 100 éves a mozi. 39 lépcsőfok. Angol film FF! 16.00 Csízió. 16.05 Cigányfórum. 16.35 A siker kapujában. Fiatal mű­vészek hangversenye. 17.30 Körzeti híradók. 18.00 Brooklyn-híd. Ameri­kai tévéfilmsorozat, 13/13. 18.30 Űr­gammák. Sci-fi sorozat, 21. Vészria­dó. 19.05 Frankenberg kastély. Né­met tévéfilmsorozat. 14/4. A nyúlci­pó. 20.00 100 éves a mozi. Egy ne­héz ember. Nyolc töredék Kovács Andrásról. 21.00 Híradó. 21.10 Kék percek. 21.15 Tipp-Hopp! 21.45 Mú­zsa. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.35 Fociles. 22.45 Összefoglaló a budapesti kötöttfogású birkózó EB napi eseményeiről. 23.00 Koktél Bár. Benne: - Aréna - Sztáro(cjk. Bon Jovi interjú - B. B. King koncert. Éj­szakai beszélgetés Ákossal. 2.00 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.). DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 12.00 Déli ha­rangszó. Lapozó. 12.20 Hetedhét ki­látó. 13.00 Váltó. 13.40 Esti kérdés. 13.55 Póráz. Kutyatartók magazinja. 14.15 Józsefváros. Dokumentum­film. 14.40 Olvasónapló. Nappali sö­tétség. Magyar film. 16.20 Fejezetek a film történetéből. 25/22. rész: Az olasz film a hatvanas években. 17.25 Gyerekeknek 18.00 Híradó. 18.15 A szeretet rabja. Francia film. 19.45 Kosztolányi Dezső: Hajnali ré­szegség. 20.05 Közép-európai maga­zin. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Az első száz év - Mamma Ró­ma. Olasz film. 22.55 Összefoglaló a birkózó Európa-bajnokságról. 23.15 Fórum. 0.45 Vers. HBO 16.30 Batman. Am. rajzfilmsor. 17.00 Bfr-lak. Am. sor. 17.30 Kutya­világ. Am. rajzfilm. 18.00 Nicholas Nickleby. Am. rajzfilm. 19.20 Zene­mánia: Cliff Richárd 20.15 Bárány­bőrben. Am. akciófilm. 21.50 Ram­bo 3.Am. akciófilm. 23.30 Komman­dós fegyver. Am. akciófilm. SPEKTRUM 18.00 Légi harc. Repülőgép-hordozó anyahajó. Angol dokumentumfilm. 19.00 Bahdaháborúk. Dokumentum­film. 20.00 A gyógyulás művészete. Angol dokumentumfilm. Lelkünk tit­kai. 21.00 Állati élet VTV SZEGED 0.00 Képújság. 20.00 Divatbolygó. 20.30 Sport nemcsak férfiaknak (ism ). 21.00 VTV mozi: Bob Ro­berts. Amerikai film. 22.40 Képúj­ság. TELIN 6.00-17.00 Képújság. Minden órá­ban: műsorismertetés, szegedi prog­ramok, lakás-lakberendezés, háztar­tási gépek, elektronika, autómánia, szolgáltatások: Szaknévsor. 17.00 Tini-mix. 18.00 A Telin Algyőn. 19.30 Sportbál a Deákban. 19.00 Te­lin film: Műsorajánlat. 18.00 ITV Kérdőjel. 20.00 Műsorajánló. 20.20 A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Rovatvezetők: KISIMRF. FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Telefon: 481-281. titkárság: 481-320. olvasószolgálat: 481-460 (fax is), sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság M-T" (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedv Sarolta), gllrlwp aDélhirRt. lügy vezető igazgató: Vlizsei István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0I33-025X ÜM rádió MŰSOR 15 Menyasszony feketében (am film). 21.50 Klip. 22.20 Amerikai Yakuza (am. film). TKTV 1. 7.30 Képújság. 8.00 ATV péntek (ism.). 17.30 Képújság. 18.30: TKTV Pénteki magazin: Tiszatáj ­lapszemle. Rendőrségi tájékoztató. A tűzoltás és technikája. Vendéglátós, szórakoztató zenészek fesztiválja. 20.00: ATV péntek. TKTV 2. 16.00 Sztv TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Sztv TV. Benne: Különjárat. 19.30 Family album 20.15 Kapásjel­ző 20.30 Szédülj el! 21.00 Maniak Cop, 2. Amerikai film. VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 19.00 TEA. Női magazin (ism ). 23.00 Képújság. műhold EUROSPORT 8.30 Olimpiai magazin. 9.00 Aerobic német bajnokság. 10.00 Háromtusa­vb Poriból. 1L00 Birkózás. 12.00 Ökölvívás. 13.00 Túraautók verse­nye. 13.30 Hódeszka világkupa. 14.00 Szörfverseny. 15.00 Nemzet­közi motorsport. 16.00 Motoros nagydíjak. 17.00 Forma-1 Brazíliá­ból. 18.00 Teherautó-verseny. 19.00 Tenisz ATP Key 21.00 Díjugratás. Volvo világkupa. 23.00 Forma-1 Bra­zíliából. DSF 6.45 Csodálatos sportok. 9.00 Ököl­vívás. 10.00 Golf. 11.00 Labdarúgás - vetélkedő. 11.30 Niels sporttalks­how-ja. 12.00 Csodálatos sportok. 14.00 Labdaníság - vetélkedő. 14.30 Labdarúgás a világból. 15.00 Kézi­labda Bundesliga. 16.45 Niels sport­talkshow-ja. 17.15 Csodálatos spor­tok. 18.15 Kosárlabda. Magazin. 19.15 Labdarúgás. Vetélkedő. 19.50 Golf. Magazin. 20.15 Ökölvívás. 21.15 Női tenisz ATP. 22.15 Sportri­port. 22.30 Késő esti akció. 23.00 Labdarúgó Bundesliga. SAT 1 5.30 Németország ma reggel. 9.00 L. A. Law. Am. sor. Cukrászok vitája. 10.00 Vannak szavaid? Agytorna. 10.30 Bubi, dáma. Hörig. Pókerjáték. 11.00 Délelőtti talkshow Johannes B. Kemerrel. 12.00 Vera délben. Talks­how. 13.00 Trapper John főorvos. Am. sor. A főnök kiesik. 14.00 Szív­től szívig. Am. sor. Sok_ szakács el­sózza az ételt! 15.00 Űrszkerek ­A következő generáció. A nagy bú­csú. 16.00 MacGyver. Am. sor. A szent rózsa legendája. 17.00 XXO - Frizt és társa. Játék. 17.30 Regio­nális műsorok. 18.00 Mindent vagy semmit. 18.30 Hfrek/Sporthtrek. 19.00 Szerencsekerék. 20.00 A sza­kértők. Am. vígjáték 22.20 Labdarú­gás. Hamburger SC-KFC Uerdingen: FC Köln-1 FC Kaiserslautern 23.00 Harald Schmidl-show. 24.(8) Ciklon. Olasz katasztrófafilm. 1.55 Ismétlé­sek. Űrszekerek - A következó gene­ráció. 2.45 MacGyver. Am. sor. RTL 5.30 RTL-hírek. 5.35 Gazdag és szép (ism.). 6.05 Borzasztó kedves család. 6.35 Jó idók, rossz idők (ism.). 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt. 8.05 A Springfield-sztori. Am. sor. 9.05 Kalifornia klán. Am. sor. 10.18) Gazdag és szép. Am. sorozat. 10.30 Soledad, kicsim. Mexikói sor. 11.18) Forró nyeremény. Játék. 11.30 Csa­ládi párbaj. Játék. 12.00 Déli maga­zin. 12.30 Arany lányok. Am. sor. 13.00 Gyilkosság a hobbija. Am. kri­misor. Miles, a patkány. 14.00 Be­szélgetés. így tudjátok megmenteni kapcsolatotokat. 15.00 Beszélgetés. Mesés vitaminok. 16.00 Beszélgetés Szervátültetés - versenyfutás az idő­vel. 17.00 Agytoma. 17.30 Egymás közt. Német sor. 18.00 Jó estét! Az RTL vidéki magazinja. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Hfradó. 19.10 Robbanékony. 19.40 Jó idők. rossz idők. Német sorozat. 20.15 Mini playback show. 21.15 Sylt-szigcti történetek. Német sor. Zsarolás a bol­dogsággal. 22.15 Hét nap - hét fej. 23.10 Robotzsaru. Am sci-fi sor Titkos szerelem. 24.00 RTL - Éjféli hírek. 0.30 Az istenek fegyverzete. Hongkongi-jugoszláv film. 2.00 Is­métlések: Robotzsaru. 3.15 Ki itt a főnök? PRO 7 5.20 A mi kis farmunk (ism.). 6.05 Taff (ism:). 6.30 Waltonok. Am. sor. 7.15 Gadget felügyelő. 7.40 Hupikék törpikék. 8.05 Dennis. Rajzfilm. 8.30 Egy ledéi alatl. 9.00 Ki itt a főnök? 9.30 Bili Cosby-show. Am. sor 10.00 Az indiai síremlék. Né­met-olasz-francia kalandfilm. 12.00 Madárijesztő és Mrs. King. Am. krimisor. 13.00 Hangos otthon. Am. sor. 13.30 Déli magazin. 14.18) Arabelle Kiesbauer talksow-ja. 15.18) A mi kis farmunk. Am. sor. Laura féltékeny. 16.00 Hupikék tör­pikék. 16.25 Free Willy - Barátom, a bálna.Rajzfilm. 16.55 Tom és Jerry. 17.25 Egy fedél alatt. Am. sor Winslow-rap. 17.55 Ki itt a főnök? Am. sor. 18.25 Bili Cosby-show. Am. sor. 19.00 Taff. Napi magazin. 19.30 Hirek. 20.00 Ki az a Harry Crumb? Am. vígjáték. 21.40 Gyilkos robotok. Am. fantasztikus film. 23.30 Őrjöngő erőszak. Am. akció­film. 1.10 Istmétlések: Édes bűn. 2.05 X-akták. 2.50 Arabella Kiesba­uer talkshow-ja. 3.40 Hfrek. 13.20 A műfajteremtő... 13.30 A baptista egyház félórája. 14.05 Zene­parádé. 14.35 Szegények. Örley Ist­ván novellája. 15.05 Parlamenti üt­köző. 15.55 Kamatózó forintok. 16.18) Délutáni krónika. 16.10 Min­dennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Talpalávaló. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 az égbe bál van, minden este Hál van..." Költök hang­ja. 20.05 Magyar daloskert 20.30 Határok nélkül - az irodalomról. 21.05 Eric Clapton felvételeiből. 21.30 Fórum. 22.00 Késő esti króni­ka. 22.30 Napközben válogató. 23.05 Hangversenymúzeum. URH: 6.55 Körzeti információs ma­gazinok. 18.30 Szlovák nyelvű mű­sor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Zöld(sport)reggel. 8.00 Petőfi dél­előtt. Sok hűhó - zeneszóval. 11.47 Apró-cseprő - gyerekről. 12.00 Nó­ta- kívánságműsor. 12.50 Korkérdés. Telefonos vetélkedő. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Manapság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Kerengő. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 15.00 Hí­rek. Időjárás. 16.47 Natúr hét. 17.00 Hírösszefoglaló. 17.05 Petőfi délután - öttől hétig a Mágnes csapatával. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Népze­nei együttesek felvételeiből. 19.30 Kölyökrádió. Magazin 14-18 éve­seknek. 20.00 „Füst a víz felett..." Schuster Lóránt válogat. 20.30 Pén­tek esti jazz. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Manapság... (ism.). 21.08 Ál­lomáskereső. 21.15 Szabad sáv. 22.15 Rock and roll múzeum. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. Negyve­nesek klubja. 2.04 Koncertek. 4.04 Magyar nóták, csárdások. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Óravázlatok. 10.35 A kórusirodalom mesterműve­iből. 11.05 A Janacek Kamarazene­kar lemezeiből. 11.40 Magyar régi­ségek. 12.00 Hírek. 12.05 Hangver­seny délidóben. 13.22 Carlo Bergon­zi és Dietrich Fischer-Dieskau Ver­di-operakettősöket énekel. 14.00 Hf­rek. 14.05 „Az égbe bál van, minden este bál...". 15.05 Maros Rudolf mű­veiből. 15.30 A kamarazene kedve­lőinek. 16.43 Fúvószenekarok felvé­teleiből. 17.00 Mi újság a régi zene világában? 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő. 18.00 Hírek. 18.05 Új kompaktlemezeinkből. 20.07 Hírek. 20.12 Versek. 20.40 A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye. 22.00 Hírek. 22.05 Barokk muzsika. 23.10 A világirón. 24.(8) Htrek. 0.05 Lemezújdonságok. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírmű­sor. Szerk.: Vágási Kálmán. A tarta­lomból: Műsorismertetés, időjárásje­lentés, útinform. 6.00 Reggeli króni­ka. 6.15 Vendégünk Giczi György. 6.25 Szemle az országos napilapok­ból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd Szeged polgár­mesterével. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Amerikában járt. 7.25 Országos lapszemle. 7.30 Hírek, tudósítások, körzeti idójárásjelentés. 7.45 Péntek reggeli jegyzet 8.00 Htrek. 8.10 Le­mezmustra. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 13.00 Szlovák nyel­vű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Délutáni zenés szórakoztató magazin. RÁDIÓ 88 a 100,2 Mhz-en 17-tól 22 óráig óránként htrek, sport, jelentés az időről, útinform. Üzenet­rögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 17.05 Dj Maki. 19.05 Önkormányza­ti magazin. Szerk. mv.: Vass Imre. 21.00 Rockregiszter. Szerk. mv.: László István. 1.00-5.(8) Hajnali já­tékparty. Szerk. mv.: Sári Zsuzsa és Maki. Zenei szerkesztők: Tóth And­rás. Genscher. László István, Tóth Péter. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában htrek, időjárás, aktu­alitások. 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Információs óra. Programajánlat, közélet, közle­kedés. gazdaság, kamarai hírek, bal­eseti információk stb. 13.05 Játszóra Patkós Attilával. Benne: Deutsche Welle nemzetközi hírei Kölnböl. 14.05 Délutáni randevú. Mv.: Cset­kovics Csilla. Kisistók Tímea. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, telefonszámunk: 325­202. Szerkesztő-műsorvezető: Lévay Gizella. 5—8-ig félóránként. 8-1 l-ig óránként hírek, idójárásjelentés, útin­form. 5.(8) Ötről hatra. Reggeli zenés éb­resztöműsor névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne: Gyermekkardiológiai kong­resszus. 6.40 Lapozgató. 7.10 Kultu­rális ajánlataink. 7.15 Tolkien köny­vesházi esték. 7.35 Sporthírek. 7.55 RTV-műsorajánlal 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. Benne: 8.10 The­átrum. Színházi magazin. Vendég: Dobos Katalin színésznő. 8.30 Játék. 8.15 Mágikus magazin: az aromate­horoszkóp T KOS: Ma átmenetileg üldözési mánia vesz erőt önön. Az a kényszerképzete támad, hogy mindenki önről beszél, kine­vetik, kritizálják. Valami gond van a lelkiismeretével? BIKA: Apró egyensúly­zavar van a szervezetében. Gyógyszerek helyett igyék vita­mindús italokat, mérsékelje a do­hányzást, a kávézást, ha már telje­sen nem tud lemondani róluk. TT IKREK: Legjobb úton van a szakmai sikerek felé. Kitartása végre meghozza gyümöl­csét. Elérheti nemsokára, amit annyira óhajtott, amiért annyit dol­gozott. De vigyázat, a siker irigye­ket szül! RAK: Megtett mindent ——I ami öntől tett, most U1 a ba­bérjain és vár. Lesi az áldozatát. Még szerencse, hogy nem rosszin­dulatú. legfeljebb valamelyest bosszúálló. Legyen kfméletes. be­látása idővel kamatozik. £ OROSZLÁN: Meg hfvják valahová, és felfede­zi az élet új, ismeretlen oldalát. Iz­galmas emberekkel ismerkedik meg, egészen mások, mint az eddi­gi barátai vagy közeli ismerősei. mflSZŰZ: Szere mes hét ' vége elé néz. Ismeri a mon­dást, a tűzzel ne játsszék, mert megégetheti magát. Ha ez nem elég visszatartó erő, vágjon bele bátran, kellemes élményekben lesz része. MERLEG: igaz, pénz tárcája már tegnap csütör­tököt mondott, de víg kedélye en­nek ellenére ma nem hagyja cser­ben. Az üres zseb különben is jóté­kony hatással van a gondolkodásra. SKORPIÓ: Ne ítél kezzék ezen a napon, mert m emberismerete cserben hagyja! Fontos kérdésekben is napolja el a válaszadást. Ha ugyanis ma dönt, később valószínűleg meg fogja bánni. Z " NYILAS: Úgy gondol­J ja, hogy ezzel a füllentés­sel megkímélhet valakit a fájda­lomtól. A hazugság mindenképpen megbocsáthatatlan, még akkor is, ha a cél nemes. TT BAK: Sokfajta lemara­dása van, amit pótolnia kellene. Ha egyben látja a hegyet maga előtt, elképzelhető, hogy nem megmászni fogja, hanem ki­kerülni. VÍZÖNTŐ: Örömmel tölti el, hogy péntek van, végre egy tavaszi hét vég­saw éje lesz. Annyi mindent szeretne csinálni, hogy elég sem lesz a két nap. Szabad levegős programot mindenképpen szervezzen! X HALAK: Zaklatott napra számíthat, hiszen annyi teendője van. hogy nem vé­gezhető el egyetlen nap alatt. Rá­adásul a feladat természete olyan, hogy szüksége van mások közre­működésére is. rúpiáról. 9.10 ..Nőnemben". Vendég: dr Balog Tibor, a JGYTF Pszicholó­giai Tanszékének tanszékvezető ta­nára. 9.45 Vallási ötperc a virágva­sámapról. 10.00 Ördög Ottó humor­ista mérgei és mámorai. RÁDIÓ SZENTES 13-24 óráig az URH 95,7 MHz-en. kábeltévén Szentesen a 67,25 MHz­en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor, majd órán­ként: helyi htrek, tudósítások, időjá­rás. 13.00 A héten történt. A rádió is­métlőműsora. 15.(8) Délutáni maga­zin. Szerk.: Kruzslicz Pál. Szentesi kereskedelmi napok. Helyszíni köz­vetítés a Szentesi Művelődési és Ifjú­sági Házból. Kereskedők és szolgál­tatók. Megszólal a fővédnök, dr. Szeri István. Mesterségünk címere! 18.00 Esti magazin. Szerk.: Horváth Ágnes. 21.00 Nemcsak zene! Válo­gatás régi és új slágerekből. Gáspár Andris és Nagy Róbert összeállttlsa. DEUTSCHE WELLE s-y—- magyarul ; ; 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, kultúrkörkép. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. • • " • • 20.00 Műsor és Filmajánló, Mj ^ Totál Dance-játék 20.20 Menyasszony rnnrn feketében («m. film) MÁRCIUS 21-50 KliP Mix - Totál Dance-játék , ' 22.20 Amerikai Yakuza PÉNTEK Um. r,|m) rs* Garantált minőség A PICK a sonkafélék kiváló minőségét az elsőrangú alapanya­gok kiválasztásával, gondos megmunkálással, formázással és a magas színvonalú, hosszú pácolási technológiával biztosítja! Ajánljuk kiváló húsvéti termékeinket: Füstölt csülök 514 Ft/kg Füstölt tarja 831 Ft/kg Füstölt lapocka 659 Ft/kg Darabolt sonka 831 Ft/kg Hálós sonka 831 Ft/kg Gazdag sonka 789 Ft/kg KOSSUTH Óránként: hirek. időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.28 A Szabó család. 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.34 Vulkán alatt. Malcolm Lowry regénye. 4. 12.(8) Déli krónika. 12.3Í) Ki nyer ma? - Vásárosnaményben. 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpoli­tikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. Kaphatók a PICK MÁRKAÁRUHÁZAKBAN: Szeged, Jókai u. 7.; Horgosi út 33.; Maros u. 21.; Mars tér, Vásárcsarnok és az ÉLIKER boltokban. 0m ízek, kellemes ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom